Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-04-06 / 14. szám
3-ik oldal 1944 április 6 Verhovaycik Lapja A háború mint takaró Miközben hőseink a négy világtáj harcterein küzdenek, véreznek és halnak, és miközben az itthoni fronton millió és millió férfi és nő hősies önfeláldozással veszi ki a részét a győzelemért folyó munkában, gyárakban, bányákban, a Vörös Kereszt önkéntes irodáiban, War Bond mozgalmak lebonyolításában, ugyanakkor rengetegen vannak, akiknek a háború takaróul szolgál. Takaróul arra, hogy elleplezzék igazi céljaikat, önző érdekeikért folyó munkálkodásukat, vagy pedig egyszerűen kényelmüket, lustaságukat. Rengegen vannak, akik a háború, a győzelem és a demokráca ügyét megnyergelik s felhasználják arra. hogy az ily ügyek mozgalmainak erkölcsi erejével a saját céljaik szekerét húzzák ki a sárból. Talán politikai téren akarnak érvényesülni, talán társadalmi téren akarnak kitűnni, talán összeköttetéseket akarnak szerezni, vagy éppen üzleti haszonra számítanak a “közíigy”-ért való tevékenységük eredményekép. Ezek azok, akik a leghangosabban követelik a kooperációt, akik a legvadabbul ítélik el azokat, akik megszimatolva az őszinteség hiányát melldöngető lelkesedésükben vonakodnak velük egy táborba szállni Ezek azok, akik azonnal- a nácizmus, a fajgyűlölet és a hazafiatlanság bélyegét sütik rá arra, aki nem akarja az ő szekerüket tolni, mely ugyan az ő személyes érdekeik ügyeivel van megrak va de mert rátüzték a csillag sávos lobogót, elvárják hogy mindenki a szolgálatukra siessen. Igen sok embert megfélemlítenek. Hangoskodásukkal azt az érzést keltik a hallgatókban, hogy ha nem állnak azonnal melléjük, akkor a hazafiatlanság látszatába kerülnek s mivel ezt az ember elszeretné kerülni, hát inkább kénytelen-kelletlen enged s immel-ámmal ugyan, de mégis dolgozik az önmaga ügyét munkáló “hazafinak”, aki aztán jót mosolyog a markába. Nagyon sok komoly és értékes mozgalom bukott már bele abba, hogy olyanok ragadták magukhoz annak vezetését, akik rögtön ráismertek a jó lehetőségre és megragadták azt, még mielőtt bárki is lélegzethez jut hatott volna. Mikor aztán látta a közönség, hogy egy konjunktúra lovagnak dűlt be s annak tolta csillagsávos lobogóval leplezett saját szekerét, akkor otthagyta a félmunka közben s a magára maradt konjunktúra vezér csalódásában nem tudott másként kárpótlást találni, minthogy lenácizott mindenkit, aki cserben hagyta. Könnyű megismerni pedig a konjunktúra lovagot. Elsősorban arról lehet megismerni, hogy mindenáron magát akarja megválasztatni elnöknek. Másodsorban arról lehet megismerni, hogy a lelkesedése túlmegy a természetesség legszélsőbb határain. A komoly hazafias kötelesség-tudás mértéke nem a szavalás lendülete. Katonáink csak jó hazafiak, ugy-e? Már pedig hazudik, aki azt mondja, hogy piruló orcával, énekelve, mellüket döngetve mennek a harcba. Minden harc teret járt iró kijelenti, hogy a katonák nem lelkesednek. Úgy néznek erre a háborúra, mint egy nagyon keserves, nagyon súlyos kötelességre, melyet összeszoritott fogakkal teljesítenek — mindhalálig! Az itthoni front is csak akkor lesz egészséges és megbízható, ha a melldöngető, könnypergető lelkesedés szalmalángjának helyét az a komoly kötelességtudat foglalja el, mely semmi lelkesedni valót nem talál abban, hogy bombákat gyártunk emberek ezreinek elpusztítására, hanem egy nagy, rettenetesen kemény feladatot, melyet összeszoritott fogakkal kell teljesíteni, akármibe kerül is! Nem bírjuk a szavalókat, akik állandóan csöpögnek a buzdító lelkesedéstől, de ugyanakkor rögtön lemondanak a további munkáról, ha helyükbe mást választanak meg, aki nem szavalt ugyan annyit, de mert talán öt fia volt a harctéren, sokkal többet dolgozott csendes odaadással, mint az, aki csak torokizmait rezegtette. Az, aki komolyan hisz a mai nehéz idők elkötelezéseiben az dolgozni fog, akkor is, ha csak közlegény, akkor is, ha csak altiszt s akkor is, ha esetleg az érdem nyilvános elismerésekor nem pontosan érdeme szerint kapja az elismerést. Pasteur sohasem lett volna az emberiség életét veszélyeztető mikrobák felfedezője, ha csak elismerésért lett volna hajlandó dolgozni. Az elismerést későn kapta meg: addig dolgozott azért, mert érezte, hogy kell dolgoznia, mert az emberiség sorsának egy részét rábízta a gondviselés. Érezte, hogy kötelességének meg kell felelnie s ez hajtotta: az elismerés, az érdem kérdése nem is jutott eszébe! Másik fajta konjunktúra lovagja a mai vészterhes kor nak az, aki a háborúra való tekintettel leszállítja munkája minőségét és mindazt, amit munkájával együtt teljesítenie kell. Idetartozik az a villamos vezető, aki a háború óta egyszerre megtanulta a gorombáskodást, pedig a háború előtt még megállók között is megállította a kocsit egy kétségbeesetten integető utasnak. Idetartozik az a liftes, aki rámordul azokra, akik a sors