Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-05 / 1. szám

r =e« és „Hív. Értesítő“ megjtltB minden vasárnap. Előfizetési dij: Egész évre . . 6 írt - kr. Félévre ... 3 írt - kr. Negyedévre . 1 frt 50 kr. Egyes példán}- ára Id hr. KÖZGAZDASÁGI, HELYI S®“ ERDEEU, MIVELÖDÉSI ÉS *ve­VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Szerkesztőség és kiadó- hivatal: Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket it, elfogad ét nyngtáz KRAUSZ ARMIN kSs;Tkneiktiéii 7i:i;riatea. HIRDETÉSEK egyhasábospetltsor 6 kr. NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr. s külön minden beiktatásért 30 kr. bélyeg. Ifto=- -------— —------bA \ El őfizethetni „Veszprém“ és „Hiv. Értesítődre Egész évre . . . . 6 frt — kr. Félévre............................3 frt — kr. Negyedévre . . . 1 frt 50 krral. Az árva-menház. Természete már az az embernek, de különösen a magyarnak, hogy ter­veket készít és sok esetben a tervben magában élvezi a még meg sem kez­dett, annál kevés bité kivitt tettnek elő- és utóélvét. Egy időszak sem alkal­masabb a tervek készítésére, mint az új év kezdete; ilyenkor számon kérjük magunktól a múltat és annak árny-és íényoldalán gyorsan átsurranva, csak­hamar a tervek tömkelegébe jutunk, melyekkel képzeletünk úgy, mint ér­telmünk és jó akaratunk a jövőt tele aggatja. Mi valósul meg mindebből, mi nem, az a jövő dolga és titka; mi elkészítettük azokat és jutalmul birjuk az — előélvet. Megyei közgyűlésünk a haldokló év végperezeiben letárgyalta azon gyámhatósági szabályrendeleteket, me­lyek az 1877. évi XX. t. ez. alapján voltak alkotandók. Az árvák értékei­nek központi kezelését nagyonis szük­ségessé tevék azon visszaélések, melyek az árvavagyon körülrészint könnyelmű­ségből, részint ezen ügy bonyolultabb természetéből kifolyólag elkövettettek. Hangos panaszok vpltak hallhatók úgy a gytiléstermekben, mint a sajtóban; de a leghangosabb és legjogosabb pana­szokat azok hangoztatták, akiknek szavát alig hallotta a jó Istenen kívül valaki — maguk a szegény, megká­rosított árvák. Végre valahára e téren is történik valami, ami ha keresztül­vitetik, nemcsak az árvák vagyona lesz az elkallódástól megóva, hanem terem­tetik oly alap, amely nem úgyan egy két, de minden bizonyuyal tiz-tizeuöt év múlva elegendő lesz arra, hogy az árva-menház szép eszméje testet öltsön és jótékonyságát sok szegény elha­gyatott árvának anyagi és szellemi kiképeztetése által gyakorolja is. A bizottság, mely ezen gyámha­tósági szabályrendeletek kidolgozásá­val meg volt bízva, nemcsak arra ter­jesztette ki figyelmét, hogy megálla­pítsa azou módozatokat, melyek szerint az árvavagyon biztosan kezelendő, ha­nem gondja volt arra is, hogy a fölös kamatokból tartalékalap kerüljön, mely egyrészt az árvavagyon kezelési költ­ségeit fedezze, másrészt meg tiz-tizenöt év múlva lehetővé legyen téve a megye székhelyén egy árva-menháznak építése, melyben fokozatosan több-több árva nyerjen részint nagykorúságig, részint rövidebb ideig anyagi és szellemi nevel­tetést. A megye közgyűlése helyeslés­sel fogadta a bizottság nagygondú munkáját s azt helybenhagyás végett fel is terjesztette a magas minisztéri­umhoz, mely, hiszszük, nem is fog késni ahhoz helyeslő beleegyezését adni. Nem egyszer íogamzott meg már nálunk magyaroknál