Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1879-08-24 / 34. szám
VI. évfolyam. 1879. 34-ik szám. Veszprém, Aug. 24. =<31* «M* és „Hív. Értesítő“ atgJ.Wt alad.i Előfizetési díj: Égési érre . • 6 frt — kr. Félévre ... 3 írt - kr. Negyedévre . 1 frt 50 kr. Egyes példány ára 15 kr. KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS *\S= VESZPRÉM .1 MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. »ro5 S Szerkesztőség és kiadóhivatal : Väi‘, 4. rz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is, elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN könyyierssiedéss Vestprémksn. HIRDETÉSEK egyhasábos petitsor 6 kr. NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr. s kiilőn minden beiktatásért 30 kr. bélyeg. A legaljább tanterv. Megvalljuk, nem szívesen nyúlunk tollhoz, hogy a gymnasumi tanítás legújabb terve fölött kimondjuk véleményünket. Alig múlik el év, mely homlok-egyenest ellenkező újítást nem hozna, mint amilyennel az előző év bírt és így határozottan, habár piruló arczczal kimondhatjuk, hogy mióta a tanügy terén visszanyertük önrendelkezési jogunkat, egyik kísérlet a másikat érte és ma annyi év után sem vagyunk másutt, mint a kezdet kezdeténél. Aki nem hiszi, az tartson egy kis szemlét az iskolából kikerült legújabb geueratio felett; ennek felületes ismerete, ebből kifolyó önhittsége és laza kötelességtudata beláttatja vele, mi fán termett az a sok tanterv, mely iskoláinkat elüzönlötte. Két irány küzd folyton folyvást egymással; az egyik a humán, a másik a reál irány. Mindkettőnek megvan a maga jogosultsága. A humán iránynak feladata az ember összes lelki tehetségeit kiművelni, hogy azokat az élet különböző pályáján kti- löubözőleg érvényesíthesse. A reál irány az embert a való élet kézzel fogható tényeivel, az emberi ismeret elvitázhatlan alapokon nyugvó igazságaival ismerteti meg. A humán irányt képviseli a gymnasium, a reált a reáltanoda. De véghetetlenül csalódnék az, aki azt hinné, hogy e két irány egymásnak ellensége, vagy hogy e két irány egyik a másik nélkül ellehet. Együtt kell e két iránynak maA „VESZPRÉM“ TARCZÁJA. A magyar tengerhez. — Füredi emlékül. — Szép vagy, szép vagy édes hazám Tengere! A ragyogó nap tükrödbe Nézz bele; És az éj, a gyászos fátylú Csillagai ezerét, Mint fájdalma drága gyöngyét, Benned hinti szerteszét. A tavasz, ha lenge szárnyán Visszajő, Hozzád siet, mint a megtért Szerető. Neked nyitja, neked adja A legelső ibolyát, Neked zengi a legelső Pacsirtával új dalát. Itt virúl a koszorús nyár Legszebben, Legédesebb sóhajtása Itt lebben Itt nyílnak a rózsaerdők E mosolygó partokon, Isteneknek telnék kedve E mámoros illaton. Völgyeiden az aranyos Gabnaíő, radni, mind a gymnasiumban, mind a reáliskolában azzal a különbséggel, hogy a gymnasiumban túlnyomó legyen a humán, a reáliskolában túlnyomó legyen a reál irány, ami egyszersmind jelleget kölcsönöz mindegyik intézménynek. A gymnasium általános műveltséget ad és ezt az által éri el, hogy különböző tantárgyakra, különböző szakférfiak által tanítja a gyermeket. A különböző tárgyak különböző oldalról fejtik ki a gyermek ébredő tehetségét és sokféle ismeretet juttatnak birtokába becses igazságok alakjában, melyek az emberi törekvés- és szorgalomnak már kivívott, tehát kész vívmányai. A különböző tanárok által az emberismeret nem épen megvetendő kincsét sajátítja el a tanuló, ki alkalmazkodni kénytelen a különböző előadás- és bánásmódhoz. Az újabb gymnasiumi tantervet a most kifejtett igazságokhoz kell viszonyítanunk, mert csak így tudhatjuk meg, mennyiben mozdítja elő a gymnasiém magasztos czélját vagy hátráltatja azt. A tanterv az által, hogy részben a történelmet és természetrajzot, de különösen a természet- tant a gymnasium alsóbb osztályaiból kiküszöböli, világosan elárulja, hogy a gymnasiumban a reál iránynak ellensége. Hogy az nem helyes, kiki könnyen belátja. Ha az uj tan- terv egy év múlva teljesen alkalmazásba vétetik, akkor valamennyi négy- és hatosztályu gymnasium dobra ütheti physikai múzeumát, annak ugyan hasznát senki sem veszi, hisz a természettan csak a 7-ik és 8-ik osztályban taníttatik először. Ki nem látja ebben is a sajnos és nem számító kapkodást, mely szerint évekkel ezelőtt ugyancsak neki rugaszkodtunk és nyakrafőre szereltük fel sokszor erőfeszítve és költségesen természet- tani szertárainkat és most — nincs többé szükségünk rá? — De igaz, rejlik ezen intézkedésben egy titkos intentio, az ugyanis, hogy ez által kényszeríttetnek a városok al- és nagygymnasiumaikat mindenütt 8 osztályú főgymna8Íumokká emelni. Kívánatos lenne; de a mostani zilált anyagi és morális körülmények közt lehet-e kilátás arra, hogy ez való- súl? Tagadjuk. Addig pedig nem épen méltányos dolog egyes vidéki városok intézeteit valódi czéljaiktól elütni és a haladás és művelődés egyes tényezőit működésükben megakasztani, vagy hátráltatni. Itt is nyilváuúl fájdalom, a magyar természet, mely rendesen túllövi a czélt. De meg más szempontból sem helyeselhető a reál iránynak jóformán csak a felgymna- nasiumra, a felsőbb osztályokra való szorítása. A reál tárgyak maguk megérdemlik, hogy a tanuló azokkal fiatalabb korában is foglalkozzék, hogy az elemeknek elsajátítása már kész alapot vigyen a felsőbb osztályokba, hol a szélesebb körű tanulás sikerrel foganatba vehető legyen. Felfogta és alkalmazta ezt a Thuu-rendszer, mely az algymnasiumot úgy szervezte, hogy az minden tárgyban alapvetés volt, melyre a felgymnasium épített. Mi? szomorú, alap nélkül akarunk építeni. Azután meg ez életbe vágó tárgyak elemeinek tanítását nagyon czélszertí az alsóbb osztályokban megkezdeni, ahol a tanár még a gyenge tanulóra hathat, mig a felsőbb osztályokban a tanuló önálló lévén magyar indolens természeténél fogva vajmi könnyen végkép elhanyagolja azokat. így azután meg fog történni, hogy egy kitűnő elemi tanuló többet fog tudni, mint egy nyolcz osztályt végzett gymnasiumi növendék azon tárgyakból, melyek a mindennapi életbe vágnak. Ez lesz azután a fura világ! A humán irány kétségkívül fő legyen a gymnasiumban; de ennél is van határ, melyet veszély nélkül át nem léphetni. A legújabb tanterv ha át nem lépi is e határt, de annyira közel van hozzá, hogy nem árt azt a veszély közelségére figyelmeztetni. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy egy iskola sem adott még teljesen kiképzett tudóst az emberiséguek. Nevetséges volna, ha e tanterv azzal kecsegtetné magát, hogy erre képes lesz. Pedig majdnem azt gondoljuk, hogy erre vállalkozott, midőn a nyelveknél az olvasmányok kezelését oly módon követeli, amely széles ismeretet, bő tapasztalatot, önálló ítéletet és nem közönséges eszmeviszonyítást igényel és tételez fel, holott a tanuló a helyes gondolkodás, a logika tanait a legeslegutolsó osztályban, a nyolcza- dikban, rövid három órában tanulja, tehát filius ante patrem. m Hegyeiden a bor ága Áldva nő. Itt zeng a dal és a dalban Az isteni szerelem, És a rege itt mereng a Legbájlóbb emlékeken. Hagyj engem is elmerengni Partidon, Tündérálmot szó've-fonva Bolyganom, Mig magamban édes vágygyal Egy régi dalt suttogok: „Szigligetien fogunk élni Szerelmünkben boldogok!