Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1877-03-25 / 12. szám

III. évfolyam. 1877.

12-ik szám.

Veszprém, márczius 25.

ar»--- '■>'#

'N O'

A

és „Hív. Értesítő“

»«íitlfB cities Tisírtup.

Előfizetési díj :

Egész évre • • S írt kr. t Fél évre ... 3 frt kr.

•I Negyedévre . 1 frt 50 kr.;

ií Egj'es példanj-ára -ő i rí is !•. ci

KÖZGAZDÁSÁGI, HELYI

r

ÉRDEKŰ, MIVELŐDÉSI ÉS

*>£•'

VESZPRÉM

MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY.

I a d ó-htvatal:

KRAUSZ ARMIN

kityrkeresiedise Vessptéat.s,

hova minden előfizetés hlrde* tósdij s postai reklamácziő küldendő.

HIRDETÉSEK egyhasábospetit8or 6 kr.

NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr. s ;! külön minden beiktatásért 30 kr. bélyeg.

Szerkesztőség ^kegyesr.nagy-gymnaeíum.

2

A revolver-sajtó.

A világvárosok jót, roszat magukban szoktak rejteni; együtt fejlődik itt mind a kettő és hol az egyik, hol a másik vergődik túlsúlyra, hogy7 a város fejlődésének haladását vagy hanyatlását jelezze. Ha valaminél, bizonynyal a sajtónál lehet ezt tapasztalni, mely ainily széleskörű hatalommal rendelkezik a társadalomban az igazságnak, a jognak, a jellemnek érvényt és elismerést szerezni, ép oly széleskörű működési tért nyerhet, ha szennyes magánérdekeknek és az ezekből kifolyó minden egyéb jellemtelen- séguek szegődik szolgálatába.

Hazánk fővárosában Budapesten, melyT mármár kivívta magának a világváros nevét, különösen egy időben vagy, mondhatjuk, egy idő óta any- nyira divatba jött a sajtót közbotrányok előidézésére, a családi szentélyek nemteleu megfertőztetésére, egyesek gyarlóságainak megbélyegző bűntényekké csavarása- és így pellengérre állítására vagy mindezeknek álszenteskedő elfojtani akarása által megfélemlítések- és zsarolásokra felhasználni, hogy minden jobb érzésű ember undorral fordult él ezen aljas iizelmektől ' és vágyva vágyott torló és gyógyító szerek után, melyek a társadalmat ezen vérszopó nadályoktól megtisztítsák, megszabadítsák.

Hogy tisztelt olvasóinknak némi fogalmok legyen ezen erkölcsi vakon- dakok földalatti működéséről, egy-két vonást felemlítünk jellemökből. Akinél j

pénzt éreznek, annak ellesik gyenge- 1 jét és malitiosus czikkeiknek hegyét ez ellen fordítják. Az illető észreveszi ezt és hogy a bekövetkezhető még botrányosabb közleményeknek elejét vegye, a szerkesztőség hallgatását — megveszi. Ha esetleg az első czikk- ben rágalmazott egyén nem venné észre az őt fenyegető veszélyt, a szerkesztő vagy egyik munkatársa szóbelileg figyelmezteti, minek ismét i csak megvásárlás vagy botrányos ezikksorozat a következménye.

A színházak, lovardák vagy egyéb a közönség pártfogására támaszkodó intézmények igazgatóit nyomban felkeresik, magukat bemutatják és tiszteletjegyet, legtöbb esetben tiszteletjegyeket sőt páholyokat kérnek. Ha az igazgató szemtelen követeléseikre hajt, akkor bármily’ silány lehet az előadás, azért az mégis egekig fel lesz magasztalva a lapban és a jóhiszemű közönség félre van vezetve. Jaj azonban azon szegény társulat- vagy vállalatnak, mely kérésöket meg meri tagadni; ilyenkor a lap rendes rovattal rendelkezik, mely minden működést, minden még oly szép törekvést is ledorongol és az olvasó közönség ismét tévútra jut. Mindez csak egy cseppecske azon bűntengerből, melybe a megromlott sajtót a jellemtelenség sodorta. Hála azonban a magyar ember önérzetes természetének, e súlyos vádak Budapestnek nem magyar közlönyeit, hanem egyes német zuglapjait illetik !

