Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-09-16 / 38. szám
1937 »September 16 7-ik oldal ^I6 í^wí5.ű./; ^ V e/tn vo c^/^o tZ o^T i CSATLAKOZOTT AZ ERIE-I SZENT ISTVÁN EGYLET SZEPTEMBER 11-ÉN IRTUK ALÁ A CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉST Hosszú esztendők sora óta fejti ki áldásos tevékenységét Erie, Pa,-ban, a Szent István királyról elnevezett Egyesület. Az utóbbi esztendők során a taglétszámuk meglehetősen leapadt, ami nem volt egyedülálló jelenség, mert hiszen a helyi egyletek életét vizsgálva mindenütt azt látjuk, hogy az elhaló, vagy kimaradó tagok utánpótlására képtelenek a helyi egyletek, miután a bizonytalan sorsú haláleseti és betegsegély biztosítás számára nem igen lehet uj erőket toborozni. Csak a legnagyobb elismerés hangján emlékezhetünk meg a Szent István Egylet vezetőiről és tagjairól, amikor jövőjük biztonsága érdekében egyhangúlag kimondották, hogy csatlakoznak a Verhovay Segély Egylethez. A csatlakozási szerződést szeptember 11-én kötöttük meg és ettől a naptól számítva a Szent István Egylet mindem egyes tagja úgy haláleseti, mint betegsegély biztosítás szempontjából Verhovay taggá válik. A csatlakozás révén Erie, Pa.-ban 40 taggal szaporodott a Verhovay tábor, akik a jövőben mint a “Verhovay 491-ik fiók, ezelőtt Szent István Egylet’’ fogják tovább folytatni áldásos tevékenységüket. Amikor örömmel számolunk be erről az újabb csatlakozásról, egyben példaként állitjuk oda őket azon helyi egyletek elé, ahol a vezetők rövidlátása, vagy az elnöki, titkári tisztség féltése nem engedi meg, hogy a tagság jövőjét biztosítható egyetlen mód — a isatlakozás ügye — asztalra kerüljön. Hivatalos lapunk utján is tagsági szeretettel köszöntjük a Szent István Egylet tisztviselőit s minden egyes tagját s biztosíthatjuk őket arról, hogy minden igyekezetünkkel azon leszünk, miszerint ezt a nagy jelentőségű, de jövőjüket egyedül biztositó lépésüket sohase bánják meg. MEGHALT NAGY JÁNOS Michigan egyik legszebb és legegészségesebb vidékén, Berrien megyében Watervliet-en van a baptisták aggmenháza, hol eddig négy elaggott tagtársunk: Kisó Sándor, Néma Kálmán, Oláh Mihály volt elhelyezve. Karácsonykor még örvendtek központi elnökünk szép kis ajándékának s Németh Kálmán igazgatónk is meglátogatta őket s ő is örömmel jelentette, hogy sorsukkal meg vannak elégedve, ellátásuk jó és emberséges, megértő szeretettel bánnak velők az aggmenházban. Az elmúlt héten szomorú hirt hozott a posta. Egyik tagtársunk NAGY JÁNOS, aki a 91-ik fiókunknak volt hoszszu esztendőkön át a tagja, meghalt. Ő lett a legelső azok között, akiket a Verhovay Segély Egylet szeretete öreg korukban sem hagy magukra. —--------o--------MEGHALT KOCSISCSÁK ISTVÁN FELESÉGE Köszönetnyilvánítás Alólirott úgy a magam, mint a gyermekeim nevében elmulaszthatatlan kiötelességemnek tartom, hogy a Verhovay Segély Egylet vezetőségének, v a la m i n t a homesteadi fiók tisztikárának a leghálásabb és legőszintébb köszönetemet és elismerésemet tolmácsoljam azért a lelkiismeretes eljárásért, amelyet Istenben megboldogult és forrón szeretett férjem: TÓTH ISTVÁN elhalálozása után járó biztosítási összegnek gyors és hiány nélkül kiutalásánál tanúsítottak. Mindazok, akik még nem tagjai e hatalmas Egyesületnek, figyelmükbe ajánljuk a Verhovay Segély Egyletet, mely valóban megérdemli összmagyarságunk teljes támogatását. Tagtársi tisztelettel: özv. B. TÓTH ISTVÁNNÉ, Kis Mária és Gyermekei Braddock, Pa., 1937 szép. 17. Volt főszámvevőnknek, Kocsiscsák Istvánnak felesége, aki Lorain ,Ohio városának egyik prominens lakosa volt, a múlt héten 69 éves korában meghalt a Clevelandi Clinic-en, ahol operáción esett keresztül. — Temetése az elmúlt hétfőn volt. A gyászmisét Father Rickert celebrálta s tetemeit óriási részvét mellett a Calvary temetőben levő családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.--------o--------MÉLY GYÁSZBAN VAN KÁNTOR LAJOS Szomorú és lesújtó hir érkezett Carteret, N.J.-ből. A fiók ügybuzgó titkárának, Kántor Lajos tagtársunknak meghalt hőn szeretett kedves felesége Kántor Lajosné szül. Nagy Róza szeptember 4-én. Gyönyörű, megható temetése volt, melyet két lelkész végzett: Daróczy Sándor, ref. és Major Mihály, baptista lelkész szeptember 7-ikén délután 2 órakor. A magyarság óriási részvéte kisérte utolsó útjára Kántorné Tagtársunkat, akinek elhunytát Férjén és Gyermekein kívül Verhovay Naptár PASSAIC, N. J. A 87-ik fiók nagyszabású ŐSZIRÓZSA BÁLJA a Neibauer Teremben. Pankó CASINO ZENEKARA muzsikál. Belépti jegy 35 cent. ' TOLEDO, OHIO. — A Verhovay Segély Egylet 414-ik, toledoi, Ohio fiókjának nagyszabású táncmulatsága a SOKOL HALLBAN. Virág János zenekara muzsikál. ST. LOUIS, MO. — Egyesületünk 209-ik számú fiókjának negyed százados jubileuma. Kezdete délután 3 órakor a St. LOUISI MAGYAR HÁZBAN. Értékes díjak -— pompás szórakozás. & ST. LOUISBAN JUBILÁL A VERHOVAY FIÓK NAGY MAGYAR ESEMÉNYNEK ÍGÉRKEZIK A 209-IK FIÓK NEGYEDSZÁZADOS ÉVFORDULÓJA. — MESSZE VIDÉK MAGYARSÁGA KÉSZÜL ERRE A MAGYAR ÜNNEPRE. — NÍVÓS MŰSOR, ÉRTÉKES AJÁNDÉKOK VÁRJÁK A RÉSZTVEVŐKET Két és fél évtized óta folytatja áldásos tevékenységét, St. Louisban a Verhovay 209-ik fiókja. Az ottani magyarság életében, megalakítása óta megbecsülésre méltó munkát végzett, érthető tehát, hogy e negyedszázados jubileum messze kinő jelentőségében, a szokásos magyar ünnepek sorából, hiszen Magyar-Amerika, legnagyobb testvérsegitő egyesületének a Verhovaynak nyugati őrhelye érkezett el fennállásának fontos határkövéhez. A minden tekintetben nagyjelentőségű magyar ünnep, 1937 szeptember 26-án, VASÁRNAP lesz megtartva. A jubileumra a rendezőség a következő meghívót bocsátotta ki: MEGHÍVÓ — 25 ÉVES JUBILEUMRA: — 1937. szeptember 26-án. A Verhovay Segély Egylet 209-ik St. Louisi fiókja, magyaros vendégszeretettel hívja meg St. Louis és környéke magyarságát, 1937. SZEPTEMBER 26-án, vasárnap d. u. 3 órai kezdettel a St. Louisi Magyarházban — 1921 South 9th Street — tartandó 25 ÉVES JUBILEUMI ÜNNEPSÉGRE. A Verhovay Segély Egylet 209-ik St. Louisi fiókja 25 esztendős határkőhöz ért Egy negyed század óta tölti be a testvérsegij:és nemes hivatását és küzd a többi magyar intézményekkel együtt, magyar társadalmi és kulturális életünk fennmaradásáért és fejlesztéséért. Éppen ezért reméli és hiszi, hogy örömünnepén ott lesz St. Louis egész magyarsága, valamint mindazok az egyházak, egyletek, amelyek méltányolni tudják egy negyed százados múlt értékes és küzdelmes munkáját, eredményeit. A jubileumi ünnepség műsorát, a fáradhatatlanul munkálkodó rendezőség a következőképen állitotta össze: nagykiterjedésü rokonsága is gyászolja úgy ideát, mint az óhazában. — Kántor Lajos tagtársunk ez utón is hálás szívvel köszöni mindazoknak jóságát, akik virágokat helyeztek el koporsóján, valamint mindazoknak jóindulatát, akik bármiben segédkeztek a gyász szomorú óráiban és enyhíteni segítették a Család nagy fájdalmát. 1. Nyitány — Kvitzky József zenekara. 2. Magyar Hymnus •— Énekli a közönség. 3. Üdvözlő beszéd — Labanics Miklós. 4. Ének szóló. 5. Ünnepi beszéd — Nussbaumer E. 6. Hegedű szóló — KvitzkyJ- _ « 7. Beszámoló 25 év munkájáról — Rudnay Gyula. 8. Vendég Egyletek üdvözleteinek átadása. 9. A Verhovay Központ küldöttjének üdvözlő beszéde. 10. Amerikai Hymnus — Énekli a közönség. Hogy minden tekintetben maradandó emlékű legyen ez a nap, a rendezőség úgy határozott, hogy a résztvevők között három darab EGYEZERDOLLÁROS Verhovay életbiztosítási kötvényt, valamint 25 dollár készpénzt oszt szét. És pedig egy $10- os, egy $5-os, és öt darab kettő dolláros kerül majd kiosztásra. Ugyancsak kedves meglepetésben részesülnek majd a gyermekek. Jó zenéről, kitűnő ételekről és hűsítőkről gondoskodva lesz. Belépő dij: felnőtteknek 25 cent. Tisztelettel a RENDEZŐSÉG. KEDVES VENDÉGE VOLT KÖZPONTUNKNAK Az elmúlt pénteken BABICS KÁROLY, Shepton, Pa.-ból meglátogatta központi hivatalunkat. Babies 1894 óta magszakitás nélkül tagja Egyesületünknek s mint alapitó tagja a 3-ik fiókunknak mindenkor önzetlen és becsületes társadalmi munkát fejtett ki kivándorolt honfitársai körében. Leánya betegen fekszik a pittsburghi kórházban és egyúttal őt is meglátogatta Babies Károly, akit igen kellemesen érintett az, amit központunknál látott és tapasztalt. — GO AHEAD and stubbornly refuse to add our double indemnity clause to your certificate. Tell your family that you want to save the 25£ monthly and don’t care if they lose the additional $1,000 for your accidental death.