Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-12-05 / 49. szám
Í940 December 5 LITTLE JULIUS SNEEZER Verhovayalc Labia. 15-ik Oldal BT BAKER STARS ON PARADE By TONI ROSSETT ALIKE A9TW0 PEAS (NAPOD Joan Bennett and i HER DAUGHTER. DIANNA, k DID YOU EVER SEE TWO I PROFILES MORE ALIKE? ■ TOAN SPENDS ALL HER m AVAILABLE TIME WITH HER ■ TWO BEAUTIFUL CHILDREN. Stuart Erwin WAS ONCE A I JANITOR AT THE I UIQH SCH°oL HE WENT TO Tony MARTIN , HOLLYWOOD'S LATEST SINGING IDOL/WAS CATAPULTED TO FAME AFTER A MOVIE MAGNET HEARD HIM SING A FEU BARS IN A SHIRLEY TEMPLE PICTURE.TONY! CHIEF INTEREST IS MUSIC AND US GREAT DESIRE IS TO LEAD A BAND f FKITZ LE1EER, veteran SHAKESPEAREAN ACTOR, HAS A COLLECTION Of MASKS Of HIMSELF-ONE FOR EACH ROLE HE HAS PLAYED'.! 192 MAGYAROK CSILLAGA férfi. — Többször nem! .. . Mindent tudok . . . Semmit se magyarázz! ... Eladtad az országot, hitvány bérért: a fiad árnyék-hatalmáért. A szabadságukat, a bőrünket, te... te ... — Nem igaz ... nem igaz! .. ^ Hogy magyarázzam meg? .. — Nincs időm. Velem jössz. Visszük a fiadat is. Vagy a fejét, ha nem akar jőni. — Azt pedig, — intett a függöny mögé, — rákényszeritjük, hogy adja ide a kardot;.. Nem fogja megtagadni, különben ... — Megölöd? — Nem nyúlok beteg emberhez, ha nem muszáj. Majd megizenem. hogy nálam vagytok, vendégségben s ha elküldi a kardot, viszont fog látni S ha nem, akkor is ... de csak a fejeteket... Megérti, ugy-e? Sarolt lehunyta a szemét. Most látott mindent. Rettenetesen kínlódott. Egy gondolatot, egy gondolatot! ... — Gyere! — hördült Koppány, elrántva a függönytől. — Ne merj kiáltani. Az utolsó lesz! — Nekiszegezte a kardot. — Csak egy pillantást adj nekem ... négyszemközt, Koppány ... Esküszöm, mindent megértesz ... Borzasztó tévedés ez... Elrontod, amit... S hirtelen a füléhez hajolva, forró hangon súgta bele: — Amit kettőnknek építettem! ... Nem érted? ... Ezek előtt nem lehet! — Kitágult boszorkányszemekkel nézett a szemébe s széthúzódtak piros ajkai. A kézszoritásra, mely a/szavaknak vérlobbantó értelmet adott, megtántorodott a vad bölény. — S az urad, Sarolt? ... Az asszony futó pillantást vetett a függönyre. Minden vére a szivének zudult s kővévált az arca, Megrázkódott s mosolygott már: — Megmondom ... altatót adtam ... S hogy higyj nekem, mindent! ... Koppány lendülő karral fordult társainak: — Ki! MAGYAROK CSILLAGA 189 Kés villan a kezében. A kötél nyisszantva hull szét Dőli lábáról. Az ember fordítja s a kezeit szabadítja fel. — Eredj! — mordul reá. — De sebesen. Győr ur elindult s alig előzhettem. Nem öltél meg akkor. Azért... Dőli megérti, hogy az ijjász. Feltápászkodik, kezét nyújtja: — Gyere velem, István úrhoz. Ott az igazság, neked is. — Menj csak. Ma éjjel Koppány ur beszélget István úrral. Dőli csak karonragadja s értetlenül bámul rá. — Ostoba németekre bizta magát! — kaccan az ijjász. — Most már mindegy, úgyse segíthetsz. Idecsőditette a várból a hadat, erre a tréfára, az a német gebe. De Koppány ur még ma hajnalban átment a hadiuton s a hegyeken át most már ott van a várban, elszánt legényekkel. Rémület nyilait Dőli szivébe. Fordult s rohant le, a csapásra, ahol társai maradtak a lovakkal. Ott is találta őket, a csizmájuk kiállt a lapuk közül, ahová behányták őket. De a lovakat elvitték. Mikor ér ő oda a hadhoz, gyalog, sötétben! S mi lesz István úrral addig? — Krisztus segíts! S te kicsi szent, aki ott vagy már, világíts orcáddal, — kiáltott fel az égre. S nekiiramodott, zúzott inaival. Órák teltek bele, mire tépetten, félőrülten Vecelin elé esett. ’ A vezér felbődült, mint a tagiózott bika, mikor megértette, mit hebeg. Vagy száz emberrel s a lovagokkal vágtattak a vár felé, ahogy összeszedhette őket hirtelen. A vár titokzatosan lapulva hallgatott a sötétségben. III. A Nagyur éjfél körül, csendesen halt meg Sarolt karjai közt. Este magánál volt még s Istvánról és Gizelláról bemm
