Verhovayak Lapja, 1943. július-december (26. évfolyam, 26-53. szám)
1943-08-12 / 33. szám
1S43 augusztus 12. 5-ik oldal Verhovayak Lapja_______________ "Kedves Jó Anyám!..." A 159-IK FIÓK GYÁSZA. MEGHALT CSATLÓS ANDRÁS. Mint amikor az évszázados tölgyet ledönti a villám és az egész erdő megdöbben és felfigyel, olyan hitetlenkedő megdöbbentést váltott ki egész környékünkön Csatlós András váratlan halála, 63 éves korában. Operációja után ő is, barátjai is bizalommal várták a napot, amikor hazajöhet a kórházból. Haza is jött, de koporsóban. 1943 julius 28-ika volt az a nap, amikor nagy, érző, meleg magyar szive utolsót dobbant és Csatlós András is bevonult az amerikai magyar történelem csarnokába. Csatlós András egyike volt azoknak az embereknek, a kiket a testi megtermettségen kívül a lelki erő is jellemzett. Oszlopos tagja, kimagasló vezetője volt minden érdemes megmozdulásnak. Amerikába 17 éves korában jött ki, Phoenixvillére. Attól kezdve mindig a Phoenix Iron Companynak volt hűséges és köztiszteletben álló munkása. A phoenixvillei Magyar Református Egyháznak alapitó tagja lett 1900-ban, azután hosszú esztendőkön keresztül oszlopos tagja, többszörös főgondnoka. 1913- ban lett tagja a Verhovay 159-ik fióknak. A fiók érdemei elismeréséül hamarosan elnökké választatott, mely tisztséget halála napjáig viselte. 1943 julius 4-ikén újonnan megválasztalott a harmadik kerület elnökének. A phoenixvillei Amerikai Magyar Polgári Kör alapító tagja és 18 éven keresztül alelnöke volt. Temetésén az egyházi szolgálatot Dr. Tóth Sándor, Nt. Pazar Miklós, Rév. A. A. Hartman és Nt. Kovács Imre református lelkészek végezték. A Verhovay harmadik kerület nevében Erdősy János, az Első Magyar Református Betegsegélyző Egylet nevében pedig id. Géczy Sándor mondottak megható búcsúszavakat. Tiszteletbeli halottvivők voltak: Czetó Pál, Tóth Fe:enc, Erdőssi János, Végső János, Gátzi Sándor, id., és Harsányi Gyula. A koporsót vitték: Bodor Lajos, Simon István, Kovács János, Ravis Sándor, id., Gátzi Lajos és Lightman Antal. Gyászolják özvegye, született Kiss Zsuzsanna, gyermekei: Erzsébet, András és István, nejeikkel, tíz unokája, rokonsága, barátai-A napokban Mrs. Papnál voltam látogatóban. Elsősorban persze letárgyaltuk az időt. Hogy milyen meleg van Californiában vagy egykét hét óta. Azelőtt meg persze azon panaszkodtunk, hogy hűvösek a reggelek, nem elég fényes a nap. Most meg az a baj, hogy tulmelegen szikrázik a nap felettünk. De közben megjegyezzük, mert hiszen nagyon szeretjük azért Californiát, hogy szerencsére meghüvösödik az idő estére, éjszakára, akármilyen kánikula is van nappal. Aztán a Mrs. Pap ragyogó arccal vett ki a fiókból egy levelet s ideadta, nak nagy serege, tisztelői és velük együtt az egész amerikai magyarság. Fáj nekünk az öreg tölgy kidőlte, de tudjuk, hogy helyébe fiatal, sudár fák fognak nőni. Csatlós András prototípusa volt az építő, • küzdő, cselekvő magyarnak, aki elkészítette azt az alapot, melyre a következő generációk egy boldogabb társadalmat építhetnek majd. Legyen áldott emlékezete! hogy olvassam el. Már láttam a szeme villogásából, hogy a katonafiutól jött. Igazam is volt. Két katonafia van a Mrs. Papnak, a harmadik még otthon van, mert még kislegény. Levél jött a Gyuritól. Kezdtem hangosan olvasni, mert mások is voltak ott, de negyedrészénél tovább nem tudtam olvasni hangosan, mert elcsuklott a szavam. Kicsit sirni kellett. Hibátlan szép magyarsággal volt irva a levél. Kedves jó Anyám — ez volt a megszólítása. S a folytatás is kedves mamát-féltő meleg irás, ilyen mondatokkal: “Mindenem van, amire szükségem van, jó ételt és jó gondozást kapunk, ne tessék miattam búsulni...” Aztán pár sorral lejebb ez a mondat: “Ne tessék búsulni, mert a háború nem tart örökké és miattam nem kell szégyenleni magukat. Én a kötelességem szívesen megteszem.” És jó magyarosan igy végződött a levél: “Isten áldja Édesanyám... Jó egészséget kívánok és maradok szerető fia Gyuri.” Ez a Gyuri fiú, éppen úgy, mint a másik kettő itt született. Csak a legkisebbet ismerem, a kislegényt, aki megért magyarul minden szót, de néha nagyon vicceseket mond. “Ezek az én