Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1878-03-17 / 11. szám
Ill — A békeokmány hiteles szövegét, melylyel Ignatieff tábornok és Reuf pasa teguap este érkeztek Pétervárra, a napokban kapják meg a cabinetek, s valószínűleg ekkor kerül szóba, mely pontok tartoznak a congressus elé. * Gallipoli előtt szaporítják az angol hadi hajók számát. A két hajót, mely a Márványtengerbe hatolt flotta útját nyitva tartja, egy egész nagy hajóhaddal szaporítják.— Ausztria- Magyarország egyelőre megelégszik, a diplo- matiai mozgósítással. — Oroszország erősen fegyverkezik; Romániában pár hét alatt 100,000 orosz lesz felállítva; a román hadsereg a bu- karest-verciorovai stratégiai vonalon öszponto- síttatik. ügy látszik nagy dolgok készülnek. * Az olasz Depretis-kormáuy lemondott. Humbert király Cairolit, a kamra elnökét, bizta meg a minisztérium alakításával, mely azonban e sorok írásáig el nem intéztetett. A legnagyobb nehézséget a kül- és hadügyi tár- czák betöltése képezi. * A pápa 20-ka táján fog consistoriumot tartani s allocutiót mondani, melyet encyclica is kisérend. A nyilatkozatok — mint hiszik — bizonyos tekintetben mérsékeltek lesznek. Észrevételek a „Lelkész vagy rabbi“ czikkre. (Vége.) III. Lelkész vagy rabbi. Nunc venio ad fortissimum: a lelkész vagy rabbi kérdéséhez! Tisztelt collega uram azt mondja, mivelhogy az izraelita születhetik, eskettethetik s eltemettethetik egy rabbi assis- tentiája nélkül, lehetetlen, „hogy a rabbi lelkész czimmel élhessen. Őszintén bevallom, hogy ezen érvelés logikája túlhaladja szerény felfogási tehetségem határát. Eltekintve attól, hogy az országos törvény — ez pedig vallásunk elve szerint vallási törvénynek is tekinthető — egyedül a rabbit hatalmazza fel, es- ketéseket s elválasztásokat véghezvinni; eltekintve attól, hogy az izraelita codex is elvonja egy idegen rabbitól a jogot, más rabbi községében, ennek engedélye nélkül, vallási func- tiókat végezni vagy azt tiltani és engedni, a mit a helybeli rabbi engedett s tiltott — mit tehet a rabbi arról, hogy az izraelita egyháznak nincsenek osztandó szentségei vagy kegyei? Talán nem gondoskodhatik-e a rabbi ezen hiány miatt példás vallási s erkölcsi életével, szívreható tanításával, vigasztalásával, az erények magasztalásával, a haza iránti kötelességek teljesítésére való buzdításával a szép- s jóérti lelkesítésével s egy szóval Isten igéjének Hirdetésével, nem gondoskodhatik, mondom, a valódi lelkész ezen legszebb tulajdonságaival és szellemi hatalmával a rá bízott község tagjainak lelki üdvéről? Ezen gondoskodás, s ily működés teszi a lelkészi tisztség főjelentmé- nyét, lényegét, nem pedig, mint collega uram tartja, hogy ezen czím valamely egyházi dogmában rejlik, és azaz egyházi s világi — klerikus s laikus — közti különbséget kifejezi, kitűnteti.31 Szerény véleményem szerint, akár31 Az akadémiai magyar szótár így magyarázza : „Ujabbkori alkotásu szó s jelent általán oly személyt, ki valamely vallásbeli hivek lelki pásztora. Különösen egyes gyülekezetnek, illetőleg plébániának, egyháznak stb. beavatott papja és így a magyar „lelkész“ szó inkább megfelel a német „Seelsorger“-nek, mint a „Geistlicher“ szónak. ekként nyert észlelések alapján az akkor fenlétezett dolgok rendjét és álláspontját a mostan uralgó viszonyokkal figyelmesen összehasonlítja: annak úgy fog tetszeni, mintha egy ugrással egy egész századot élt volna át, mert a csigaj árassz erű lassúsággal keletkezett változásokhoz, melyek keleten koronkint eddig előfordultak, különben még több, igen sok idő kivántatott volna. Valóban, — a miknek az ember manapság haladás dolgában szemtanúja csak egy évfolyamon át is, azok megvalósulásához ezelőtt évtizedek kellettek. A haladás hasonló egy oly jármühez, mely a hegyre felfelé indulandó lassan lassan mozog, mig ellenben ha egyszer annak tetőpontjára felért, ahol előbb egyenes irányban kellő lendületet nyerve fokozatosan indul alá, feltartóztathatlanúl rohan lefelé. Mi, úgy látszik, most a haladás korának tavaszívadját éljük, midőn az emberiség megmérhetlen ugarlöldjein végig halad el a mindig észszerűen előreszámító vándor szántóvető s látja a különböző fajú s nemű vete- ményeket virúlóuál virúlóbb színben nőttön- nőve gyarapodni; — más tekintetben meg a nyarat éljük, mert az élet minden rétegeiben, tudomány- és művészetben, kézmű- és iparágakban, találmányok- s felfedezésekben, közeledés és egyesülésben, a jóban úgy, mint a roszban mutatkozik már-már a bizonyos tetőfokra való eljutottság, a teljes megérettség, szóval, a fejlődés és haladás netovábbja, a melyen túl az emberiség benső szervezeténél s törvényénél fogva szemoen a mostani rohamos haladással már tovább alig hatolhat, miközben pedig szünetelésre vagy visszalépésre gondolni mely egyház papjának jogköre s eredete nem a czímben magában, hanem az illető egyház rendszerében, belszervezetében gyökeredzik, mely szolgáit a czimmel felruházza. így például a r. kath. és reform, pap közt nagyobb s lénye- gesb a külömbség az egyházi jog eredetére nézve, mint a reform, pap s a rabbi közt; mert a r. kath. pap jure divino, a reform, pedig jure humano, azaz: a község erejéből származtatja jogát, épen úgy, mint a rabbi. E mondottakból kiviláglik, miszerint dogmatikus vagy theologikus szempontból a kérdéses czimet tekintve, kifogásunk nem volna az ellen, hogyha a rabbi is lelkésznek nevezné magát, persze azon szorított jogkör értelmében s irányában, a melylyel az izraelita egyház a rabbit felhatalmazza. De mind a mellett, abban egyet értek tisztelt collega urammal, hogy cserélje fel a rabbi czímét mással s maradjon az őskorból reá szállott kinevezésénél! Először, mivel tudjuk, hogy vallási ügyekben a legnagyobb óvatossággal kell eljárnunk újítások és változások bevezetésében. Minél régibb egy intézmény, czím, annál nagyobb tekintélylyel, behatóbb befolyással bir a hívőkre. A rabbi czím pedig, mint mutattuk, több mint két ezred év óta meg van hono- sulva a zsidóságnál s viselőjének mindenkor tiszteletet s a szerzett érdemekhez mérten, közszeretet is vívott ki. Másodszor mivel az egyetemes zsidóság-diaspora — nem változtatta meg ezen czimet mai napig, miáltal ezen czím gyenge bár, de mégis köteléknek mondható, mely a föld kerekén levő izraelitákat átkarolja, összetartja. így például Franczia- országban, ahol az izraeliták 1806 óta egyen- jogosíttatvák s 1846 óta az izraelita egyház intézményei, rabbi-képezdéi s maguk a rabbik is az állam költségen fentartatnak, grand rabbin-ek állnak a consistoriumok élén s a rabbik rabin czimmel élnek. Nem hallottuk pedig, hogy a francziák, kik az auyanyelv- s illedemre nézve igen finom érzéssel s tapintattal bírnak, szemökre hányták volna, hogy miért „mint egy előítélettel használják a rabbi czimet“ s nem nevezik papjaikat préte-ek vagy pasteur-eknek? Harmadszor új egyházi czí- mekét nem válogathat akárki kénye kedve szerint. A hívők bizalmából összegyűlt zsinat vagy a világi kormány hatalmában vagyon, az egyházi czímeket változtatni és újakat a régik helyébe beléptetni. Zsinatunk nincs; és a m. k. Kormány nem izraelita-lelkesei, hanem rabbi-képezdét nyitott. Maradjunk tehát régi czímünknél! Egyébiránt mi oly korban élünk, a melyben sem czímek, sem nevek nem igen imponálnak. Tettek szólnak s dicsérhetik az embert. Viseljen a vallási ügyek élén álló egyén akármely czimet, nevezze el magát rabbi-, pap- vagy lelkésznek, csak teljesítse szent kötelességeit, őrködjék, hogy az isteni szikra el ne aludjék a rá bízott hívőkben, buzdítsa őket vallásos és erkölcsös életre, és a czime iránti előítélet el fog némulni és dicsérettel, elismeréssel fognak emlékezni nevéről. Hochmuth Abrahám. Fővárosi levél. márcz. 