Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-09-16 / 38. szám
6-ik oldal 1937 szeptember 1€ Journal of the Verhovay Fraternal Insurance Ass’n. Printed by STATE PRESS, 7 E. Buchtel Ave., Akron, Ohio PUBLISHED WEEKLY BY THE Verhovay Fraternal Insurance Association Editora: BENCZE JÁNOS és RÉVÉSZ KÁLMÁN, Szerkesztők EDITOR’S OFFICE — SZERKESZTŐSÉG: 345 FOURTH AVENUE, ROOM 80S, PITTSBURGH, PA. All articles and changes of address should be sent to the VERHOVAY FRATERNAL INSURANCE ASSOCIATION, 345 FOURTH AVE. PITTSBURGH, PA. MINDEN, A LAPOT ÉRDEKLŐ KÖZLEMÉNY ÉS CIMVÁLTOZÁS A VERHOVAY FRATERNAL INSURANCE ASSOCIATION, 345 FOURTH AVE. PITTSBURGH PA. küldendő SUBSCRIPTION RATES: United States and Canada $1.00 a year Foreign Countries $1.50 a year Advertising Department (Hirdetési iroda): P. O. Box 7. — Woolsey Station — Long Island City, N. Y. Entered as second class matter January 2, 1937 at the Post Office at Akron, Ohio, under the act of March 3, 1879. ISMÉT AMERIKÁBA JÖN A BUDAPESTI EGYETEMI ÉNEKKAR J. J. Vincent, new yorki impesszarió7 aki a napokban tért vissza Budapestről, arról értesítette e héten szerkesztőségünket, hogy a jövő szezonra leszerződtette a Budapesti Egyetemi Énekkart, mely az elmúlt szezonban oly nagy sikerrel szerepelt itt az Egyesült Államokban és az összes amerikai és magyar zenekritikusok egyhangúlag a legnagyobb elragadtatással írtak róla. A hir egész magyarságunk körében nagy örömét keltett. — JÖN MÁR AZ ŐSZ Szeptember vége felé közeledünk. Aggódva tartjuk kezünket a múló nyár ütőerén. Féltőn figyeljük lélekzését. Hátha magához térhet még, erőre kaphat ... — Elnézzük a fákat és hideg őszi sejtelem remeg végig rajtunk, amint egyre sokasodni látjuk a száraz, barna leveleket. Elnézzük a tájakat mennyi még bennük a nyári, zöld és mennyi már a csöndes őszi készülődés. Szimatoljuk a levegőt, nem érezziik-e már messziről azt a halk, fanyar lehelletet, amelyet az ősz küld felénk. Felnézünk az égre éjjel: teljes nagy fényükben szikráznak-e a csillagok, vagy álmodon hunyorognak-e már és hallgatjuk a tücsökzenét, amely mintha láthatatlan ezüsthurokon a Nagy természet altatódalát zengené . . . — De nem tudjuk, mi több a fákban, tájakban, a napié n y b e n és csillagokban, nyár, vagy ősz, élet vagy elmúlás? —- Egyik percben még azt mondjuk: nyár van, a másikban: itt az ősz . . . És ekkor eszünkbe jut, hogy beh hiába nézzük a fákat, tájakat, az egek boltját, a napfényt és a csillagokat, — hasztalanul tartjuk aggódó kezünket a nyár ütőerén, ha egyszer megütötte lelkünket az elmúlás sejtelme, lehet még kívül csalóka nyár, bennünk már ősz van menthetetlenül . . . * Lehetetlen meg nem látnunk, hogy valahonnan messziről jön már az ősz . . . Amerre elhalad, elsápadnak a lombok és lehullanak a levelek. Amerre elhalad, rőtt avar marad nyomában. -— Ma még csak sejtőn érezzük közeledését, mert lassan elgondolkodva ballag az ősz az idén, mint méla' vándor az alkonyaiban, de holnap már itt lesz és átveszi hivatalát. A jövő héten visszaigazitjuk az órákat is a legtöbb helyen (ahol panamáztak a nyári időszámítással,) — aztán az ősz fellegekig érő seprőjével végigszánt a tájak felett és az utcákon és utakon egy láthatatlan szemétlapátba gyűlik a nyár minden pompája. A lomb, mely fölénk hajolt és belesuttogott álmainkba, nem más immár, mint szemét, mely kisöprésre vár. . . . Mily szomorúnak látszik ez és mégis mennyire hozzátartozik ahhoz, amit életnek nevezünk... Vagy nem igy vagyunk-e az illúziókkal is? — Barátságokkal, amelyek egyszerre csak levetik álarcukat és a maguk igazi képében mutatkoznak meg . . . Szerelmekkel, amelyek méreggé keverednek bennünk, hogy lassan még ezt az utolsó erejüket is elveszitsék és kidobjuk szivünk ablakán, mint fölösleges lim-lomot... És jön a seprő, jön a szemétlapát és elvégzik munkájukat . . . — Ám azt, ami arra született, hogy megmaradjon, soha nem vethetjük ki magunkból, ki nem söpörhetjük, pusztulásra nem Ítélhetjük — és ezek az igazi illúziók az életben: az igazi szerelmek, szeretetek, barátságok, emlékek ... A nyárban sem a lomb a fontos, hanem a perc, amely fölé lehajlott, az álom, amelybe suttogás ringatott, — az életben sem az a fontos, hogy örökké éljenek az illúziók, szerelmek, barátságaink, emlékeink, -— hanem minden csak az, ami megmarad belőlük , . , mire ősz lesz. — A BUDAPESTI MAGYAR SAJTÓ A “VERHOVAY LÁNYOKRÓL” Csokrokkal, vidám zeneszóval és üdvözlő beszédekkel fogadták őket, amikor megérkeztek ... s most, hogy a vonat ismét elindul s visszahozza őket, fel fognak hangzani búcsúbeszédek helyett talán csak a szomorú búcsúszavak, — és, egy-egy “Isten veled!’’ . . . aztán ismét előkerülnek a zsebkendők, a lányok, a menyecskék sorba lesütik szemeiket s a szép virágcsokrokra, mint a harmat cseppek, rá-rá perdülnek a bucsuzkodás, az elválás forró könnycseppjei... És a búcsúztatók szemeiben is felszökik a codálatos forrás cseppje, mely sós, mint a tenger, édes, mint a tokaji és meleg, mint a napsugár, * . Megírtuk, hogy a rádióban már elbúcsúztak s most hogy a pésti lapok legfrisebb számai beérkeztek szerkesztőségünkbe, mi is oly elfogultan, de mégis oly büszkén és örömmel olvassuk, hogy mit ir a magyar sajtó Leányainkról. Bokrétába szeretnők fonni az ilyen szép sorokat: **. . . Mennek! Mert menniük kell . . . Mennek haza a szép amerikai leányok, akiknek nem volt gyönyörűbb álmuk, mint egy pár hétre eljönni az összetört, árva, kis Magyarországba ... Nézzük, nézzük őket: a második generáció magyar leányait; — azt aki Pennsylvániában született, de azt mondja Nógrádba való, — meg aki Detroitban, Clevelandban, Chicagóban, vagy valahol a Középnyugat hegyei közt meglapuló “kis bányászplézen’’ látta meg a napvilágot s hazajöttek vendégnek az óhazába, Árpád fejedelem, Mátyás király és Kossuth Lajos országába, a Himnusz zenéjére sírva fakadni. — Az egyik tanítónő, a másik tisztviselőnő, a harmadik kiárusitónő egy 10 centes bazárban, — de mind dolgozik, mind ember és tündér együtt: — költészet ... De büszkék is vagyunk Rátok, de meg vagyunk igézve Tőletek, — drága amerikai magyar lányok! — Összekulcsolhatjuk kezünket ez előtt a fénykép előtt!... Micsoda gyűlöletektől, hazugságoktól, babonáktól nem érintett álomtiszta magyar szív dobog a tengerentúli magyar lányokban!” És igy írnak a magyar lapok mind odaát t . .Ez csak egy gyöngyszem a sok közül . . Kedves Verhovay Apák és Anyák! — Megérzitek-e ezen néhány, szép dicsérő szónak a gyönyörűségét, melyet mindnyájan oly örömmel, oly élvezettel és oly szeretettel olvastunk? ELUTASÍTJÁK a kommunisták polgárosodás iránti kérelmét A LELENC ANYA Mind orvosi, mind erkölcsi vonatkozásában szenzáció az a szegedi hir, hogy egy sándorfalvi tizenkétesztendős kislány egészéges fiúgyermeknek adott életet. A törvény védi a fejletlen leánygyermeket bestiális támadások ellen és bizonyosra vesszük, hogy ebben az esetben is kikutatja a bűnöst az erélyes nyomozás. De amikor a közvetlen bűnöst keresik, ne feledkezzenek meg a közvetett vétkesekről sem, akiknek bűne talán még nagyobb, mint az állati szenvedélytől elvakitott tettesé. A tizenkétesztendős gyermekleány tartásra kiadott lelenc volt a sándorfalvi tanyán. Hogyan történhetett meg, hogy annyi ideig ellenőrzés és felügyelet nélkül maradt, mígnem a mentőkocsiban életet adott az újszülöttnek? Ki vigyáz azokra a