tyukokom...” — mondja, mert tudja, hogy több tyúkról van szó, s tudja az általános többesszám ragját. Tudja, hogy ha több tyúkról van szó, akkor úgy kell mondani, hogy tyúkok. S ehhez teszi aztán hozzá a ragot, amivel jelzi, hogy ezek a tyúkok az ő tulajdonai. “Hát ilyen tökéletesen tud a Gyuri magyarul?” — csodálkozom. “Hiszen itt született, itt járt iskolába, sose volt Magyarországon, ... hol tanult meg ilyen hibátlanul írni...” Nevetve mondja a Mrs. Pap, hogy abból a tábori levelezőből, amit a Verhovay Segély Egylet ad ki, s amit a mamák elküldenek a katonafiuknak. ő is küldött egyet-egyet a fiainak. S azért van, hogy a katonák hibátlan magyarsággal írják meg leveleiket. Ezért van, hogy a mamák elolvashatják a leveleket. A Gyuri katona kinézte a Tábori Levelezőből azokat a mondatokat angolul, amelyek legjobban megfeleltek az érzései-120 A SZAKADÉK hát nem csoda, hogy három óra alatt odaértek, csak a vőlegény nem értette, hogy miért oly hosszú ma ez az ut. Clevelandban aztán először találkoztak az örömszülők. Érdekes pár volt Margitka apja és anyja. Az apja, fűszer és hentesüzlet tulajdonosa, hatalmas kövér ember volt, nyomott vagy háromszáz fontot. Mindég derűs, mindég kedves, örök tréfacsináló. Állítólag a kövér emberek mind jókedélyüek. Nem tudni, hogy miért? Talán azért, mert a lelkűk olyan jó puhába van bebugyolálva, hogy sohasem érik kívülről a. nagy ütések? A felesége a markában elfért volna; kis, őszes, halkszavu, barnaszemü asszony volt. A férfi, mindig élénk, beszédes, kacagós ellentéte volt a nyugodt, Jassulépésü Tóvárinak; az asszony csendes, halkszavu, szelíd gondolkozásu meg egyenes ellentéte volt a pattogó Tóvárinénak. Meg is értették egymást nagyszerűen, különösen Tóváriné Tóth Ferenccel: ezek ketten egész nap csak ugratták egymást, mig mindenki az oldalát fogta nevettében. Az első ebéd után Tóváriné letette a csészéjét és nagy komor arccal kijelentette: “No fiam, azért sajnálom, hogy olyan igen szegény leányt veszel el feleségül.” Mindenki elhülve nézett rá. Tóth Ferenc meg is kérdezte: “Már mért volna oly igen szegény?” “Azért — felelte Tóváriné nevetősre fordulva, — mert amit a maga üzlete hoz, nászuram, azt maga mind megeszi.’” Volt nagy nevetés. Vissza is kapta hamar a kölcsönt. Mert igy szólt Tóth, Tóvári Jánoshoz: “Nem csodálom, hogy ügyvéd lett a fiadból.” “Miért?” kérdezte Tóvári ártatlanul. “Mert a feleséged mindég pöröl!” — kacagott boldogan a nagy darab ember. Megvolt végre a várvavárt esküvő Is. Tóvári Jenő emlékezett még White Evelyn esküvőjére és kiyáncsi A SZAKADÉK 117 “Hát...” akadozott Jenő, aki félt, hogy rossz néven veszik tőle a hamaros távozást, de közbeszólt az apja: “Úgy is van az rendjén.” S igy másnap együtt indultak el Clevelandba, hogy a lány családja is megismerje a daróczi vőlegényt. IX. FEJEZET. AZ ESKÜVŐ. A következő év tavaszának elején volt, Tóvári Jenő már féléve dolgozott az ügyvédi irodában, mikor egy nap bekopogtatott főnökéhez és szabadságot kért egy hétre. “Miért kellene a szabadság?” — kérdezte a főnöke. “Házasodni szeretnék.” “óh, annak igazán örülök. Szeretjük, ha cégünk alkalmazottai megtelepszenek, családot alapítanak. Szívből gratulálok. Egy kis fizetés emelésre nyugodtan számíthat. No Isten áldja. Adja át jó kívánságaimat a menyasszonynak.” Tóvári Jenő boldogan sietett “haza”. Már vett ki lakást és berendezte a leány aki arra az időre eljött Pittsburghba és a vásárlást maga végezte. Jenő szívesen engedte. Az otthon az asszony életének a helye; legyen az olyan, amilyennek szeretné. És a menyasszony megfelelt a beléhelyezett bizalomnak. Nem ugyan abban a tekintetben, hogy mindenből a legdrágább holmit vásárolta. Mert akkor alighanem elvesztette volna a bizalmat. De ő már volt annyira müveit és józan gondolkozásu, hogy tudta, hogy egy otthon szépsége nem függ attól, hogy milyen drága holmit vásárol bele az ember. Mikor Jenővel megnézték a berendezett lakást, Jenő megcsókolta az izgalmában piruló menyasszonyt: “Drága szivem, ez gyönyörű, olyan, hogy soha szebbet magamnak elképzelni sem tudtam. És ha azt nézem, hogy milyen olcsón csináltad ezt meg, akkor azt mondom, hogy csodát csináltál.”
