Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-09-26 / 39. szám
1940 Szeptember 26 Verhovayak Lapja. 19-ik Oldal LITTLE JULIUS SJNEEZEK BY BAKEB STARS ON PARADE By TONI ROSSETT REFUSES TO HAUE A STAND-IN FOR DANGEROUS PARTS "GAME I 'BENNV*—^ I &uv? ■■■LeONARD The handsomest prizefighter,was LONG SOUGHT AFTER BV THE MOVIE MOGULS TO PLAV ROMANTIC ROLES ... BaiRMy 152 - MAGYAROK CSILLAGA MAGYAROK CSILLAGA ' 149 Egyszerre különös csend lett a szobában. Mind egymás szemébe néztek, István körül. Radla szólt: — Várd be a szent püspököt. De mikor István nélkül maradtak Tibolddal, a Nagyur kérdően vetette fel fejét s a Nagyasszony izzó szemmel fordult a lovaghoz. — Igen! — felelt az a tekintetekre. — A herceg kész reá. A császár kívánja. S a pápa rendeli. Ez lesz a kezesség, köztük s közöttetek. . . . Koppány nem volt már messze az erdő mélyén rejtőző forrástól. Éles fülei kihallották sustorgását a rengeteg zsongásából. Az ősz méla csendje s a hig kék levegőben szálldogáló halálszag különös ellentétben volt ezzel a vidám, szökkenő muzsikával. Parancsot adott a kisérő csapatnak, hogy táborozzon le a tisztáson. Itt várják be érkezését s csak ha tülkölne, törtessenek utána a forráshoz. Maga is gyalog ment tovább, mert az őserdő bozótjában lábát törheti a ló. • Amint az ágakat hajtogatva maga előtt, eltűnt a sűrűben, hátulrór nézve félelmesen hasonlított valami nehézkesen himbálózó medvéhez. A természethez való közelségnek, az erdővel való egységnek ez a képe megdöbbentő volt. Mintha ingerlő szag után nyomakodna, éhesen. Sarolt a forrás mellé gördített szikladarabon ült. Titokzatosan mosolygott a közeledőre. Koppány üdvözölte, óvatosan tekintgetett körül s dörmögve kérdezte: — Egyedül vagy? — Úgy, mint te, — villantak az asszony fogai. — A kísérőim nincsenek közelebb, mint amennyiről meghallhatják, ha hívom őket. Futó pillantást vetett a nyakláncon függő elefántcsontsipra. Koppány bólintott s a lábai elé ült, a földre. Onnan magyar katona, ijjat feszítve, nyeregből fordulva vágtató lova hátán. Röpködő kesely üstök, izzadt lángoló arc, ádáz szemek, csikorgó fogak, vad rikkantás, sivitó halál. Ez a katona . . . Mámorban hal meg s nem is érzi . . . Rohanás, gyilkolás, vér mámora, magyar szerelem! . . . Mintegy álomban hallja Tibold szavait: — Igen. Lelki katonák. S a herceg az ő földi patrónusuk. Azt mondta nekem is: az Egyház a menyasszony, Krisztus a vőlegény. S én a vőlegény barátja vagyok, aki örvendve örül az ő jövetelén. Ezért munkálok, hogy méltó nászajándékot segítsek isteni lábai elé tenni: a világbékét s minden népek testvériségét! — Világbéke! Testvériség! — kiáltott fel István s tág szemekkel figyelt saját hangja után, melyből az igy soha nem hallott nagy szavak, mint döngő harangok ütése, verődtek vissza a szivéhez. — Jól értettem? — fordult Tiboldhoz. — Világbéke s minden nép testvérisége? ... És ezt ő mondja, a bajor herceg? Éppen ő? . . . Tibold kétszer bólintott: — Tulajdon szájával, urfi. Mi az én országom és népem? — szólt hozaám. — Németország s német nép? Nem! Isten államának egy tartománya s Isten népének egy családja. Mert csak egy birodalom van: Isten Országa, égen és földön. Minden ember, aki Krisztusé, gyermek és testvér. így mondta s fejembe szedtem, hogy jól mondhassam itt el, urfi. — Nincs Németország s német nép? — dadogta István. — Testvércsaládok? — Krisztusban! — mondta Radla. — Mi történik a világban? — nézett István apjára, anyjára s a férfiakra, maga körül. — Aludtunk mi s vérről, farkasokról álmodtunk? . . . Vagy azok álmodnak, odakünn? ... Világbéke! Testvériség! — Görcsösen ragadta meg anyja kezét. Tibold folytatta: — Krisztus helyetartója, a pápa, lelki vezére, atyja