rendelése következtében a tizedik emeletre kénytelenek felvonatni magukat. Idetartozik az a fűszeres, aki a háború óta azt hiszi, hogy hazafias kötelessége a vevőnek a legutolsó vackot is drága pénzért megvenni, mikor a háború előtt alig várta, hogy ugyanaz a vevő belépjen üzletébe. Idetartozik az a mesterember, aki a háború cimén úgy dolgozik, hogy mestermunkája szétesik, még mielőtt munkája végeztével hazaérne. Elhisszük nagyon is, hogy ma rosszabbak az anyagok, nehezebb jó munkát végezni, de ugyanakkor tudjuk azt is, hogy az OPA még nem adagolta a lelkiismeretességet, a jóakaratot: ezt azok adagolják, akiknek a háború egyszerre jó jogcím arra, hogy rosszakaratukat kitöltsék másokon és lustaságukért busásan megfizettessék magukat. Ezek azok az árnyék-lavagok, akiknek szereplése elkesiriti az itthoni front becsületes munkásait s lelanyhasztja a lelkesedést azokban is, akikben velük születet jóakarat és bizalom van mindazok iránt, akik a közügyek munkálásában az élen állnak. A háború kihozza az emberekből a jót is, a rosszat is. Fiainkból kihozza a vallásosságot, a szülők iránti szeretetet, az otthon iránti /ragaszkodást, a demokratikus életeszmékben való szent meggyőződést. Ugyanakkor azonban kihozza a konjunktúra lovagok rossz tulajdonságait is, mert a háború okozta viszonyok alkalmat és teret adnak nekik az érvényesülésre. Mindezt napról-napra látjuk a mindennapi élet ezer területén. De ne hunyjuk be a szemünket azelőtt a tény elqtt sem, hogy ez megvan az egyesületi élet munkafrontján is. Itt is számtalan esetben kibújik a szeg a zsák ból, amikor kitűnik, hogy sokszor az, aki a leghangosabban verte a mellét a testvériesség szent kötelességeinek hangoztatásával, az akarja magának a legnagyobb falatot mindabból, a mit a testvériség abrakos zsákjából csak kapni lehet. Itt is kitűnik, hogy vannak bizony szép számmal olyanok, akik a maguk céljaiért való versengésre nyergelik meg a testvérsegités eszméit és a testvéri együttműködés elvének erkölcsileg kötelező erejével akarják rákényszeríteni tagtársaikat arra, hogy az ő saját külön kis személyi szekerüket tolják. S ugyanakkor meghatva néz zük azokat a derék tagtársakat, akiket az eszme füt... akik nem szavalnak, nem lármáznak, nem követelőznek, hanem dolgoznak, akár elismerik őket, akár nem s akik ott maradnak az élmunkások soraiban, akár káplárnak, akár generálisnak választják meg őket. (Folytatása a jövő héten)--------------v-------------NINCS CÉLJA . . . Egy New Yorki biztosítási ügynök vadnyugaton járva, egy indiánnal találkozik, a mint egy fa alatt hüsöl. “Ejnye, nagy főnök — szólítja meg a fiatalember — nem sajnálja igy elpocsékolni az idejét? Miért nem keres egy jó munkát magának?” “Minek?” — feleli az indián főnök. “Hát hogy pénzt tudjon keresni. Tudja, hogy harminc-negyven dollárt is meg tudna keresni?” — izgul a fiatalember. “Minek?” — feleli az indián főnök. “Minek? Micsoda kérdés — csodálkozik a fiatalember — azért, hogy sok pénzt gyűjtsön össze s bankba tehesse a pénzét. . “Minek?” — feleli nyugodtan az indián főnök. “Minek? Jó ember — ha magának sok pénze lesz a bankban, akkor nyugalomba vonulhat, nem kell többet dolgoznia.’” “Most sem dolgozom . . .” — adta meg neki a feleletet a bölcs indián. NEMEK STATISZTIKÁJA Az Egyesült Államokban a legtöbb agglegény és hajadon New York államban és Pennsylvania államban él. Együttvéve az egész országban 13 millió hajadon, azaz. férjhez nem ment 15 éven felüli leányzó él, de viszont 16 millió házasulandó legény között választhatnak.... még hozzá szökőév is van, leányok! (Nem értjük a statisztikát! Mindég azt hittük, hogy “a számok beszélnek!” De úgy látszik, hogy több nyelven beszélnek. Mert eddig mindég úgy hallottuk, hogy több a leány, mint a fiú. És most tessék! Kisül, hogy az amerikai férfiaknak nem kellenek a leányok és hogy minden látszat ellenére, a leányok sem kívánkoznak oly nagyon főkötő alá, mint a rosszmáj uak ál- I litják. Avagy — csak nem I sikerül nekik megfogni ezeket a szökevény legényeket?) Kétszer annyi özvegy aszszony van az országban, mint özvegy férfi. (Ez persze nem azt bizonyítja, amit sokan szeretnének elhitetni velünk, hogy az asszonyok sírba viszik a férjeiket, hanem azt, hogy az özvegy férfiak nem sokáig maradnak özvegyek, hanem sietnek újra megnősülni. Aztán? Késő bánat!) California államban kétszer annyi elvált nő él, mint bármelyik másik államban. (Úgy látszik, hogy a calif ormai napsütés nem használ a házaséletnek. Vagy talán Hollywood hat a nőkre?) Mindebből az következik, ha ezúttal a számok a mi nyelvünkön beszélnek, hogy a lányoknak nem kell aggódni: jut is marad is a legényekből, nem kell sietni a házassággal . . . mert bizony sok esetben éppen azzal riasztják el a lányok a legényeket, hogy megmutatják, hogy fontosabb nekik a jegy-gyürü, mint a fiú, akitől kapják. Tininc Ütem tfomeSoowe* BUY BONDS
