Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)

1937-09-16 / 38. szám

1937 szeptember 16 S-ik oldal VfrhovayakJhp/o ROOSEVELT ELNÖK mögött áll még mindég a nép óriási többsége — fő1 ként népjóléti akcióiban. — Ezt bizonyítja az a próba­szavazás, melyet a múlt hé­ten vezetett keresztül az Institute of Public Opinion. Ennek az intézménynek pró­baszavazatai a múlt évi el­nökválasztáson m e g le p ő pontossággal igazolták Roo­sevelt győzelmét s azóta is az amerikai nagy világlapok fontos társadalmi, vagy po­litikai kérdésekben kikérik szavazatait. A mostani pró­baszavazás szerint Amerika polgárságának 60.4 százalé­ka feltétlenül Roosevelt mö­gött áll, vagyis az elnök nép­szerűsége még mindég csak­nem olyan, mint 1932-ben volt s minden jel arra mutat, hogy a nép a következő sza­vazásoknál megsemmisitő vereséget fog mérni a NEW DEAL gáncsvetőire.--------o-------­FARMERJEINK túlnyomó ró­sz« kétségbe van esve az idén a jó termés miatt. Furcsán, szinte ellenmondóan hangzik ez a kije­lentés, pedig fedi a valóságot. Azt mondják a farmerek, hogy az idén sem vetettek be több földet krumplival, mint a múlt évben, mégis “túlságosan jó volt az Úr­isten,“ mert annyi termett, — 125 bushel egy akeron ---- hogy az ország burgonyatermése 400 millió bushel lesz, holott 360 mil­liónál többet nem fogyaszt el az ország lakossága; külföldre való kivitel pedig egyáltalán ki nem fizetödik. — Az ilyen bö termés­nek természetesen az a következ­ménye, hogy a krumpli ára na­gyon olcsó lesz s sok farmer tönk­re fog menni. Lehet, hogy ez csak rémlátás farmerjeink részé­ről, v»gy pedig kiszámítás, hogy a kormány bushelenként 3 cent segélyt adjon nekik, aminek el­lenében jövőre hajlandók volná­nak kevesebb területen krumplit növeszteni. ---­-------0-------­ROBERT ERWIN gyil­kossági ügye a jövő hétfőn, szeptember 20-ikán kerül fő­tárgyalásra. Annak idején megírtuk, hogy Irwin első­fokú gyilkossággal van vá­dolva a magyar származású Gedeon, new yorki család­ban történt szörnyű hármas gyilkosság elkövetésében. Sámuel Leibowitz a védő ügyvédje, aki be nem szá­­mithatóságát akarja bizo­nyítani s mint elmeháboro­­dottat, meg akarja menteni Irwint a villamos széktől. —--------o-------­PENNSYLVANIÁBAN van egy kicsi városka, melyet Washing­tonnak hívnak. Ez a boldog kis városka arról nevezetes, hogy ott mindenkinek olyan jól megy a sorsa, hogy kölcsönre senkinek sincsen szüksége s igy a kis város és környékének egyetlen bankja, a pirst National Bank e hó else­jén bezárta kapuit, melyet 33 esztendővel ezelőtt nyitott meg. A betevők vissza fogják kapni pénzüket (mindössze 600-an van­nak,) — a részvényesek pedig a befektetett pénzüket s igy min­denki ki lesz elégítve. A bank igazgatója a felszámolást azzal is indokolta, hogy azon a vidéken ingatlanokat mostanság egyálta­lán nem vesznek, mindenkinek a farmja és háza ki van fizetve és pénz senkinek sem kell, nem tud­ta tehát a bank gyümölcsöztetni a betéteket, az alkalmazottak fi­zetése és az adő maradt a régi s igy a bankot be kellett csukni. —--------0------­A KÍNAI és japán HÁBORÚ elkeseredett iramban továbbhalad a ma­ga véres utján. — A múlt héten a harcok legrémesebb küzdelme zajlott le Shang­hai közelében, ahol a kínaiak az utolsó embereig megsem­misítettek egy 4000 főnyi ja­pán sereget. Úgy látszik ez “módszerré válik’’ és a tisztek jóslásai beteljesül­nek s tényleg ebben a hábo­rúban nem lesznek foglyok, mert a hadtestek egymást lemészárolják. — Minden jel arra mutat, hogy a 2 ro­kon népnek szörnyű élet és halál tusája lesz ez a háború. — Az amerikai kinaiak mel­lett áll Amerika rokonszén­­ve. Bizonyítja ezt az a ha­talmas gyűjtés, mely itt or­szágszerte folyik s melynek eredménye az, hogy eddig közel két és fél millió dollárt küldtek az itt élő kinaiak a kínai kormánynak önkéntes adakozás formájában hadi célokra. Az adakozás pe­dig továbbfolyik. 30 millió dollárt akarnak igy össze­hozni. —--------o------­EURÓPA i. háborús lázban ég, bár ez nem újság manapság. O- laszországot az orosz Szovjet ré­széről Litvinoff azzal vádolja, hogy valóságos kalózkodást foly­tat a földközi tengeren. A szov­jet nyiltan Olaszországot vádolja azzal, hogy több orosz hajót el­­sülyesztett s megtorpedózott an­gol és francia hajókat is. Az angol kormány ezzel kapcsolat­ban elhatározta, hogy keresztül­viszi azt a tervét, amely egy újabb világháború esetén mintaképül szolgálna a kereskedelmi hajózás biztosítására. A fantasztikus terv szerint minden egyes keres­kedelmi hajót ezentúl akár hosz­­szában megy végig a Földközi tengeren, akár széltében, egy-egy hadihajó fog kisérni. Ez a hadi­hajó pedig utasítást kap arra, hogy kíméletlenül vegye ágyutüzbe és sülyessze el azt a hajót, vagy ten­geralattjárót ---- legyen az akár olasz hajó, akár más ország ha­jója --- amely megtámadni mer egy kereskedelmi gőzöst. Ezt a rendkívül érdekes tervet maga Chamberlain miniszterelnök dolgozta ki. Eden külügymi­niszter, aki ---- eredetileg úgy ter­vezték, hogy otthon marad ---- ve­zeti az angol delegációt a svájci konferenciára. Az angolok és franciák telje­sen egyetértenek egymással ab­ban is, hogy minden erejükkel meg akarják akadályozni azt, hogy a svájci konferencia alka­lom legyen Maxim Litvinoff orosz külügyi népbiztos számára ahhoz, hogy vádakat emeljen O- laszország ellen. Az angol-fran­cia terv az, hogy — bár tisztában vannak azzal, hogy melyik ország tengeralattjárói felelősek a Föld­közi tengeri támadásokért, — a konferencián nem fognak nevet említeni, de a határozatuk annál erősebben fogja a jövőben súj­tani a kalózkodó hajókat, illetve azokat az országokat, amelyek­nek tulajdonában vannak ezek a hajók.--------0-------­ÜNNEPELNEK AZ ISTENI MEGVÁLTÓ LEÁNYAI Az elniult héten az alábbi meghívó érkezett Központi Hivatalunkhoz, amely Össz­­tagságunkhoz is szól s igy azt teljes szövegével lekö­zöljük annál is inkább, mert az ISTENI MEGVÁLTÓ LEÁNYAINAK gondozásá­ban van Derby, Pa.-ban az a szép aggmenház is, hol egyik elaggott Verhovay tagtársunk talált csöndes és szép otthont öreg napjaira. A meghívó igy; szól: Kedves Magyar Testvérek! Ünnepélyes hangon búgnak a harangok OKTÓBER 3-ÁNr va­sárnap a BUENA-VISTA-I SZT. JÓZSEF ANYAHÁZBAN. Ennek oka az, hogy ekkor lesz 25 éve annak, hogy megérkeztek Ma­gyarországból McKEESPORTRA az első magyar apácák. Óriási küzdelmek előzték meg ezt a történelmi nevezetességű eseményt, de végre győzött az igazság, s megtörtént az, amit le­hetetlennek hittek. Megérkeztek boldogult Kovács Kálmán plébá­nos ur vezetése mellett a Tiszte­lendő Nővérek és pedig Mária Szabina Fonöknő, Tisztelendő Mária Borchuanna, Cassianna és Friderika Nővérek személyében. Igaz, hogy ezen jó ügy ellen­­ségei porba hulltak, de azért en­nek a 25 évnek történetét nem <9-----------------------------------------------------£> KÉRELEM Augusztu. 20-ikat, mint ha­tárnapot tűztük ki arra nézve, hogy leszavaztassuk tagtársain­kat és lapunk olvasóit: MELYIK A KEDVENC DA­LUK ÉS VÉGEREDMÉNY­BEN, HOGY MEGÁLLA­PÍTHASSUK MELYIK \ LEGKEDVELTEBB MA­GYAR NÓTA MAGYAR— AMERIKÁBAN? Elképzelheti mindenki, meny­nyi levél futott be az elmúlt három hét alatt s a levelek egyre özönlenek még most is. Ne felejtsük el közel 36 ezer már a tagtársaink létszáma. — A közóhajnak eleget kell tehát tennünk, midőn a kedvenc da­lok uj határidejét 1937. SZEPTEMBER 30-ÁRA tüzzük ki. Tisztelettel: A VERHOVAYAK LAPJA SZERKESZTŐSÉGE 4---------------------------------------------------­hagyhatjuk nyomtalanul eltűnni a múltba, már csak azért sem, hogy ezáltal leróhassuk hálánkat és meghajtjuk lobogónkat azok előtt, akik dicső magyar elődeink­hez híven kitartottak mellettünk és hősies áldozatokkal lehetővé tették, hogy ezen nevezetes napot megérhessük. Ugyanis megérkezésük után, mely egyszersmind I. Ferenc Jó­zsef magyar király névünnepe is volt, eljött a pittsburghi magyar konzul néhány küldöttség kísére­tében a magyar Tisztelendő Nő­vérek üdvözlésére, kiket aztán ezen a napon Kovács Kálmán plébános ur látott vendégül. Az október 6-án tartott Zárda­szentelés után, rövidesen elkez­dődött a magyar tanítás és pe­dig először West Elizabethen Po­­romb József derék .honfitársunk házában. Ezt követték azután a többi misszió helyek és pedig Duquesne-ban, hetenkint három­szor, Rankinban kétszer, úgyszin­tén McKeesporton, továbbá Brad­­dock, East Pittsburgh, Universal, Glassport, Donora, Dasytown, Soho, Hazelwood, Alleghey, Chris­ty Park, McKees Rocks, Large, Clairton, South-Side, Irwin, Home­stead, Homeville, Canonsburg. A világháború megszűntével MOTHER MÁRIA BERTHA, a jelenlegi Provincia Főnöknője ve­zetésével újabb tizennégy Tiszte­lendő Nővér jött ki Magyaror­szágból. Akkor az Egyesült Álla­mok többi magyar hitközségeinél is vállaltak iskolákat. Ezt látva mindenki beismerheti, hogy jogos az a hálánk, mely ezen 25 évnek ezüstös jubileuma al­kalmával csillagként akarja bera­­gyogtatni azon magyapok nevét, akik baráti kézzel, önzetlen ma­gyar szívvel segítettek minket ezen 25 évnek nehézségein át. Azért tisztelettel meghívjuk az Önök nagyrabecsült Egyletét, — hogy ezen családias összejövetel koronája legyen az eddigi össze­tartásnak. íme tehát a nemzeti becsület kiált most fel, hogy áll­junk ezen jubileumi zászló alá és borostyánt fonva nevükre, vezes­sük diadalra azt. Mindnyájukra az Ur áldását kí­vánjuk hazafias tisztelettel: AZ ISTENI MEGVÁLTÓ LEÁNYAI Program: Október 3-án, vasár­nap 10 órakor tábori szent mise, a clevelandi Szt. Margit Énekkar kíséretével. Délután 3 órakor ha­zafias előadás. Magyaros ételek­ről és hűsítőkről gondoskodva lesz. NAPONTA HÁROM CENT Ha mostanában villamos jégszekrényt (refrigerator) vásárolt, azt minden bizony­nyal azért vette meg, mert annak szükségét látta. Sok­kal nagyobb szüksége van azonban arra, hogy baleset vagy betegség esetén bizto­sítva legyen! Ha a villa­mos jégyszekrényre tud min­den nap tizenöt centet félre­tenni, sokkal inkább módjá­ban van, NAPONTA HÁ­ROM CENTET félretenni arra, hogy havonta 90 centet megtakarítson s avval a be­­tegsegélyzo osztályunk ha­vidiját fizetni tudja. Ha még nem tagja a betegse­­gélyző osztálynak — lépjen be addig, amig egészséges. A baj, betegség váratlanul szokta meglepni az embert. 7 NAP ALATT Magyarországba az express hajókon BREMEN EUROPA A bremerhaveni kikötőből, köz­vetlen a Bremen és Európa ha­jók mellől gyorsvonat indul, amely kényelmes utazást bizto­sit Budapestig Vagy utazzék a népszerű gyorshajókon: CÖLUMBUS HANSA HAMBURG NEW YORK DEUTSCHLAND Kitűnő vasúti összekötetés Brémából vagy Hamburgból. Segítségére leszünk európai ro­konainak bevándorlási vagy lá­togatói vizűm beszerzésénél Felvilágosítást nyújt a helyi ügynök Hamburg American Line North German Lloyd 407 Wood St., Pittsburgh, Pa. PASSAIC, N. J. 87-ik fiók ŐSZIRÓZSA BÁL. Tisz­telettel tudatom a 87*ik fiók össztagságát, hogy a fiókunk szeptember, hó 18-án a Nei* bauer Teremben, 119 Presi­dent Street, Passaic, N. J. nagyszabású ŐSZIRÓZSA BÁLT rendez. A zenét Pany­­kó ujjonnan átszervezett, hi­res CASINO zenekara fogja szolgáltatni. — Megígérték, hogy a legjobb magyar és angol darabokat fogják ját­szani. Belépti dij 35 cent. Fiókunk gyűlése egyhan­gúlag kimondotta, hogy er­re a bálra, minden egyes tag­nak meg kell váltania a je­gyét, még annak is aki vidé­ken lakik. Ennek a bálnak hasznát fiókunk ügykezelé­si alapjára fogjuk fordítani. Kérjük a tagtársak s minden magyar testvérünk támoga­tását. Riczkó András, elnök Szabó Pál, titkár.» BROWNSVILLE, PA. 43-ik Fiók Felhívása A fiók vezetősége az össz­­tagságot ez utón figyelmez­teti, hogy nagyobb szám­mal látogassák a gyűléseket, mert a közel jövőben igen fontos ügyeket kell elintézni. A titkár lakásán ezentúl nem fog elfogadni semmiféle fi­zetést, mert havidijfizeté­­sek helye a gyülésteremben és a gyűléseken van, melye­ket a szokott helyen és min­den hónap első vasárnapján délután 1 órakor tart a fiók vezetősége. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom