Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-17 / 11. szám

IV. évfolyam. 1878. 11-ik szám. r Veszprém, Márczius 17. BMt* és „Hív. Értesítő“ megjelel minden vasárnap. Előfizetési dij : Egész évre • . 6 írt - kr. Félévre ■ • • 3 frt — kr. Negyedévre • 1 frt 50 kr. Egyes példány ár a KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELŐDÉSI ÉS VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Szerkesztőség és kiadó­hivatal : V&r, 4. sz. I Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is, elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN könyvkereskedése Veszprémien. HIRDETÉSEK egyhasábos petitsor 6kr. NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr. s külön minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. •oM A himlőoltás. Azok vagyunk, akik feláldozzuk a jót a jobbért, lemondunk a jobbról a legjobbért. A tudománynak feladata eloszlatni azon kételyt, mely egyik másik dolgot körülveszi, felderíteni mindenütt az igazat, megsemmisíteni mindazt, ami káros, veszélyes és he­lyébe jobbat, hasznosabbat adni az emberiségnek. A himlőoltás, keletkezésekor, nem­csak az orvosi tudományban tekinte­tett nagy haladásnak, de az emberi­ségre nézve, legalább az akkori felfogás szerint, egyike volt a legnagyobb jó­téteményeknek. De mint mindennek, úgy ennek is az idő a próbaköve; azóta sok víz folyt le a Dunán, sok arcznak szépsége lett megmentve, de soké is elrútítva; soknak életét menté meg, de soknak is okozta korai vagy késői halálát úgy, hogy ma, oly óriási elterjedése után, a tapasztalat síkra készül szállni a tudománynyal, hogy a mérlegnek egyik serpenyőjébe rakja a himlőoltás szánandó áldozatait, meg­tudandó, vajon nem billenti-e azt le a himlőoltás kártékonysága mellett és ez által nem híja-e fel az emberiség intéző köreit, hogy azt, mint veszélyest, szüntessék meg. Alább veszik olvasóink dr. Schal­ter, székesfehérvári orvosnak, felhívását az összes hazai közönség minden osz­tályához, hogy neki részletes és ki­merítő adatokat szolgáltassanak a himlőoltás szomorú következményeiről, hogy így annak veszélyes voltát ki lehessen deríteni és a himlőoltást vég­kép megszüntetni. Mi szakértők nem vagyunk és így a felvetett kérdéses ügyben szavunk nem nagy sulylyal bír, annyit azonban ki merünk mondani, hogy jó lesz a szőnyegre dobott ügyet úgy orvosaink­nak, mint törvényhozóinknak komo­lyan és lelkiismeretesen tanulmányozni, mert kézzel fogható tény, hogy a ha­lálozás a gyermekek közt megdöbbentő, az emberiségnek satnyulása pedig majdnem kétségbeejtő. Ha igaz az, amit Juvenális évszázadokkal ezelőtt kimondott, hogy csak ép testben lak- hatik ép lélek, akkor nyitjára akadtunk azon számtalan eszeveszett intézkedés­nek, mely napjainkban a társadalmat jó részben csendes őrültek házává tette úgy, hogy abban a józan észt még Diogenes lámpájával sem találhatni meg. Orvosainkban lesz, fel kell leg­alább tennünk, annyi tárgyilagos ügy- és emberszeretet, hogy a himlőoltást nem a magánérdek szempontjából, ha­nem az emberiség java iránti nemesebb buzgalomból fogják fel, tanulmányoz­zák és annak ügyét, ha vélemény- adásra felkéretnek, szavukkal, Ítéletük­kel döntik el. A törvényhozó-testület ismét, meghallgatva a szakértők véle­ményét, nem fog habozni vagy az eddigi szokást és gyakorlatot szente­síteni, ha a többség véleménye a him­lőoltás helyessége mellett lesz, vagy azonnal megszüntetni minden oltást, ha a szakértő közvélemény csakugyan az ellen találna nyilatkozni. A kérdésnek tehát előbb elvi meg­oldáson kell átesni, addig az eddig- törvényes intézkedés a mérvadó. Két­séget nem szenved, hogy a mozgalom, mely ily határozottsággal lépett fel a himlőoltás ellen, némi zavart és nyug­talanságot fog különösen az aggályo­sabb szülék lelkében előidézni, de ez már a dolog természetében rejlik és arról nem tehetni, azzal a hatalom közegeinek számolniok kell. Egy, amit nem szeretnénk, az, ha az orvosi kar és a törvényhozó-testület fölényének érzetében annyira kicsi­nyelné a dolgot, hogy azt még figyel­mére sem méltatná. Ez növelné a za­vart, szítná a gyanakvó bizalmatlan­ságot, megnehezítené a hatóságok még eddig érvényben levő intézkedéseinek foganatosítását, szóval, többet ártana, mint használna. A belügyminiszter a miniszter-tanács beleegyezésével alkotott azon szabályzatot, mely a népgyűléselc betiltása-, illetőleg kor­látozására irányul, kibocsátotta és életbe lép­teti. A belügyminiszter ezen szabályzatot nem a törvényhatóságoknak, hanem a főispánoknak már megküldte s a törvényhatósági közgyű­lésen ki fogják hirdetni. A pénzügyminiszter a következő körren­deletét intézte valamennyi törvényhatósági közigazgatási bizottsághoz, kir. adófelügyelő­höz és adóhivatalhoz, — az adófelügyelők által saját hatáskörükben elrendelendő tőke- kamat-adótörlések tárgyában. A múlt 1876. évi deczember hó 27-éu 52, 406. szám alatt kelt körrendelet kiegészítéséül kijelentik, hogy azon esetben, midőn: a) az adóköteles az eredeti kötvénynyel és bekebelezési végzéssel beigazolja azt, hogy a bekeblezett összeg után kamatot nem élvezett és az csak mint biz­tosíték volt bekebelezve, — vagy b) ha a kamatólvezet megszűnt vagy meg sem történt azou okból, mert a bekebelezett tökét már más bekebelezések előzték meg, s igy az ingatlanra vezetett kielégítési végrehajtás következtében a követelés kielégítetlenül maradván, a tőke egészen vagy részben — és ennek folytán a kamat is — elveszett a tőkekamat-adónak letörlése iránt első fokban a kir. adófelügyelő, második fokban a törvényhatóság köigazgatási bizottsága határoz. Mozgósítás esetére. A honvédelmi mi­niszter értesítette a törvényhatóságokat, hogy az általános vagy zászlóbeli mozgósítás ese­tén bevonuló tartósan szabadságolt tartalékos és honvédlegénység a vasutakat és gőzhajókat, ha ezen közlekedési eszközök az illetők tar­tózkodási helyéről a bemutatási állomáshelyre való utazásra felhasználhatók — a kincstár rovására igénybe vehetik. Minthogy azonban a vasúti és gőzhajói szállítási költségek moz­gósítás esetén az illető utazó honvédek és ka­tonák által nem fizetendők ki készpénzben: az ez esetben követendő eljárásra nézve a ma­gyar-osztrák monarchia valamennyi forgalmi intézeteivel közös megállapodás jött létre, mely megállapodásokat a miniszter oly felhí­vással közli a törvényhatóságokkal, hogy azo­kat haladék nélkül általános köztudomásra hozzák és a járási tisztviselőket annak értel­mében megfelelően utasítsák. Heti szemle. — márcz. 16. A 60 millió forintnyi rendkívüli hitel felett ma kezdődött meg a nyilvános tárgya­lás, mely valószínűleg csak holnap ér véget. — Miután a gazdasági kiegyezés alkotmányos tárgyalása e hó hátralevő napjaiban nem esz­közöltethetik, a két kormány abban állapodott meg, hogy a provisorium két hónappal meg fog hosszabbíttatni; az erről szóló törvényja­vaslatot a magyar kormány a képviselőház mai ülésén terjesztette be. * A congressus létrejötte biztosítva van. A nagy hatalmak mind elfogadták a tervet s különösen azt is, hogy az egyes államokat külügyminisztereik, állítólag miniszterelnökeik képviseljék. A congressu3 a legújabb hírek szerint e hó 25—31, napjai közt fog ülésezni. Anglia kezdeményezése folytán Görögország is kap meghívást; Szerbia, Montenegro és Románia részvétele iránt a congressus maga és pedig akkor fog határozni, ha ezen orszá­gok függetlenségét előzetesen már elismerte. A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. t Ferencz Károly föherczeg. (Sitiiétett: 1802. decz. 7. — Meghalt: 1878. márcz. 8.) A Habsburg-lothringeni háznak újra gyásza van: Ferencz Károly föherczeg, kirá­lyunk édes atyja, meghalt. Gyászt ölte két ország ura, s népe könyes szemekkel néz fel könyező urára. A császár­királynak búja, gyásza, népeié is: a czászár- királynak, kit népe igy szeret, sírásra nincs oka; de sírhat a gyermek, midőn szerető szi­vének attól kell megválnia, kitől életét, min­denét nyeré, s kivel szivesen megosztotta volna életét, — édes atyjától. Hatalmasok, nagyok! Az ilyen koporsónál ne vonakodjatok gyermekekké lenni. Nézzetek ide: a nép együtt sír urával. Ferencz Károly koporsóját e hó 12-én d. u. helyezték el nyugalomra a bécsi augusz- tmusok templomának sírboltjában, hova nem csupán a, család gyásza s a nagyok részvéte, de általános rokonszenv, kegyelet s a szegé­nyek imája kisérte a holtat, azoká a szegé­nyeké, kik alamizsnáért soha sem folyamodtak, siker nélkül az élőhöz. SJdp temetés volt ez, szép és megható; méltó ahhoz, ki életében annyiszor hallott megható zokogást, az öröm zokogását, mikor egy^egy embert a véginségből mentett ki jó­tevő keze. Nem trónról, nem viharos küzdelemből, — csendes élet után tért csendes nyughelyére. Uralkodásra szánta sorsa; és korona helyett homlokát az ember és polgár órdemkoszorúja diszíté. Nem hagyott hátra a történelemnek dicsőséges hódító nevet; de emlékét a szivekbe irta. Különösen Bécs, Salzburg, Ischl, sokáig fogják emlegetni a jó »öreg urat.“ Kik uralkodónk, királyunk, gyászában őszinte szívvel osztozánk, emlékezzünk meg mi is a jó »öreg úrról,“ kit születése kisebb, de magasabb és nagyobb hatású körbe rendelt, de akit lelke — modkatni — egészen a köz­élet emberévé tett. A föherczeg erőt, nagysá­got adott a közembernek, s a közember meg­dicsőítette a főherczeget. Sajátságos benne, hogy ő, ki állása és neveltetése folytán az államügyek vezetésére volt hivatva, épen az államügyektől annyira őrizkedett, hogy midőn bátyja, Ferdinánd, 1848. decz. 2-án lemondott a trónról ós pedig az ő javára, ellenállva sorsa kísértésének átengedte azt fiának, dicsőségesen uralkodó királyunknak. A politikai viszonyokat igen sötét szín­ben látta, ritkán beszólt azokról, s ha szóba jöttek, felsohajtott és az égre mutatott: onnan várva segélyt. Lelkének egyedüli legfőbb kincse volt mély vallásos érzülete: ez boldogítá örömei­ben; ez vigasztalta fájdalmaiban; ez adta lel­kének azt a rugalmat, azt a kedélyességet, mely végperczéig nem hagyta el; s talán épen ennekjutalma volt az istenáldás családi életén. De, amint távol maradt a politika zűr­zavarától, ép oly hive lett a társadalmi törek­véseknek: nem volt humanisztikus vagy kul­Lapunk mai számához félív turális ügy, mely iránt érdekeltséget, sőt lel­kesedést, áldozatra készséget, támogatást ne tanúsított volna. Buzgó pártolója különösen a szinmtívészetnek. Örömest beszélt művészi dol­gokról, főleg az általa igen kedvelt Laubeval, kivel, ha akár páholya íoyerjában akár a Frá­terben összejött, mindig szívesen és sokáig társalgó tt. Főjellemvonása: nemeslelkűség, jóság, — a szegények gyámolítása. Háztartásában külön szegény budgetje volt osztályokra a hozzá fo­lyamodók szerint. De jótékonyságára emmellet sziutily nagy alkalmat nyújtottak sétái, melye­ken a szegényeknek egész serege leste-várta a főherczeget» kinek legbensőbb lelki törek­vése volt vigasztalni és segíteni a szegénye­ket, árvákat, özvegyeket. Alti csak segélyt kórt tőle, gazdagon szokta megajándékozui, s ez okozta, hogy »kínálkozó jószívűségével“ sokan visszaéltek, — mit ószrevevén azontúl „meg­követelte, hogy kiki Írásban nyújtsa be kéré­sét s indokolja világosan, hogy mily czimen fordul könyörüietessegéhez.“ — Hogy mily könnyedén s bőkezűen osztogatta az ajándé­kot, eléggé feltünteti az, hogy neje már meg- sokalván utóbb e czélra rendesen bizonyos összeg pénzt adott neki, nehogy a házi bud- geteu túllépjen. Ferencz Károly föherczeg az egyszerű­séget kedvelő, uyiitszivü, őszinte emberbarát volt. ischlben, hol a nyár egyrószót szokta tölteni, igen szerény kis házban lakott, melyet minden gyermek ismert. ürömmel forgott a nép között. Sétáit fiatalabb korában gyalog, később hatfogatú ko­csiján szokta tenni. „Hív. Ért.“ van cstolva. Daczára auuak, hogy már e hó 1-én gyöngélkedett, még 2- és 3-án kikocsizott. Azonban betegsége rohamosan sulyosodott s nehány nap aiait megtörte a 75 éves agg testi erejét. A 8-án beállott halálküzdelmekben las- sankint megtört lelke rugalma is, és nehány perczczel 12 óra előtt megszűnt dobogni a szív, mely csak szeretettől dobogott; elszállt a lélek, melyet nem zaklattak erős szenvedélyek, nem ragadtak el hiú vágyak; kihűlt, megmerevült a kéz, mely a szegényeknek alamizsnát oszto­gatott. De a földi maradványait rejtő érczko- porsó fényével, emléke fényesebb a jók szivé­ben, kik ismerek lelke jóságát. S emlékéből megtanulhatják a nagyravágyó s a gőgös em­berek, hogy az ember legfőbb kincse a sze­retet, melyért óletben-halátban a legbecsesebb értéket nyeri: a viszoutszeretetet s a kegye­letet. A boldogultat a szeretet csillaga vezé­relte földi életén; ragyogjon sírja fölött a há­lás kegyelet csillaga! Kelet jövője. Aki világtörténelmi kutatás tekintetéből ama korszakra, a mely négy öt évtized előtt elmúlt, visszaemlékezik s komoly megfontolás tárgyává teszi az azon korbeli különféle irányú haladásokat, s egyszersmind elfogulatlanul megbírálja a beállott változásokkal együtt járó eredményeket, úgy nemkülönben behatóan átvizsgálja mindazokból a további fejlemé­nyekre való jogosult kilátásokat, s végre az

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom