Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-02-25 / 8. szám
Az orosz hadsereg bevégezte stratégiai felvonulását s a legújabb hírek szerint minden pillanatban készen áll, hogy átlépje a Pruthot. — A főparancsnok egészségi állapota ismét roszabbra fordúlt. * Szerbiában a kormány a választásoknál nagy vereséget szenvedett; e körülmény egyik biztosítékát képezi annak, hogy a béke Szerbia és a porta közt létrejön. * A béke, úgy látszik, Montenegróval is meg íog köttetni, az angol kormány rá akarja birni Nikitát, hogy a területi kiegészítésről mondjon le. A meghatalmazványról. A levelek közt forgatván, egy semmítő- széki határozat került szemem elé, mely következőleg szól; „Sommás eljárásban nem ügyvéd általi képviseltetésnél a perrendtartás 1G7. 168. §§. rendelte kellékek megtartásával a hitelesítés nélküli meghatalmazvány is elégséges“ (1. Kassay „ügyvédek naptára.“ 1877. — 5. lap:) Nem mernék ugyan fogadni, hogy más hasonló jogesetben ellenkező határozatot nem hozna a semmítőszék, mert aki annak határozatait figyelemmel kiséri, nagyon jól tudja, hogy ott az egymással teljesen homlokegyenest ellenkező határozatok a napi renden vannak. Ennek oka részint a bírói személyzet nem valami szigorú megválasztásában, részint törvénykezési rendtartásunk hiányosságában keresendő. A fönt leírt határozatra azonban mindenesetre ez utóbbi adott alkalmat. És szükség is volt rá, akár helyes, akár nem. Lássuk ugyanis, perrendtartásunk, mint számtalan tételeiben, úgy a meghatalmazványról szóló rendelkezéseiben is, mily ellenkezőket rendel. A perrendtartás 88. § a igy szól: „Sommás eljárásban a felek élő szóval is vallhatnak a biró előtt akár ügyvédet, akár más meghatalmazottat. Ez utóbbinak azonban önképviseletre jogosítottnak kell lennni. — Ez eseten kívül úgy a sommás, mint a rendes eljárásban a meghatalmazvány a 167. és 168. §§-ban megszabott kellékek szerint Írásba foglaltassák.“ - A 167. 168. §§. pedig általában a magánokiratok törvényes kellékeit szabják meg a^következőkben: ” „167. §. Magánokirat, melynek tartalmát tagadja az ellenfél, úgy szolgál bizonyítékul: a) ha azt sajátkezíileg irta és aláírta, vagy b) ha az idegen kézzel irt okiratot két előttemező tanú jelenlétében irta alá, vagy azok előtt utóbb az aláírást saját kezű aláírásának ismerte el a kiállító; c) ha a kiállító, aki irni nem tud, két előttemező tanú jelenlétében, — kiknek egyike által a kiállító neve is aláírandó, — szokott kézjegyével látta el az okiratot. 168. §. Ha a kiállító se irni, se olvasni nem tud, vagy az okirat nyelvét nem érti: az előbbi §-ban érintett szabály megtartása mellett szükséges még az is, hogy a jelenlevő tanúk az okirat tartalmát mind maguk ismerjék, mind a kiállítónak az általa értett nyeív- ben megmagyarázzák, s hogy ez megtörtént: az okiraton bizonyítsák.“ Nézzük már most a prts 553. § át. Ennek 2-ik kikezdése igy szól; „A meghatalmazvány, mely nem ügyvédek részére, avagy ügyvédek részére ugyan, de nem törvénykehelyet foglaló társára. — A gyönyörű, oszlopokkal díszített, nagyságra jókora templommal versenyző csarnok falai mellett mindenütt kényelmes pamlagok kínálkoznak, melyek a mily üresek napközben, olyannyira megtömvék este, s még akkor is százak és ismét százak lépteitől visszhangzik a tágas tér, mert oda mindenkinek szabad bemenni, egy pohár friss vízzel égető szomját eloltani vagy akár órákig pihenni: fel is használják az ingyenes engedélyt az üzlet' emberei, s hacsak amerikai nonchalance-al lábaidat az előtted lévő székre nyugasztva, gondtalanul nem