6-án Meghalt a farsang. — Eltemettük s csak meg sem sirattuk. Pedig epedve vártuk születését, örültünk jelenlétének s ma mégis egykedvű nyugalommal, — nem újongó kedv mellett kísértük nyugalomra. Kápráztató fányése-ti nem lehet, sem nem szabad. Ha egyszer már a fejlődés, saját kimért pontjáig eljutott, akkor gyorsan indul előre; s miként a búzaföld amelyen tavaszkor alig vehető észre a gyarapodás és fejlődés látszata, ha az érlelő nyári melegnapok beköszöntenek, annak eddig zöldszínű éretlen kalászai szemlátomást sárgulni, s az aratásra készen megérni kezdenek, szintúgy a haladás is, ha fejlődési végfokát elérte, a melyen túl a természet megválaszthat! an törvényénél fogva nem mehet, szünetelendő egyszerre megáll. Állapodjunk meg egy kissé észlelésünkkel s eszmemenetünkkel a Kelet mai viszonyai fölött, s fordítsuk beható figyelmünket az ott élő keresztény s pogány-mohamedán népek helyzetére, azon dologi meggyőződést merí- tendjük, hogy általa az egész Kelet tekintettel a lefolyt indokolatlan orosz-törökhábo- rúra, egy előre meg nem határozható roppant változásnak néz elé mind közpolgáriasodás, mind valláserkölcs, és államiság tekintetében. A földgömb déli részén, Indiában, Ben- gáliában, a déli szigeteken és Szandvich szigetein évtizedek előtt gyűjtött gazdag nyereményt, mint a haladás kiszámíthatlan horderejű vívmányát, a melyre a keresztény polgáriasodás ott a rabszolgaság eltörlésével, az evangéliumi világosság elterjedésével, európai erkölcs szokások és számos emberies intézmények elsajátítása s életbeléptetése által szert tett, — szemben a jelen eseményekkel, számításon kívül hagynunk nem szabad. Pedig azoknál még nagyobbak a kilátások, a melyek jelenben Keleten szorosb értelemben véve mutatkozni kezdenek. Az osmani birodalom politikai bői, mely mámoros kéjbe ringatá lelkünket egy két hervadt csokor, néhány tarka-barka kotilionjegy s gyűrött uszály foszlány maradt fenn. Ezek látása még felidézi egy ideig a zajos esték emlékét, talán el is andalgunk rajtuk, mert hiába a szép múlt verőfényénél oly jól esik sütkérezni — mignem ezt is megunjuk s evvel beteszszük az emlékezet lomtárába, hol az idő, e fáradhatatlan pók beszövi hálójával mindig jobban jobban és az ilyen poros dolgokat aztán nincs az embernek háborgatni kedve. Mennyi minden jutott ide egy év alatt! A török rokonszenv lángja, pislogó mécsessé lett. Tavai egy országot ölelt át; a napilapok jótékonysági rovatába hányódott vissza szerényen, s csak néhanapján jut számára valami másod, — vagy harmadrendű szerep az ellenzéki lapok harczias néha igen keserű vezérczikkeiben. Hangadó szerepe lejárt. A szerkesztőségekből, kávéházakból s a nagy közönség épületeiből kiszorulva betért oda, hová a napi élet hullámzása már csak meghalni jár, — az akadémiába. Múlt héten Ipolyi tartott beszédet Pro- kesch Oszten felett, védelmébe vette az éles szemű diplomatát, ki egy félszázaddal ezelőtt, egy világrész közvéleménye ellen kimondta véleményét midőn hibáztatá a görög szabad- ságharczot, mert annak csillámló felszíne alatt látta az intéző orosz kezeket. Mert akkor olyan divat volt európaszerte lelkesülni a görögökért, mint tavai nálunk a törökért. Byron meghalt értük, — mi is azt hittük, hogy Hellas rég lenyugodott napja kel fel ismét, s költőink lelkesülve zengtek hosannát neki. Az egész lelkesültségnek vége az lett, hogy a hegy tiz hosszú évi vajúdás után szült egy — egeret. Ez az eszme is lomtárba került, ezt is beszőte hálójával a fáradhatatlan pók — az idő. S ha mint annyi mindent, néha egy-egy ócskát leporolva, kifényesítve napfényre hozza e lomtári dolgokat, megbámuljuk, egy napig