Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-02-11 / 6. szám
1943 február 11 5-ik Oldal Életét adta hazájáért PFC. Nagy János HŐSI HALÁLT HALT NAGY JÁNOS, Nagy Sándor és neje, született Sémák Irma fia, Prudence, W. Va.-i lakos, a Mt. Hope, W. Va.-i 25-ik fiók tagja. A halál 1942 december 21-én érte utói s két napra rá temették el St. Thomas-on, a Virgin szigeteken. Fiatal testvérünk 1921 szeptember 6-án született s múlt év februárjában vonult be katonai szolgálatra s hazája szolgálatában esett el. Nagy János a Verhovay Segély Egylet harmadik hősi halottja, kiről tudomásunk van. Búcsúzunk tőle a halárnak azzal a legmélye!ib mértékével, melyet csak az iránt érezhetünk, ki a legnagyobb áldozatot hozta meg honfitársaiért. Az ő vére is része annak a nagy vérszerződésnek, mely ben Amerika sok nemzetségből összetevődött polgár sága egybeforr. Az ő vére is része annak a nagy véráldozatnak, mely a föld sok frontján a szabadság oltárára hull. Élete legszebb ifjúságában adta oda életét ez a szép fiatal testvérünk. Legyen szüleinek, hozzátartozóinak és tagtársainak, a Verhovay tábornak, vigasztalása az a tudat, hogy nem adta oda hiába. Élete rövid volt, de elvégezte benne a legnagyobbat. Sir ja a Virgin szigeteken van, de az emléke közöttünk marad mindvégig!--------------v-------------SHARON, PA. 26-ik fiók Fiókunk egyik újabb SZÁZ DOLLÁROS WAR BOND vételét határozta el. Ugyancsak elhatározta fiókunk, hogy minden hadbavonult tagtársnak egy-egy karton cigarettát küld ajándékba. Jelenleg 15 tagtársunk teljesít katonai szolgálatot. Tagtársi tisztelettel KUTI TAMÁS ügykezelő. Verhovayak Lapja A CHICAQOI BECZE CSALÁD KATONÁI BECZE ALADÁR BECZE BÁLINT őrmester BECZE BENJAMIN családjával BECZE MIHÁLY, a Chicago, Ill.-i 37-ik fiók alelnöke, aki családjával együtt igán sokat munkálkodott a fiók társadalmi életének fejlesztéséért. A fenti képeken bemutatjuk olvasóinknak Becze Mihály tagtársunk három, katonai szolgálatot teljesítő fiát. A baloldali képen Becze Aladár a tengerészek egyenruhájában mosolyog ránk. A középső képen Staff. Sergeant Becze Bálint feleségé-Pfc FRANK BOGLOVITS Lt. LOUIS SZERT Bemutatjuk olvasóinknak Boglovits Ferencet, a Harrisburg, Pa. 336-ik fiók tagját, aki jelenleg North Carolinában teljesít katonai szolgálatot.--★--Pvt. CHARLES KAFTON SZERT LAJOS hadnagy, a Homestead, Pa. 89-ik fiók tagja, aki a Camp Davis, N. C. tiszti-iskolából graduált. 1942-ben lépett katonai szolgálatba. Ezelőtt a Homestead-i ipariskola tanítója volt. A kiváló fiatalember szülei Mr. és Mrs. Szert Lajos, Homesteadban laknak 313—19th St. alatt.--------V-------RICHEYVILLE, PA. 399-ik fiók KAFTON KAROLY, a Colliers, W. Va.-i 452-ik fiók tagja, ki a tengerészekkel teljesít szolgálatot. Vegyen Háboríts Kötvényt Értesítem fiókunk tagjait, hogy havi gyűléseink helyét megváltoztattuk s azokat a Brown teremben fogjuk megtartani minden hónap harmadik vasárnapján délután 2 órakor. Tagtársi tisztelettel: SZUPERAK SÁNDOR, titkár. vei és kis leányával látható, Becze Mihály fiók aleliiök kis unokájával, aki máris tagja a Verhovay Segély Egyletnek. A jobboldali képen pedig Becze Benjámint mutatjuk be. STEVE PÁLFALVY Bemutatjuk olvasóinknak Pálfalvy Istvánt, a Colliers, W. Va.-i 452-ik fiók alapítóját és első titkárát, aki jelenleg Afrikában teljesít fontos katonai szolgálatot.--★--BILL DOMOSZLAY Domoszlay Bélát és bájos feleségét mutatjuk be olvasóinknak. Domoszlay Béla a Beauty, Ky.-i 313-ik fiók tagja, nemrég nősült, s jelenleg Virginia államban teljesít katonai szolgálatot. A VÖRÖS KERESZT A HADBAVONULÓ KATONÁKÉRT Valahány katona elindul a tengerentúlra, mikor hajóra száll, egy csomagot visz magával, melyet az Amerikai Vörös Kereszt állított össze a részére. Mindegyik ilyen csomagban van cigaretta, borotvapengék, borítékok, ceruzák, cipőfűző és rágógummi. így minden katona egy baráti kézszoritást és egy ajándékot kap, amikor a távoli frontokra indul. S a hajón vele lesz a Vörös Kereszt munkása, hogy segítsen neki és szórakozásáról gondoskodjon. És amikor idegen földön partra száll, a Vörös Kereszt klubhelyiségei várják, ahol pihenésre talál és jótanácsot kaphat. A Vörös Kereszt helyi képviselői ott vannak, hogy segítségére legyenek abban, hogy összeköttetést teremthessen otthon maradt családjával és a Vörös Kereszt segítségét adják ott, ahol csak arra szükség van. Igen sok esetben a bevonult katona családja szükséget szenved és csak a Vörös Kereszt révén lehet az ő súlyos helyzetükön segitani. De a harctéren is ott van a Vörös Kereszt a katonákkal. Vérplazmáról, sebészeti kötszerekről és gyógyszerekről gondoskodik a Vörös Kereszt és igy ezrek életét menti meg. Mindez csak néhány példája annak, hogy miként segíti a Vörös Kereszt katonáinkat és otthon maradt hozzátartozóikat. E hatalmas munka folytatásáért a Vörös Kereszt most indítja meg országos gyűjtését. Azzal a kéréssel fordul az Amerikai Vörös Kereszt minden egyesülethez, csoporthoz és egyénhez, hogy minden erejével támogassa ezt a mozgalmat. “A Vörös Kereszt mindvégig elkíséri a katonákat, akik mindenüket odaadják, hogy megnyerjük a háborút — jelentette ki az Amerikai Vörös Kereszt egyik vezető tisztviselője — s most a polgárikon van a sor, hogy adományaikkal mindvégig lehetségessé tegyék a számunkra azt, hogy az irgalom munkáját elvégezhessük a világnak mindazon részeiben, ahol fiaink harcolnak.”