Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1945-11-07 / 45. szám

Journal)(Verhovay 1945 NOVEMBER 7 NO. 45. SZÁM VOL. XXVIII. ÉVFOLYAM NEM FELEDKEZÜNK EL FELADATAINKRÓL! AZ AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉGRŐL Nagy hiba az egyoldalúság Terjedelmében korlátozott lapunk ily célokra felhasz­nálható hasábjait az utóbbi hónapokban csaknem kizáró­lag a Magyar Segélyakció ügyének előmozdítására hasz­náltuk fel. Akadnak, akik ebből arra következtetnek, hogy már másra nem is aka­runk és nem is tudunk gon­dolni s behunyjuk szemün­ket az amerikai magyarság többi feladatai előtt. Tévedés volna azonban ezt hinni. A Segélyakciót azért toljuk annyira előtérbe, mert an­nak támogatásában tagtársa­ink egyenként és együttesen részt tudnak venni. Ebben az ügyben megvalósítható és el­érhető célja van a cikkezés­­nek, beszámolók és jelenté­sek közlésének. Ezeknek az írásoknak újabb jótettekben mutatkozik meg a visszhang­ja. Bányatelepeken, falvak­ban és városokban egyaránt minden ember tud tenni va­lamit a magyar népért. És tenni kell, még pedig sürgő­sen, mert a magyar nép nincstelenség-okozta betegsé­gek és járványok áldozata lett és égető szükség van or­vosságokra, ruhaneműkre és mindazokra a holmikra, me­lyek elsősorban a testi élet megmentésére és fenntartá­sára valók. Az eladósodott ember leg­nagyobb gondja az, hogy mi­ként fogja kifizetni adóssá­gait, de ha súlyos betegségbe esik, akkor a betegségnek, hogy úgy mondjuk, “prioritá­sa” lesz, mert a halott em­ber nem tud adósságot fizet­ni s örökösök híján a sírba viszi az adósságait. Hasonló ehhez a magyar nemzet mai helyzete. Halálos nyomorá­nak prioritása van minden más kérdéssel szemben. Mert ha a magyar népnek nem ad­juk-meg az életbenmaradás eszközeit, akkor a magyar nép többi kérdése megszűnik magától. Halott nemzetnek nincsenek kérdései. Halott nemzetnek mindegy, hogy a határai hol vannak és kik él­nek azokon a határokon be­lül. Ezért van az, hogy a Se­gélyakciót tartjuk MA leg­fontosabb és legelső ügyünk­nek. De nem vagyunk egyolda­lúak. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a haláltól megmentett népnek , további sorsát is szivünkön kell vi­selnünk. Szüntelenül gondol­nunk kell a jó orvos módjára arra is, hogy, ha majd egy­szer a magyar népet feldol­goztuk a lábbadozás állapo­táig, akkor arra is kell gon­dot fordítanunk, hogy oly kö­rülmények között éljen, me­lyek életbenmaradását bizto­sítják. Ma elsősorban a magyar nemzet életének megmenté­séért dolgozunk. De ez nem jelenti azt, hogy ebben ki­merül a feladatunk. A meg­mentett népnek emberi éle­tet, jogot, biztonságot kell biztosítani. Mi, amerikai magyar pol­gárok, sokkal jobban tudatá­ban vagyunk annak, hogy mit jelent a szólásszabadság, vallásszabadság, jogi egyen­lőség, általános választójog, demokrácia, mint azok, akik itt születtek. S ezért nekünk a magyar nép megmentése után a legfontosabb és leg­hőbb vágyunk az, hogy a magyar földön igazi demok­rácia legyen, melyben a föld egyszerű művelőinek, gyárak és bányák munkásainak ugyanannyi joga van az élet javaiban való részesedéshez és az ország ügyeinek inté­zéséhez, mint a tanult em­bernek, vagy annak, aki ma­gát “nemes” embernek hiszi azért, mert valamelyik őse egy pohár friss vízzel kínál­ta meg a háza előtt elkocsi­­kázó királyt. Az általános tragédia Hiszen, ha a 'magyar nép­nek csak egy baja volna, ak­kor talán még könnyen is le­hetne rajta segíteni. A ször­nyűség ott van, hogy a ma­gyar népre általános tragé­dia, totális katasztrófa zu­hant. A magyar nemzet e vi­lágháború előtt belesodródott a német “érdekszférába” úgy, ahogy most ellenállhatatla­nul belesodródott az orosz érdekszférába. Sajnos, a mai Szövetséges Nemzetek részé­ről a magyar nép nem sok biztatást kapott akkor, ami­kor a németség hatalmi kö­rének gyilkos ölelésébe ke­rült. Hiába nyújtogatta so­vány karjait a magyar nép az angolok felé, akkor még senkisem látta a jövendőt s magára hagyták a magyar népet. Most a helyzet annyi­ból kedvezőbb, hogy sem Anglia, sem Amerika nem helyesli azt, hogy a kelet­európai népek az orosz ér­dekszférába tartozzanak. Tru­man elnök beszéde pedig egyenesen tiltakozás volt az ellen, hogy a magyar nép ez­után gazdaságilag Oroszor­szágtól függjön, mert hiszen a mi népünk háborús célki­tűzése épen az volt, hogy véget vessen a kis népek függő állapotának s helyébe függetlenséget adjon nekik. A gazdasági függés a rabszol­gaság kezdete és a nemzeti függetlenség vége. Bármit mondjon bárki, bizonyos az, hogy Magyarország nem él­het nemzeti függetlenségben, ha gazdasági élete egyetlen országtól függ. Truman el­nök beszéde bizonyítéka an­nak, hogy Amerika kormá­nya ettől félti Magyarorszá­got, már pedig Truman elnök az ország legtájékozottabb embere s tudja, hogy mit be­szél. Magyarország nemzeti lé­tét úgy, mint a magyar nép kenyerét, talpraállásának le­hetőségét veszélyezteti to­vábbá az az aránytalanul nagy megszálló sereg, mely ma a magyar földön él. Hogy miért van szükség arra, hogy a kis, leszegényedett, kato­nailag tehetetlen Magyaror­szágot 800,000 katona tartsa megszállva, azt nem értjük. Ha japán megszállásához elég 200.000 katona, akkor Ma­gyarországot 10,000 katona játékpisztollyal is kordában tudná tartani, feltéve, hogy arra is szükség volna. Meg­győződésünk, hogy a magyar nép sokkal őszintébb és tar­­tósabb baráti érzéssel s fel­szabadításáért való hálával fordulna az orosz nép felé, ha az egy nagylelkű elhatáro­(Folytatás a 2-ik oldalon) VEQYENEK ÁRVÁT Kemény Györgytől, az amerikai magyarság nagy költőjétől, az amerikai magyar lélek legrégibb énekesé­től, kaptuk az alábbi költeményt. Méltathatnánk e köl­teményt, írhatnánk róla sok szépet és jót, megírhatnánk róla, hogy mily tökéletesen fejezi ki az amerikai magyar léleknek rettenetes fájdalmát a magyar árvákról szóló hírek hallatára. De úgy érezzük, hogy a költemény mellé csatolt levelében Kemény György oly mélységes szépséggel mutatja meg azt az ihlető érzést, mely tollat adott a kezébe, hogy annál meggyőzőbbet senkisem ir­hát. íme a levél: “Tisztelt Elnök Ur! A Verhovak Lapja 1945 október 24-iki számában reszkető szívvel olvastam a “Magyar árvák — Végel­adás a magyar portán” cimü írást. Minden további beszéd helyett szerény tehetségemtől telhetöleg jelent­kezem erre a szomorú licitálásra és vállalom egy árva évi eltartását. Sajnálatomra nem tehetek többet, mert évek óta havi keresetem mindössze 10 dollár és en­nek egyharmadát szívesen adom a magyar árvák meg­váltására. Barátságos köszöntéssel régi hive, KEMÉNY GYÖRGY.” Ehhez a levélhez nem kell magyarázat. Megérezheti belőle mindenki azt az igazi fájdalmat, mely még a mű­vészi kifejezéssel sem tud megelégedni, hanem meg kell azt tetéznie oly önzetlen tettel, melynek láttára csak tisztelet foghatja el a lelkünket . . . Most pedig szóljon az amerikai magyarság szivéhez a költő, talán az ő szomorú énekének szivettépő dallama fel hídja ébreszteni az amerikai magyarság szivében a — tettrekészséget. VEGYENEK ÁRVÁT . . . Irta Kemény György Ezeresztendős Golgotha felett bus károgással éh-varjak szállnak: az embervéres keresztfák alatt vérlakomára egyig megállnak. Asztalt terített a véres vásár, a varjú mégis ezt mondja: “Kár-kár;" Ezeresztendős Golgotha felé viszi keresztjét százezer árva, hogy véres vadság ezer bűnéért éhesen jusson a keresztfára. És mig a nagy megfeszítést várják, megperdül a dob: “Vegyenek árvát!” Dobszóra került a magyar nyomor, árváit éhínség licitálja; keresztjét vivő, magyar árvának kevés a becse, olcsó az ára. Perdülő dobok igy licitálják: “Vegyenek olcsón kis, magyar árvát!” , Magyar nyomorra perdülő dobok hangja elszáll a nagy Óceánra, hátha a messzin jobb sorban élő testvérek szivét ébren találja. Hátha meghallják, mikor kiáltják: “Vegyenek árvát, kis magyar árvát!” * Perdült a dobszó, magyar testvérek: a magyar árvák hozzánk beszélnek s remegő szívvel egyig azt várják: veszünk-e árvát, kis magyar árvát? Értsük meg a szót, magyar emberek s váltsuk meg a sok, árva gyereket. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom