Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1940-02-08 / 6. szám

/ 16-ik Oldal LITTLE JULIUS SNEEZER Verhovayak Lapja 1940 Febuuár 8. BT BAKER STABS ON PARADE By TONI ROSSETT CLARK GABLE IN A NATION-WIDE POPULARITY CONTEST HE WAS CROWNED ’KING OFVIOVIESTARS"­­ALTHOUGH gable WAS PLAYED HUNDREDS OF VARIED ROLES WE NEVER PLAYED TWE PART OF A KING// V'-L./ v V THIS ULTRA-MODERN YOUNG STAR HAS OLD-FASHIONED IDEAS ABOUT MARRIAGE AND DOESNT BELIEVE. IN HASTY ROMANCES OR DIVORCE/ ,SHE DOESN'T WANT TO BE CONFUSED WITH THE SCREEN'S GLAMOR GIRLS/ ABLUES SINGER AND COMEDIENNE, HER SPECIAL TALENT IS LOOK­ING DIZZIER THAN ANY OTHER HOLLYWOOD FEMME-IT PAYS DIVIDENDS/ 18 MAGYAROK CSILLAGA MAGYAROK CSILLAGA 19 — Jajj, kitéped a szivemet! — sikoltott Bogárka, Ismét odavetete magát Dőli mellére. — Ne menj, éde­sem! Úgyse adna fegyvert Koppány ur... Tán még el­kergetne s kacagna rajtad az a piszok tiszt! — Koppány ur? — kacagott fel Dőli szilajül. — Mit beszélsz, szamárka? Éppeg nála szolgál az a fickó. A Nagyurhoz állok én bé, értsd meg. Hallottam valamit. Harc lesz a Nagyur s Koppány ur közt. Hadak gyűl­nek... Szembekerülök én vele s jaj neki! Cirógatta, hintálta karjában a leány esengve hoz­zásimuló testét. De nem látta könyörgő szemit, égő könnyeit. Nem rá nézett. Hajthatatlanul meredt a tá­volba, úgy sustorogta. — Lemosom rólad azt a foltot... A vérivel mo­som le! Bogárka félj aj dúlt. Itt vagyok a karjában, — gyöt­rődött, — az övé vagyok... Tudhatja, hogy csak az övé... S mégse engem lát! Nem akar látni! Féltő dühe csak a bosszúját látja, csak azt... Nézz ide hát, bo­londom, édesem! ... Amit úgy féltesz, a tied, csak a tied! A hold ódalőtte ezüstnyilát Bogárka szive fölé s Dőli szája szomjas féltékenységgel tapadt rá szegény meg­bántott, engesztelést váró leányra. Oltalmazó szél borzolta meg a lombokat s betakarta őket a püffedt hold kéjenc vigyorgása elől. A süniben sziveszakadtából fuvolázta nászmuzsikáját a rigómadár. Végtelen mélabus kíséretet szolgáltatott hozzá a békák kara. A náderdő karcsú szálai egymáshozhajol^t, halk suttogással titkolóztak. De Bones gazda mégis hiába kereste reggel Dölit. Bogárka árnyékos szemmel ődöngött ide-oda s hall­gatott. i II. Egyedül Beő apó tudta, amit tudott. Mert ő akkor se aludt, mikor hajnal előtt már minden, lélek belefá­radt az izgalmakba s mélységes álom borult a halász­telepre. Az öreg a zsombik szélére húzódott egy száraz nádcsomóra. Onnan láthatta a kikötőhelyre hordott, lom­bos ágakkal takart húst s ügyelhette a bóbiskoló őr helyett is, hogy nem lopja-e valaki? Csak a nappal együtt érkezzék a dereglye is, mert ha nem, hamarosan ku­tyáknak való lesz az egész, ebben a hőségben. Közben a hold is elunta s legurult az erdőbe, aludni. Hajnaljöttét előző sötétség, némaság. Beő csak mére­gette a szemét tovább. Bizseregtek a csontjai a fáradt­ságtól, de az esze ébren járt-ment, mint a motolla s nem hagyta leragadni a pilláit. Nagy dolog ez az ő dolga, hiába. Mióta szabadságot Ígért az ur az ő örökös rabságra vetett törzsének, nincs többé nyugta. Már bajszos legényke volt, ezelőtt negy­ven esztendővel, mikor a Véres Bulcsu népét a Nagyur igája alá vetették a hadnagyok, büntetésül a vesztett háborúért. Nem elég, hogy felakasztották Bulcsu horkát a németek, itthon még árulóknak is bélyegezték az urak s rabul osztották mag-uk közt a családját. Úgy mond­ták, fejedelem akart lenni, megszegte az öreg Árpádnak tett vérszerződést, ezért adták egész szállásföldjét az Ár­pádoknak s rajta mind a szabad törzset cselédnek, ba­romnak, örökre. Ő már volt szabad legény, az apja is ur s minden őse: tudja hát, miből esett ki. Sohase fe­lejti el azokat a pofokat, rúgásokat s ostorcsapásokat, amikkel a cselédbirók beleverték akkor: mit tesz rabbá aljasodni? Még ma is visszaálmodja sokszor a derekán csörömpölő kardot s a fején kérkedő tollas süveget, sza­bad vitézi voltának büszke jelvényeit. Hogy is lehetne ilyet elfelejteni s békén nézni két vad baromnak nőtt erős fiára, kikből ur, vitéz vált volna s imhol disznó­pásztorok maradtak a Bakonyba! ő még a tulajdon két szemével látta Véres Bulcsút és látja most is, ha lehuny­ja a szemét s rágondol... Soha nem volt olyan had­nagya a magyariaknak s vaj lesz e még valaha?... Az után a tüzes pokolba is énekelve rohantak a har-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom