Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1881 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1881-07-17 / 30. szám

VJX« évfolyam. !§§!. $0-ik szám. Veszprém, Julius 17. Megjelen e lap a „HIVATALOS ÉRTESÍTŐ"-vel együtt minden vasárnap reggel. Rendkívüli esetekben külön lap adatik ki. — Előfize­tési ár mindkét lapra: negyedévre 1 írt 50 kr.; félévre 3 fit; egész évre 6 frt. Egyes példányok ára 15 kr. Hirdetések dija: egy hasábos pe­titsor tere 6 kr.; nyilUérben 20 kr. ; minden beiktatásért külön 30 kr. állami bélyegilleték fizetendő Kiadóhivatal: Kransz A. könyvkereskedése Veszprémben. Ide kül­dendő minden előfizetés, hirdetés, melléklet s reelamátió. Hagánvltákoak s személyes jellegű támadásoknak a lap keretében hely nem adatik. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Névtelen közlemények csak akkor vétethetnek figyelembe, ha valódisá­guk iránt bizonyíték szereztetett be. - Bérmentetlen, vagy német czim- zetü leveleket a szerkesztőség nem fogad el. A szerkesztőségi iroda : Horgos-utcza 105. sz. a. — Ide czimzendö a lap szellemi részét illető minden közlemény. közgazdanági*, tíírsadalmi-, helyi- s Általános érdelíti megyei hivatalos heti közlöny. Tűzoltó-egyletünkhöz. Veszprém, július 17 Hat évi fenállása után, helyi ön- kénytes tűzoltó-egyletünk ma másod­szor alakul újjá. Hisszük, hogy ezúttal is társadalmunk oly tényezői fognak e leglmmániisb egyletünk élére állít­tatni, kiknek e nemes ügy szívükön fekszik s kiknek tettvágyán s képessé­gükön eddig sem raullott az egylet sorsa. Hat év nagy idő! Hat év alatt sok megváltozik s csak annak tulajdonítjuk, hogy a régi tagok egykori lelkesedése megcsappant s ma már olybá veszik, mintha nem is volna. Hat év előtt vetekedve siettek aranypaszomántos nyalka tűzoltó uni­formist ölteni s bizony gyönyörűség volt városunk polgársága s ifjai színe- javát látni ragyogó egyenruháikban. Volt is akkor sok szép felköszöntés, lelkesült szóbeszéd, kinevezés és kitün­tetés ..............aztán elkoptak a czifra mondúro k, a fali „tűzoltó “-táblák las- sankint megfogytak, az őrtanya láto­gatása kiment a divatból, a tagok el­kezdtek panaszkodni, hogy „nincs tűz!“...........Mert nem is volt már se szívükben, se lelkűkben. így tör­tént, hogy 3 év után a fele, a másik 3 év után a másik fele pusztult el az egyletnek a a régi tagokból ma alig van hírmondó. Akik benn vaunak is az egyletben, egykedvű nembánomsággal morzsolják le az álmos, tűz télén napokat; gyakorlatok tartásáról csak A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Ha te... Ha te rózsa volnál Lennék napsugara, Csókot hintve piros ajkad Édes bimbajára. Ha zöld lombja volnál Berek sátorának, Szellő lennék, és gyönyörbe, Kéjbe ringatnálak. Ha kis patak volnál Én lennék a partja, Kebled játszi hullámait Átölelve tartva. Vagy ha halál volnál Lennék én az élet... Hogy élvezzem azt a boldog Örök álmot véled ! SOÓS LAJOS. Édua. — Ind rege. — Lassú, szellő alkonyillat reszketett a fá­kon, a magas rengeteg kaczéron csókolódott a hajnal színébe öltözött bíboros szélű felle­gekkel. . . . Csend volt, hallgatás volt, nem zengett a madár, nem csörgött a patak vize zöldsze- gélyű, piros virággal hímzett folyásában. az egyleti alapszabályok tudnak; ma­guk a tagok talán már nem is hiszik, hogy erre kötelezvék. Hogy mi volt hat év előtt s mi van ma: ezen ne búsuljunk, mert nem javíthatunk rajt. Baj, hogy az egylet eleve akkor oly tényezőket vont e zászló alá, kikről tudhatá, hogy bizony azok csak olyan tűzoltók lesznek, mint a mekkora harangöntök az egyszeri hajdúk voltak. Ma már az egylet a polgárság zöme kezében van, mint akit leginkább megillet, mert Ugye az ő érdekét is képezi főleg s csak az a kérdés most, hogy kelljen a két válsá­gon átment egyletnek új vért, lij erőt adnia. Bizonyára csak úgy, ha a tagok létszáma gyarapíttatik, az alapszabá­lyok szigorúbban szem előtt tartatnak, s ami fő, hogy minden úton való érdek­keltés által a tagokba új lelkesedés öntessék s így az egylet külső dekó­ruma is emeltetik. Ha uiagyarországon valami ügyet valamelyütt elakarnak szépszerével te­metni, akkor agyonbizottságolják, egyik bizottság a másikhoz csapja, míg az idő múlik, felejtik 8 az utolsó bizottság végleg agyoncsapja. Ha pe­diglen Magyarországon valamely egy­let veszni indul, akkor nem tart össze­jöveteleket, gyakorlatokat, gyűléseket, nem beszél és nem beszéltet magáról s végre erőtlenül odavész, mint az el­fáradt sóhaj. Kicsinyke kis kunyhó volt ott a Ganges partján, úgy látszott, hogy rózsából van építve, úgy körül volt véve ez éghajlat örökké viruló növényével. Csönd volt itt is, mint körötte, nem hangzott, még a fecske pár csicsergése sem ott az eresz alatt. Lemenőben volt a nap, pirosra, ara­nyosra festé a fellegfoszlányokat a másik oldalról meg a hold-világ mutatta, halovány, szenvedő orczáját. Egyszer egy fellegtábor tolakodik a hanyatló napkirály ragyogó orczája elé, elta­karja azt, és beáll az a kellemes, kedves szür­kület, ami ügy vonza a lelket, úgy varázsolja a kedélyt közel az égiekhez, közel az angya­lokhoz. ... Akkor jönnek fel szép lassan a fényes csillagok, akkor elkezd a Ganges ezüstös vize is susogni halkan . . . csendesen. . . Akkor, kinyill a kis, repkénykoszorúzta kuuyhócska ajtaja, ott benn a kunyhóban, megrezdül egy dal, szomorúan, édesen, lelketrázóan. . . . Mintha az augyalok zengnének hymnust az örökké valóság atyjának dicsőítésére, oly magasztos, — és mintha a hattyú utolsó, éneke volna, oly szomorú e dal. . . Megmagyarázhatatlan reszketegség, vég­telen fájdalom, keserű csalódás, édes bánat mind-mind együtt van abban a reszketeg me­lódiában. . . . És míg ott benn szól az a bűvölő, túl világi dallam, addig itt künn csodálatos dol­gok mennek véghez. A körülfekvő erdő fái elkezdenek mo­zogni, reszketni, a vadon lakói seregestől jön­Uraim, tűzoltó-barátaink, erre em­lékezzenek, úgy tengeni, mint eddig, sem kellemes, sem tisztességes szolgá­lat. Buzdítsák egymást az iigy nemesb gyámolítására, mert szent tigy az, a város vagyonbiztonságának szent ügye; unokáink, maradékaink jóllétének védve. A dermedő szívekbe szálljon vissza a hat év előtt való feledhetlen lelke­sedés s akkor uj életre ébred derék egyletünk. Ma határozzanak így önzetlen szí­veikben s lelkűk nemességét a város polgárságának osztatlan elismerése, há­lája kisérendi! — Veszprém, 1881. julius 17. (Hazai szemle.) Blalia Lujza okt. 15-én a népszin- háztól búcsút vesz. — Győrött két fiú für­dés közben a vízbe fűlt. — Hazánkba jö látogatóba Dumas. — 70.000 kilogramra te­hető idei selyemtermésünk, a múlt évi csak 12 ezer volt. — Meghalt Takács János táv­írdái főigazgató. — Nagy tűz volt Újpesten. — 700 fiirdövendég volt julius G-ig a pös- tyéni fürdőben. — A 12 „Ellenröpirat“ szerkesztője Hegyesi Márton kijelenti, hogy a folyóirat további szerkesztésétől vissza lép, mert azt tapasztalta, hogy maguk a zsidók segítették elő annak a pártnak győzelmét, mely hallgatva hagyja jóvá Istóczy működését. — A 48-as párt orgánuma lesz ezután a «Sze­gedi Napló * — Magyar és olasz szövegű lap indul meg Triesztben czime: «Magyar Nép“ lesz. — 30.000 frtnyi alap van Vas­megyének a magyar nyelv terjesztésére. — A váczi távversenyuszás győztese Bachmayer Emil. — Diszlapot adtak ki a M.-Szigeten Prielle Cornélia sziui működésének 40 éves jubileumára. — A népszínházhoz Blaháné helyére Pálmay Ilkát szerződtették. — A vo­nat elé ugrott Debreczenben egy Puskás Vil­mos nevű b.-gyulai fiatal ember. — A nép­színház tavaszi tánczmulatságáuak tiszta jö­nek elő lassan, halkan, nehogy egy hangocs­kát elszalasszanak abból a menyei hallelu- jából. . . A karcsú antilopok, a fénylő szemű ja­guárok, az apró lábú őzikék, szarvasok, olyan csöndben barátságban jönuek most egymás mellett. A dali ott benn egyre szól, itt künn a hallgatóság egyre nő. Eljönnek a szárnyas dalnokok is, oda szálnak a kunyhócska fölé a vadgalamb, hogy zokogni, a fülemüle, hogy énekelni és a cso­dás bülbül, hogy keseregni tanuljon. Mert tanulhat ott mindegyik valamit! Egyszer azután, erős rezgés, mélyebb topogás keletkezik, az állatok elkezdenek resz­ketni, némelyik félre vonul, némelyik még azt sem merészli tenni. Ott a kunyhó előtti kis emelkedésen, megjelenik magas méltóságával, az erdők, a puszták királya egy hím oroszlán. Önelégülten néz végig a reszkető csoporton, azután lassan méltóságosan, megy a szent-folyóhoz, annak fénylő tükrébeu megnézi magát, oda megy a lakocskához, leül annak ajtaja elé és hallgat figyel ő is mint a többi. Azaz ének most még szomorúbb, mintha angyalok zokognáuak egy elpusztult meny­országért. Az erdő lakói is lehajtják fejőket szo­morúan, szemük nedvesülni kezd; mintha bi­zony ők is tudnának érezni valamit. . . Egyszer azután elhallgat az ének, meg- reszkett a függönyt helyettesítő, repkény örök­zöld levele, a holdsugárral enyelgő szürkület szelíd fényénél látni lehet, a kilépő alakot. vödelme 180 frt volt. — A miskolezi had­gyakorlatok főparancsnoka Albrecht főberczeg lesz. — Kozarek «állami hóhérának ne­veztetett ki. — Galamblövést rendeznek f. hó 24-én Párádon 1-ső dij 250 frank értékű ezüst, 2-ik 100 frank aranyban, 3-ik 20 frank ezüstben. — 10.000 frtot adott az eszter­gomi káptalan a garam szent-benedeki temp­lom restaurálásához. — A szegedi színházat német vállalkozó építteti. Hoch! PÁPA VÁROS. Pápa, 1881. junius 14. Lezajlottak már a mozgalmas napok, me­lyek oly nagy izgatottságban tartották váro­sunkat, megszűnt a számos gyülésezés, ban­ket, fáklyás zene, melyek némi sürgést forgást idéztek elő és ismét előbbi szunyadó állapo­tába hanyatlott vissza. A nagy vihar után halotti csend állott be, mely csendességet csupán a színház építkezésén munkálkodó mun­kásoknak lármája zavarja meg. Az állandó színház külső falainak magassága körös-körül elérte már a tervezett mértéket, a színpad te­teje már bádogozva lett, s most már biztosan remélhetjük, hogy október havában Talia papjai fognak abban működni. Sokan azt állítják, hogy kicsiny lesz, én meg azt merem állítani, hogy elég nagy, mert a télen is habár jó szín­társulatunk volt, még a «Griff' nagyterme sem szokott megtelni, pedig színházunk csak valamivel nagyobb lesz ennél? Attól tartok, hogy még ez is igen nagy lesz, mert az anyagi miseriák városunkban már oly mérvet öltöttek, hogy igen kevés család van, a melynek ren­des színházlátogatásra is kerülne. Rendes szín­házlátogatásról szólok, mert városunkban csak egy színházi publikum van és ez az intelli­gent, mely ha visszavonul, a legjobb tár­sulatnak is buknia kell! Adja az ég, hogy ne így legyen! Szintén a színház érdekében, a rendező bizottságtól a következő felhívást vettük: ,A városunkban építés alatt lévő színház folyó évi október hóban teljesen elkészítve, a kö­zönség rendelkezésére fog bocsájtatni. A mu­Angyal-e vagy nő? Tündér-e vagy halandó? Sugár a növése, bajló a termete, piros az arcza, szőke fürtök arany hullámokban, omlanak magas homlokára, mely alatt az a hosszú selyem pillákkal elfedett bánatos su- gárú, fekete szem ragyog. Oda megy ahhoz a büszke vadhoz, ahhoz a rettegett oroszlánhoz, megsímogatja zomán- ezos sörényét, az meghunyászkodik, csak nagy szemeivel néz, a tüneményre szelíden, önmeg- adóan. . . Az meg elkezd hozzá, csodálatos nyel­ven beszélni, szavai hódítók, hangja édes, szédítő. — Eljöttél hozzám, mert féltesz engem ? — Az állat-király mormog valamit, mint ha igenlené e szavakat. — Ugy-e féltesz? ne féltsd te Eduát, a te Eduádat, nem lesz az tehozzád hűtelen sohasem, sohasem. — Az oroszlán szemei megvillannak: mintha mondaná: Oh ha te hűtelen lennél! ... én kegyetlen lennék !! A tüuemény nem felel erre a tekintetre, hanem oda ül a mellé a gyönyörű vad mellé, végig simítja, aranyos, ragyogó hátát és su­sogja neki, még hódítóbban, még észvesz­tőbben: Én jegyesem, én angyalom! * # * Egy ifjú bolyongott a vadon mélyében. Zadar volt az ifjú neve, messze földről jött, nyugtalan lelke űzte hajtotta odább-tovabb. Annyit hallott beszélni a szép Indiáról, a szent folyamról, az ezüstös színű Gangesről,

Next

/
Oldalképek
Tartalom