Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-12-19 / 51. szám
Egyesületünk minden tagjának, minden jóbarátjának s amerikai magyar testvéreinknek az isteni szeretet szent ünnepéhez méltó karácsonyi szeretettel küldjük köszöntésünket és jókívánságainkat... Erre a karácsonyra epedő szívvel vártunk hosszú idő óta. Hiszen az elmúlt négy karácsonyi ünnep minden csillogó díszére a lángbaborult világ vetette rá bíborvörös fényét... Karácsonyfáink alatt nem mosolyok, hanem könnyek születtek ... anyák, apák könnyei fiaikért, leányaikért, feleségek könnyei férjeikért, akik a végtelen messzeségben kínlódtak ezen a szent estén a honvágy fájdalmában, s a halál árnyékában vergődték végig az öröm ünnepét. Négy fekete karácsony után végre valahára ránkköszöntött az első fehér karácsony ... ágyuk dörgése, . bombák robbanása nem csúfolja meg immár a Szentséges éj csendjét... milliók haláltusája nem hazudtolja meg az angyali üzenetet: “Békesség a földön.” El-, csendesedtek az ágyuk, elnémult a repülők berregése, lassan-lassan elhamvad a földet emésztő lángtenger és eljött négy fekete karácsony után az első igazi karácsony, mely elhozta a békességet a földre... De az elmúlt négy esztendő karácsonyának csillogására borult fekete fátyolnak még sok-sok foszlányát találjuk meg az idei ünnep karácsonyfáinak örökzöld ágain... Sok fekete foszlány, melyet letépni nem tudunk... az elmúlt négy év örökségeként ránőttek az ágakra s emlékeztetnek a múltra, melynek terhe a jelenre roskad s a hosszú jövendő vállaira nehezedik. Ezen a karácsony estén — emlékezzünk! Emlékezzünk azokra, akik soha többé nem jönnek vissza. Akik életükkel fizettek meg azért, hogy végre eljöjjön a fehér karácsony, a béke ünnepe, a szeretet napja. Különösképen emlékezzünk meg a mi 185 tagtársunkról, akik nem érhették meg a győzelem napját, a béke ünnepét, a négy fekete esztendő vajúdásából született első fehér karácsonyt... Emlékezzünk meg azokról, akik e hősi halottakban a legnagyobb áldozatot hozták meg s a legfájdalimasabb veszteséget szenvedték el... azokról a szülőkről és feleségekről, akik szemük fényét, életük oszlopát, szivük örömét gyászolják ... Akiknek számára minden karácsonyi ünnep a szivettépő fájdalom ünnepe, mert nem oszthatják meg többé azokkal, akiket szerettek ... Emlékezzünk meg róluk, de nemcsak gondolatban, hanem a szeretet tetteivel... Ne higyjiik, hogy a gyászoló szivet ki lehet fizetni egy részvétnyilatkozattal, mert akinek életéből kiszakadt az, aki a szivében lakott, annak egy életen át tartó állandó részvéttel tartoznak azok, akiknek a sors meghagyta szeretteiket... Emlékezzünk meg azokról, akik hazajöttek, de megtörve, megcsonkítva, betegen ... Nem kisebb árat fizettek ők ezért a fehér karácsonyért, mint azok, akik ottmaradtak; mert bár a hősi halottak minrikai magyar, aki ne hazudtolná meg az isteni szeretetet, ha annak minden ajándékát magának tartja meg s nem küld legalább egy kis csomagot belőle az Óhazába. Nincs amerikai magyar, aki a szeretet ünnepének legszentebb tartalmát meg ne tagadná, ha nem emlékezne meg e karácsonyon azokról a magyar milliókról is, akiknek senkije sincsen az Ujhazában ... A nehezen szerzett béke első fehér karácsonyának fáján sok-sok fekete foszlány váltja fel a ragyogó örömet könnyesen fájdalmas érzéssé. Minden fekete foszlány a múlt négy esztendő fekete fátylának maradványa. Minden fekete foszlány a mi adósságunk egy-egy levele... Mert amig a világ áll, az, akinek van, tartozik annak, akinek nincsen ... Akinek van karácsonya, tartozik annak, akinek nincsen ... Akinek van gyermeke, tartozik annak, akiét elvette a sors ... Akinek van egészsége, tartozik a betegnek.., Akinek van öröme, tartozik a gyászolónak... Aki terített asztalhoz ül, tartozik az éhezőnek... A mosolygó tartozik a könnyezőnek ... S amig ezt meg nem értjük, addig nem ismerjük a szeretetet, nem értjük a karácsonyt, megtagadjuk azt a legszentebb testvéri együttérzést, mely nélkül még karácsony is az önzésnek, a háborúnak, a káini léleknek, a háborúnak gyászünnepe... S ezért, mi amerikai magyarok igen sokkal vagyunk adósak a mi hőseinknek, úgy a holtaknak, mint az élőknek és az elesettek hozzátartozóinak és azoknak a szerencsétlen nincsteleneknek, akik testvéreink azért, mert ők is magyarok ... Ennek a nagy tartozásnak erőnk szerinti, sőt azon felüli, lerovására szenteljük magunkat ezen az első békés karácsonyon. Ennek a nagy tartozásnak közös erővel való letörlesztésére kérjük egyesületünk tagságát. Ennek a nagy tartozásnak együttes önfeláldozással való megfizetésére kérjük az amerikai magyarságot. Kérjük ezt azért, mert boldog ember csak az lehet, aki kötelességeinek eleget tett s adósságait megfizette. S e kötelesség hűséges teljesítésének boldog karácsonyát kívánjuk minden tagtársunknak, minden jóbarátunknak, minden amerikai magyar testvérünknek, őszinte karácsonyi szeretettel Bencze János, központi elnök. Révész Kálmán központi titkár, Szalánczy János központi pénztárnok, Szabó János központi számvevő, Phillips Emma, helyettes központi számvevő, Szalay József, Ári B. Albert alelnökök, Brogley Ferenc, Dobos András, Falussy C. Alajos, Kelemen P. János, Kőrösfőy János, Macker Gyula, Phillips Richard, Dr. Princz József, Turner József, Vizi Lajos, az igazgatóság tagjai, Kunstadt Ernő, Lucas Jolán, Nyiráti Sándor, az Ellenőrző Bizottság tagjai, Cher Ferenc, Austerlitz Viktor, Cincel Lajos, Fülöp János, Nemes József, Simó Mihály, Takács Miklós, Tóth György és Gyulay Sándor kerületi szervezők. KARÁCSONYI SZERETETTEL denüket elveszítették, ezek egy életen át hordják majd keresztjüket és naponkénti fájdalmak részleteivel fizetik meg azt, hogy mi a békének örülhetünk ... Emlékezzünk meg azokról a hősökről, akik, Istennek hála, épen tértek vissza a vérzivatarból... Ne gondoljuk, hogy nekik nem tartozunk semmivel... Tőlük a rövid emberélet éveit rabolta el a háborús sors ... Éveket, melyeket feneketlen sárban, tűzben, halálos félelemben, éhségben, nyomorúságban, messze idegenben töltöttek el... Legszebb éveiket, melyeket soha senki viszsza nem adhat nekik... Tartozunk nekik a szeretet ajándékaival mi, akiknek a sors meghagyta ezeket az éveket úgy, hogy azokat otthonunkban, szeretteink körében tölthettünk el... Ezen a karácsonyon pótoljuk számukra azt a négy fekete karácsonyt, melyet pokolban töltöttek el, ahol harangok kongása helyett ágyuk dörejét hallották s ahol az isteni szeretet helyett a gyilkos emberi gyűlölet arca meredt rájuk... Emlékezzünk meg óhazai véreinkről, akiknek otthonáról leseperte a háború fergetege a háztetőt s ablakaikat kiverte a gyűlölet ökle... Nem Santa Claus látogatja meg őket, hanem a dermesztő decemberi szél járja át fütetlen hajlékukat... Emlékezzünk meg a magyarokról, akiknek nem lesz díszíteni való karácsonyfájuk, mert hiszen fütenivalójuk sincsen ... Emlékezzünk meg tengerentúl gyötrődő testvéreinkről, akik nem ajándékokról álmodoznak, hanem betevő falatról... Ha ünneplőbe öltözünk, emlékezzünk meg róluk, akik rongyokban dideregnek ... Amikor terített asztalunkhoz ülünk, emlékezzünk meg róluk, akik sóvár kezekkel keresik az utolsó darab száraz kenyeret ... Emlékezzünk meg óhazai testvéreinkről, kiknek mindegyike halottait siratja, de akiknek sirása elvész az éhség fájdalmának nyöszörgésében, gyógyitatlan betegségeiknek kínos sóhajtozásában ... Mikor a gyermekeinknek szép ruhát adunk ajándékba, gondoljunk rokonaink gyermekeire, akik nem ismerik a karácsonyi ajándékozás örömét... s mikor kicsinyeink felujjonganak játékaik láttára, gondoljunk a magyar nemzet gyermekmillióira, akik sohasem tanultak meg játszani... Emlékezzünk, de ne csak gondolattal, hanem a szeretet tetteivel... Nincs amerikai magyar, aki ne teríthetett volna asztalt óhazai rokonainak ... Nincs amerikai magyar, aki e karácsonyi ünnepre ne küldhetett volna egy darab húst, egy darab édességet, a testvéri szeretetnek valami vigasztaló ajándékát óhazai rokonainak ... Nincs amerikai magyar, akinek szájában ne keseredne meg az ünnepi ebéd, ha nem gondoskodott arról, hogy valakinek az óhazában is jusson ünnepi falat... Nincs ameVQL. XXVIH. ÉVFOLYAM 1945 DECEMBER 19 NO. 51. SZÁM
