Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-08-21 / 34. szám
VERHOVAY ÜGYKEZELŐK ALBUMA NÉMETH GYULA — 269-IK FIÓK — ROSETON, N. Y. A New York városától északra, körülbelül 60 mérföldnyire fekvő Rosetón község a 269-ik fiók székhelye. 1914-ben való megalakulása óta e kis fiók lassan bár, de állandóan fejlődött s ez bizony nem mindennapi dolog, hiszen a helyi viszonyok távolról sem kedveznek a szervezési munkának és az egyleti élet kifejlesztésének. Valóban, e fiók mindenkori tisztviselőit elismerés illeti meg azért, hogy a taglétszám állandó gyarapodását érték el a vidék ritka és szétszórt lakossága közepette egyre fobizonyos hogy Németh Gyula tagtársunknak, aki több mint hetven taggal gyarapitotta fiókját, nagy része volt a ma már 117 tagot számláló fiók kifejlődésében. Németh Gyula ügykezelő tagtársunk Koronczó községben, Győr megyében, Magyarországon született 1885 április 8-án. 1910-ben vándorolt ki Amerikába, Rosetonban telepedett le s ugyanabban az esztendőben állt munkába a Jova téglagyárban és a mai napig ott dolgozik, mint tégla-égető. 1912 április 23-án esküdött örök hűséget Magyar Juliannának, aki három gyermekkel ajándékozta meg. Fiuk, Béla, aki 33 éves, a világháborúban mint káplár szolgált az amerikai hadsereggel, időseb leányuk, Jolán, férjnél van, mig legfiatalabb gyermekük, Mariska, még hajadon. Németh Gyula 1914-ben lépett be egyesületünkbe mint a 269-ik fiók alapitó tagja. Három évig jegyzője, 7 évig pénztárnoka, 6 évig titkára és elnöke volt és végül 1942 január 1-je óta ügykezelője e fióknak. Több mint 20 évi tisztviselősége folyamán hűséggel és odaadással szolgálta tagtársait. Amit csak lehetett, azt megtette s munkáját siker koronázta. S ez a legnagyobb elismerés, ami bárkit is érhet. Ez a magyar becsület... (Folytatás az 1-ső oldalról) ték ezek a Verhovay testvérek, hogy az immár teljesen kifizetett otthonnak falai néma szemrehányással emlékeztetik őket azokra, akik ezen az első kísérleten rajtavesztettek. Igaz, hogy semmiféle törvényes kötelezettségük nem volt azokkal szemben, akik több mint másfél évtizeddel ezelőtt megkárosultak. A ház eladó volt és a 189-ik és 369- ik fiók az egyesület segítségével megvette annyiért, amenynyi az ára volt. De az igazi magyar becsület nem elégszik meg enynyivel. Arra is néz, hogy a megvett jószágnak egykori tulajdonosait se érje kár . . . Nem akar oly otthonban élni, melynek falaira bárki is keserűséggel nézzen . . • Nem tud mulatni oly hajlékban, melyben mások talán kis vagyonkájuknak, nehezen félretett pénzüknek temetőjét látják ... Alig egy félesztendő telt el azután, hogy a mortgage-ot elégettük az alliancei Magyar Házban, amikor a 189-ik és 369-ik fiók Házbizottsága rendkivüli gyűlést tartott. Ezen á március 6-ikán lefolyt gyűlésen egyetlen tárgy szerepelt a napirenden: az egykori jótállók veszteségének emléke. És az alliancei Magyar Ház múlhatatlan dicsőségére a két fiók tagsága megbizásából a Házbizottság elhatározta, hogy kártalanítani fogja azt. a 19 magyart, aki jótállt az alliancei magyarságért. Ne mondhassa se a jelen, se a jövendő nemzedék azt, hogy apáiknak odaveszett a pénze! Bármennyire igaz is, hogy a Verhovayakon senkinek semmi törvényes követelése nincsen, szabaduljon meg az alliancei Verhovay Otthon a szemrehányásnak még az árnyékától is. _ ■ És a tizenkilenc jótálló alliancei magyar 19 évvel azután, hogy kezességet vállalt e házért, díszvendégként lép be annak kitárt ajtaján. Mosolygó arccal, ragyogó szemmel testvéri kézfogással fogadják őket a Házbizottság tagjai, ünnepelni fogják őket, akik 19 évvel ezelőtt bizalmukkal megajándékozták az allancei magyarságot, ünnepelni fogják őket, de nem csak készoritással, nem csak meleg elismerő szavakkal, hanem azzal a becsületes csele-2-ik oldal gyó magyar telep körében. S Verhovayak Lapja 1946 augusztus 21 Br. Location No. KIMUTATÁS 1946 JULIUS HAVÁBAN FELVETT UJ TAGOKRÓL, A FELNŐTT OSZTÁLYBA, FIÓKOK SZERINT New Members in the Senior Order for the Month of July, 1946. 