Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1880-08-01 / 31. szám
VI. évfolyam. 1880. 31-ik szám. Veszprém, Augusztus I. =2* és „Hív. Értesítő * aegjelei allies railrsip. Előfizetési dij: Egész évre 6 írt - kr. Fél évre 3 írt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes példány ára 15 Ur. KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELŐDÉSI ÉS w (0 =am VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. =9* T Szerkesztőség és kiadó- 'f hivatal: Vór, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket Is. elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN kliyrtmikeliu Veiipréaies. HIRDETÉSEK: egyhasábos petitsor 6 kr. NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr., s külön minden beiktatásért 30 kr. bélyeg.-GM Az idei termés. Csalódtunk; az idei termés mindenütt. szebbnek, jobbnak mutatkozott, mint amilyen az a valóságban, az aratás után. A gabonának megvan a szalmája, de üres a feje. Az aratók sok helyen bele sem mertek állni, nehogy fáradságuk kárba veszszen. A szegény földműves aggódva nézi tarlóját, amely elnyelte vetőmagját, munkáját, megsemmisítette reményét és egy bosszú küzdelmes év elé állította, amely újra próbára teszi már annyi kínos próbáu átesett lelkét. A hitelező könyörtelen, szívtelen; nem ismer enyhítő köriilméuyt, nem vesz tekintetbe semmit, csak a terminust, amely neki minden esetben kedvező kilátást nyújt, akár tud az adós fizetni, akár nem. Ha tud, a nyereség eo ipso megvan a törlesztés, a magas kamat lefizetése által; há nem tud, újra egy új kínos gyűrűt fűz az áldozat teste körül, amely elöbb-utóbb, de bizonyosan kiprésel belőle annyit, amennyit a hitelező a zárt ajtók mögött is kénytelen magamaga előtt is busás haszonnak, nyereségnek nevezni, amelyért érdemes volt egy-két terminusmeghosszabbítást adni. A hitelezőn kívül ott van a szegény ember családja is, amelynek enni, ruházkodni kell, ott az iga-vonó baromsereg, mely szintén fogyaszt és végre ott az adó, mely alól nincs, nem lehet menekvés, mely évről évre felebb, felebb rug, mint az ember éveinek száma, akár biszszük azt el, akár nem, akár teszünk róla, akár nem. Vegyük mindehhez a magyar természetben rejlő meglehetős nagy adag könnyelműséget és pazarlási vágyat, ott állunk, hogy minden tél remegéssel tölt el, mit eszik az a szegény magyar nép, hogy existentiája életnek legyen inkább nevezhető, miut tengésnek, nyomorgásnak. Összes bajunk okai tárvák előttünk. Mindenki tudja közölünk, hol szorítja lábát a kapcza. A sajtó józanabb része évek óta rá-rámutat a sajgó sebekre, kijeleli a gyógymódokat, amelyek szerint javulás remélhető, megadja az utasításokat, amelyekkel élve lehetetlen, hogy a veszedelmes lejtőn meg ne álljunk és vissza ne fordúljunk. Mi magunk is nem egyszer, de százszor is hangoztattuk már, hogy felülről ne sokat várjunk. Az állam maga is balgazdálkodást űz, rendesen tovább nyújtózkodik, mint takarója ér, innen az évről évre szaporodó adósság, melynek hullámai már-már kezdenek fejünk felett összecsapni. Aki magamagán nem tud segíteni, hogyan várhatjuk attól, hogy máson segítsen? Megkell alkudnunk a létező körülményekkel; amin nem változtathatunk, a fölött ne sokat lamentálgassunk, hanem vegyük tanácsadóul józan eszünket, fogadjuk meg munkásnak erős akaratunkat és a siker bizonyos lesz. Csak ne várjuk helyzetünk javulását mindig mástól; az az ember, aki legtöbbet másoktól és nem saját magától vár, az nem akarja józanul saját jólétét, mert ha akarná, bizonynyal nem találna örömet az alamizsnában, hanem a becsületes munkában. Nagy hibája az a magyar népnek, hogy nem tud számítani, még nagyobb, hogy nem tud takarékos lenni. Nem először mondjuk, hogy hazánk minden rosztermő évei daczára is terem any- nyit, hogy népei ínséget ne lássanak, hogy mégis minden évben népünk hol itt, hol ott ínséget szenved, az jó részben helytelen gazdálkodásunkban, takarékoskodni nem tudásunkban és könnyelműségünkben rejlik. E hibánkon kell, amennyire lehet, segítenünk. Itt a nyár, itt közéig az ősz, a munka, a gyűjtés ideje ez, melyet nem szabad elmulasztanunk. Pirúlva észleljük, hogy minden más elem, minden más nemzetiség szorgalmasabb, takarékosabb, számítóbb és így gazdagabb lesz napról napra köztünk, mint a tisztán magyar elem. Ma holnap a magyar elem fogja az egyes falvak- és városokban a koldús-elemet képezni és még azt sem mondhatjuk, hogy sajnálatra méltó, mert szép tehetségei vannak, ereje van, képessége van mindenre, ami szép, ami jó, ami őt gazdaggá, boldoggá tehetné, de — nincs akarata, nincs munkaszeretete, nincs takarékossága, amik nélkül pedig a gazdag szegénynyé, a szegény kol- dússá válik. Sohasem fölösleges tehát a nép elöljáróit felhívni, hogy a magyar népet e pirító körülményre figyelmeztessék, ezt elhárítandó!« a munkára, a józan számításra, de főkép a takarékosságra minden tőlök telhető módon szorítsák. Aki egy meredek hegyfokról az előtte tátongó feneketlen sziklahasadékba akar ugrani, azt még erőszakkal is vissza kell tartani, mennyivel inkább kell itt mindent elkövetnünk, hogy a magyar népet visszarántsuk azon lejtőről, amelyen az a gyalázatos szolgaságba akarna rohanni. Pedig előbb-utóbb az lesz a vége, ha magán- és közgazdálkodásuukban helyesebb eljárást nem követünk. Egyre szaporoduak az ilyféle szégyenletes dolgok, hogy a nagybirtokos egy-két év múlva bérlője lesz azon birtok egy részének, amelyet csak egy pár év előtt is még mint független úr birt. Ha ez így áll a nagybirtokosoknál, mi lesz a szegény népnél, mely már is kegyelemre és alamizsnára van utalva ép azoknak ajtajánál, akik rövid idő előtt még mint szegény vándor-kére- getők kopogtattak be Ő hozzá. Hjah! az idők megváltoztak! Heti szemle. — jul. 31-én. Mindenki feszült figyelemmel várta, hogy mit fog tenni a porta a flotta-tüntetéssel szemben. Válaszolt, s válaszában erélyes hangon tiltakozik a hatalmak által ráerőszakolni szándékolt görög határrendezés ellen. Ábeddin pasa, török külügyminiszter közölte a választ a nagykövetekkel kormánya megbízásából A porta kijelenti, hogy a török kormánya kou- ferenczia által megállapított határvonalat stratégiai, politikai és etbnografiai szempontból birálat alá vette s azt találta, hogy az nem képez biztos védelmi határt Törökországra nézve. Nem képez pedig azért, mert magában foglalja a legfontosabb stratégiai pontokat Meczovot és Janinát, Alsó-Albánia fővárosát, melynek átengedése súlyos bonyodalmakra szolgáltatna alkalmat, továbbá Larisszát, e virágzó várost, melyet az ott többségben lévő mohamedán lakosság kivándorlása tönkrejuttatna. Kijelenti, hogy megtesz minden lehetőt; de a hatalmak népjogot sértő követelései előtt meghajolni annyit tenne, mint a birodalma becsületét kiszolgáltatni kezéből. 6 tehát Európához még egyszer békítő szót fog intézni; de ha ezt meg nem hallgatják, akkor hivatkozni fog népei hazafiasságára, s ebben bizva a szultán tudni fogja, mit kell cselekednie. Afghanisztánról a múltkor jeleztük, hogy az új kabuli emir, Abdurrahman, kinevezésével a teljes nyugalom helyreállítása és az angol csapatok legközelebbi visszavonása bizton várható. Most oly rémhírt kell jeleznünk, mely még a kabuli vérengzésnél is borzasztóbb. Burrows, angol tábornok dandárja Kandabár közelében megsemmisíthetett Ejub khán serege által, mely az új emirnek nem akar hódolni. Angliában rendkívüli a felháborodás az afghá- nok ellen, és előbb véres boszút fog állani elesett katonáiért, s csak azután fog a görögtörők ügy elintézésébe. A lapok ezen esemény alapján most különféle kombináczióra nyertek bő anyagot, s ezen véres eseményből a keleti bonyodalmak ujabbau beállható fordulataira is következtetnek. A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Fürdői levél. Lipik, julius 23. Nem hiszem, hogy volna unalmasabb, boszantóbb, lélekölőbb szórakozás ebben a kánikulai hőségben, mint az ilyen vizenyős .fürdői levelek“ olvasása. Méltán megkövetelheti tehát az a türelmes olvasó, hogy ha- inár egyszer annyira irhatnékja van annak a fürdői levelezőnek, hogy egy ilyen fürdői levelet .elkövetni* rá viszi a lélek, — legalább rövid és érdekes legyen. A rövidség okáért, a szives olvasó en- gedelmével, mellőzöm Lipiknek geográfiái leírását; azzal sem mondanék semmi újdonságot, ha elmondanám, hogy jódtartalomra nézve ez a legkitűnőbb gyógyforrás a világon, hogy van itt egy artézi kút, mely 124 öl mélységű, s ebből 24 óra alatt 30000 akó 52° R. hő- mérséktí jódviz jő felszínre. Igen kellemesen lepett meg, hogy a fürdő vendégek nagyobb része magyar, sőt még az étlap is magyar, a mit még Budapest is megirigyelhetne Lipiktől! Itt tapasztaltam, hogy mégis jó, ha az ember mindenféle nyelvet tanulgat, idővel hasznát veheti. Abban a ,csok jasa“ világban vettem én is eg;’ török nyelvtant, törtem-martam azokat a conjugatio és declinatiókat; ha valaki akkor azt mondta volna, hogy ezek a conju- gatiók és declinatiók valamikor egy török pasa háremét nyitják meg előttem, hát biz’ Isten kinevetem. Pedig hát megtörtént! Egy reggel plaidembe burkolódzva sétálgattam a fürdőház folyosóján, midőn szemközt levő ajtón nyúlánk fiatalember lépett a folyosóra, öltözete salonia*, csupán a fején volt kalap helyett fez. Midőn mellettem elhaladt, ilyen formán monologizált, még pedig törökül. — Szépen vagyunk, szépen. Már ismét hon hagytam az órát. Most azt sem tudom hány óra. — Salem alejküm, effeudi, — mondok feléje fordulva, — a mi pogány időszámításunk szerint, mindjárt négy óra lesz. Bámulva nézett rám az én törököm s örömében mindkét kezével melléhez és homlokához kapkodva hajlongott előttem. Egy darabig csak hagytam örülni s azután mondtam meg neki, hogy magyar vagyok, s egy kissé konyítok az ő nyel vökhöz. Erre értésemre adta, hogy ő Izmail pasa Konstantinápolyból s elmondá, hogy mennyire óhajtotta, hogy itt egy magyarral megismerkedhessék. Allah jó, Allah kegyes, mert ime ezen óhaját teljesítette. E közben fürdőm elkészült s azzal váltam el tőle, hogy fürdés után meglátogatom. A íürdőháztól nem messze van egy magányosan álló villa jól rendezett parkkal körülvéve. Itt lakott a pasa. Midőn beléptem hozzá, szolgájával együtt egy szőnyegen térdelt s kelet felé fordulva előttem érthetetlen imát mormoltak. Egyet köhintettem, gondolva, hogy majd igy észre vesznek. Rám se hederített egyik sem, hanem tovább hajlongtak és imádkoztak. A minek kezdete volt, végének is kell lenni — gondolám — s vártam. Körülbelül félóra telett bele, mire elvégezték imájukat. Ekkor a szolga kávét s czigarettát hozott, a pasa pedig mentegődzött, hogy imáját nem szakíthatta félbe. Mikor a szobába léptem, maga mellé ültetet egy a padlózatnál alig magasabb kerevetre. Rágyújtottunk s szürcsölgettük a zamatos mokkát. Ezalatt az én kíváncsiságom száz meg száz kérdéssel állt elő, mikre ö a leg- szivélyesebb készséggel válaszolt Már a negyedik csésze kávét ittam és a hetedik czigarettát szítam, midőn azt a kérdést tettem, hogy ha meg nem sértem, hát szeretném tudni, hány felesége van. — Tizenkilencz, — válaszolta mosolyogva, s elmondá, hogy minő szerencsések vagyunk mi pogányok, kiknek csak egy van, de hát mivel a többnejüség Allah akarata, hát ő még is jobb szereti igy, pedig csak a nagy és hatalmas Allah tudja, mennyi baj van velük. Én erre azt feleltem, hogy nálunk pogáuyoknál sok ember még az egynejüsóget is szeretné devalválni, mert soknak még az íz egy is sok! Erre jóizüt nevetett, s elmondá, hogy most is, mikor ide jött, mind a tizenki- lencz felesége el akart vele jönni, s hogy mikor kijelentette előttük, hogy csak hármat visz el magával, olyan sirást vittek végbe, hogy még. Nem hagytam tovább beszélni, hanem elrezdtem rimánkodni előtte, hogy mutassa meg nekem azt a három feleségét, vagy legalább csak egyet. Eleinte mit sem akart hallani efelől, de én nem tágítottam, — végre beleegyezett. Egy ideig magyarázgatta, hogy mily nagy bűnt követ el az által, hogy engem háremébe belépni enged, majd azzal nyugtatta meg lelkiismeretét, hogy Allah jó, Allah irgalmas, Allah megbocsátja a bűnöket. Egy folyosón és előszobán végig mentünk s a nők lakosztályába, vagyis az úgynevezett hárembe értünk. Máig sem tudom, hogy minő bútorzata volt annak a salonnak, melybe a pasa bevezetett; én csak három, nem czivilizált nyu- goteurópai szemnek való kosztümbe öltözött nőt láttam. Bámulva néztek rám, de nem tovább, csak egy másodperczig. Ekkor odajöttek hozzám, s az egyik megölelt, a másik megcsókolt, a harmadik, meg egy égő czigarettát dugott számba. A szó szoros értelmében odáig voltam. Görvélyes szivem nagyot dobbant. Kérem majd szét feszítette az ereket. Elkezdtem hadonázni s kézzel lábbal igyekeztem tudtára adni a pasának, hogy parancsolja le rólam a feleségeit, mert nem állok jót magamért. Á pasa nevetett s azt válaszolta, hogy nem érti mit akarok. Soha se felejtem el azt a kínos néhány perczet, melyet az a három ördögileg szép nő ölelései és csókjai velem átszenvedtettek. Csodálom, hogy ép észszel kiszabadulhattam ölelő karjaik közül. Ez a néhány perez legalább egy hétre tönkre tette a kúrámat. És a pasa minderre csak mosolygott. Miatha csak mondta volna .-hisz magad akartad! De nem folytatom tovább unalmas leLapuuk mai számához egy félív „Hiv. Ért.“ van csatolva.