Hogy mily eredeti módon vesz a magyar közönség ily becstelenségek- 1

j ért magának elégtételt, álljon itt ret- ; tentő például egy eset, melynek valódiságáért a kezességet elvállaljuk. Valami öt vagy hat évvel ezelőtt történ- j hetett, hogyr egy német zuglap becsmérlő czikket közölt egy köztiszteletben álló hivatalnok ellen. Más nap a szerkesztő in persona beállít a nevezett úrhoz és kijelenti, hogy több még compromittálóbb ezikk is küldetett be ellene, de melyeket ő kész ki nem adni, ha így, ha úgy. A hivatalnok birt annyi emberismerettel, hogy nymomban átlátta a szerkesztő szándékát. Tiszteletteljesen felkérte, hogy délután négy órakor legyen ismét szerencséje és az ügyet majd végleg elintézik. A hivatalnok ezalatt értésére adja a történteket egyik markos barátjának, kit a mondott időre szintén meghitt és egy. mellékszobában, melynek ajtaja azonban félig ny’itva volt, elrejtett. A szerkeszti» pontosan megjelent; a hivatalnok eleinte udvariasan beszélgetett, míg lassan az ajtóhoz sompoly- gott, azt ráfordította és a tekintetes szerkesztő úrnak a beküldött, de még ki nem adott czikkek árát egysomfa- páczával a hátára rakta és tamquam rebus bene gestis az ajtón kilódította.

! A redactor úr ép úgy, mintha egy pár százast rakott volna zsebre, úgy kivitte az irháját a házból, hogy csak az utcza közepén pillantott vissza a fatális lakásra, melynek ablakaiból a hivatalnok és barátja diadalmas mo- solylyal néztek ki. A fenyegető czikkek elmaradtak.

De nemcsak a közönség, már a

hatalom is megsokalta ezen fertelmea üzelmeket és, mint halljuk, a képvi- selöház bizottsága a fővárosban még folyvást garázdálkodó úgynevezett revolver-sajtó ellen egy új szakaszt vett fel az új büntető törvénykönyvbe, mely szerint zsarolásért háromhavi fogházzal lesz büntetve az, ki azon czélból, hogy magának vagy másnak vagyoni hasznot szerezzen, valakit rágalmazásnak vagy becsületsértésnek ny’omtatvány vagy képes ábrázolat általi közzétételével fenyeget.

így’ van ez helyesen; ha azt akarjuk, hogy a gyümölcsfa szép és jó gyümölcsöt teremjen, meg kell azt a hernyóktól tisztítanunk, ki kell irtanunk a fa kérgében vagy gyökerében őrlő férgeket. A sajtónak is le kell, ha szükség, kérlelhetlen szigorral, nyesegetnünk fattyúhajtásait; nem lehet, nem szabad megengednünk, hogy nagyhatalmi öntetszelgésében magát végkép emanczipálja az igazság, a becsületesség, a jellemesség és az'illem jótékony törvényei alól. Sújtani kell a becstelen sajtót, hogy a becsületes sajtónak meg lehessen a kellő tiszteletet és tekintélyt szerezni.

Szende Béla, honvédelmi miniszterünk, hír szerint elhatározta, hogy honvédségünkkel, mely mozgósítás tekintetében még ügy sincs kipróbálva, egy próba-mozgósítás ren- deztessék. E mozgósítás csak egy-egy kerületi parancsnokság területére fog szorítkozni.

A fejedelem a közöshadügyminiszter előterjesztésére megengedte, hogy a katonai fizetésemeléstől járó szolgálati illetékek elengedésének kedvezménye a fizetésszabályozás

A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA.

Szeretlek---------»Szeretlek, ő

rülten szeretlek,

De tiéd már többé nem lehetek:

Ezer kémszem les rám figyelve S elitéinek nagyon az emberek.“

így szóltál, s pír fődé el arezod,

Mig lesütötted fényes kék szemed, Elfordulék, mert nem akartam,

Hogy a keservet rajtam észrevedd.

Felelni ? mit feleltem von’ már — ?! .Isten önnel, nyugalmas éjszakát — « .Vegye föl a kabátját kérem“

— Súgtad — „kunt hideg, sötét a világ.

Igen, sötét! szívemben is bent,

Gondoltam én, de oh ! nem mondtam el S gúnynyal mosolygott addig ajkam,

Míg a vett sebtől vérzett a kebel.

S mentem, az utczai hideg szél Kijózanító forró homlokom,

Hisz engem sohasem szerettél Csak a világot — s magad angyalom!

Gr. Vay Sarolta.

Emlékek Amerikából.

Nyolczadik közlemény.

Miként a vendéglőkben, úgy itt is minden fajta, minden nemű és állapotú emberek összevergődnek: idősek, fiatalok, kereskedők, hivatalnokok, lelkipásztorok, tanulók, tanítónők, ifjú házasok, kiknek még nincs házi tűzhelyük, egyedül álló nők, férfiak, kik szeretnének szert tenni házi tűzhelyre. Ezek mind egy nagy családot képeznek, s néha nagyon is családias életet visznek.

Vannak ideiglenes és állandó „boarding- house“-ok; az előbbiek falun, fürdőhelyeken, folyók, tavak mellett, erdőkben találtatnak, s mivel csak ideig, a nyári hónapok alatt dívnak, azért jóval borsosabb is áruk, mint az utóbbiaké, e városi tanyáké, melyeknek kényelmét, boldogságát hetenkinti 5-12 dollárral bárki megvásárolhatja, ámbár léteznek olyanok is, hová csak ajánlat útján juthatni be, tudniillik olyan ajánlat folytán, mely az illető fizetésképességéről kezeskedik.