messzekiható jó­tékony eszmék csirája, de azt a kö­zöny fagyos szele mindig elfojtotta, és így jutott korunk oda, hogy nagyon sok jó intézményt újra meg újra csak most kell életbe léptetni, mikor az már javában virágozhatnék. Na, de jobb későn, mint soha. Mi örömmel üdvözöljük megyénk új tervét, az árva-menházat, és nagyon szeretnők, ha az a kiáltásba helyezett tiz-tizenöt év csakugyan meg is hozná- a terv kivitelét, az eszme megvalósí­tását. Meg fogja pedig hozni, ha a sza­bályrendeletek szigorúan keresztülvi­tetnek és a tartalékalap gyümölcsöző- leg fog, mint hiszszük, kezeltetni. Az árvák megérdemlik e gondoskodást, hisz azok kimüveltetése által a megye oly polgárokra fog szert tenni, kiknek keblét nem a rút kijátszatás és elke­seredés sorvasztó tudata és az ebből keletkező bosszúvágy dagasztja, hanem a kibékültség a közügyekkel, meg­nyugvás a társadalmi rendben, a köz- terhekuek odaadó megosztása és egyéb hasonló társadalmi erény. Nagy segítségére leend e szép eszme kivitelének megyénk szerencsés csillagzata, mely eddig oly szépen gya­koroltatta velünk a takarékosságot, mint talán kevés más megy ével.Megyénk megtakarított alapokra pillanthat, melyek már eddig is több irányú jó­tékonyságot gyakorolnak. Ezen alapok száma egygyel fog ismét szaporodni, ha megyénk traditiójához hűen zajta­lanul, de vas-következetességgel ke­resztülviszi azon eszmét, melyet most jóuak, czélszerünek és üdvösnek állított mint elérendő ezélt maga elé. Kitartás! Nem a szó é, hanem a tett-é a siker! A legfőbb itélőszék legújabb döntvénye szerint a csődtömeghez tartozó ingó javaknak mikor és mi módon leendő eladása a hitelező­választmány, nem pedig a törvényszék hatás­körébe tartozik. Ellenben az eljáró törvény­széknek fenn van hagyva az árverés szabály­szerű foganatosítása és netaláni visszaélések meggátlása czéljából a birósági kiküldöttnek utasításokat adni. A német birodalommal kötött kereske­delmi szerződés tárgyában az igazságügymi­niszter a törvényszékekhez és járásbíróságok­hoz körrendeletét intézett, melyben tudatja, hogy a nevezett szerződés január elsejével életbelépett s figyelmezteti azokat az abban jelzett áthágások meggátlására. Heti szemle. — jan. 4. Megtörtént az országgyűlési pártok gra- tulationális mozgalma, bár nagyobb fontosságú nyilatkozat egy részről sem történt. A minisz­terelnöknél gr. Csáky László tolmácsolta a sza­badelvű párt bizalmát és jó kivánatait. A kép­viselő ház elnökénél Fáik Miksa volt a üd­vözlő szónok s gyönyörű beszédet mondott. A párt küldöttsége tisztelgett még Go rove Istvánnál is, ki még mindig gyengélkedik. Az egyesült ellenzék a pártelnöknél br. Bánhidy Bélánál tisztelgett testületig, a szónok Szon- tagh Pál (gömöri) volt. Az egyesült ellenzék üdvözölte ezután Ghyczy Kálmánt, a házel- nökét is. A függetlenségi párt körében nem voltak szónoklatok, csak Kossuth Lajoshoz in­téztek üdvözlő táviratot. * A politikai világban nagyon kevés az érdekes újdonság. Ez okból néhány apróbb hir regisztrálására szorítkozunk. A tuniszi bej s a franczia kormány közt támadt con fiietus miatt az ottani lakósság na­gyon el van keseredve a bej ellen, s követeli tőle, hogy adjon elégtételt Francziaországnak. Anglia s a porta közt alkudozások folynak, me­lyeknek czélja, egyetértésre jutni az ottomán állam