Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1940-07-25 / 30. szám

10-ik Oldal 1940 Julius 25. Verhovayak Lapja MINDENKOR az IDŐT e rovatban levők elolvasása! Egy ni festo-wiiclctraiz John Lavery-től, az Angliá­ban, valamint Anglián kívül is nagysikerű, nagyratartott festőtől önéletrajz jelent meg. E könyvről a Times Li­terary Supplement-ben is­mertetést olvasni s megken­tem: egy volt. Sokban gyer­mekkoromra is emlékeztet ez a festő, annak idején a Studio, melyet állandóan fi­gyelemmel kisérhettem gyer­mekéveimben, sok Lavery­­képet és hozott reprodukció­ban. S amikor kezem közt volt ez a gazdagon illusz­trált, vaskos autobiográfia, nem tudtam ellentállni, min­den egyebet félretettem, hogy megszakítás nélkül elolvas­hassam. Önéletirók kora Benvenuto Cellini, a késői renaissance-nak ez a mar­káns egyénisége, hires önélet­rajzában (mely Goethe gyö­nyörű fordítása révén lett még híresebb) ajánlja, álta­lános irányelvül tűzi ki, hogy mindenki, aki alkotásokkal gazdagította az emberiséget, jól teszi, ha megírja élete történetét, de nem ajánlatos, hogy hamarább fogjon bele, mint 40 éves korában, ő ma­ga is épp 40 éves, amikor hozzálát életét megírni. Per­sze, akkoriban a 40 év éle­­medett kornak számított, ma már kissé fiatal kornak tart­juk ahhoz, hogy valaki ifjú­kori tévelygéseit már telje­sen maga mögött érezze, hogy elérkezettnek lássa az időt élettörténete megírásá­ra. Ami azonban Lavery-t il­leti, ő mindenesetre nem­csak betartotta, de kissé túl is lépte Cellini előírását: 1856-ban született, jóval túl volt a 80-on, amikor hozzá­látott könyve megírásához. Korai nyomor Korai, gyermekkorban kez­dődő küzdelmek s hallatlan beérkezés: tömören igy jel­lemezhetnék Lavery pályáját. Hányattatásai a legzsengébb korban kezdődtek; apja, egy írországi, belfasti borkeres­kedő, egy szép napon elhagy­ta családját, a gyerekek ir­galmas rokonokhoz kerültek, anyjuknak is egész életükre nyomát vesztették, csak hal­lomásból tudták meg később, hogy korán meghalt. A kis­fiú falura került, mezítláb őrizte az ökröket, megtanul­ta mi az éhség; ifjúsága ál­landó lázadozás, szökések, stb. Kommentár nélkül ir minderről. Mégis itt-ott át­tör a nyomor minden ször­nyűsége, torz, groteszk jel­lege. Mondhatnám, Kassák “Egy ember élete” juthat eszébe az olvasónak — ha az olvasó történetesen magyar. Bár kétségtelen, hogy talál­hatnánk a világirodalomban más példát, analógiát is erre bőven. Ami rokonvonás a kettőnél, a magyar munkás­­írónál és a brit festő-poten­tátnál, a nyomornak min­den érzelgős szándéktól men­tes leírása. Legsötétebb mélység Van egy epizódja a könyv­nek, mely valósággal jean­­jaques-rousseau- az önvallo­más szörnyűségében. A 20 —22 éves fiatalember, ami­kor már kissé kievickélt a nyomorból s festeni tanul, testvérhugával lakik együtt. Ezt a testvérét, amint keserű önváddal írja kb. 60 év múl­tán, a szó szoros értelmében az öngyükosságba kergette. (A könyvet díszítő reproduk­ciók közt első helyen van az elhalt leány, Jane Lavery, portréja, meglepően érett festőtudással megfestve. — Amint jobban megnézem a kép alján lévő aláírást, lá­tom, hogy nem 1876-ban, a tragédia évében készült, ha­nem 1936-ban, tehát vala­mely megmaradt fénykép után.) A rendelkezésemre álló kevés helyet a festő pályá­jának szántam, mégis pár szóval elmondom a tragédiát. A leány odaadta magát egy férfinak, teherbe esett, a bátyja erőltette, utazzék a csábitó után, aki közben el­inalt. A leány mint fedélközi utas kimegy Amerikába, va­lóban nyomára bukkan a hűtlen udvarlónak, elveteti magát vele. A férj megszedi magát kissé, visszajönnek Glasgowba; a házasság sze­rencsétlen, az asszony válna, bátyja segítségéért könyörög, az elutasítja. Harmadnap hívják a vizbefultat agnosz­­kálni. Az eset, lehet mondani, a brit álszemérem tragédiá­ja, a kezdő müvész-ifju, bár maga korántsem szent, úgy fél a botránytól, mint a fűz­től. Később sajátságoskép el érte a végzete, annyiban, hogy az utcán fölszedett vi­rágárusleányt vett el felesé-, gül; akkor azonban közben már sikeres, felkapott festő lett, a szokatlan házasság alig árthatott helyzetének. A századvégi művész útja Pályája gördül a maga ut­ján. Hogy lett fokról-fokra felkapottabb, hogy érkezett be annyira, hogy nyakra-fő­re uralkodókat festett. Tan­gerben saját villájában üdült minden télen stb.? Erre is rátérek mindjárt, de előbb­­revaló maga a munka, a festő produkciója. Lavery pikturája valami skicces na­turalizmus, mely részben a skót iskolából fakadt, rész­ben pedig Párizsból, ahol a 80-as években ugyanúgy be­lekerült a hires Juliánba, ebbe a legkeresetebb festő­iskolába (itt a szó nem iránynak, hanem tanintézet­nek értendő), mint egyebek­ben a Bastien-Lepago és Dagnan-Bouveret jellemzően naturalista irányának bűv­körébe, amely akkor annyi nemzet festőire, igy ránk ma­gyarokra — édesatyámra, Ferenczy Károlyra is korai idejében — oly nagy hatás­sal volt. Laverynél az emlí­tett skiccesség, vázlatosság aztán később fejlődött ki, mint ahogy mások is fokon­ként felszabadultak annak az irányzatnak rendkívüli részletezése alól. Bár ami a skiccességet illeti, ebben le­het bizonyos fokú felületes­ség is és Laveryt nem is le­het ez alól teljesen felmen­teni. A skót iskola elnevezés némileg önkényes meghatá­rozás; ebbe a körbe James Guthrie, J. J. Shannon és még több, nálunk kevéssé is­mert, de részben igen kiváló festő tartozott, feje pedig a hires James MacNeill Whistler volt, aki ugyan nem volt skót, hanem amerikai s aki leginkább Londonban és Párizsban élt s munkál­kodott. Ne feledjük, a képző­művészet akkoriban nemcsak lényegét illetően, de még jel­szavaiban is bevallottan nem zetközi volt, igy például La­very sokáig volt alelnöke az International Art Society­­nek, melynek elnöke Whist­ler, majd annak elhunyta után a századforduló táján Rodin volt. A nemzetközi művészek Ez a társaság az akkori modernebb törekvésű művé­szekből állt, szemben a ma­radi, megcsontosodott Royal Academy-vel, amely hallat­lan ridegséggel zárkózott el akkor minden kissé újsze­rűbb művészet elől, igy pél­dául Lavery képeit visszauta­sította még akkor is, amikor azok már más helyt mú­zeumokba kerültek. Ami pe­dig Lavery elindulását illeti a fényesebb siker, felkapott­­ság utján, ez onnan keltező­dik, amikor még fiatalon Glasgowban első gyűjtemé­nyes kiállítását rendezte és ezután a város megrendelte Viktória királynő látogatását Glasgowban: 600 fontért. (Körülbelül 14,000 békeko­rona.) Ezzel úgy az anyagi, mint a társadalmi siker el­kezdődött. Ami az úgyneve­zett müértő körök értékelését illeti, a könyv végén több ol­dalon foglal helyet Lavery Nagy-Britanniában és más­hol az egész világon közgyűj­teményekben, múzeumokban és nyilvános képtárakban el­helyezett képeinek jegyzéke. Ne feledjük azonban, hogy ez a döntő siker oly időbe esett, amikor még korántsem ütött be az irányoknak, törekvé­seknek az a minden addigit túllicitáló szerteágazósa, ami ma van, sőt amit ma már mindenki megszokott és ter­mészetesnek talál- Akkor te­hát sokkal inkább volt a művészetben pozitív, megbíz­ható kritériuma az értéke­lésnek, a tudás mindenesetre fokmérő volt. Más kérdés, hogy egy-egy festő a jó na­turalista tudáson felül mit adott még hozzá, mint több­letet, mint pluszt — artisz­­tikumból, egyéni mondaniva­lóból, eredetiségből? A válasz a jelen esetben, Laverynél: nem annyit, hogy a szó leg­nemesebb értelmében nagy festőnek, illetve helyesebben nagy művésznek lehetne ne­vezni. De mindenesetre vér­beli művész volt, kiapadha­­tatlanul termékeny festőtem­peramentum: a 69 reproduk­ció közt, mely a kötetet élén­kíti (sajnos, nem autotipiák, hanem csak mélynyomás), ismert, hires emberek por­tréin kívül sok mozgalmas jelenet van, parlamenti ülé­sekről, királyi felvonulások­ról, efféléről, frissen, egysé­gesen meglátva és odavetve, A művész 80-on felül még úgy látszik, igen jól tartja magát: egyik képe tavaly, 1939-ben készült. Ez egy di­vatos, elegáns női arckép, nem nagyon átlagon felüli mü. ő maga írja, hogy mint portretista igyekezett a közön ség ízlését eltalálni: de ml hozzátehetjük, hogy mégsem giccselt, legalább is nem oly kimondott mértékben, mint egyesek a nagy közönségsi­­kerü, legfelkapottabb por­­tretisták között. (“Magyar Nemzet”)--------------O-------------­NEM EGY NEM KETTŐ, NEM HÁROM, NEM NÉGY, HANEM ÖT pompás, modern, 1941-e* Chevrolet kocsi várja a verseny végeztével uj gar­dáját. Tagszerzési verse­nyünk nyertesei között ÖT CHEVROLET kocsit osztunk ki. Ha még nincs a versenyzők között —» azonnal jelentkezzen! -Folies in Phantom House In a Phantom House made of glass these beanties from the Neu Folies Bergere make themselves at home—and the neighbors didn’t complain. Fabian (left) and Erika of the Clifford C. Fischer show enjoy a snack in the General Electric exhibit which features the all­­glass Phantom House at the Golden Gate International Exposition.

Next

/
Oldalképek
Tartalom