Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-09-02 / 36. szám
1937. Szeptember 2, * te MINDEN JÓNAK VÉGE SZOKOTT LENNI Kedves Fiuk és Lányok, Drága Gyöngyfüzők! Szeptember eljöttével Ti is elértetek a nyári szünidő végéhez, megkondulnak az iskolába hívogató harangok s várnak rátok tanítóitok, akik nagy komolysággal törekszenek azon, hogy, előhaladástok legyen a tudományokban. Azon vannak, hogy megértsétek mindazt, amik a modern életben nélkülözhetetlen szükségek. Az uj iskola-év beálltával, rendszeres tanuláshoz kell kezdenetek, kimért időben s megállapított mód és rendszerek szerint. Előremeneteletek minden lépésénél kivehető lesz majd a tanító egyéniségének értéke; úgy az irás vonalaiban, mint az olvasás hangsúlyaiban. Mert hát az úgy van. A- mint Ti a szüléitek testalkatát és arckifejezését öröklitek, épp úgy megmarad szellemi tekintetekben a tanító jellemének sok vonása a tanuló tetteiben. A vakációs időben hozzám irt leveleiteket rendeztgetve azt méregetem, hogy iskolai tanító nélkül mennyire is mentetek; magányosan avagy szüléitek szorgalmazására meddig haladtatok? Természetes, hogy közülietek legtöbben a szülői behatás alatt gyakorolta magát a magyar írásban s meg is látható a vezető kéznek nyoma, azokon a leveleken, amelyeket a szerető szülőnek szeme következetesen átsimogatott, mielőtt a Józsi Bátcsi felé vezető utat megkezdte volna. Ezzel azonban nincs az mondva, hogy alább esett volna azoknak az írásoknak értéke, amelyeket a magyar nyelvnek kevésbé ismerői, nagy erőfeszítésekkel állítottak összeÜ%ot ezekben a döcögős kifejezéssel megirt leveletekben csillan fel a gyémántnál is drágább akarat s igy a megfigyelő előtt, nem kerülnek ezek háttérbe. Átlagosan véve mindannyiatoknak írását, haladást jelentenek a magyar irás gyakorlatában Józsi Bácsihoz írott leveleitek. Szorgalmatok is ernyedetlen volt, sőt közületek többnél fokozódott is Volosin Greaf Erzsiké különösen kivált ezen a téren, ami nem is csoda; hisz a drága anyai kéz kalauzolta munkájában és sarkalták szorgoskodásra azok a szép Ígéretek, amelyeket'igy ir meg nekem Erzsiké: “A Mamám azt Ígérte, hogy, ha jól és sokat fogok magyarul írni és olvasni, úgy meghozatja nekem “Az Én Ujságonr’at, amelyet ő is olvasott Pósa Bácsi szerkesztésében; pedig az én Mamám is itt, Amerikában született.. Nagymamám járatta neki ezt a lapot s még most is megvan Pósa Bácsi arcképe nálunk, amelyről olyan szépen mosolyog le, mint azok a versikék, amelyeket ő a gyermekek részére irt.” Augusztus 25-én kelteződött az a levél, amelyben a fentiek mellett azt is elárulta Erzsiké, hogy őt Piroskának is keresztelték, amit bizonyára azért tettek, hogy válogathasson a szebbnélszebb nevekben s használja azt, amelyik jobban tetszik, amelyik kedvesebben cseng. Amennyi örömet hozott részemre ez a levél, annyi tépelődésnek is lett az okozója. Megszoktam ugyanis Erzsikének heti leveleit s vártam mint a határ várja száritó melegben, a harmat hűvösségét. Most pedig elfog a kétely, vájjon ir-e ezután is hetenként nekem Erzsiké? Lesz-e ideje, nem lesz-e túlterhelve az iskolai feladatokkal? Lelanyhul-e a magyar irás gyakorlásban? Mikor pedig annyira AÜtte már a tökéletesség utján, hogy első levelét összehasonlítva az utolsóval úgy találom, hogy szerencséje Erzsikének, miszerint az első levél alá is odaírta a nevét, mert bizony nem foghatnám rá annak a kezdetleges valaminek pingálását, a ma már helyesírás felé siető Erzsikére. Az irás fogalmazásában haladt nagyot PÁL ANNA, aki igy siratja el a szünidő elmúlását: “Bizony nekünk már nem sokára lejár a vakációnk s újból megkezdjük az iskolábajárást. Örvendek annak, hogy több nem látott baráttal találkozom; de