vagyonának az angol kormány által leendő megszerzését illetőleg Cyprus szigetén. A szultán irádéban hatalmazta fel a kormányt az Oroszországgal kötendő végleges szerződés siettetésére. Állítólag a szultán levelet küldött a czárnak, melyben a hadi kárpótlás leszállí­tását kéri. A porta proklamáczióban fogja az albánokat felszólítani, ne akadályozzák Pod- goricza és Spuz átengedését. A török-görög határrendező bizottság Athénben fog ülésezni. Albániában nagy mozgalom indult meg önálló albán fejedelemség alkotása végett Olaszor­szág védnöksége alatt. Keleti Ruméliában az orosz nagy tevé­kenységet fejt ki Bulgária és Rumólia egye­sítése és Dondukoff herczeg trónra emelése mellett. A román határőrök parancsot kaptak, hogy tiz kilométernyire vonuljanak vissza az európai bizottság által Szilisztria mellett meg­állapított határtól, hogy eleje véttessék a bol­A „VESZPRÉM" TÁRCZÁJA. Téli regék. Irta: P. TÓTH KÁLMÁN. I. oA vi^i-liliom leánya. Tölgyerdőtől koszoruzott hegyi barlang­ban tanyázik alattvalóival a tündérkirály . . . Miért benn a barlangban? kérdik a nyájas olvasók, — s miért nem künn, vén tölgyek árnyán, a repkény összeíonódó indáin him­bálózva? — Áh! — a tölgyek már nem vetnek árnyat, s csak száraz repkényindák övezik kö­rül derekaikat; a tarka szárnyasok: a zöld csizike, a sárga-piros tengelicz, az aranyszavu rigók, fülemilék, a czitromsármányok, veres­begyek .... mind mind melegebb hazába köl­töztek, elhagyták a hűvös vidéket, mint a hogy a lélek elrepül, fölemelkedik szellemszárnya­kon az^őrök tavasz hazájába a hidegülő testből. Őszi szél zúg-búg az elhagyott tájon keresztül. Itt-ott egy-egy száraz ág messzire kinyúlik, mint a koldus karja-----A hervadt le velek zörögve kavarognak a levegőben, s a hol egy-egy levél hű maradt az ághoz, azt megtépi a szél kegyetlenül, s oly rémes te­metési nótát fütyöl mellé, hogy borzalom hallgatni is.... Mit keresne idekünn a tündérvilág népe ? A kis törpék nem tánczolhatnak többé a hold­fényben ; a patak sokkal hűvösebb, semhogy a tündórleányok benne megfürödhetnének; a szentjános-bogárkák, a tündérbálok a kis lám- pionjai, nem csillognak már a harmatos fűszá­lakon .... oly csendes, kihalt minden, csak a harkályok csőrének kopogása egyforma idő­közben hallatszik el messzire. A tündérkirály máskülönben vidám em­berke volt; nem tudta a telet átaludni, mint alattvalói; kiszökött gyakorta palotájából s kis íjjával tarka harkályokra vadászott, melyeknek tolláiból otthon tündérleányok legyezőt készí­tettek. De ezen a télen a tündérkirály nem jött elő... s a harkályok nyugodtan folytat­hatták kopogásaikat. Talán nagyon mélyen alszik ?... Talán meg is halt? . . . Nem, a tündérek nem szoktak meghalni; megöregszenek ugyan s lesznek galambőszek mint az emberek, de nem halnak meg, mint az emberek ... Ha egy tündér már nagyon nagyon megöregszik, lefekszik tölgyfalevelek­ből vetett ágyára, behunyja selyem pilláit s nyugszik lélekzetvétel nélkül, mozdulatlanul, mint valami halott... Ekkor előjönnek a vizi nymphák, megfésülik azt a hosszú galambősz hajat aranyos fésűvel, behintik égsziuü nefe­lejcscsel, ami ott terem a patak partján, meg­csókolják azokat a hosszú becsukott selyem pillákat. A tündérek, törpék, viliik és manók körbe tánczolva énekelnek örök boldogságról, örök szerelemről, örök iljuságról: s a galamb­ősz haj lassankint koromfekete lesz, a redők eltűnnek az arczról, s az öreg ember helyett mosolygó ifjú tündér kel föl a nefelejcsek alól. [ Mi más a tündérvilág?. . . Örök ifjúság... | Örök szerelem .. . Oh, a tündérkirály nem halt meg! más oka van annak, hogy palotájába zárkózott! Szép nyári éjszakák voltak, s a tündér- j király egész udvarával kivonult a százados tölgyek alá. Tánczoltak a viliik, daloltak a törpék s csillagsugarakból arany koronát szőt­tek királyuk számára; a kis manók szarvas­bogarak s hősezinezérek hátán vívtak egy­mással, mint lovagok, csakhogy királyukat mu­lattassák, de az elborult arczczal tekintett reá- jok. „Mit ér nekem a csillagkorona? gondolá magában; az nem tesz boldoggá-------Sokat él veztem már, még csak egyet nem — a sze­relmet . . . Még nem találtam olyan tündér­leányt, akit királynővé tehettem volna! — * Ilyen gondolatoktól aztán nagyon elszo­morodott a tündérkirály, megszökött övéitől, odahagyta a vidám kört s a patak partjára in­dult, melynek tiszta tükörében virgoncz pisztrángok úszkáltak... Ott leült egy kidőlt tőlgyderékra, tenyerére hajtá kellemes kis fe­jét s meredten bámult a patakba ... A hold teljes fényében ragyogott, a csillagok oly ba­rátságosan mosolyogtak, a lágyan zsongó ha­bok szép regéket beszéltek elmúlt napokról, megtört szivekről, s a tölgyek sötét lombjaik­kal ábrándosán bólintgattak a susogó ezüst habok felé ... A tündérkirály szive nagyon kezdett fájni; forró könyek gördültek ki sze­méből s peregtek le halvány arczárói a regélő habok közé, s ime a mint forró cseppek a hi­deg vízbe értek, mindegyikből egy-egy fényes ragyogó gyöngy lett, mely lassan szállott alá a patak fövenyére ... Az a szegény halász, a ki holnap reájok akad, egyszerre gazdag, na­gyon gazdag ember lesz s áldani fogja Istent gazdagságáért. „Oh, ha egy szerető szivet tudnék ta­lálni! — sóhajtott a tündérkirály; — mily gyönyörteljes élet volna az! — Együtt, kar­öltve sétálnánk ki ide ........... a hold nyája­sabban hintené világát, a csillagfény sem lenne oly hideg, s a virágok kelyhe töm­jénillattal töltené be a leget.........Szép tag­ja it ábrándosán ringatnák a habok s ón. .* E perezben hangosabb locscsanás volt hallható s ime egy tündérszép alak bocsát- kozék a habok közé. Gyönge fátyol borítá hattyufebér termetét, s amint lejebb-lejebb ereszkedék s kis kezeivel a vizet magára fees - kendezé, hófehér tagjain a fuvalomszerü gyönge rózsapir egyre fölebb húzódott. . . Kibontott aranyszőke hajával susogva játsztak a habok, s aztán elkezdett énekelni halkan, csábosán, részegítőn; dalolni szerelemről, kéjről, boldog­ságról .... Oh, ezek után vágyott már oly régóta a tündérkirály! El volt kábulva, meg volt igézve. A leány szebb volt, mint minőt álmában képzelhetett. Ereiben lázasan lüktetett a vér, egy perez és a tündérkirály a habok közé veté magát, hogy elérje, megragadja, s sohasem bocsássa el többé___ Mik or aztán a kezét kinyújtotta utána, a szép leány nem volt sehol. Szomorúan nézett körül a tündérkirály. Fürkésző szemeivel átkutatta a bokrok sűrűjét, s minthogy sehol nem találta, elhitette ma­gával, hogy az egész tünemény talán csak Lapunk mai számához egy félív „Hív. Ért.“ van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom