O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 16. (Budapest, 1975)

Dely, O. Gy.: Állattani gyűjtőúton Algériában 85-104. o.

neknek találták a sivatagi sünöket és néhány madárfajt (githagin, ganga stb.). Ezek - mint irják - a kutak körül élnek, jóllehet a ganga attól messzire fészkel és rakja le tojásait. A fiókák itatásáról azonban, amelyek természetesen ekkor még nem követhetik szüleiket, a him állandóan gondoskodik olyanformán, hogy melltollait felborzolva veti be magát a vizbe, s majd a fészekhez gyorsan visszaérve tollairól és pihéiről "szopogatják le" a fiókák a vizet. A második kategóriába azok kerültek, amelyek a szerzők megfigyelései szerint rendszertelenül vesznek magukhoz vizet. Eklatáns példaként itt - SCHMIDT-NIELSEN tanulmányára hivatkozva - a tevét mutatják be, amely 8 nap alatt 100 kg-ot fogyhat, viszoiv 10 perc alatt 100 1 vizet is megiszik. Különösebb zavarok nélkül elveszítheti testsúlyának 30 %-át is (az ember csupán a 10 %-át). Szervezete egyébként igen ellenálló a kiszáradás ellen. A tevéken kivül ide számítják még a gazellákat és a madarak néhány faját. Végül a harmadik csoportba azok az állatok tartoznak, amelyek vízszükségletük javarészét főleg az állati, ritkábban pedig a növényi táplálékból veszik fel, mint pl. a rovarevő emlősök valamint a kigyók és skorpiók ül. egyik-másik egérfaj (pl. Psammomys obesus). Természetesen akadnak kivételek is. Igy pl. megfigyeléseik alapján a nagy Addax antilop sohasem iszik, bár azonnal abba az irányba fordul, ahonnan a zivatart jelző villámlásokat észleli. A sivatagi állatok a nagy meleg és erős napfény ellen megfelelő alkalmazkodással védekeznek. Számos faj, miután a tűző napot és a forróságot nem birja el, nappalra beássa magát mélyen a föld alá és elbújik. Ezek táplálékszerzésre csak az est beállta után indulnak. Akadnak viszont olyan fajok, amelyek a föld felszine fölé, valamilyen bokor tetejére igyekeznek, mivel már a csekély magasságokon is 15-20 C°o3 hőmérsékleti különbségek adódnak. HEIM DE BALZAC megfigyelései szerint pl. egy 70 cm-es magas bokron pihenő gyik minden további nélkül elviseli a 40 C°-os meleget, de ha a talajra kényszeritik percek alatt elpusztul. Az ilyenfajta védekezésben természetesen szintén igen nagy szerepet játszik az állatok bőrének, szerkezete és szine. A sivatagban élő rovarok testfelülete vastag, érdes és ez a rajta lévő sűrűn álló szőrökkel együtt a test kiszáradásának védelmét szolgálja. Míg a hüllők (gyikok, kigyók), madarak és emlősök esetében az erősen elszarusodott felbőr (epidermis) akadályozza meg a párolgást, amit még a bőr festékszemeséinek (pigment) képződése és eloszlása is elősegít. Ez utóbbiak eredményeinek megfelelően a sivatagi állatok vagy feketék (a fekete pigment feltartóztatja az ibolyántúli sugarakat), vagy terepszinüek. A sivatag állataival kapcsolatban számos megfigyelést tettünk mi is. Közülük legfontosabb az, hogy a sokak által a forróégőv környékén élő kétéltűek és hüllők esetében feltételezett és annyit emlegetett nyári álmot, az egyenlitőtől északra, a 29. szélességi fokon elterülő Timimoun-ban a legforróbb nyári évszakban sem tapasztaltuk. Ez az általunk rendkivül értékesnek tartott, de még további megerősitést igénylő megfigyelési eredmény ellenére is azonban nyomatékosan hangsulyosnunk kell, hogy a nyári periódus Algériában sem alkalmas állatgyüjtésre. Minden valószínűség szerint a hazahozott állatok faj- és példányszámának többszörösét gyűjthettük volna ugyanezzel a fáradtsággal, ha jóval korábban, az általunk tervezett április-május hónapban érünk oda. Megfigyeléseink közül megemlítem még, hogy tapasztalataink szerint a rejtekhelyében megbolygatott és kiásott sivatagi és szarvas vipera - hazai viperáinkhoz hasonlóan - sziszegve kifelé igyekszik és támadólag áll az emberrel szemben (nomádunk