Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-08-05 / 32. szám
1937 augusztus 5 9-ik oldat HÚZÓDJUNK CSAK AZ ÁRNYÉKBA Kedves Fiuk és Lányok, Drága Gyöngyfüzők! Mikor izzasztóan nagy a nyári meleg, hideg forrás mellé, árnyas fának lombozata alá szoktuk magunkat álmodni s még' ez a képzeletben élő vágyakozás is enyhét hozó s iiditő hatással van ránk. Mikor ezeket a sorokat Hozzátok irom, lucsok rajtam az ing s majdnem fullasztó a szaporán beszivott levegő. Tubus hősége gyötri az embert s nem egy közülünk irigyli a boldog eszkimókat, akik jégből építhetik fel lakásukat. Én azonban nem irigykedem rájuk, hanem leheverek egy öreg' eperiának töve mellé s elnyujtózkodom azon a sírta rágd zöld szőnyegen, amit a fa alá terített íiivet megtenne jó ancánk, — a föld. Ti is gyertek ide mellém Kedveseim s osztozzatok meg velem a képzeletszülte hűvösön! Nehogy erőt vegyen azonban rajtunk az alom, öreg ember módján szóba is kezdek: Látjátok-e milyen jó hozzánk a természet? Mindent heéresztő meleget ád s ha a napsugárnak égető melege. érint, úgy egyik vagy másik árnyas helyre behúzódhatunk. Amilyen ez a nagy világ, szakasztott olyan az a kis világ is, ami nem egyéb mint maga az ember. Megterem, nő s végre elpusztul, eloszlik. Meg van életében a tarasz, a nyár, az ősz s szilié belefehéredik telének fagyába, meghal megdermed benne az életet szétlövő szív. Így van Drága Göngyfüzőim! Ti még a-kikelet idején jártok, a tavasznak közepéig még el sem értetek, azért is üde az arcotok és selyem ragyogásu a hajatok. De ha majd bent lesztek a nyárnak perzselő hevében, megértek Ti is és meg is mérettek, mint L. síkért magá' [ ■ " ° ban rejtő gabona magok: mi jót, miféle hasznosat áldozhattok a köznek oltárán, amelynek viszonzásaként az életet kiérdemelni jussotok vagyon? Az az idő is eljön majd Hozzátok mikor magatokba mélyedre azt az utat, amely az életnek különféle évadjain átvezet s ilyenkor* át meg átérzitek azoknak az érzelmeknek változatos hatásait, amelyek leikeiteket a tavasz leheletével, vagy a nyárnak forróságával elöntötte. „ Különösen alkalom esik ilyen visszatekintgetésekre, igy nyári időben, az árnyékon. Olyan messze el lehet látni innen a múltba s a napsütéses forró életnek, még az izzadság csöpjei is kivehetők. Most épen mosolygok egy nagyot azon az iramodáson, amint jó magamat látom abban a nagy (igyekezetben, hogy minél hamarább hátam mögé kerüljön a régi Castel Garden. Akkor nem a napmeleg, hanem az a forró vágy izzasztott erősen, hogy onnan minél előbb elkerüljek. Hogy derült arcomnak mosolygását Ti is olvashassátok, elmondom Nektek azt a történetet ,amelyből kikelt az a jókedv, ami gömbölyűre kerekítette képemen, a szarkaláb nyomoknak zigzeg-jeit. Úgy volt kedveseim, hogy amint elfogott engem is az Amerikába mehetnék, nem igen töprengtem afölött, hogy hogyan és miként, hanem az akkori idők jellegzetes vászontáskájába gyömöszöltem a vagyonomat s már útban is voltam Mizsler Ur meghirdetett brémai irodája felé. Itt árulták a legolcsóbb hajójegyeket s nem igen kérdezték a magamfajtától, hogy katonakötelezettségének vájjon eleget tett-e az utazni vágyó. Mert tudni kell, épen abba az időbe esett az én mehetnékem, amelyben a sorozóbizottság szeme előtt pőrére kellett volna levetkőznöm. Mizsler Urnák jóvoltából felkerültem egv túlzsúfolt póstahajóra fedélközi minősítéssel, ami azt jelentette, hogy a hajó hasüregeiben négy emeletben egymásfölé épített priccseknek egyikéhez, fogott formálhattam. Nem igen volt még tengeri felfogásom, a víznek legnagyobb tömegét eddig csak az