Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-07-22 / 30. szám
->r< JÓ UTAT, VERHOVAY KÖVETEK! Jómmal of Verhovay Fraternal Insurance Association VOLUME XX. 1937. JULIUS 22. No. 30. Szám KÉT VERHOVAY HAJÓ VERHOVAY hajó. Verhovay követek hajója. Óriás, mint maga az egylet. A kikötő csapzott oszlopaihoz simul és keményen, állja a gépek zakatolását, mint edzettlelkü ember: szivének nyugtalan dobogását. Autók robognak a kikötőhöz. Hidak • bukkanóin temérdek málhákat hajóznak be izzadó barna emberek és urak, asszonyságok ezrei tolonganak fel a szélesbordáju hajóra, amit egyre jobban invitál el a tenger a feszülő kötelekről. Lárma, zsibongás, szorongás: élet. A hajó korlátján könyöklő embersorok. Vidám ifjak, töprengő vének. Köztük: nehéz, bucsuzkodó ideges hőség. Fölöttük: selymekkel játszó hűvös szellő, amiben két lobogó is leng: a látható horgonyos és a láthatatlan V-BETÜS zászló, amit a megfeszült idegek finom szálain húztak fel magyar kezek az Európa árbocára. Aranyrojtos tisztek szalutálnak a gomolygó tömegre: — Ladies and Gentlemen, öt perc múlva indulunk! \ Ez az öt perc már inkább a Jóistené, mint az utasoké. Sóhajok és sizivdobogások, könnyek, mosolyok szállnak fel hozzá és a harsogó zajok mögött egyszerű kis meleg szavakká tisztul a zűrzavar. — Jó utat, Verhovaysták. Megkondul a gong, a sziréna nagyot bődül és a hajó kiúszik a csillogó vízre. A Verhovay hajó. A Verhovay követekkel. Fénycsóvák suhognak, csillárok csillagai táncolnak a vizen és New York százszemü csodái néznek az úszó palota után, a Verhovay követek után, akik leginkább ifjak és nem igen sejtik még, hogy valahol a mélységes mélyben, a minden élettől távollevő vizeken, tulnan túl minden élő fogalmon, de talán még az emlékezeten innen: szintén indul most egy hajó, egy másik Verhovay hajó szegény, szép Magyarország felé. Mert a Föld golyója is olyan, mint a szív. Lehiggadt folyók futnak öszsze a mélyén. Könnyekből, nehéz verejtékekből valók. És ezeknek mérhetetlen tengerén, ami minden óceánoknál szélesebb: MINDIG VELÜNK UTAZIK A MÚLT. Az ifjú követek csillogó, csodás hajójával is egy párhuzamban indul a magyar útnak a Verhovay ősök törékeny hajója: egy rozoga kis bányászcsolnak. Évtizedes pihenőből ébredt öregek mozdítják ki a sziklaüregek közül. Nehéz csáklyákkal. A csolnak orrán, vakító reflektor helyett, kis bányamécses ég és gyűrött, meghorpadt bányászsapkáról világit rá a sötétvizü útra: Mert a csillogó életnek is sötét az árnyéka. A drága gyöngyök kagylója sáros, a drága borok szüretje nehéz és a boldogság anyja szenvedés. De ez a csolnak is Verhovay követek hajója. Az ősök követeié, akiknek lelke mindig velünk jár. És szól a vén csáklyás: — Felettünk úsznak a mi fiaink. Kék tengeren, boldog szelekben. Mégis csak támadt hát mögöttünk jövő. Lám: most is szülőhazánkkal találkozik a Verhovay tábor. Békés mosollyal néznek össze és átkutatják a tarisznyát. Szalonna, kenyér még mindig akad benne. Szelnek belőle, mint valaha a magyar mezők aranyában tették. — Avagy a bányák mélyén. ut-t alattuk mélyzöld halott vizek, felettük a zugó, kék zsivajos óceán és a pompás Verhovay hajó, az élet. — Nocsak, Balázs, mozdíts a rádión! És Bus Balázs, aki valaha annyit nótázott nekik a ha* zeltoni hegyekben, csendeskén előveszi a szivét most is, hogy megkeresse a felettük úszó magyar állomást. Ősi módja ez a rádió-beszédnek. És maga a Mindenható végzi a kapcsolást. Jelekkel avagy jeltelenük Lám most is mingyárt kapnak összeköttetést. A pompás nagy hajón összekoccint két derék fiú: “Az apáink emlékére, testvér, akiknek sfcene és lelke füti a mi hajónkat is.” Különös fényben úszik a hajó. Szokatlan színek, érzések, látások vállnak életté rajta s fehér uszályán, csendesen pihen a múlt, a felébredt rege. És jön a határ a pipacsos mező, a magyar főváros, falvak harangozása. Száz és száz meleg csoda, öröm, boldogság. A Balaton, a magyar tenger is, aminek habjai magyar dalokat ringatnak. Este. Csendes tükrös viz. Merengő magyar égbolt. Csevegő szellő. ^A történelmi Tihany, ahonnan hétszeres visszhanggal ver vissza a csodálat és öröm beszéde. Verhovay követek a parton. Nézik a legendás vizet, aminek mélyén, miként a holt folyón, évezredesen kóborol a múlt. És a busongó esti vizen — egy gyönyörű pillanatban — eléjük buggyan néhány szép,, fehér, boldog buborék... Az ősök követei is megérkeztek! És Tihany alatt, hétszeres visszhanggal zug fel a Verhovay Himnusz. Áldja Isten azokat, akik mindezt igy öszehozták: múltból, jelenből, jövőből. A Verhovay Egylet magyar életéből. Tarnócy Árpád i .. a: . .. . » , . :. .... •, „-Ááh—--J■HHHHiMiíÉtfl
