Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1941-07-24 / 30. szám

12-ik Oldal

Verhovayali Lapja.

1941 Julius 24,

LITTLE JULIUS SNEEZE-1

BY BAKES

HEROES OF SPORT

By BILL ERWIN

WATCHING FOB. THE OPENING HE KNEW

WOULD EVENTUAL^/ COME----THENAFTER. ROUNDS OF GRUELLING WWT__A. TERRIFIC —LEFT HOOK-CHARLIE

__ white dropped like a

*=jE*Cc~ SACK OF POTATOES —-AND THEY DIDN'T GET UP WHEN ÖENNV HIT EVA// ^

LEONARO WAS A CHAMP AS WELL AS A HERO - - AND BRAINS?? WELL. LISTEN TO THIS-----St was way sack when

BENNY WAS THE TOPS IN

THE GAME-HE WAS LWING EASY-HOWES AMD ALL. THAT----THEN-AT BENTON HAROOR.MICH. HE WAS MATCHED WITH CHARLIE WHITE

■* In THE EARLY part of the FIWT CHARUE TORE OUT AND IN A WHIRLWIND OF BLOWS - - DROPPED BENNfTOR ACOUNT-NOW LEONARD NEVER DIO LIKE THE TASTE OF CANVAS-AND WHILE ONTHEFLOOB BENNY'S MIND WAS STILL CLICKING — ’THIS GUY WHITE IS A SOUTHPAW-----any benny knew ho business - -102 ÖZVEGY MENYASSZONYOK ÖZVEGY MENYASSZONYOK 103

Marini meghajolt előtte.

— Köszönöm a nagylelkűségedet, uram. Hű szolgád leszek, hű szolgája voltam Zsigmond királynak, amig meg nem lopott.

Bókolt Zsuzsánnának is és menni akart. Boldizsár visszatartotta.

— Állj meg egy szóra.

Marini visszafordult.

— Parancsolj, uram.

Boldizsár a szeme mélyébe furta a tekintetét.

— Azt mondtad, Zsigmond meglopott?

— Meglopott, uram.

— Téged lopott meg?

— Engem, uram.

— Mi dolgod vette el?

Marini arcán kigyulladt a forradásos sebhely.

— Mindenemet — mondta sötét fájdalommal. *— Az álmomat a szememből, a falatot a számból, a napot az egemről, édes borát bűn vánszorgó felejtésemnek. A kedvesemet, Petri Katát lopta el tőlem Zsigmond király.

Zsuzsánna és Boldizsár'-akaratlanul egymásra tekintettek. Most már értették, most már tudták, mi hajtotta hozzájuk az olaszt. Most már hitték minden szavát.

Marini elköszönt tőlük, fölmentek ők is a házba. Kendy már várta őket. Mialatt a kertben időztek, megérkezett Iffju uram is. Hazatérő útjában előbb kerülőt tett Szeben felé, onnan jött.

Később, az olasz Boldizsár parancsára, nekik is elmondott mindent. Kendy bizakodó jókedvében ügyet se vetett a dologra, de Iffju heves véréhez hiven most is felcsattant.

— Bélét ontom! — acsarkodott Zsigmondra.

Maradni akart félnapot, de hogy a dolgot megtudta, még azt sem várta meg, amig abrakot vetnek fáradt lovának. Nyergeltetett és nyomban paripájára kapott.

— Sereggel köszöntök Tordára! — kiáltott vissza búcsúzóul.

Nyugtalan, nyomasztó tikkadtság maradt utána a lelkekben. A hét végére azután komoly félelemmé változott mindenkiben a titkolt szorongás. Boldizsár úgy tervezte, hogy ünnep előttig marad, majd Kendyvel együtt indul Tordára, az órák múlásával azonban egyre kezdett égni talpa alatt a föld. Kendy is mind sűrűbben kapta nyugtalan töprengésen magát. A következő vasárnap azután sürgős üzenetet menesztett a szélrózsa minden irányába, figyelmeztetve hiveit, hogy amennyiben az idő rövidsége már engedi, Tordára indulván, ne feledkezzenek meg hü embereik összetoborzásáról. Tudtául adta mindenkinek, hogy maga is fegyveres kísérettel megy Tordára, miután hírét vette, hogy Gesztiék újabb ármányra készülődnek.

Vasárnap délben Boldizsár is elköszönt Zsuzsánnától. Futott a kőhalmi várba.

Mire hazaért, megérkezett helyére a Kendy utolsó üzenete is. Az udvarházak a hét közepére egész Erdélyországban megmozdultak. Fegyveres csapat húzódott ki innen is, onnan is és az úrasszonyok aggodalomtól terhes szivvel intettek búcsút a távozóknak.

— Isten óvja minden bajtól kegyelmedéket!

Az országutak egyszerre benépesedtek. Zeneszóval, vidám kurjongatások közben indult meg a nagyszámú csatlós nép Torda felé s amerre a fegyveres bandériumok elhaladtak, a falvak kitódult népsége a kendőlobogtatással, meg zajos éljenzéssel kisérte el a szomszédos határig a Tordára vonuló lovascsapatokat.

Az indulás előtti napra elkészült Zsuzsánna is. Kendy, amikor látta, hogy Zsuzsánna egész hétre való utikelengyét tétet föl a hin tóra, csodálkozva fordult hozzá:

— Hát te? — kérdezte, mit sem tudva arról, hogy Zsuzsánna el akarja kisérni.

Zsuzsánna nyugodt tekintettel viszonozta apja kérdő pillantását. Arcán ivem látszott sem öröm, sem fáj-