Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1878-04-21 / 16. szám
IV. évfolyam. 1878. 16-ik szám. r Veszprém, Április 21. és „Hív. Értesítő“ aegjalu Bilid mOuf Előfizetési dij: Egész évre ■ - 6 írt — kr. Félévre 3 írt - kr. Negyedévre • 1 írt 60 kr. Egyes példány ára IS kr. KÖZGAZDASÁGI, HELYI im-’-°'S ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Szerkesztőség és kiadó- hivatal : Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is, elfogad és nyugtád KRAUSZ ÁRMIN kSirvkneikeiiit Vesxprímle«, HIRDETÉSEK egyhasábospetltsor 6kr. NVILTTÉR petitsoronkint 15 kr. » külön minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. A corruptio. Minden emberi nagyságot, ha azt akarjuk, hogy az szemeinkben továbbra is nagyság maradjon, csak bizonyos távolságról kell szemlélnünk, mert különben közelről oly sötét morális árnyékra bukkanhatunk, mely képes minden előbb táplált illusiónkat rongyokra tépni és nagyság helyett nevetséges törpeséget mutatni. Önérdek volt és marad is többé-kevésbbé mindig minden egyes ember tetteinek a íő- és leghatalmasabb rugója és aki czégérül az önérdektelenséget, az önzetlenséget tűzte ki, ott résen legyünk, mert az a czégér alatt a legdurvább önérdeket, a legszívtelenebb önzést űzi. Nincs mit pirúlnunk, emberi természetünknek ezen általános sajátsága miatt, mely sajátságot magasabb szempontra helyezkedve, még gyarlóságnak sem, annál kevésbbé hibának vagy bűnnek bélyegezhetjük. Bűn az önzésben egyedül az, ha annak czéljait társadalmilag erkölcstelen eszközökkel iparkodunk elérni és ezt nevezzük napjainkban corruptionak. A magyar embert a régi jó időkben a lovagiasság, a becsületesség, a tisztakezüség jellemezte annyira, hogy ez a kifejezés „magyar ember“ egy volt ezzel „becsületes ember“. Azóta a magyar világ kereke is nagyot for- dúlt; ma ott vagyunk, hogy még az üngünk gallérjának sem hiszünk. Nem is csoda, hisz a corruptio annyira befészkelte már magát a hivatalos és nem hivatalos körökbe, hogy méltóságok, hivatalok, jövedelmező állások minden arczpirulás nélkül bocsáttatnak árúba és nem a többet Ígérőnek, hanem a többet adónak jutnak birtokába. Egy-egy vállalat., mely a közügy czége alatt Iát napvilágot, kénytelen azon óriási péuzáldozatokért, melyekbe meg- indulhatása került, magát azzal kárpótolni, hogy fenntartását oly eszközökkel biztosítja, melyek mindent inkább, csak a közügyet nem mozdítják elő. E corruptio nagyban és a társadalom magaslatain okvetlenül maga után kell, hogy vonzza a corruptiot itt lenn, melynek aztán olyanok esnek áldozatul, akik többé feltápászkodni nem képesek. A legliangzatosabb jelszavak, a legfurfangosabb cselszövé- nyek által gyüjtetnek a szegény népnek véres verejtékkel szerzett fillérei egybe, hogy azokat egyes pénzintézeteknek qualificálatlan tisztviselői, dőzsölő életökre pazarolhassák és a szegény megkárosultak végre is csak azzal legyenek kénytelenek beérni, hogy a bűnösök — liíísre kerültek. Nincs-e tehát sem az államnak, sem a társadalomnak elég ereje szembeszállni a corruptióval, mely már any- nyira elhatalmasodott, hogy maholnap társadalmi erénynyé lesz, melyben majd azután vetélkedünk egymást fölülmúlni ép úgy, mint fájdalom, most az adós- ságcsinálásban, amidőn már-már nem is tartjuk azt valamire való embernek, akinek adósságai nincsenek ? Valami sajátságos az ember életében, hogy akkor szeret leginkább költeni, mikor legkevesebb pénze van. A nemzetek életében is megvan ez, hogy akkor alapítanak legtöbb pénzintézetet, mikor legkevesebb a pénzük. Mi magyarok most így vagyunk; van annyi pénzintézetünk, hogy számát sem győzzük és pénzünk 1—, na az ugyan ép oly kevés van, mint bizal- muuk, melyet annyira kiölt keblünkből napjaink anyagi és szellemi szédelgése, hogy nem lesz csoda, ha végkép elfá- sulunk; hogy ez be ne következzék, talán még sem ártana, ba a hatalom nagyban egy kissé körültekintőbben járna el azon pénzintézetek concessiói- nak megadásában, melyek a nagyközönség filléreire vannak utalva, a törvényhozás pedig iparkodnék ész- és korszerű, kereskedelmi- és Uzlettör- vényeket hozni, melyek keretén belül a vállalkozók se maradnának megfelelő jövedelem nélkül, se a résztvevők ne lennének kénytelenek megtakarított be- tétöket, egyes kezelő hivatalnok erkölcsi szeszélyére bizni. Legbatliatósabb szer pedig a bármi néven nevezett corruptio ellen a valódi műveltség, mely amint maga nyílt homlokkal jár, úgy mindenkitől nyíltságot követel és minden ügyet a nyilvánosságnak mennél nagyobb részvétele mellett óhajt elintézni egy azért, hogy több szem többet láthasson, más meg, hogy ő maga mindenféle gyanúnak még az árnyékától is meg legyen kímélve. A kellően közzétett és az illetékes hatóság által engedélyezett vasúti szabályzatok, a magyar legfelsőbb törvényszék ez évi február 28-án kelt egy döntvénye szerint nem csak a pályaintézet, hanem az azokat felhasználó felekre nézve is kötelezők és nem szükséges ezeknek az egyes határozmányokat minden szállításnál tudomásukra hozni. A kártérítési követelések elévülése a kereskedelmi törvény behozatala előtt való időre nézve mindig az üzletszabályzat határozmányai szerint ítélendő meg. A hivatalos lap e fontos felhívást közli: Kik műegyetemet végeztek s a német nyelvet bírják, 600 írt. évi állami segélypénzzel mint a) hajóépítészeti növendékek, ha a gépészetet végezték, vagy b) mint tengerész-tüzérségi növendékek vétetnek fel. A folyamodványhoz melléklendő: 1. Keresztlevél. 2. Katonaorvosi bizonyítvány. 3. Iskolai bizonyítvány. 4. Erkölcsi bizonyítvány az illetékes hatóságtól. 5. Apa vagy gondnok beleegyezési levél. 6. Nehány oktatási rajz, tervezet. Benyújtás határideje: május 15. A »Cs. kir. közös hadügyminisztérium tengerészeti osztály.* Két-három évi szolgálat után 1000 frt fizetéssel és szálláspénzzel III. o. mérnökökké neveztetnek ki. Heti szemle. — ápril 26. A regnicoláris bizottságok tanácskozásai teljesen eredménytelenül végződtek be. A 80 millió ügye ez által újra nehezebbé tétetett. A bizottság, melyre a kormány e kérdés elintézését ruházni akarta, visszabárítá a kormányra. * Az általános helyzet egyáltalában nem akar tisztulni. Zavart és egymásnak ellenmondó hírek képezik a hét történetét; semmi sem bizonyosabb a bizonytalanságnál. E kétes helyzet azonban nem tarthat soká. s rövid idő alatt el kell annak dőlnie akár jobbra akár balra. Az orosz diplomátia, úgylátszik, serényen dolgozik a coulissák megett; nem kevesebb a czélja, mint Angliát elszigetelni, a portával szövetséget kötni s Ausztria-Magyar- országot fényes Ígéreteivel elámítani. Ami Törökországot illeti, ott az orosz befolyás, úgylátszik, felülkerekedett — egy időre legalább — az által, hogy Achmed Vetik pasa kormányelnöt, ki az orosz befolyás legmakacsabb ellensége volt, s minden erélyével az Angliához való csatlakozás mellett buzgott, leköszönt, s a szultán elbocsátotta A „VESZPRÉM" TÁRCZÁJA. Párbaj vége. — Elbeszélés. — Zimaukós téli est van; a szél a báztetőköu díszelgő hóréteget fölkavarván, sivítva hordja szét, — a fák sudarai reszketnek önkényes hatalma alatt, s a lég nyögve tűri az erőszakot, melylyel a dühöngő elem illeti; kietlen, puszta a természet, melynek kebelén növő szeretetvirágot a gyász fagya fonynyasztá el; kihalt a városi élet zaja s csak egy pár rakon- czátlan inas gyerek fütyörészése, dala törekszik a lomhaság köbléből kiédesgetui azt; — de hasztalan; mindenki burkolózva rohan, sőt e közben a szemköztjövők oldaldöféseiért is elfelejt köszönetét rebegni, hanem csak halk sóhajban nyilvánítja fájdalmát s fogai közt mormol páx ajánló szót a kedves ismeretlen felé, kit elég vakmerő volt Luczifer úr ő föl8ége eddig éltetni. Majd más felé kis fiueska tűnik szemeinkbe, csakúgy vaczog a foga szegénynek, annyira fázik, kezeit zsebeibe rejti, gondolván, hogy így Aeolus úr kegyetlenkedése elől sikerül megmentenie testének e részét, de hajh, mily szörnyen csalatkozik a szegény, hisz oly ablakok vannak ruhadarabjának zsebféléjén, hogy a közmondás szerint »száz macska elől is megfutna rajt egy egér.* Lábának hüvelyke, mint a juhászszal fogadé czigánynak újjá a háló lyukán át kifelé révedez, meggyőzendő kis gazdácskáját, hogy csakugyan hideg van odakin. Hóna alatt kis bugyor-félét hord, — kendőbe takart kenyérdarabokat, — ah, végzet! ? Koldus ily korán ! Gyorsan kalapja után nyúl: Egy krajczárért esedezem! — szól egy hóri horgas úri egyén elé állváu, ki annyira fejébe húzta kucsmáját, hogy ha kucsmáját nem ismernők, fejéről nem itél- hetnők meg, hogy ő legyen a mi kedves Ferke barátunk, ki valószínűleg a »Kis pipá*-ba tart, elvégzendő azt a napi foglalatosságot, mely alól nem örömest dispenzáltatja magát az ember, — ha csak a tárcza beltartalmat- lansága erre nem kényszeríti, s ha e zarándok élet kis poklával ellenkezésbe jönni nincs szándéka. — Rátekintvén e kis fiúra, már ajkain volt, hogy leszidja őt, de látván a szegénykét környező nyomort, szánalomra gerjedve nyújtja neki az alamizsnát s azzal tova rohan. Kövessük útján, vele lesz dolgunk. Csakugyan a fölebb nevezett helyre megy, hova mi is bátran követhetjük, ha érzünk annyi anyagot erszényünkben, mennyi esetleg elégséges leszen arra, hogy e kis üldözési szeszélyünknek áldozatául essék. Leírjuk e ház kinézését ? De minek ? hisz reményiem, volt már elég alkalmunk Bachus templomaival megismerkedni; a többitől csak annyiban különbözik, hogy »kurta szárú makra pipa* a czí- mere, s innét a neve is »kis pipa.“ — A szűk folyosóra, mely az étterembe vezet, már rendesen hallható a zsibongás, a hatalmas zaj, mely utat tör magának a termet betöltő vastag füstfellegen át; de jelenleg csendes minden s ez az oka annak, hogy Ferke barátunk megütközve ez eseten, az ablakon át megszámlálván a terembe lézengő pár vendéget, tétováz, vájjon bemenjen-e ? Egyet gondol — s — Eh, a »putriba* megyek, úgy is rég nem voltam ott! — szól s megfordulván, lépteit az utczán a jelzett hely felé irányozza. Miután méltán kérdezhetné bárki, mi az a »putri*, azért, mig Ferke odatörekszik, alkalmat veendőnk ennek megmagyarázására pár szót koczkáztatni. Oh ez oly áldott műszó, melyet a »szegény* jogászgyerek, a bölcsész — s tudj’ Isten micsoda nagy — ász és ész egész éltén át híven megőriz emlékezetében, sőt még akkor is, midőn akár mint a törvénygyártónál a mészárosok ellen kell halomra raknia, tetéznie a közegészség szempontjából irt czikkeket, akár mint kész bölcs indig- natióba jön a szakácsné által megpuhított levesen, — mondom, még ekkor is folyton előtte az a »jótékonysági putri“, hol egykor anno Domini pár garasért sokkal jobbat volt szerencsés ehetni. Az ám, mi tűrés-tagadás benne, magam is azon „túlboldogok* soraiban foglaltam helyet, kik anyagi körülményeik folytán nem mérkőzhettek Dariussal s igy akarva, vagy nem akarva, kényszerűitek ebben az iszonyú szerencsében részesülni; no de nem is mondhatom, hogy bánom e tettemet, legalább volt alkalmam meggyőződni a »világ soráról*, melyben egyik tele marokkal szórja bár az aranyat, még is mindig van, — mig a másik meg egészen földhöz tapadt. A jó étkezésen kívül még egy jó tulajdona volt életem e korának, melyet azonban elhallgatok, mert hátha a kis Vilma megtalálna haragudni érte. Nem csoda utóvégre, mert hisz ő sem volt kőszívű s nem mehetett deli korán át a nélkül, hogy ne hódított, sőt önmaga meg ne hódít- tatott volna. Jó lélek volt a kis kedves csak folyton a szájhős Zsigára ue hivatkozott volna, a kit testvégének vallott, de a test és vér legke- vésbbé volt hajlandó annak vallani. Zsigának legelső kérdése is az volt, melyet hozzám intéze: — Nemde kegyed erdélyi? — Már mint én? — Igen, igen; egészen oly barnás szász színe van. — Megengedem, de én azért még is csak somogyi vagyok, még pedig, mint nevem is mutatja, annak egyik előkelő helyéről. — Szabad tudnom nevét! — .......Társaim nevettek; ez már kihozott sodromból, s azt felelém: — Nem tudom ! Látván ő kegyelme, hogy mi aligha rokonszenvezünk, eltávozott; akkor tudakoztam utána, vájjon micsoda státusbéli legényke, s azt hallom, hogy iródiák. Sajnáltam a fiút, mert biz’ én kellnernek néztem, de már akkor belenyugodtam, midőn társaim megmagyarázták, hogy jobb volt előbb lerázni, mint utóbb. Ebből kivehetik nyájas olvasók, hogy bizony oly tisztességesen egyszerű »magán“ ház volt ez, hol a cassiernő szerepét Vilma, kellnerét meg Zsiga viselte s a hol számtalanon étkeztünk olcsón és jól; sőt műveltségi szempontból is haladhattunk a korral, mert Vilma, bár szegény szülők sarja, de nevelt volt. íme ide törekedett Ferke, mert tudta,