beszélünk róla, más nap szépen elfeledjük. Ezen időközönként fel-felmerűlő dolgok sorsa még tűrhető; de hány van ott olyan, mi talán solisem lát napvilágot többé. Ilyen sorsra jutott a múlt hetekben is egész csomó színmű. Nem a fordításokról szólok, mert az a meglepő s többnyire életképes anyagnak csupán már ruhába öltöztetése; de az eredeti termékekről, mikkel a népszínház boldogítja időnként a főváros színház látogató közönségét. Múlt hetekben, hogy a Soldosné- íéle eset foglalkoztatta a közvéleményt, éles hangok emelkedtek a napisajtóban a népszínház eddigi iránya ellen, mely a helyett, hogy emelte volna a kezére bízott népszínmű fajt inkább süllyesztette azt, holmi kétes értékű dolgokkal töltvén ki a repertoire azon néhány számát, mi a sok látványosság s operette mellett a népszínművekre fenmaradt. Á letölt néhány hét igazolta a szemrehányást. Láttuk a „Sárga csikót“, láttuk a „Csirkefogót“, láttuk Abonyi „Ambrus bácsi„-ját, de hogy fog- juk-e másodszor is megnézni, azt nehezen hiszem. Szegény Abonyi! A „Betyár kendője“ s „Panna asszony lánya“ diadalai után vajmi, nehezen esett neki a nem várt rósz siker. Ä múlt évtizedben, mikor divat volt a felsült beamtereken nevetni; mikor nem gyűlöltük őket, mert nem féltünk többé tőlök: nagyon hálás lett volna a tárgy. Hát még a honvédmozgalmak idején, mily szent áhítattal csügtünk volna a hősnek-, egy önállósága, amióta a vén Európa politikája előtt meghajolni kénytelen volt, nem csak látszólag meg lett ingatva, hanem mintegy megszűntnek mondható, mert eddigi benső szívóssága a nyugati népek szokásai, erkölcsei s cultur életmódja átültetése által ha életgyökerében nem is lett egészen megrendítve, de mindenesetre megzsibbasztottnak tekinthető. Valamint minden hitvallásnak meg van a maga sajátságos önfentartó varázsereje, ép igy rejlik egy ily erő is magában a hitetlenségben. Az islam vallás vakbuzgalma volt eddig azon érczgyűrű, azon óriási erős vas- kapocs, a mely azt annyi hányattatás közt oly szilárdul összefogta, s fentartá. A pogányság s hitetlenség helyébe, — ellenére annak, hogy a nyugati czivilizatió Kelet belsejébe elég mélyen hatott be, — nem ugyan az igazhitüség lépett tulajdonkép mint új tényező, s nem is mintegy új hatalom, mely az egésznek összetartását s fennállását biztosítja, — hanem lépett a semmihitűség, de a melynek csak feloszlató, s nem éltető s fenntartó elemei vannak. Innét van, hogy a különben oly annyira eddig önfeláldozó szívós mohamedán népben a lezajlott oroszháború alatt szembetűnő mérvben mutatkozott az egyetuemértés, meghasonlás, bizalmatlanság, habozás, határozatlanság és bátortalanság — némely egyes eseteket kivéve, — s legyőzetve a nyugati műveltség hatalma által nem találja többé fel a nagy próféta jogutódában, a minden musulmaunok czárában azon hatalmas központi kapcsot, mely azt még továbbra szorosan összefűzze és összetartsa. Ez okból magyarázható egyrészt, hogy önvédelemrei volt honvédnek sorsán; ma már a régi kegyelet kihalt. Másnap reggel nálam volt a szerző. Arczárói olvastam a lelkében dúló fájdalmat. Nem akartam a kellemetlen hírt megpendíteni. Beszélgettünk sokféléről, utoljára is oda jutottunk, hova jutni épenséggel nem akartam. Panaszkodott a sok előadásról, néhány hibáról, mit csak az előadásnál vett észre, végül kiöuté lelke fájdalmát napjaink kegyelet hiánya fölött. Igazat adtam neki mindenben. Aztán a leverő tudatban szótlanul ültünk egymás mellett sokáig. Lelkem czél- talanul kalandozott a múlt, jelen s jövőben és egy sóhajjal mintegy öntudatlanul jött ajkamra e két szó: „tempi passati.