Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1879-08-31 / 35. szám

TI. évfolyam. 1879.

*&tó-c^a

&

és „Hív. Értesítő“

megjelen minden vaiárnap.

Előfizetési dij :

I Égési évre ■ . 6 írt — kr Félévre ... 3 írt - kr. Negyedévre . lfrtBOkr.

e

Egyes példány ára Isi lív.

35-ik szám.

9

QJtH

KÖZGAZDASÁGI, HELYI

ÉRDEKŰ, MIVELŐDÉSI ÉS

Veszprém, Aug. 31.

MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY.

6

Szerkesztőség és kiadó- hivatal :

Vár, 4. sz.

Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is, elfogad és nyugtáz

KRAUSZ ARMIN

küayTkereskeiése Vesspríaten.

HIRDETÉSEK egynasábos petitsor 6 kr.

NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr. a külön minden beigtatásért

c)

30 kr. bélyeg.

<2.

fctó=

9--QM

Gondolkodjunk!

Régen hangoztatják már, mikép kell gazdálkodni.

Halljuk, de nem törődünk vele, követjük apáink szokásait, úgy gondoljuk, holtig ők is éltek, mi is csak megélünk.

Egykedvűen nézzük, miként halad jólétünk szekere a lejtőn lefelé, talán azért is ily egykedvűen, mert ilyen állapotban bajos a szekeret jobbra-balra fordítani, ha a gyeplő, a pénz nincs kezeink között — nincs forrás, ahonnan segítséget merítsünk. Egyetlen forrásunk, a talaj, gondatlan kezelésünk alatt mármár bedugult egyéb forrásunk nincs; mert egyébhez nem értünk, valljuk meg, lusták vagyunk, tanulni nem szeretünk, szeretjük a kényelmet, azért vagyunk mi csupán földművelők, azért vagyunk mi megakadva, mihelyt a chablone-sze- rűeu elvetett magnak a more patrio földművelés táplálékot nyujtani nem képes.

Egykedvűen várjuk annak lefolyását, amit a végzet ránk mért, mintha már mindent megtettünk volna, amit csak érdekünk parancsol. Pedig sokat segíthetünk még sorsunkon mi magunk is. Mennyi erő hever télen nyáron tétlenül, mennyi erőt, mennyi készletet pazarluuk hiába, csupán azért, mert nem gondolkodunk, nem számítunk. Takarítsuk csak ki azt az elhanyagolt forrást, gondolkodjunk csak az eszközök fölött, rájövünk, hogy az időszerű, a talaj természetének megfelelő jó munka, a számító, takarékos gazda kezében a szerzésre még most a legjobb mód, hatalmas tőke, melynek kamatait felcsigázni a tőke tulajdonosnak becsületére válik.

De a gazdának küzdeni kell sok akadálylyal, küzdeni az elemekkel; abhoz pedig nem elegendő csupán csak a nyers erő, ahhoz gondolkodó fő, szorgalom, munka kell; mert mit használ, ha halljuk, látjuk, tapasztaljuk, hogy a köd, rozsda, ragya, forrúság, üszög termesztményeink egy részét megrontja, más részét megkíméli, ha nem gondolkodunk, ha nem kutatjuk e külömbség okát is, s ha beláttuk, kitartó munka által ezeu elemi akadályokon kifogni nem törekedünk.

E külömbséget tapasztalhattuk az idén is; van szorúlt, van szép telt szemű búzánk, tapasztalhattuk, hogy a késői, vagy bármi okból késleltetett vetésen vett erőt a forróság, vagy a ragya; a korán fejlődött búza minőségre nézve milyen szép; de hogy azt meggondolnék, vájjon ki oka annak, hogy a munkával elkéstünk, hogy korábban nem vetettünk, vájjon mi akadályozta növényünk fejlődését, a vetőmag silánysága-e, vagy a talaj nedvessége, mi oka annak, hogy gazt arattunk, az-e, hogy szemetet vetettünk, vagy az, hogy a növények egymásutánját semmire sem becsüljük, s hogy máskor helyesebben cselekedjünk, arra kevés a mi türelmünk.