100 Divernon, 111. ,_,______ 1 108 Youngstown, Ohio ___ 2 111 Steelton Pa. ________ 1 120 Perth Amboy. N. J. ____ 4 129 Columbus, Ohio_-___ 2 130 E. Chicago, Ind. ______ 2 132 South Bend, Ind. _____14 147 A vella, Pa. __________ 1 150 Masontown, «Ra. _____ 4 159 Phoenixville, Pa. _____ 1 164 Chicago, 111. _________ 4 168 Palmerton, Pa. ______ 4 170 Medina, Ohio ________ 2 171 Sharpsville, Pa. ______ 1 172 Leechburg, Pa. _______ 1 174 Scranton, Pa. _______ 4 187 Granite City, 111___ 1 214 Flint, Mich. „_________ 1 216 Northampton, pa. ,____ 1 219 De vault, Pa. ________ 1 221 Ithaca, N. Y. ________ 1 226 McKeesport Pa. _____ 1 234 Alpha, N. J. _________ 1 248 Monaville, W. Va. ____ 1 249 Dayton, Ohio ________ 1 272 Jessup, Pa. _________ 1 275 Milwaukee, Wis. ,______ 1 278 Omaha, jNeb. ________ 1 288 Crescent, Ohio______ 1 291 CoatesviU^, Pa. ________1 292 Manville, N. J._______ 1 2 Mt. Carmel, Pa._______ 3 3 Sheppton, Pa _______ 2 8 Johnstown Pa. ______ 1 11 McAdoo, Pa. ______ 1 14 Cleveland, Ohio _____ 8 17 Lorain, Ohio ________ 1 21 Youngstown, Ohio /__ 1 25 Glen Jean, W. Va._3 26 Sharon, Pa. _________ 1 27 Toledo, Ohio______ 2 31 Barnesboro, Pa. ______ 1 32 Gary, W. Va. _______ 2 33 Windber Pa. ________ 2 34 Pittsburgh, Pa. _•______ 1 36 Detroit, Mich. i_______ 8 39 Beaver Falls, Pa.____ 1 42 Throop, Pa. _________ 1 45 Cleveland, Ohio _____ 1 52 New Brunswick, N. J._3 59 Scalp Level, Pa. ____ 1 64 Canton, Ohio _______ 2 71 Duquesne, Pa. _______ 2 74 Chicago 111. 1 83 New York, N. Y. ____ 4 84 Lackawanna, N Y.____ 1 87 Pasaic, N. J. ________ 1 89 Homestead, Pa. _____ 4 90 Allentown, Pa. _______ 2 91 Akron, Ohio_,_____ 1 98 Bethlehem, Pa. ______ 2 296 305 321 326 334 336 342 362 363 369 375 376 383 394 395 399 404 412 416 422 424 430 439 443 453 468 477 487 489 490 500 503 511 514 518 525 527 Springdale Pa. _______ 5 Woodbridge, N. J. ____ 2 Campbell, Ohio ______ 2 Crum Lynne, Pa. ____ 2 . Rhoda, Va._j_____1 Harrisburg, Pa. ________ 2 Chicago, Til. ________ 4 Dayton, Ohio ,________ 5 Granite City, 111. _____ 1 Alliance, Ohio_____ 6 Chicago, 111. ________ 1 Pittsburgh, Pa. _______ 3 Buffalo, N. Y. _______ 1 New York, N. Y._____ 2 McKeesport, Pa ______ 3 Richeyville, Pa. ___ 1 Hazelton, Pa. ____T__ 2 Flint, Mich. _________ 2 Warren, Ohio ________ 2 Easton Pa. __________ 2 Tarrytown, N. Y.____ 1 Homestead, Pa. *______ 2 Johnstown, Pa. _______ 1 Detroit, Mich. _______ 5 New York, N. Y. ____ 1 Toledo, Ohio ________ 1 Niles, Ohio _______ 1 Windsor, Ohio ________ 2 Mantua, Ohio _______ 1 Elkhart, Ind. ________ 1 Detroit, Mich. ________ 6 Chicago, 111.________ 3 Detroit, Mich. ___ 2 Youngstown, Ohio___2 New Brunswick, N. J. 3 Los Angeles, Calif. 4 Fontana, Calif. _______ 2 Total Members ______214 ÁRVÁK JAV ARA MULATSÁG LOGANBAN Szeptember hó 1-én, vasárnap este a 248-ik fiók, Logan W. Va., 7 órai kezdettel nagyszabású j ó tékonycélu mulatságot rendez A MAGYARORSZÁGI ÁRVÁK javára, Loganban, a Pine Streeten lévő ITALIAN HALLBAN. A háborúból szerencsésen hazatért Veres testvérek zenekara muzsikál. Belépő férfiaknak $1.00, nőknek és 12 éven felüli gyermekeknek 50 cent. KIMUTATÁS 1946 JULIUS HAVÁBAN FELVETT UJ TAGOKRÓL, AZ IFJÚSÁGI OSZTÁLYBA, FIÓKOK SZERINT New Members in the Month of Br.Location No. 2Mt. Carmel, Pa. _ ___ 2 8Johnstown, lPa. __3 14Cleveland, Ohio ___ 3 17Lorain, Ohio _ ___ 1 20Fairport Harbor, O. 2 22Whiting, Ind. _ ___ 1 25Glen Jean, W. Va. _ ___ 1 26Sharon, Pa. _____ 1 27Toledo Ohio ____1 29Berwick, Pa. __ 1 32Gary, W. Va. ____1 33Windber, Pa. ___ _ 4 34Pittsburgh, Pa. _____ 3 35New York, N. Y. ____ 1 36Detroit, Mich. _ - 4 Nagy Iván követségi titkár Pittsburghban (Folytatás az 1-ső oldalról) mint a fentiekből is kiderül, sok oly tény van, mellyel az amerikai magyarság épp oly nehezen fog megbarátkozni, mint az óhazai magyarság, mégis a helyzetnek legteljesebb őszinteséggel való feltárása igen nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a helyi magyarság bizalma a magyar kormány törekvéseiben megszilárduljon. Már pedig ez igen fontos, mert az amerikai magyarság áldozatkészsége az óhazával szemben csak akkor mutatkozhatik meg teljes mértékben, ha ez a bizalom meg van. Elismerés illeti meg a washingtoni követséget azért hogy a helyes utón járva ezt a szolgálatot úgy az óhazai, mint az amerikai magyarságnak megteszi. kedettel, mely jóvá tesz mindent, még azt is, amiért nem felelősek a Magyar Ház mai tulajdonosai. Mert ez alkalommal fogják ünnepélyesen átadni nekik azt az 1691 dollárt és 42 centet, melyet közel két évtizeddel ezelőtt elveszítettek. S 19 alliancei magyar augusztus 24- én, szombaton este 8 órakor az Alliance, O.-i Magyar Házban megtalálja rég elveszett pénzét . . . Ez a magyar becsület! S a 189-ik és 369-ik fiók tagsága a Verhovay Segély Egylet régi elvét követi a tettével: TÖBBET ADNI, TÖBBET TENNI, MINT AMENNYIRE A TÖRVÉNY, AZ ÍRÁS, A SZERZŐDÉS KÖTELEZ. Ennek az elvnek a követése tette naggyá a Verhovay Segély Egyetet s ez késztette alliancei fiókjaink tagságát arra, hogy ne csak a törvényes, hanem a becsületbeli tartozásnak is eleget tegyenek. A magyar erkölcsi fölénynek, a Verhovay becsületnek örömünnepe lesz ez. Juvenile Order for the July, 1946. 37 Chicago, 111. ____ __ 3 52 New Brunswick, Pa.___ 1 54 Cleveland, Ohio y_____ 1 61 Vintondale, Pa. _____ 1 64 Canton, Ohio. ________ 3 74 Chicago, 111. _________ 2 83 New York, N. Y. __ 3 * 84 Lackawanna, N. Y.__ 5 87 Passaic, N. J. ________ 2 88 Yatesboro, Pa. _______ 2 90 Allentown, Pa. _______ 3 91 Akron Ohio ________ 1 96 Chicago, 111. 2 120 Perth Amboy, N. J. ___ 2 132 South Bend, Ind, __ 8 138 Gary, Ind. __________ 1 141 Ellwood City, Pa. 2 145 Jersey City, N. J. ,___ 1 159 Phoenixville, Pa. ____ 2 164 Chicago, 111. 3 168 Palmerton, Pa. ____ 12 172 Leechburg, Pa. ______ 4 174 Scranton, Pa. ____ 2 187 Granite City, 111. ____ 1 189 Alliance, Ohio ________ 1 194 Rossford, Ohio |_______ 1 216 Northampton, Pa. ___ 3 219 Devault, Pa. _________ 1 227 Fremont, Ohio_______ 1 234 Alpha, N. J. _________ 1 247 Clune Pa. ___________ 1 249 Dayton, Ohio _________ 1 277 Pittsburgh, Pa. ______ 1 296 Springdale, Pa._____ 1 305 Woodbridge, N. J. ------- 1 307 Dixon, 111. __!______ 1 310 Lynch. Ky. __________ 1 336 Harrisburg, Pa. ______ 1 342 Chicago, 111........................ 2 352 Coraopolis, Pa. ______ 1 361 Cleveland Ohio___,___ 3 362 Dayton, Ohio _______— 5 369 Alliance, Ohio _______ 7 376 Pittsburgh, Pa. ___ — 5 383 Buffalo, N. Y. _______ 3 395 McKeesport, Pa. _____ 5 412 Flint, Mich. _________ 4 415 Central City,, Pa.______ 1 416 Warren, Ohio ,------------- 1 421 Booth, W. Va.----------- 1 428 Milwaukee Wis. _____ 1 430 Homestead, Pa. -------_ 4 443 Detroit, Mich. ____ 2 447 No. Dayton, Ohio------ 1 480 Caldwell, N. J. ______ 1 490 Elkhart, Ind. ,_________ 4 500 Detroit, Mich.________ 1 503 Chicago, 111. _____:------ 2 166