Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1941-03-20 / 12. szám
(Verhovay Journal) ,VOL. XXIV. ÉVFOLYAM 1941 MÁRCIUS 20. NO. 12. SZÁM PE TS rL HA ÉNNÉKEM SZÁZ FORINTOM VÓNA, AZ AJTÓMON ARANYKILINCS LÓGNA. DE MIVEL HOGY NINCSEN . . . HAT BIZONY, jó volna, h-a volna. És bevallom, hogy ez már többször jutott eszembe az élet sivár kanyargóiban. Például: akkor is mindig eszembe jut, ha bankba viszem a magam hét-nyolc dollárját deponálni és a bankból kigSgösködnek rám a mások milliói. Szép tornyos rendekbe rakva, zöld vagy kék gúnnyal, a ketrec mögül, ahol egy faarcu pénzrendőr firkálja a számokat és az én hét dollárjaimat is éppen olyan közömbösen Írja be a sorba, mint a mások millióit s aztán igen udvariasan mondja: — Thank you. Valami nincs rendben ebben az ügyben Az t. i., hogy én hordom be oda a pénzt, akinek nincsen, ahelyett, hogy a bank hordaná be hozzám, akinek van. Hordhatná egészen bátran akár három shiftában is. Volna helye nálam és — ha mégis bővebb volna a hordás, mint a férőhely, — akár az ágyamat is kicipelném a házból. Hiszen: egészen jó volna a milliókon hálni. Valószínűleg jó. Jól lehetne szundikálni rajtuk. Ha ugyan lehetne! Hát ezt igazán nem tudom. Sejtelmem sincs arról, hogy milyen érzés lehet az, ha a pénz nyomja el az ember életét és nem a pénztelenség. Rendben van, elismerem, hogy a Pénz, a “disznófeyi Nagyur”, csakugyan zsarnoka lehet az embernek, ha túlságosan megnő, de azt bizony sehogy sem értem, hogy mit árthatna nekem, ha — mondjuk, — mindenre jutna belőle ami — ha jól meggondoljuk, — mégiscsak mind úgy hozzátartozik az ember életéhez, mint a mindennapi kenyér. Például: néhány dollár ára pihenés, szórakozás, gondtalanság, napfény, mo soly, kedves és természetes kis hiúság s valami alkalom arra is, hogy néha jó lehessen az ember. És: mit árthatna szegény jó magyar komámnak, a kisbürgözdi juhásznak, ha csakugyan volna egyszer száz forintja, amiről olyan édes kis nótát szerkesztett ki a maga szörnyű pénztelenségében, az egypárcsizmás és huszfontszalonnás kommenció és a gondtalanul legelésző birkanyáj mellett. — A pénz nem minden, — mondják, akiknek valóban minden a pénz. Es, ha ebben van is igazság, kétségtelenül igaz az is, hogy a pénzben mégis van sok minden. Van: egészség, nyugalom, szépség, erő, hatalom, tekintély, még ész is, mert — ahogy én tapasztalom, — akinek pénze van, mindig nagyon okos ember. No, nem mondom, hogy túlságosan nagybecsülete volna az amolyan ebüljött nagypénznek, — ami egyébként is rendesen csak nagyon buta emberekre szakad rá gúnynak, — de az bizony mégis derék dolog, amikor rendes küzdelem után jut az ember némi földi javakhoz. Amikor minden egyes bankón rajta van a saját becsületes verítéke, a szép emberi küzdés eredménye és büszkesége. És, — ahogy most a Verhovay kerületek versenyhireit olvasgatom, — némi irigységgel gondolok azokra, akik a kiirt dijakért versenybeléphetnek. Mert, — ha köztük lehetnék, biztosan nyernék egy rendesebb dijat. Úgy csinálnám a dolgot, ahogy a német a háborút. Dolgoznék, amig mások alusznak. Pontosan, következetesen Naptárba Írnám, hogy minden nap szerzek egy uj tagot egész november 30-ig, mert ezt meg is szerezhetném. És aztán: szeretném én azt a legényt látni, aki lefőzzön, hacsak úgy nem tenne, mint én. Végül pedig szépen kitervelném, hogy mikép költeném el a pénzt. így: 1. Vennék magamnak egy halászancugot és egy halászbakszit. 2. Két álló hétig halásznék egy folytában és egy hétig pont úgy nyújtózkodnék a homokban, mint Mr. akármelyik Millionér. 3. Körülkerittetném a kertemet, hogy a kiskutyáim vigan és minden veszély nélkül nyargalászhassanak benne. 4. Hja, vennék mégegy kiskutyát. 