bámulsz magad elé vagy nem szunnyadozol, minden perczben business-el kínálgatnak. Ha van elég pénzed, kényelmesen fekhelyedről, akár meg sem moz- dúlva, néhány óra alatt tél New-Yorkot megvásárolhatod. — A földszinten vau ,még a férfiak toilette-szobája, minden szükségessel ellátva; a munkából visszatérő amerikaiak s ama piszkos kezű utánzóik, kik nem restéinek semmihez sem nyúlni, e helyiséget evés előtt mindig fel szokták keresni; nem mintha okosnak tartanám, a farkasokkal ordítani, hanem htisítési szempontból én is csak követtem a jó példát, tanulmányozva a régi farizeusok huszonkét kézmosási módját, itt vau továbbá a férfiak olvasó-, társalgó-, játszóterme, melyek közül az első a nyomdából épen most kikerült százféle újsággal, teljes Írókészlettel, a másik nagyító üvegbe helyezett érdekes mulattató képekkel, az utolsó vagy íéltuczat tekeasztallal van fölszerelve. ■— Konyha, éléskamra, csizmatisztító s egyéb nélkülözhetlen helyiségek urak számára mind a földalatti üregekben foglalnak méltó helyet. zési ügyletekre, avagy a meghatalmazott személyre való tekintet nélkül, az országon kívüli használatra állíttatik ki: mindig hitelesítendő.“ Ki tudna már most a törvény ily világosan ellentétes határozványai közt eligazodni ? A 88. §. kétségtelenül megengedi, hogy sommás eljárásban nem ügyvédek is képviselhessék a feleket, és a meghatalmazványról, ha az Írásban állíttatik ki, csak a magánokiratokra megszabott kellékeket tartja szükségeseknek; miből kiindulva, csakugyan helyesnek, sőt kimondani fölöslegesnek is látszik a föntidézett semmítő- széki döntvény. De az 553. §. a nem ügyvédek részére kiállított meghatalmazványokról egészen máskép intézkedik; megkívánja, hogy az a bíróság — vagy tán most már a körjegyző — által hitelesíttessék, hogy tehát az ilyen meghatalmazványok közokiratok legyenek, és pedig úgy a törvénykezési, mint a nem törvénykezési ügyekben. Talán csak nem volt pedig a magas törvényhozás abban a hitben, hogy a sommás bírósági peres eljárás nem törvénykezés? Bizony aligha igazuk nincs azoknak, akik azt mondják, hogy a képviselők nagyobb részét csak azért küldjük az országgyűlésre, hogy a szavazó gépnek minden kereke meglegyen. Megvallom, nem tudnám megmondani, hogy a semmítőszéknek fönt idézett határozata helyes- és törvényes-e, vagy nem. De részemről a törvény szellemével inkább megegyezőnek tartanám, ha a sommás eljárásban a nem ügyvéd meghatalmazottaktól hitelesített meghatalmazvány kivántatnék. Támogatottnak gondolom ezen véleményemet a ’ 88. §. azon rendelkezése által, mely szerint a felek a biró előtt vallhatnak ügyvédet. Mely esetben a meghatalmazás biróilag jegyzőkönyvbe foglaltatván, az ez által közokmánynyá válik. — De azt is megvallom, hogy ezt meg a felek — többnyire üres — zsebjére való tekintetből nem tartom előnyösnek, kivált mióta a nem ügyvédek a képviseletért nincsenek jogosíva dijfc követelni. — t. A VIDÉK. Enying, február 21-én 1877. Tek. szerkesztő úr! Múlt levelemben említett tánczvigalom a „zenetársulat“ javára, —tragédiává váltott. — Pihakhiroth mellett Baáczafonnál, hol az egyptombeliek üldözve érték el az izraelitákat, — nem volt nagyobb zaj, pirongatózás és jaj- veszéklés, mint a tánczteremben a czigányok közt. De nem is csoda! A dráma szivreható volt. — Indefessus czigányaink — a pénzszedésben, — pompásan feldíszítették a termet, mely 10 órakor még üres vala; s mi több, — az is maradt. Még a rendező urak sem mutatták magukat; s ha a zene nyafogása nem hallatta volna magát, bizonynyal senki sem adott volna magáról életjelt. — Tán 11 óra után N. úr jelent meg gálában öltözve, ki azonnal el is távozott. — Éjfélig csak húzták zenészeink, gondolák: „hiszen saját javunkra van!“ De tovább aztán nem is fertőztették magukat. Eldobták hegedűiket, s éltök feláldozásával neki rohantak a luszterekuek, hogy legalább a gyertyákban osztozzanak, ha nincs miben másban. — Osztották is a bufogatást! Nem szabad azonban említés nélkül hagynom a fejedelmi éttermet, mely többnyire szintén földszint találtatik, s nem egy helyütt más van a nőknek, más a férfiaknak, anélkül, hogy valaki, hacsak az illetők magok nem, elkülöníteni akarná a két nemet. Ez ebédlők, melyekben néhány száz egyén könnyen elfér, majd mindig tömve vannak, reggeli öt órától éjfélig folytonos lakodalom uralg ottan, csak néhány óra engedtetik közben közben a cselédségnek pihenés végett, mely idő alatt kérhetsz, könyöröghetsz, rimáukodhatsz vagy akár eloveheted a honi magyarmiskás szólamokat, nem használ semmit, nem hallgat rád senki, nem érnek rá a te rendetlen gyomroddal bíbelődni, alkalmazkodnod kell a házszabályokhoz, úgyaunyira, hogy még mikor az étterem ajtószárnyai megnyílnak, és te elsőben lépsz be azon, még akKor sem választhatod ama helyet, melyet egy vagy más tekintetből előnyösbnek tartanál, hanem oda kell ülnöd, hová a főpinczér (itt udvarmester, Steward) mutató újjá rendel; ez pedig minden alkalommal más helyet jelöl ki számodra; vigasztald magadat a közmondással: A változatosság gyönyörködtet. -- Közbevetőleg legyen mondva, e főpinczér nem valami apró ember ám, bátran miniszternek is nevezhetnéd, noha ő, legalább jövedelem tekintetében, nem igen cserélne a miniszterekkel, mert évi fizetése a nagyobb vendéglőkben 10—12 ezer forintra is íölmegy. Nagy tévedés volna ez egyént a mi fizető vagy helyesebben mondva, fizettető pinczéreinkkel összehasonlítani, kiknek jövedelmük a világvárosi vendéglőkben, kávéházakban szintén ezerekre rúg, mert ennek Szegény muzsikusok! megjárták az áprilist még februárban. Igen megjárták az egyszer! S hogy is sejthették volna, hogy czélszerüebb- nek találandja mindenki lionu maradni, mint dagályos czigányok kedvükért mulatni ? Csakugyan nem sejthették, különben jobbnak találták volna 13 pengőjüket elmulatni, mint gyertyákra kiadni. — Teringette de fölsültek!! — megörülhetnek most, hiszen már eleget örültek a farsangban, midőn a bankókon osztoztak; osztozhatnak a báli jövedelmen, a „crucifereken.* T. szerkesztő úr alázatos szolgája Roth P. József. Pápa, 1877. febr. 10-én. T. szerkesztő úr. Becses lapja f. évi 5-ik számában egy városunkból kelt levélben, — elég merészen az igazság — „veritas“ — álczája alá bújt rendes levelező által oly valótlanság mondatik el, hogy „igazság“-szeretetiink czáfolat nélkül nem hagyhatja azt. „Veritas“ úr!! ugyanis: rövidlátó elhamarkodottsággal, s álczázott rosszakarattal neki ront városunk jó hírű zenekarának, s megrovással illeti, mert — úgymond —: „még a legszentebb czél előmozdításához sem akar hozzájárulni, s illetékéből egy fillért sem enged.“ — ... Ezt felhozza a t levelező úr akkor, amidőn Cseresnyés K. és zenekara a török sebesültek javára rendezett tánczviga- lommal egybekötött hangverseny alkalmával, önként s minden pressió nélkül rendes 60 — 70 írt illetményéből 10—20 frtot elengedve, 50 írtért működött. Különben a zenekarnak ezen „muzsikus természetéből“ kifolyó tettéért a hangverseny rendezősége a „Pápai Lapok“ január 20-iki számában külön is kifejezte elismerését; — s nagyon különös, hogy egy levelező figyelmét ez elkerülte, midőn a tiszta jövedelmet ugyanazon czikk nyomán oly helyesen közölte! „Veritas“ úr! vagy változtassa nevét „mendacium“-ra; vagy ha már egyszer írni mer, írjon igazat! S máskor hagyjon békét azoknak, kikben bizonyára több a hazafiság és a nemes czél iránti buzgalom, mint önben az igazságszeretet! Kötelességemnek tartottam ennyit egyrészt a „veritas“ érdekében; másrészt minta török sebesültek javára rendezett hangverseny és tánczvigalom rendező bizottságának egyik igénytelen tagja, magunk érdekében, elmondani! Q/l rendelő bi^. egyik tagja. Pápa, febr. 19-én. Szerkesztő úr! Amit szerkesztő úr a szerkesztői üzenetek rovatában a szegény „veritas“-nak megjósol, azt a „Pápai Lapok“ hasábjain már megkapta. Nem tudom, vajon a „Veszprémében is ugyanazon úr akar czáfolni, ki a „Pápai Lapok “-ban már czáfolt? de bárki legyen is, az illetőnek megnyugtatásul és az ügy tisztázása végett következőket elmondani kötelességemnek tartom, előre megjegyezvén, hogy ezen muzsika-ügyben, mondjon ezentúl bárki bármit, polémiába bocsátkozni senkivel sem fogok. Ha a főgymnasiumi tanulók által rendezett hangverseny rendezői az 50 frt fizetést nem sokalják, sőt még azon Cseresnyés részéről tett kedvezménynyel is dicsekesznek, miszerint Cs. tekintve a czél nemességét 70 frt illetékből 20 frtot engedett, a czáfoló tanulóknak saját felfogásuk szerint igazuk van; de igazam van nekem is, ha azt mondom, hogy 50 frt is sok, ha a czél nemességé t tekintetbe veszszük. Azt mondja a czáfoló rendező, hogy én állításomat a „bizonyítékok megszerzése nélkül“ tettem, az nem áll. Én a „Pápai Lapokéban az ifjúság által közzétett hangversenyről szóló tudósításban és az ugyanezen ügyben nyilvánosságra juttatott feliilfizetésekben, sehol sem láttam, hogy Cs. K. az illetékből valamit engedett, miből jogosan következtetem, hogy Cs. K. most is úgy járt el, mint már egyszer egy egylet által rendezett mulatság alkalmával eljárt. Ha tehát Cs. mint a rendező urak mondják, jogtalanul támadtatott meg, azt csak nekik, kik az elengedett 20 frtot feliilfizetésként nyilvánosan nyugtázni elmulasztották, köszönhetik. Ezek után szerkesztő úr bölcs belátására bízom a „veritas“ ellen beküldött czáfolatot közzé vagy félretenni. Veritas. Az ügy e két közléssel lapunkban be van zárva. Szerk. Vár Palota, 1877. febr. 22-én. Szerkesztő úr! Már igen régen nem írtam — mert nem volt mindeddig mit közlenem — illetőleg a közlendő újdonságok mind negativ jelleműek; mert — amiután epedve sovár- gunk — egy járás- vagy szolgabiróság — még nincs; amit gyermekeink érdekében várva várunk — egy felsőbb népiskola — még nincs; ami közkívánat, mióta a gőzös éjjel is hoz 1—2 vendéget — egy kis utczavilágítás — még nincs. Egy lámpás áll a tó partján, mely tanúságot tesz arról, hogy milyen jó volna, ha még társai volnának; de e\ egynek fentartását is köszönjük a városi hatóságnak, miután ez éjjel kiüthető tűzveszély alkalmával / nem csak czélszerű, de szükséges is. És így sok másról beszélhetnék még, a mi nincs, és igen kevésről, ami van, — de abban hagyom a panaszkodást és egy pár szóval az eltemetett farsangot említem. Az első becses lapjában is jelzett jótékony no- egyleti bál volt, melyet a választmány saját _ alapja, illetőleg a kórház javára rendezett, * noha a legelső mégis gyéren volt látogatva; de annál jobban mulattak a jelenlevők a kis teremben, és daczára a kis vigadó társaságnak s a csekély csak 50 krnyi belépti díjnak, a tiszta jövedelem 77 frt volt, amit egyrészről a rendezőnők takarékosságának, másrészről a nemes szívű íelülfizetőknek köszönhetünk, kik közül csak egyet legyen szabad tiszteletteljesen felemlítenem: Sztaray sz. Battyány grófnő Öméltóságát, ki 50 kr. helyett ötven forint belépti díjt kegyeskedett küldeni. A nagylelkű grófi család, b. e. Waldstein gróf méltó utódjai, amint első alkalommal örömmel tapasztaltuk, jótékony intézményeink irányában a legmelegebb rokonszenvvel viseltetik. Adja Isten, hogy számos éven át tisztelhessük a nemes grófi párt, mint minden jónak pártfogóit és előmozdítóit szegény lakósságunk között, hogy az utódokban áldhassuk a nemes elődnek dicsőült lelkét. Fogadja tekintetes szerkesztő úr hazafiúi tiszteletemet. Dr. Her\. zsebébe a vendégek részéről egy fillér, vagy amerikaisau szólva, egy cent sem vándorol, hanem a mondott összeget egyenes alku után kapja a tulajdonostól, míg az említettem európai piuczérek nem csak hogy semmi év- díjt nem kapnak a - birtokostól, hanem még ők veszik meg bizonyos összegért dúsan kamatozó állomásukat: rendes fizetést ugyan nem húznak e rósz számoló de jól számító egyének, de azért fizetést mégis rendesen húznak, lévén ők a húzásban nagy mesterek. — A kijelölt helyre érve nem kell lármáznod, csörömpölnöd, míg a száz kezet és száz lábat igénylő pinczér rendelkezésedre bocsátja magát, hogy akkor is még óranegyedekig tartó perczekkel vigasztaljon ; itt a tüstént melletted termő szolga udvariasan alád tolva a széket, kezedbe nyomja az étlapot, melynek bőségével, választékosságával csak a Kleopátrák lakmározásai versenyezhettek, s a 10—12 féle ételnek egyszerre eléd tálalása nem kerül annyi időbe, mint mennyit te azok kiválasztására fordítottál: Ne légy szemérmes, válasz mennyi tetszik, követeid, ' mit szemed-szájad megkíván, ülj ötször az asztalhoz — ne félj, nem te leszesz az egyedüli; egyél öt emberre valót — ne ijedj vissza, akárhány elődöd akadt már; turkálj össze ugyanannyit vagy még többet — nosza, ne röstelkedjél, szomszédod is ugyanazt teszi: senki sem szól érte, mindezt tenned szabad, illő, jogod van hozzá, az egész menu rendelkezésedre áll; húszfélét eszel vagy hármat, egész nap tömöd magadat avagy csak egyszer gondolsz evésre, mindegy, egy krajczárraí sem fizetsz sem többet, sem kevesebbet, mert, ami főjellemző az amerikai szállodákban, melyekben egy nap több ételt elpazarolnak, mint mennyit nálunk a leglátogatottabb vendéglőkben egy hétig megesznek, előre meg van határozva, hogy a szállodák rangja szerint fizetsz naponként 2—6 dollárt s légy bár herczeg vagy egyszerű polgár; kerülj az első vagy nyoiczadik emeletre, nem tesz különbséget, itt nincs személy válogatás, egyenlőség uralkodik, a pénztárnoknál bármely pillanatban utólagosan lehető díjért részesülsz lakásban, szolgálatban és teljes ellátásban. A meghatározott díjon fölül egy fillérrel sem tartozol senkinek, nem is követel senki, mert a szoros értelemben vett borravaló Amerikában nem létezik, értve azt, hogy a fizető, étel- italhordó, szobapinczér, szobaleány, csizmatisztító, háziszolga, kapus, az európai vampyr- had, nem nézi ki zsebedből a pénzt, távozáskor nem állja utadat, azonban ha magán megbízásaid vannak, ha külön szolgálatot igényelsz, akkor fizetned kell, még pedig busásan, mivel nem csak az emberi kéz, hauem az emberi láb is nagyon drága Amerikában, legdrágább pedig az idő. A nagyobb városokban, mint New-York, Philadelphia, Boston, Chicago, St. Louis, San-Francisco, léteznek európai mintára szervezett szállodák is, melyekben a vendég nincs az ottani étkezésre szorítva de ezek korántsem oly keresettek, mint amazok. Nagy József.