* ERÖDI DÁNIEL. Zöldszakái. — Hege. — Indulásra készen áll a büszke hajó, előtte a véghetetlen tenger halk morajával, csak a horgonyt kell fölszedni, kifeszíteni a vitorlákat, s aztán el az új igéret-íöldére, Amerikába, — hozni aranyport, indigót, gyapotot az atlanti partvidékről, az Appalachi hegyek búján termő völgyeiből, — bőröket a sarkvidéki jámbor indiánoktól, akik odaadják azokat egy puskáért, egy üveg rumért, egy fényes tükördarabért, — mahagónit Mexikóból és az új haza többi megbecsülhetlen kincseit a telhetetlen vén Európának — semmiért. A hajósnep még a városban kószál, ki apróságokat vásárolni, amikért csereberéljen, ki meg barátaitól, — öreg anyjától vagy kedvesétől búcsút venni. Csak Beppo, az ifjú tengerész áll ott a hajó elején; meztelen nyakát megfujja a szellő, göndör fürtéi pajzánul verdesik homlokát — s ábrándos fekete szemei révedezve járják be az óczeánt. Az alkonyodó nap épen most merül alá a végtelen víztükörbe, mely mintha folyékony arany volna, úgy hullámzik halk moraj között; a tovasikló halászbárkák beunülőikkel együtt valami túlvilági dicsfényben látszanak haladni; a nautilus szétnyílt kagylóival gondtalanul vitorlázik odább, mig a város ablakai szemkápráztatva verik vissza a ragyogó sugarakat. Beppo mindebből nem lát semmit... Leül egy ágyukerékre, s mig félkezével a vizbe merített báló rudját fogja, — szemei túl kalandoznak a tengeren, abban a mesés hazában, ahol sokan aranyat keresnek, s a hol ő az aranynál is becsesebbet, — hű szivet talált— Képzeletében már ott van a parton, gondtalanul siet tova a uyüzsgő nép Között, ki a városból, hol az egyszerű kertekben két szép virág nyílik, — piros rózsa és ifjú hajadon. Már a/ kis ház is ott fehérük a fák között.... Óvatosan megkerüli, hogy észre ne vegyék; belopódzik a kertbe, a lugas közelébe, ahol az öreg anya édes ölében nyugtatja fejét a boldog hajadon, s elcseveg valakiről, aki most künn jár a tengereu, s nemsokára itt fog ülni a nagymama mellett. Az pedig ott hallgatja s gyönyörködik benne, — aztán előkerül, megáll a lugas bejáratánál, és — Ekkor valami ügyetlen hajésinas elejt egy csomó kötelet. Beppó fölijed a zajra — s egyszerre száz meg száz mértföldre van a I lugastól, a tengeren innen— Mély sóhaj i szakad föl kebléből — s hogy dolga után i nézhessen, felhúzza a hálót; arról ugyan rég leekették a halak a csalétket, de hátha mégis van valami benne. Van bizony, de nem olyasmi, amit Beppo várt. hanem amiről eddig csak dajkamesékben hallott. — Egy kis vizitündér keveredett a hálóba, akkora mint az ujjam. Szemei égtek mint a rubin, szakálát derekára csavarva hordta, hogy rá ne lépjen, —palástja, hínárból szőve, csillogott az ezüst pikkelyektől.... Zöldszakái volt, az atlanti vizek birodalmának királya.... Beppo csak bámulta a kis embert, nem akart hinni saját szemeinek, végre neki bátorodott, fölemelte az ujjara s úgy nézte közelről. — No lám kis ember! — Ki hitte volna, hogy a dajkameséknek igazuk van? — Ne félj, visszateszlek a tengerbe, az a te hazád, mert ha meglát valamelyik hajósiuas, bizony még kárt tesz benned! — így ui — Azzal visszatette Zöldszakáit a háló rud- jáuak tövére, hogy vigyázva lebocsássa a habok közé, de mily nagy lón bámulata, mikor a kis ember meg is szólalt: — Soh’se vesződj’ velem, Beppo barátom; úgy se tudnál te engem fogva tartani, ha én nem engedem. Hiszen ha látni nem akartalak volna, nem ültem volua a hálódba, s ha egyszer belekeveredtem, csak szólnom kelle szellemeimnek s téged hálóstól lerántanak a korállerdők közé ! — Beppo nem tehetett okosabbat, mint hogy bámult és hallgatott — — Ne csodálkozzál Beppo, hogy^ismeif/ff Lapunk mai számához egy ív „Hív. Ért.“ vau csatolva.