Nekünk pedig kutatni, a tapasztaltakon okulni, fáradhatlanul munkálkodni, számítani, idővel, vagyonnal takarékoskodni kell, ha a mezei gazdasággal boldogulni akarunk.

Mivel nem gondolkodunk, sok mindenfélével úgy vagyunk, mint az a faragó aki drága gerendából faragja ki a lőcsöt, holott rövid idő alatt egy darab keveset érő görbe fából elkészíthetné. Úgy vagyunk állattartásunkkal is; bele tömjük néha állatainkba a sok takarmányt, mert azt hiszszük, jó gazdáknak tartatunk, ha göböly ökrökön szántunk, azt nem keressük, vájjon a fölösen feletetett takarmányt hizlalás által nem jobban értékesít- hetnők-e, vagy hogy a roszul táplált, tétlenségre kárhoztatott piszkos gebék behozzák-e a tartást. Nemkülömben járunk el terményeink értékesítésénél is, csakhogy egy kis pénzt lássunk, elvesztegetjük potom árért termesztményeink alját, mert el sem hiszszük. hogy állataink által különben is el tudnók adni. Hogy milyen könnyen kidobjuk a nagynehezen összerakosgatott tőkének egy részét, leginkább földvásárlásoknál tapasztalhatjuk.

Ha csak egy kicsit gondolkodnánk, egy kicsit számítanék, egy hold középminőségtí föld tiszta jövedelmét, s egybe hasonlítanék a kölcsönzött három-négyszáz forintos ár kamataival, talán bölcsebben cselekednénk és jobban boldogulnánk.

Nem egy felebarátunk jutott már tönkre, aki izzadott, fáradott, fűhöz- fához kapkodott s tevékeny gazda hírében állott, mivel nem dolgozott „többet észszel, mint kézzel.“

Sőt mennyivel nagyobb kamatot remélhetünk, ha termő töldünket, mely régi mulasztásunk miatt már több munkát igényel, okszerűen műveljük, ha munkáját korán kezdjük, hogy miuden munkáját jól megadhassuk, jól vethessünk, hogy a koráu fejlődött mag a ködnek, rozsdának, ragyának, forróságuak ellenállhasson, ha gondolkodunk és a czélszertíuek ta- tapasztalt munkát kellő időben kellő módon megteszszük, nem halogathatjuk s el nem hirtelenkedjük.

Ha számítunk az idővel, okvetlenül takarékoskodni fogunk; mert a helyes gondolkodású ember, amit ma kereshet, nem osztja meg a holnappal ; mert holnap is annyit szerezhet; csakhogy kevés az az ember, aki igy okoskodik; ellenkezőleg, ha valami dologba kaptunk, ha valami munkát vállaltunk s nem kecsegtet valami fényes eredménynyel, nemhogy sietnénk végezni, hogy másba kaphassunk, hanem kedvetlenül vesztegetjük az időt; mert nem gondolkodunk, nem számítunk, azt hiszszük nem mi, más adja meg dologtalanságunknak az árát.

Pedig, ha gondolkodunk, rá jövünk, mikép lehet elegendő, czélszertí, időszerű, a talaj természetének megfelelő munkát lehető olcsón, azaz minél rövidebb idő alatt végezni, hogy az időt minél több dologra használhassuk ; rá jövünk, hogy eszközeinknek jósága, czélszertísége, könnyűsége, olcsósága, mind kívánatos, hogy minél hasznosabban kamatoztathassuk. Be kell látnunk, hogy ha a földnek okos uzsorásai akarunk lenni, képességet is kell nyujtani a földnek ráfordított tőkénkért minél nagyobb kamat fizetésére.

A talaj ugyanis olyan műhely, hol gabona készül. Tudjuk, hogy semmiből semmi sem lesz, hogy a kocsi sem jól halad, ha kerekeit kiszedjük, hogy tehát a gabona is valamiből lesz, bogy az a valami sem kifogyhatatlan, mely módot nyújt a talajnak a növény táplálására, hogy az a valami idővel munka által legegyszerűbben a trágyában adható vissza a talajnak, hogy ha ezt a szükséges valamit vissza nem adjuk a földnek gazdálkodásunk csak úgy halad, mint a kerekeden kocsi.

És aztán sopánkodunk panaszkodunk, hogy semmire sem megyünk, a kerekekre pedig nem gondolunk, s a mellettünk elhaladók kinevetnek együgyüségünkért. Vádoljuk az időjárást, sopánkodunk, hogy nincs termés, nincs jövedelem, sok az adó, hanem, hogy a szaporodó igényeknek megfelelően jövödelmiinkkel takarékoskodnánk, vagy jövödelmünk szaporítására az eszközöket magunk körül keresgélnénk, felhasználnánk, czélsze- rübbé tennénk, arra nem gondolunk, hanem csak sopánkodunk, hogy nem bírunk megélni — az uzsorások miatt, hanem azt nem gondoljuk meg, hogy az uzsora is csak ott támad, a hol fogyatkozás vau. Az uzsora vagyis a szivteieaek uralma, az elszegényedés uralma kifolyása, olyas valami, amire azt mondják: „ahol a dög, oda gyűlnek a sasok is.“ A pudvás fáról

levághatjuk a gombát, de azért a fa pudvás marad. A sasokat elriaszhat- juk, de azért „pusztulunk, veszünk, miut bomlott kéve széthull nemzetünk,“ ha társadalmi betegségünk leghatha- tósb gyógyszerét a számító észt, a munkásságot, a takarékosságot, a szerény életmódot kellő adagban igénybe nem vesszük.

Nem hogy meg élni nem lehetne, de még azok sem, kiknek egyéb tőkéjük nincs, mint a munka, még azok sem értékesíthették soha sem különben munkájukat, mint ma, midőn a felszaporodott szükség minden józan gondolkodású birtokost nagyobb tevékenységre, belterjesebb gazdálkodásra ösztönöz. A munkások tehát dolgozzanak szakványba, ha a napidijakat keve- selik, a munkaadó szívesen megadhatja a megszolgált jutalmat, de dolgozzanak, kamatoztassák erejüket és ne mondják: inkább nem dolgozom, kevesebbet eszem, az az semmit sem keresek, de azért fogyasztok, rost meg gondolni, hogy jobb valami mint semmi. Aki tehát folyvást lamentál, hogy nem tud megélni, aki bajaiért egyre csak másokat okoz, az ügyetlen do- logtalan, ki mástól várja szerencséjét, ki csak akkor kamatoztatja tőkéjét, ha enni valója nincs, az ilyent a saját lustasága öli meg.

Tanuljunk tehát az okosaktól, a szorgalmasoktól s ne kövessük az oktalan renyhe, dologtalauokat, gondoljuk meg, hogy két kezünkben, szorgalmunkban, ügyességünkben, elmés- ségünkben rejlik a mi legjövedelmezőbb tőkénk, aki tehát idejét tétlenül tölti, az tőkéjét nem kamatoztatja, aki ügyetlenül, roszul vagy keveset dolgozik, keveset jövedelmező tőkéjét roszul kamatoztatja. Legyünk számítók; mert aki számítani nem tud, s szándékát előre meg nem gondolja, ki szükségleteinek íödözésére vagyonkáját takarékosan felosztani nem tudja, mauap földönfutóvá lesz, ha ellenben szellemi és anyagi erőnket czélszerűen kamatoztatjuk, azt mondhatjuk: meg- tettüuk mindent, amit egy ügyes életrevaló földművelőtől telhetett, a többi mint a piaczok szerzése, az ipar fejlesztése, mely különféle nyers terményeinket ittbou, szomszédságunkban feldolgozza, a bizalmunkkal megajándékozott ügyes gondos szakértő ve- zérférfiaiuk legelső gondja és kötelessége.

De, ha elgondoljuk, hogy mi a mi gazdálkodásunk, az egyesek gazdálkodása aránylag az állam gazdálkodásához, rájövünk, hogy biz az nem egyéb mint krajezáros takarékoskoSSSF“ Lapunk mai számához egy ív „Hiv. Ért.“ van csatolva. V