Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1941-08-28 / 35. szám
(Verhovay Journal) TWO SECTIONS iVOL. XXIV. ÉVFOLYAM 1941 AUGUSZTUS 28 NO. 35. SZÁM AZ ÁLMOM, az, — ezen a különös, nehézlélekzetü éjszakán, — hogy jön a nagyszakállu Tudós, összeszedi a maga szerszámait, kiplakatirozza “Szeptembert” és ráriaszt a boldogan szundikáló gyerekekre: — Befelé a városba! A valóság,, pedig az, hogy nagyot ásítva ébredek s mindjárt ki is nézek az ablakon. A paprika már pirosodik, az őszirózsa nyiladozik, a lombok sárgulnak, a tücsök muzsikál és valami édesizü szomorúság ömlik rá mindenre. A szivemre is. — Itt a Szeptember! Mi rég ismerjük egymást. Ötvenegynéhányszor találkoztunk már az életben, de még egyszer sem jött meg az “édesizü szomorúság” nélkül, ami biztosan azért édes, mert ezer és egy pompás gyümölcs ize van benne. És benne van az a kedves, könnyű mosoly is, amivel a múló ifjúság ragyog rá mindenkire, akitől — ilyen szeptemberi reggeleken, — búcsúzik. Aki ezt még nem érezte meg a szivén, kérdezze meg holnap a kertet, az erdőt, a mezőket, az őszülő szépasszonyt és a férfiasodó férfit. Kérdezze meg tőlük, hogy milyen is hát a Szeptember? És hallani fog mindig erről az édes szomorúságról. Dehát a Tudós? A Tudós ... az szintén benne van a Szeptemberben. És csakugyan mindig a város felé kergeti az embereket. A városok felé, ahol úgy sodródnak össze a tudományok, mint bokrok tövén a sárguló levelek. Az Ember az egekre, tengerekre, a szabad természet széles tereire jár búvárkodni, de amit “kikutat”, azt mind a városokban halmozza össze. Oda viszi magával a csillag fényét, a bogár szárnyát, a csillogó homokszemeket és a maga titokzatos eredetű szivét és lelkét is. És ott nyit iskolát azoknak, akik át akarnak menni az életen. Szeptember olyan utforduló, amelynél mindenki elkomolyodik. Ösztönösen és természetesen. Kiváló “pillanat” tehát ez arra, hogy megnyissuk a könyveket. Mert bennük indul útnak az ÁBÉCÉ és bennük hangzik el a Z is, aminél messzebb amúgy sem lehet érni. Kedves gyermekek, akik holnap elváltok a kispataktól, az ezüst halaktól, arany kavicsoktól, fűtől, fától, a töröttszárnyu madártól és egykicsit a boldogító szabadságtól is, — gondoljatok arra, hogy a könyvekben majd újra találkoztok velük. Mert a könyvekben van megírva a patak élete, az ezüsthalak csodáinak titka, az aranykavicsok származása; a füvek, a fák, a madarak káprázatosán gazdag világa és bizony a szent szabadság értelme is. Minden, amivel ezen a földön találkozhat az ember. És mindezért igazán érdemes lemondani néhány rövid hónapra arról is, hogy a Sipszi kutyával barangoljatok. Itt a Szeptember és ez a kékegü, arany hónap főképpen a tiétek. A kékje és aranya mindenesetre az. Mert a szomorúját, borúját inkább azok közt osztja szét, akik az élet ifjúságát már felélték. Akik eltávolodtak már a könyves iskoláktól és — mert nem szereztek talán be elég okosságot, — inkább a múltba nézegetnek vissza, mint a jövendőbe. Ámbár vannak néhányan már olyanok is, akiknek nincs is jövendőjük. És, ha — azon a bizonyos nehézlélekzésü éjszakán ráébrednek egy-egy Szeptemberre, — nem is látnak már tovább az ablaknál, amin — a hűvösödé hajnalokban, — mostanában szalad le az első könnycsepp. De hallom már az ÁBÉCÉS könyvecskék kedves sürgetését, hát . . . Isten veletek, gyorekek! \ TARNÓCY ÁRPÁD. EP1EMBER§Z A Verhovay Napokon meggyujtott tüzek el ne aludjanak Olyan jó néha tullenni mindenen, amit az ember nagyon várt, — akkor is, ha úgy jött el, ahogy várta, — akkor is, ha megcsalatkozott... És jó néha tullenni a jón, a szépen, a boldogságon is, — mert jaj, — hátha akkor romlik él, amikor a legjobb, a legszebb ... De még jobb túl esni a csalódásokon és fájdalmakon, mert hiszen örök igazság marad, hogy ami szép volt, az mindig szép marad, akkor is ha elmúlt, ami fáj, keserűség, az bölcs megnyugvássá érik. amint túl vagyunk rajta... Mindezek a gondolatok az ország négy nagy városában lezajlott Verhovay -Napokkal kapcsolatban érlelődtek meg bennem. Azokról lapunkban éppen eleget olvastunk. Igazgatóink, szervezőink és fiókjaink derék tisztviselői minden lehetőt elkövettek, hogy a siker el ne maradhasson egyetlen egy helyen sem. És önzetlen, szívós és kitartó fáradozásukat mind a négy helyen a legszebb siker koronázta. Versenyzőink, tagszerzőink és szervezőink is, akik jelen voltak a Verhovay Napokon, örömmel állapítják meg most, hogy részükre is sok előnyt, nagy támogatást jelentettek a Verhovay Napok. Mert hiszen egyesületünk nagyszerű munkáját, feladatait, célkitűzéseit, erősségéi és jóságát a Verhovay alkotás fényében ismerhették meg s hacsak kissé is gondolkoztak azok, akik még nem tagjai egyesületünknek, mindnyájuk szivében feltámadt és megérlelődött az a gondolat, hogy a Verhováy Segély Egylet valóban az lehet és annak kell lennie, aminek hirdetik, aminek ismerik Magyar Amerikában. Csak az a kérdés merül fel ezután, hogy a rendes tagszerzést végző tagjainkon kívül azok a testvérek is rájöttek-e arra, hogy valójában a Verhovay Napoknak erőt, egészséget kidomborító alkalma onnan került, mert számban gyarapodtunk?, Vájjon tudják-e, hogy a biztosítási életnek legfontosabb feltétele, hogy abban újabb és újabb tagok pótolják a kimaradt tag és a tagok soraiban a sirbahanyatlottak helyeit? Tudják-e, hogy mint a testnek a legnagyobb szüksége az anyagcsere, az elfogyasztott tápláléknak pótlása s a táplálékból visszamaradt és a testi erőt növesztő sejtek, — ugyanez a processzus lelhető fel a mi egyesületünknek az életében is s ugyanolyan szüksége van a folytonos táplálkozásra, mint a szájnak a megkívánt eledelre. Semmi sem következetesebb ezeknek a feltételeknek a tudatában, mint az, hogy azok a nagyszámban jelen volt Verhovay ünnepségeknek résztvevői igyekezzenek is azon, hogy ne csupán számát, fényét emeljék megjelenésükkel a Verhovay Segély Egyletnek, hanem tegyenek is érte! Szóljanak meggyőződéssel ismerőseikhez, barátaikhoz, rokonaikhoz a Verhovay megbízhatóságáról és mindazokról az amerikai magyarságot nagyon is érdeklő eseményekről, melyeket társadalmi téren időrőlidőre kifejtünk. Nem teljes a búcsú, ha annak imádságába csak az ajkpergetés zaja hallik, de hiányzik abból az isteni gondolatok felé emelkedő lélek. A lezajlott Verhovay búcsúk sem érhetnek hát sokat, ha csupán a külsőségek megragyogásában elégedett ki azon résztvett tagtársainknak a szeme, de le nem vonják azt a következtetést, ami cselekvésre, a továbbépítésre serkenti azt, aki az Egyesületnek javát akarja. Szépek, szeimt-lelket gyönyörködtető események voltak azok a Verhovay napok, amelyekben egymást meglátnunk, egymással ölelkeznünk alkalmunk volt s amint