“ Csetneki Jelenik Elek. Felhívás. elszántsága s élethalál harczküzdelmei felfokozására nem bontatott ki a próféta zászlaja, mely bizonyára nem bir többé oly talizmáni varázszsal, mint melyet egykor a rajongó fanatismus annak tulajdonított. Az islamot érte eme roppant, nem annyira anyagi,imint valláserkölcsi veszteséget, a katonai-, polgári- s vallási közfenhatóság alól magát felszabadított egyptomi alkirály sem képes többé minden mesés kincseivel s haderejével helyreütni s pótolni, mivelhogy minden csapást, melyet vallása központja, a nagy próféta örököse fejéhez mért, saját testébe vágta, mert csak addig leend biztos annak állása is, valameddig különvált uralkodói szekerén saját vallása szentségében, s csalatkozhatatlanságában vakon hivő népének tisztelete s ragaszkodása hordozni fogja. Nagy csapás volt e meghasonlás és függetlenités átalán az islamra nézve, eddigi összetartozását s biztosb fennállását alapjában aláásó s megingató. Egyptom királya ez oldalról tekintve azon ember volt, ki ép azon faágon állt a melyet bevágott, de dagályos gőgje s hatalomvágya, melytől büszke keble lángolt, nem engedte vele azt észrevétetni, s éppen nem sejtette, hogy maga alatt vágta a fát. Akkorban, mikor még a Kórán követői a nyugatot rémítették, jelesen mióta az osmani birodalom hasonlóul rhódusi Colossushoz Bospor mindkét partján lábát mngvetette, azóta a nyugati keresztény fejedelmeknek s népeknek mindenkor titkos óhajukká vált a bátor betolakodókat itthoni lakhelyeikből kiszo- . rítani s különösen a szent föld birtokából előbbi vadonaikba visszaűzni. E titkos óhajt Magyar or s\ág tiszti- és magánorvosaihoz, '■ az Összes magyar szüléikhez és a hazai kő- j ZÖnség minden osztályához■ (Külön lenyomat a „Sz.-Fehérvár“ 20-ik számából) Dr. Hahn Berlinben orvosrendőrileg megbizatott: „egész Európából oly adatok j gyűjtésére, melyekkel a himlőoltás kártékony- ( sága bebizonyittathassék.* E czélból és ennek alapján általa én is fel kérettem ily adatokért Magyarország részéről. ' ** 8 I Eféle adatok beszerzésére alkalmul szolgáltak: a) tömérdek oltáselleni panaszok; b) egy jelenleg harmadizben a németországi gyűléshez benyújtott (több ezerek aláírásával ellátott, és 90 hivatalból constatált balesetet tartalmazó^ petitió a kényszeroltás megszüntetésére; — c) a Berlin, Chemnitz, Dannenberg, Drezda, Frankfurt, Hall, Hamburg, Leipzig, Nordhausen, Obersdorf, London, stb. oltóellenes egyletek által felkutatott ártalmak és halálesetek; az alapos ellenzéknek szak- emberi elszaporodása; — a kényszeroltásnak beszüntetése Schveiczban; — az ismétoltás iránti általános ellenszenv; — főként pedig azon megdöbbentő tény: hogy a tehén himlőoltás kelte óta! a meghimlősödés világszerte állandosittatott a gyermekhalandóság hallatlan fokú emelkedésével. \ Ezen szomoritó körülmények közt a német országgyűlés az ügyet tisztázva látni i óhajtaná már azért is, mert lelkiismeretes i szakemberek által értesült, miszerint a legvészesebb háború sem okoz annyi emberélet veszteséget, mint okoz az éventei himlőoltás. — Hogy tehát ezen műtét csakugyan az élet- biztonság ellen elkövetett legvakmerőbb orvosi vétség, mely által az ártatlan csecsemők ép- i sége, sőt élete is — organicus vérmérgezés : utján — rendesen megtizedeltetik, ez oly i szent valóság! melynek ellenében az oltó 1 orvosok czáfolata teljesen elnémul; oltó anyaguknak pedig „védhimlői“ ámító elnevezése : — vészhimlő minőségre aljasul. A mondottak nyomán: azon szülők és , orvosok, kik tapasztalták, hogy gyermekük vagy oltonczuk beoltásáig egészséges volt, de ezen műtét által beteg — sinlődő — nyomorékká vált, netán meg is halt; — szintúgy mindazok, kik megélték, hogy gyermekük daczára a be- és ismétoltásnak mégis meghim- lősödött, tisztelettel kéretnek: alólirotthoz (ki a közegészségi törvéuy 13-dik fejezet 95—96. §§-ai értelmében statistikai adatokat gyűjt) erre vonatkozó hű közleményeiket beküldeni szíveskedjenek oly formán, hogy a szülők neve,