egri melegtavakban láthattam s igy mint értelmetlen tanácsot nem is fogadtam meg az Árvából került nőtársnak azt a jóindulatú figyelmeztetését, hogy ágyfoglalás esetén, fel a legfelsőbb emeletre. Ez az árvái gyolcsos már többizben járta meg Amerikát s igy nagyon tudta, hogy a tengeri betegségben megkinlódott heringek, annak a fejére hulllak rá, akit az ágyemeletek legalsóbbjára fektetett le a kényelem. x Nem soká kellett várnom, hogy az árvái ember hozzám való jóságát elismerjem, mert megindultak a tengeri betegségeiméit kitörései s ezeknek megjöttével én is a magasba, fel a negyedik emeletre másztam, törtem. A nagy vihar, az örökké búgó hajókürt, nagyon kévésünkét hagyott meg egészséges állapotban s alig akadtak, akik a fedélzeten megjelenni mertek. Ezek között a kevesek közt egy magyar ruhás pörge bajuszt pillantottam meg s nem sok idő kellett hozzá, hogy vele együtt meglátogassam falubeliéit, akik tizenegyen nyögtek, hevertek betegen a hajó orrában berendezett purgajtóriumban. Itt voltak érezhetők ugyanis legjobban azok a lengések, amelyektől viasz-sárgára változtak, ezeknek az alsó-zempléni embereknek egyébkoron piros arcaik. A tengernek is vannak határai s igy nem volt boszor-« kányság. hogy ami hajónkról is látható lett a new yoi~ ki kitötő bejárata előtt ékeskedő “Szabadság” szobra s mi tizenhárom tiszta vérniagvar, egymás sarkában léphettünk a mesék országába. Könnyen ment ez annak, a*ki a szükséges vízumot két dollár képében felmutatni tudta, de drótkerítés mögé került, akiknek legalább enynyi. pénze nem volt. A rajtam kívüli magyarok között, hatnak nem volt meg a szükséges két dollárja, ami nélkül pedig Amerika földjére nem léphettek. Ez a hat ember" az ■ idáig megtett utat is kölcsönből fedezte s igy képzelni lehet azt a rémületet, mikor közölték velük, hogy vissza, a tengernek másik óldalára. A szegény ember boldog reménységének eltűnésével kiolvasható volt szemeikből a nagy adósság tudatának s. a kétségbeejtő jövőnek gyötrő kifejezése. Megöletett a szemük-; bői olvasható kétségbeesés s nyomban határoztam. A saját két dolláromat dugtam keresztül annak a rácsnak hézagán, amely őket tőlünk, már szabad emberektől elválasztotta. Szép egymásutánban jelentkeztek is szabadságuk végett a két dollárokat mutogatva s mikor igy kiszabadult az egyik, visszavándorolt a két dollár a másik fogságban lévőhöz. A felmentő sereg brigadérosa nem érezhetett külömb örömet mint én, aki ezt a manővert vezettem,s ki tudja hol állott volna meg szertelen önbizalmam, ha váltamra nem nehezedik egy kéz, mikor az ötödik magyarnak dugtam markába a szabadságot jelentő két dollárt. Katonás tartásu egyenruhás ember fogott nyakon s mivel magyarul nem igen érthetett, előttem ismeretlen mondások kíséretében lökött be egy külön cellába. Gyöngyfüzők! Elgyujtott engem akkor a meleg s kínos gondok között megeredt homlokomon a verejték. Higyjétek meg, hogy sok e* rős dohányt pipáltam már életemben, de egytől sem szédültem annyira mint attól a gondtól, ami abban a ketrecben a nyakamba szakadt. Nem sokáig kellett várnom. mert hamarosan bevezetett az én egyenruhás emberem egy terembe, ahol megint csak más nyelven beszéltek. Jobb is volt, hogy elmondták a magukét, mert addig a kurázsival együtt összeszedtem mind azt a gondolatot, amelyet helyzetem könnyítésére szükségesnek véltem . Galamb ősz hajjal, piros rózsákkal arcán megszólalt végre egy idős ember tisztán magyarul. (Semsey volt, akit halóporában is áldjon meg az Isten!) Tudom én, hogy nem az a védekezés nyitott nekem ajtót, amit magam tákoltam