5. Néhány csábitó, szép nyakkendőt is. 6. Elejtenék néhány dollárt az uccán, ahol még nálam is szegényebb emberek járnak. 7. Kifizetném az adósságaimat ... de hopp, ez nem lehet, mert ennyit mégse lehetne becsületes munkával szerezni. Még a Verhovay-versenyeken sem. TARNÓCY ÁRPÁD. TESTVER, NE FÉLJ!" Ma olyan időket élünk, hogy minden reggel ha felébredünk, csak rossz híreket hallunk. Ilyeneket röpít fülünkbe a rádió, ilyeneket tálal elénk a reggeli újság. És hányán vannak, akik konditják, konditják a vészharangot még akkor is, ha arra szükség egyáltalán nincsen. Amerikában élünk, egy boldog, szabad országban, ahol a sorsunkat magunk intézzük. A világégés tűzfészke messze van tőlünk s országunk védelme rövid időn belül eléri a tökéletesség ama fokát, hogy nem kell tartanunk semmiféle inváziótól s bátran köszönthetjük egymást azzal: “TESTVÉR, NE FÉLJ ...” A biztonság és a megnyugvás érzete azonban mélyebb gondolatokat is megérlelnek bennünk. Egy ilyen magasztos gondolat, mely bennünk él, az egymáshoz tartozásnak gondolata. Az egymással és egymásért levés, az egymástól való elszakithatatlanság meg nem irt törvénye kapcsol össze bennünket a Verhovay Segély Egyletben, ahol a testvériség ötvenöt esztendő óta valóságos csodákat müveit és a 13 bányász legendás kis egyesülete, nagyarányú amerikai magyar intézménnyé fejlődött. A mi portánkon békesség honol s mi valóban jussosan köszöntjük egymást ezzel a bátorítással: “Testvér, ne félj!” A Verhovay vagyon közel van ma az öt millió dollárhoz és egyesületünk tagjainak a létszáma — reméljük — eléri most már az ötvenezret ebben a jubileumi esztendőben. Egy ilyen szilárd alapokon nyugvó egyesület elvállalt kötelességeit nemcsak hogy teljes odaadással teljesítheti, hanem a testvérsegités terén elmehet távolabbra is, mert érzi, hogy ez erkölcsi kötelessége is. Ez a gondolat hatja át a Verhovay Segély Egylet igazgatóinak a lelkületét, akik e héten itt Pittsburghban összejöttek, hogy bölcs belátásuk szerint intézzék egyesületünk ügyeit. Többször megmondottam már, hogy én az amerikai magyarság egységes kifejezőjének a Verhovay Segély Egyletet tartom, amelyről pedig méltán állíthatom, hogy úgy, mint kezdetben, ma is olyan törzs körül szövődik össze, amelyben a magyar nemzeti érzés a velő és mégis külömb törvénytisztelőket és lojálisabb állampolgárokat, mint mi, nem igen takar be a csillagokkal díszített sávos lobogó. Igazgatóságunknak a mai amerikai magyar közélet viharos tengerén valóban sziklakeményen helyt kell állania, hogy a jobbról-balról verdeső hullámok kavargásában meg ne szédüljön. És igazgatóságunk meg is állja a helyét. Nehéz problémákat old meg s a Verhovay célkitűzések elérésére törekedve, mindent elkövet, hogy még nagyobbá, még erősebbé tegye Egyesületünket, de ugyanakkor szigorú bírálat alá veszi az egész terebélyes fát, mint a jó kertész. Igazgatóságunk tudja nagyon jól, hogy egyesületünk életfájának minden ágán nem várhat uj hajtásokat, csak azokon a tavasz jöttével rügyező gályákon, amelyek láthatólag kifejezik szemünk előtt, hogy bennük van elrejtve a jövő élet. mivel megoltalmazta a hótól, fagytól a takaróul ráborult Verhovay szeretetnek a melege! A Verhovayak Lapjában mi már rámutattunk arra, hogy egyesületünk erőteljes, szép haladásának mik a szembetűnő, fényes bizonyítékai, — de odamutattunk arra is, hogy minő meglepő hiányosságra is rádöbbentünk. A hivatalos, a hiteles adatokat központi számvevőnk jelentéséből és a Verhovay vagyonnak évi összefoglaló kimutatásából (Annual Statement of the V.F.I.A. for the year ended Dec. 31, 1940) vettük. Ez a minden évi bevételt és kiadást részletező összkimutatás egy hatalmas füzet. Olyan füzet_az, melyben a számok tükréből tisztán kiolvashatjuk a valóságot. Vannak ebben a hatalmas, T Mi