nekem mégis rövidnek tetszett a nyár s úgy tűnik fel, mintha tegnap történt volna a szabadságot jelentő szünidőnek kezdete.” Hát bizony baj az Annuskám, de igaz, hogy minden jónak vége szokott lenni! Nincs elég terem, hogy kellően méltassam mindeniketeknek szorgalmát s leírjam mindannyiatoknak a magyar Írásban szerzett haladását. Az elismerést érdemlők neveit azonban kiemelen s alább közlöm: I John Huszar, Elizabeth Tótfalusi, Patricia Caseg, Anna Dobrosek, Margaret Riczu, Joseph Végh, Mathias Farkas, Gazéi Vespremi, Clara Vörösmarty, Helen E. Vestrocy, Annuska Magyar, Mariska Papp, Balla Papp, Irene Papp, Franky Papp, Clara Haspray, Margit Halbok, Elenor Lóosz, Elizabeth Ginder, Helen Veres, Béla Andrin, Margit Bak, Aranka Józsa, Jolánka Novak, Margaret Fazekas, Elizabeth Sztojka, Margit Gazdag, Peggy Margaret Ida Tóth, Etel Nagy, Irene Kábái, Erzsiké Béres, Margitka Mező, Anna Szalay, Helen Hegedűs N., Ernő és Johanna Hudak, Goldie George, Emma Hudak, Helen Bohán, Albert G. Kertes, Béla Papp, Vilma és Tivadar Pánczél. Tanítók iránt viseltessetek figyelemmel és tisztelettel, hisz szüléitek után tőlük nyeritek a legnagyobb ajándékot, a nélkülözhetetlen elemi tudást, amelyre jövendő sorsotok nagy részben felépül. Fejtsétek tehát ki teljes tehetségeiteket a jövő iskola év idején, hogy szellemi fejlődésben el ne maradjatok a test növekedésétől. A Gyöngyfüzők Társaságának kötelezettségeit se hanyagoljátok el s szakítsatok időt minden hónapban megfelelni a Józsi Bácsi által feladott kérdésekre. Ez is előmenetelt eredményez nálatok kedves Gyöngyfüzők s eljön majd az idő mikor észreveszitek, hogy színes vonalak módján húzódnak majd végig éltetek virágán a magyar kifejezésekkel megirt sorok s fajtátok jellegzetes megismeréséhez kalauzolnak el benneteket azok a percek, amelyeket magyar írásotok közben emlékeitek köze állitgattok. A szeptember hónap leckéje a következő három kérdésre várható feleletben van feladva: 1. — Az Egyesült Államok legnagyobb nemzeti parkjának mi a neve? 2. — Milyen foglalkozása van Magyarország legtöbb lakosának? 3. — A magyarnak mi a nemzeti tánca? Természetesnek tartsátok kedves Gyöngyfüzők, hogy a feleletek megadásával a feladott kérdéseket is leírjátok s helyezzétek azt a felelet elébe. Mégegyszer kérlek benneteket, hogy meg ne feledkezzetek a Gyöngyfüzők Társaságával járó teljesítésekről s minden hónapban ezután is küldjétek leveleiteket pontosan, mert hiszen érdekkel várja azokat Józsi Bácsi Beteg madárijesztő A madárijesztő a búzaföldet őrizte, igy hát elég rövid ideig tartott a mestersége: aratás után már nyomát se látta búzának, még pipacsnak sem. Ezen még nem busult volna, hiszen abban reménykedett, hogy aratás után elviszik a gyümölcsöskertbe s a lombok hősében álldogálhat majd, nem mindig a tikkasztó napon. De nem igy történt. Egyszerűen belehajitották az árokba s még hallotta, amint azt mondta valaki:---- No, ez is kiszolgált . . • Ott feküdt szegény madárijesztő az árokban s úgy érezte, nagy csúfság és igazságtalanság történt vele.---- Hát ez a hála --- mondogatta magában, ---- amiért kora tavasztól napsütésben, jégesőben őriztem a gazdám földjét? Ráadásul még a seprünyélkarja is eltört, amikor az árokba zuhant és amire a legbüszkébb volt: fazékkalapja elgurult s egy mezei egércsalád költözött beléje. Mig igy feküdt az árokban, egy veréb repült el fölötte s vig csipogással sietett társaihoz. — Csirip-csirip-csipcsirip! Vig hirt hozok: legnagyobb ellenségünk, a madárijesztő betegen fekszik az árokban! Boldog csiripelés támadt erre a verebek között, egy arra szálló csóka meg is kérdezte tőlünk: — Ugyan minek örültök any* nyira ? Erre a hírhozó veréb elmondta, hogy mi történt a madárijesztővel. — Szaladok akkor az erdőbe — kiáltotta a csóka, — viszem a jó hirt a csókáknak és a varjaknak. Nagy örömében megfeledkezett arról, hogy tulajdonképpen unókaöccséhez indult látogatóba, a városi templomtoronyba, úgy repült, olyan gyorsan, hogy mire a verebek kilencet csiripeltek, ő már az erdőben újságolta a nagy hirt:---- Beteg a madárijesztő! Mire a varjak csak ennyit mondtak: — Nem kár . . . Nem kár , . , — Nem bizony — ismételte a csóka — és most bosszút állhatnánk rajta. Menjünk oda az árokhoz és bánjunk el vele! Föl is kerekedtek varjak, csókák, útközben a verebek is hozzájuk csatlakoztak s nagy lármásan, károgva és csipogva megérkeztek az árokhoz. De akkor a közeli diófa haragosan megrázta a lombjait és rájuk kiáltott:-— Nem szégyelitek magatokat! Látjátok, hogy beteg, mégis bántani akarjátok? Még ha ellenségetek volt, akkor sem szabad bántani, aki beteg! Elszégyelték erre magukat a madarak s már vissza akartak repülni, amikor a madárijesztő megszólalt. Bosszút akart állni hálátlan gazdáján, amiért az árokba hajította őt, ezért igy szólt a madarakhoz: — Valamit elárulok most nektek: ne féljetek sohasem a madárijesztőktől. Nem tudjuk mi bántani a madarakat. Csak a külsőnk ilyen félelmetes, de mozdulni se tudunk, csak a szél rázza a rongyainkat . . . menjetek, repüljetek a harmadik faluba, a gazdám kertjébe, csapjatok nagy lakomát a gyümölcsben ... Ennyit mondott. S amikor látta, hogy a madarak a harmadik falu felé szállnak, már nem is bánta törött karját, se egérházzá változott kalapját. Lám, kis idő múltán riadtan repült vissza madársereg. — Te megbetegedtél, odatettek JOHNSTOWN, PA. 8TK FIÓK Felhívás a 8ik Fiók felnőtt osztályának tagjaihoz Ezennel tudniására hozom a tagságnak, hogy a szeptember 12-iki rendes havi gyűlésre — hacsak nem beteg. vagy dolgozik — a havidijaikat ne küldjék he mások által, hanem személyesen jelenjenek meg azon, mivel ezen a napon a fióknak olyan fontos ügyei várnak megvitatásra és elintézésre, melyek feltétlenül megkívánják a személyes megjelenést. Többek között egyik legfontosabb lesz a még fel nem épített lakóház ügyének megbeszélése. tehát nagyon kérem az igen tisztelt Tagtársakat feltétlenül jelenjenek meg ezen a gyűlésen, bogy a fentemlitett ügy végleges elintézésénél valamennyien egyiitt legyünk. Ezen felhívást azért adjuk hivatalos lapunk utján tudomására a tagságnak, hogy az esetleges gyűlés utáni, avagy a gyűlésen meg nem jelent tagságnak a határozat elleni “kritizálásától” mentve lehessünk. Tagtársi tisztelettel Erdélyi Pál, titkár WINDBER, PA. 33-ik fiók A fiók titkára ez utón kéri tagtársait, hogy a rendes havi gyűléseken okvetlenül jelenjenek meg s havi dijaikat személyesen adják át neki, mert gyermekektől ezentúl nem fogad el befizetéseket. <S>— --------------—-----------------------------_.a> FELHÍVÁS Heves megye, Sírok községi illetőségű kótai hadnagy . TAMASIK ISTVÁN hollétének, illetve tartózkodást helyenek megáJTapitása szükséges volna. Tudtunkkal PÁLINKÁS LAJOS, Windber, Pa.-ban a 35. sz. Eureka bányában nevezettel együtt dolgozott, igy elsősorban öt hívjuk fel Tamasik címének közlése végett, de egyben felkérjük azokat is, akik a nevezettet itt Amerikában bárhol látták, vagy hallottak felőle. —esetleges elhalálozásáról és annak helyéről, vagy időpontjáról tudomással bírnak, közöljék azt a VERHOVAY SEGÉLY EGYLET központi hivatalával: 345 Fourth Avenue Pittsburgh, Pa. i--------------------------------------------i helyedbe egy másikat! Félelmeset! Egyikünk se mert a kertbe menni — kiáltozták csókák, varjuk, verebek. A mi betegünk bizony elrestelte magát odalenn az árokban. Nem szép a bosszuállás.