össze, hanem az a két könnycsep, amj az öreg-ur arcán beszédem után legördült. Hiszen mit törődhettek a bíráskodó lírák, a kötelíődre, a bogárliátu házra felvett kölcsönnek előttük jelentéktelen menynyiségével, mit azzal a kétségbeeséssel amit a deportálást váró emberek szeméből én kiolvastam. Semsey értett csak meg mert hiszen az én szememnek lángolása az ő szemeiben lágyult könny-Nem is kérdeztek azután tőlem semmit, csak azt adták tudtomra, hogy még ide sem jöttem, már is vétettem a törvény ellen; de éretlen gyereknek viselkedésétől eltekintenek s igy tiz percnek leforgása alatt a Castel Gárda .környékén meg ne találjanak. Azt az iramodást, azt a gyorsaságot mosolyogtam most Kedves Gyöngyfüzők, ahogy én arról a tájról kereket oldottam. Könnyű innen az árnyékból nézni, de melegebb forróbb volt nekem az a tiz perc, mint minden kánikulának hősége, amit az életben értem. Augusztus hónapjának leckéje a következő: 1. — Mi a neve Magyarország legnagyobb tavának? 2. — Ki volt a legelső magyar király ? 3. — Ki készítette el, a legelső amerikai nemzeti zászlót? Júliusnak leckéjéről mind jelesen irtatok s nem volt most már közöttetek egy sem, aki a kérdéseket rendesen le nem másolta volna, mielőtt a feleletet megadta rá. Négyen külön szorgalmat is ; mutátnak közületek, aniennyiben nemcsak feladott kérdésekre írnak, hanem a maguk gondolatainak külön közlésével is megörvendeztetnek. Ezt a kitűnő akaratot, amit igy a magyar Írásnak gyakorlatában kifejeznek sókra tartom s az évi szorgalomnak elbírálása idején nagyon is számba veszem. Józsi Bácsi A LEGSZEBB MESE (Józsi bácsi mesél a Göngyfüzőknek:) T -kólátokban t a n i t ótok többször beszélt nektek e g y dán mesemondóról Hans AnderSon-ról, aki megirta a világ legszebb "Fairy Tales”-eket, melyeket a világ összes gyermekei 1837 óta, tehát épen száz e>ztendeje, a legszívesebben hallgatnak, a legszívesebben olvasnak. De hinnétek-e gyerekek, kedves Gyöngyíiizőim, hogy ez az Anderson János, akinek a szegény emberek jóságáról Írott történetei anyuci meghatódott könnyet fakasztottak mar szemeitekből, gyermekkorában maga is olyan szegény volt, mint a te flip lom egere. Andersen Krisztián Tános 127 éyvel ezelőtt született Dániában, Füven szigetén és tizenhat éves koráig apjár nál, a szegény foltozó vargánál dolgozott. Tizenöt éves volt Andersen János, mikor első meséjét megírta. Kedves kis tavaszi történet volt ez a virá* "£t>k életéről, melyet gvors egymásutánban a szebbnéT szebb mesék -követtek. A fiatal mesemondó csakhamar a gyermekek kedvence lett és szülővárosának gvermekei vásárimé lélutánonként kicsaltálc ót 'ízeli erdőbe és késő nap., g meséltettek vele. . A nagyszerű mesemondó hire lassanként Kopenhágáha. az ország fővárosába is eljutott. De a nagy városban senki sem gondolt arra, hogy Andersen még csak tizenöt éves. így történt, hogy egy napon levelet kapott a kopenhágai színháztól. Felkérték, hogy egy vasárnap délelőtt tartson előadást a kopenhágai gyermekeknek és olvassa fel legszebb, legérdekesebb meséit. Andersen boldogan olvasta a levelet és érhető izgalommal készült a nagy napra. Édesanyja rendbehozta fia egyszerű, kopott, szegényes ünneplő ruháját, sütött neki — mint á mesékben — egy tarisznya pogácsát és sok biztatás, sok réméin kedés, sok jótanács után útjára engedte. Mire a fiatal mesemondó a színházhoz érkezett, az már nyiizsgött a kiváncsi gyermekek hadától. A széksorok tömve voltak édes. szőkefiirtii, mosolygókedv ü gyermekekkel, akik kíváncsian várták azt a nagysza(Folyt. a..következő oldalon.) * “• - MÉ