Amerikában igazán: .Money makes the man,“ pénz teszi az embert, mert.- »Money answers all things,“ pénzzel mindent tehetni, vagy a magyar közmondás szerint.- .Kinek pénze van, mennyországot is vehet.* Mindenki csak annyit ér, mennyi tőkével rendelkezik, innét van 10, 20, 100 ezer dollár értékű ember, s ama közmondás is: „Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz,“ csak annyiban bir nálok értékkel, amennyiben annyival tá- gabb terök nyilik az üzérkedésre s így a pénzgyfljtésre. Tehetség, érdem, erény nem

Lapunk mai számához egy féliv melléklet

jő számításba, mivel a konyhára semmit sem hoz. Legnevezetesebb férfiaik a Krözusok, kik- ! kel szemben a Solonok lenézett szegény ördögök. Pénz az, mit legtöbbre becsülnek, leginkább szeretnek, pénzszerzés az egyedüli szenvedélye a „money-makiug“, pénzbajhászó i nemzetnek. Azonban a nyerészkedési vágynak, j mely velők születik, velők bal ki, nem az elérhető jólét, édes semmit-tevés a czélja; nekik nem eszményük amaz idylli állapot sem, melyet Horácz: »Beatus ille, qui procul j negotiis* kezdetű örök szépségű ódájában oly j megvesztegető csábbal festett. A pénz össze- j halmozásához értenek, de arra nincs érzékök, hogy öregebb napjaikban biztos tőkéjük után kényelmesen, gond nélkül éljenek; azt tartják a gép működjék, míg el nem kopik. Nálok a tétlenség halál. Dolgoznak ma, izzadnak holnap, verítékeznek holnapután; küzdenek ma a I létért, holnap a vagyonért, később a gazdag- ; Ságért; elsőben szereznek, hogy raegélhesse- ! nek, azután gyűjtenek, hogy vállalatokba kaphassanak, utóbb nyerészkednek, hogy üzletüket nagyban folytathassák. Olyanok, mint a szenvedélyes játékosok, kik, ha a szerencse isten- asszonya rájok mosolyog, még többet akarnak nyerni, ha elfordul tőlök, veszteségüket akarják visszaszerezni. Nyerni vagy visszanyerni, tettbe átvitt jelszavok.

Az amerikaiak, kiket nem épen helytelenül neveznek dollárimádóknak, búzgók, tevékenyek, önfeláldozók, fáradhatlanok a vagyonszerzésben; minden eszközt, minden módot, cselt, ravaszságot, fortélyt, eszélyt, furfangot felhasználnak, hogy pénzt hajbászszanak; kényelmüket, egészségüket, életüket koczkára

és egy féliv „Hív. értesítő“ van csatolva.

teszik egy kis nyereség reménye fejében, remegnek a mutatkozó osztalékért, kicsinyeske- dők a megtakarításban s mint a közmondás tartja: „Egyik kapzsi, másik habzsi;* mind- azáltal szerzők ugyan, de nem gyűjtők, takarékosak, de nem fösvények, birvágyók, zsugoriak, de nem fukarok, a pénzt szeretik, de nem magáért a pénzért szeretik, barátjai a vagyonnak, de legszebb zenéjük nem az arany csengése vagy bankók suhogása, legfőbb gyönyörüket nem abban lelik, ha szemeiket dol- láraikon legeltethetik, a Wertheim-szekrány frigyszekrényök ugyan, de az arany borjút nem istenítik, ők urai, nem rabszolgái a pénznek, mint ama bizonyos gazdag kereskedő, kiről Caesarius mondja, hogy halálos betegségében addig sem élni, sem halni nem tudott, míg nyugtalan szivére egy, pénzzel megtöltött zacskót nem helyeztek s meg nem Ígérték neki, hogy halála után azt szivére kötik s úgy temetik el. Rájok nem alkalmazható az egyszeri fösvény ember esete, ki roppant kincsétől megválni nem bírván, végrendeletében önmagát tette örökösévé. Úgy sem tesznek, mint a hírhedt Kaligula császár, ki legnagyobb élvezetét, legbensőbb örömét abban találta, ha csillogó aranyain és fénylő ezüstjein kedvtelve hentereghetett. Ellenkezőleg nálok a kincs nem czél, hanem eszköz lévén, magoknál semmi pénzt nem tartanak; ha pénzkészletük nem oly nagy, hogy azt dúsan jövedelmező vállalatokba fektethetnék, szerény kamatokat nyújtó bankokba helyezik el, melyekből időről időre csak annyit vesznek ki, mennyi a pillanatnyi szükséglet fedezésére megkiván- tatik, s így pénzöket egy perczig sem hever-