kicsinyekre, akik az állam gondozásába kerülnek, akiket arra az állami gyermekvédelemre bíztak, amelynek költségei jelentős — de soha fel nem panaszolt — összeget jelentenek az állam költségvetésében. Kilenc keserves hónapon keresztül miért nem nézte meg a kis libapásztorlánykát egyetlen gondozónővér sem, akinek talán elpanaszolta volna baját? Vagy ha gyermeki tudatlanságában nem tudta volna, hogy mi történt vele, a tapasztalt gondozónő észrevette volna rajta, a jelek alapján intézkedhetett volna, hogy segítséget kaphasson. A gyermek megszületett. E- gészséges, életerős utódot hozott a világra a kis lelenc, az orvos szerint azért, mert olyan nehéz testi munkára fogták “nevelőszülei,” hogy megedződött erre a legnehezebb feladatra is. Hol volt a szegedi gyermekmenhely köteles gondossága, hogy minderről nem tudott, sem előbb, sem a kritikus kilenc hónap alatt? És hol maradt az ellenőrzés, hiszen az utolsó években ez már a harmadik hasonló eset a sándorfalvi tanyák között, tehát minden okuk megvolt az állam erre a célra rendelt és fizetett alkalmazottainak, hogy vigyázzanak és szemmeltartsák kis gondozottaik sorsát, A veszprémi gyermekmenhely bűnös tisztviselői csak anyagi Cleveland legtekintélyesebb angolnyelvii napilapjának, a PLAIN DEALER- nek e hó 8-iki számában megjelent híradása alapján, a clevelandi AZ ÚJSÁG írja a következő megszívlelendő dolgokat: Elvi jelentőségű döntés készül Lorain County Fellebezési bíróságon Dominik Stevko és Paul Ha* nus polgárosodni kívánók ügyében, akiknek kérvényét Judge Guy B. Findlay, common pleas court! bíró elutasította. A két folyamodó ügyét Mrs. Yetta Land fellebezte azzal az indokkal, hogy a döntés tévedésen alapul. Még aligha volt rá eset, hogy a U.S. bevándorlási és polgárosodási hatósága állami bíróság előtt kért volna döntést elvi jelentőségű kérdésben, ahogy az megtörténik ebben az esetben. Paul G. Warner, a Cleveland kerületi bevándorlási és polgárosodási iroda fejének egyenes kérésére Frank Weidmann, helyettes U.S. kerületi ügyész Judge Guy B. Findlay megyei bíró döntésének a helybenhagyását kéri, amely döntés egyet jelent azzal, hogy kommunista nem polgárosodhat. A fellebezési Bíróság döntése elé nagy érdeklődéssel tekintenek úgy a kommunisták, mint a U.S. hatósága is. Az eset máris bizonyítja, hogy a U. S. polgárosító hatósága nem akarja polgárosítani a kommunistákat. Éltekintve a kommunisták sajátos politikai felfogásától javaslatunk az, hogy azok a bevándoroltak, akik nem polgárok, tartózkodjanak attól, hogy politikai pártok kebelébe tartozzanak. De kétszeresen tartózkodjanak attól, hogy akár a kommunisták, akár a fascisták közé keveredjenek: 1.— mert ezek az irányzatok a demokratikus kormányformának ellenségei, sőt veszélyei akármennyire is meghunyászkodnak időről időre, 2.-— mint dikturára törekvő mozgalmak a saját kebelükben is nem egy esetben önkényes intézkedéseket hajtanak végre. Mi nem politizálunk s igy ezen érdekes kis hirt minden kommentár nélkül tesszük csupán közzé. — WINDBER, PA. 33-ik fiók A fiók titkára ez utón kéri tagtársait, hogy a rendes havi gyűléseken okvetlenül jelenjenek meg s havi dijaikat személyesen adják át neki, mert gyermekektől ezentúl nem fogad el befizetéseket. veszteséget okoztak az államnak. Vétkük sokkal inkább megbocsátható, mint azoké, akiknek gondatlansága következtében egy gyermek élete vált boldogtalanná, megbélyegzetté. Mert ha a felvilágosult ember nem is teszi felelőssé az ártatlan áldozatot, sokkal több a buta és bigott ember, akik egész életében üldözik majd őt a szerencsétlenségért. Milyen elégtételt ad ezért az elrontott életért neki az “erkölcsös” társadalom? — Népszava
