Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1941-09-11 / 37. szám

12-ik Oldal Verhovayak Lapja 1941 Szeptember 11 LITTLE JULIUS SNEEZER BY BAKER HEROES OF SPORT By BILL ERWIN Back where he started AS A ORCUS WRESTLER. PRIMO CARNE.RA .VICTIM op fight"Racketeers, IS PRACTICALLY A PAUPER "Today, having homing To SHOW FÓR His SHORT FÍ6HTÍN6 CAREER BUT A ■RUSty TfcRALVZED LEG AND BADiy DAMAS ED Kidneys, carnera EARNED $800,000 BUT A4NAGERS, PROMOTERS, LAWYERS AND WOMEN» GOT ALMOST ALL OF IT. 3BC& THE MASSIVE, MUSCLE BOUND ITALIAN GIANT PRESENTS Today a tragic story. STILL ILL, PALE AND LONESOME HE RETURNED TO VENICE WHERE HIS MOTHER MANAGES A SMALL HOTEL THAT HE ✓ BOUGHT OUT OF MlS SAV­INGS. HE IS GOOD NATURED AND C0URA6EOUS. PRIMO IS ASSURED that he will never fight again . IN 1034, WHEN PRIMO LOST / To MAX 3AER, HE FOUGHT/ nine Rounds with A “pi, BROKEN ANKLg /// / >’ PRIMO CARNERA NEVER DvD LEARN TO REALLY GOX . -ÍŐMAV/ LOUGH RAN OUTBOXED CARNERA ALTHOUGH PRIMO WAS EIGHTY SIX ROUNDS HEAVIER / 2 . TÉKOZLÓK szonyt, aki jobb kedvire hangóná, ne ülne otthon, ne keserítené öreg szülőjét. — Mér nem beszél a lelkire Kati néni? — feleli rá Ábrahám Jóskáné s még csipkelődve hozzá teszi: — De az asszonyfélét nem a templomban keresik ám mán manapság a fiatalok, azt is megtudhassa. Küggye csak el a cuháréba, majd talál ott a maga fia is. — Hiszen küdeném én mán. Minden ünnepkor mon­dom neki, de csak leszegi a fejit oszt nem mozdul. Pedig az én éveim is mán igen rövidülnek és nem tudom mi­kor küldi értem az Ur a maga követtyit, hogy elszólit­­son. Pedig mán csak szeretném látni kivel éli le életét János, hogy tunnám, meghallgatta-e az Ur az én sok imádságomat, amit hozzá küldtem. Hidd el lelkem, meg­érdemelné az bármelyik lányt. Én tudom, hogy milyen ember lehetne abból. Én tudom, mert az én fiam. Galambos Kati néni tovább vitte a maga keserű­ségét és belső nagy vágyakozását, hogy fiát boldogulni lássa. És nem hiába tartotta különb legénynek a maga fiát sok másnál. Akárhány lány megfordult az utcán, ha néha bejött. Azt beszélték senki legény nem merte még bírókra hívni, de nem is lett volna tanácsos. így azután ' minden indulata csak nőtt, feszitette belül, várva az időt, hogy kitörhessen, hogy kiteljesedjen. De mindezekről János semmit se sejtett. Fogalma se volt mi az, ami nagy elvonultságaiban gyötri s hány­­torgátja erős mellkasát. Csak ott ült, vagy heverészett a szalmakazal végénél s messze, sohasem látott csodá­latos tájak fakadtak föl lelkében. Úgy érezte, meg kell szakadni attól a titkos és érthetetlen terhektől, amik úgy elhomályosították a szemét mind azok előtt, amik­ben a többi legények örömet találtak. Hétköznap aztán megint beledőlt a munkába. Dol­gozott olyan kemény kitartással, hogy a többiek, akik vele voltak, csak a vállukat vonták: — Bolond vagy János — mondták s mert nem hasz­nált semmi, elmaradtak tőle. TÉKOZLÓK 3 Erre a vasárnapra virradó éjszakán azonban valami történt vele. Este sokáig nézte, vizsgálta a Gönczöl-szeke­­ret, Fiastyukot. Végigballagott aztán a Tejut gyémánt­szemein s majd csak akkor hajtotta álomra a szemét, mikor a Hajnalcsillag is fölhajókázott az égre. Akkor se ment be a tanyába, hanem mint valami vándorlegény, a szalmába fúrt magának fészket. Reggel alig törülte le szeméről a hajnal friss har­matát, már odaszólt a csirkével vesződő édesanyjának: — Édesanyám, osztán a gyócs-fehér ingem meg van-e még? Az öregasszony csak leejtette kezéből a kendermagos tyúkot és futott befelé. — Hogyne volna fiam. Megyek mán, készítem mán ... Furdalta a kíváncsiság, belső nagy izgalom lepte meg. — ó te Mennybéli, hátha mégis! ... De jól ismerte Jánost, tudta, hogy miként kell abból kiszedni valamit. Csak úgy odavetette, mintha nem is neki mondaná: — A kopasznyakut meg levágom máma. Tennap se tanáltam tojását. Ménkű tudná hova tojik szét. János a tiszta, selymesre mángorolt ünneplő ingé­vel vesződött. Régen volt rajta, kicsit meghízhatott, vagy mi, mert nem akar összeérni a gomb, de a belse­jében feszülő nyomás alól hirtelen fölszábadulva érezte magát. Mintha elvágták volna. Elhatározta magát, nem kell tovább semmire gondolni, csak tenni azt amit ki­tervelt. Az édesanyjának is megmondhatná, de miért? Majd jó lesz az akkor is, ha... Hát igen, ez még csak az ő dolga. Csak félvállról vetette oda: — Tüllem máma akár kettőt is vághat. — Hát nem kívánod a levesit? Tette magát az öregasszony, mintha rosszul ven­né fia fitymálását, pedig belül örült. Tudta mán, amit tudni akart. Nem gyün haza ebédre se. Osztán ha nem gyün valahun mégis lennie köll. Hun lehetne máshun, minthogy valaki ebédre várja. Eltűnődött magában, hogy vájjon ki lehet? Hogy tett szert rá az ő csendes,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom