Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1937-05-08 / 19. szám
12-ik oldal 'UerhovayQkJhpjQ -1937 május 8 VERHOVAY TAG, CLEVELAND, OHIO: E'«ső papírját valószínűleg azért nem kapta még meg, mivel nem találják érkezésének pontos adatait. A dolgot azonban ne hagyja annyiban s ott ahol folyamodását beadta, járjon utánna, hogy mi késlelteti első papírját. Az a tény, hogy négy gyermeke itt született — nem változtat a helyzeten, a polgárosodási eljáráson éppen úgy keresztül kell mennie, mintha gyermektelenek lennének. FIŐKTITKÁR: A havidijakat mindig pénztári szelvény kíséretében küldje be, mert hiszen annak alapján van a nyilvántartásunk vezetve. Ha csak lehet a havidi jakat egyszerre küldjék be a havijelentővel. Ha valaki a havijeleptő és pénz beküldése után fizet, azt pár sorban jelentse be a kpi hivatalnak. A havi jelentő hátlaján lévő “Leszámolási Ivet” is legyen szives minden hónapban pontosan kitölteni. SZALMASÁGI A.: Minden tekintetben helyesek megállapításai, ha néha időnk akad mi is ke zünkbe vészük ezt a sajtcsomagolásra is alig alkalmas lapot. Azon ne csodálkozzon, hogy következetesen csak velünk, a mi ügyeinkkel foglalkoznak. Amit ők csinálnak, az sohasem politikai megmozdulás, ellenben mindent amit mi teszünk, arra ráakarják huzni a “politikai” jelzőt. Gondolkodó, öntudatos ember nem veheti őket komolyan. Heti lapunknak * talán éppen az bizonyítja jogosultságát, hogy ők nagyon meg vannak akadva avval Biztosítási, egyleti ügyekben elsőrangú szakértők. Különösen specialisták a számolásban. ők mindenről úgy elszámolnak, hogy azt soha senki sem látja, t. i. a beszedett, gyűjtött pénzeket. NAGYKOVÁCSY M.: Mivel kora megengedi, tagja lehet a betegsegélyző osztálynak. A belépéshez elengedhetetlen orvosi bizonyítványt megküldöttük a fiók titkárához, ha az megfelelő lesz, úgy május elsejével már 90 centel több havidijat kell fizetnie. Ennek ellenében, az Alapszabályban megállapitott feltételek szerint ötszáz dollár betegsegélyre és négyszáz dollár csonkulási segélyre lesz jogos. TÖRÖLT TAG: Visszahelyezésének nincsen akadálya, a beküldött orvosi bizonyítványa megfelelő volt. Ha az elmaradt havidijakat kamatostól befizeti, az összeget közöltük a fiók titkárával — akkor biztosítása ismételten érvénybe lép. Természetesen betegsége -esetén, amint viszszahelyezése megtörtént, betegsegélyre is jogos lesz. CLEVELANDI ÖREG TAG Kötvényét leszállíthatjuk ötszáz dollárra. A leszállított kötvényét, jelenlegi kölcsöntartozásának fele fogja csak terheli. A leszállítást úgy megcsinálni, hogy kötvénye adóságmentes legyen — nem lehet. A mutatkozó tartalékkülönbözet havidijakban javára lesz Írva. A kölcsönkamatokat fizetheti havi részletekben is, ha minden hónapban 12 centtel többet fizet, úgy az év végére ki lesz tisztázva kamatja s kölcsönének összege ugyanaz lesz, mint az év elején volt. ÉRDEKLŐDŐ: A fraternal biztosítási törvény előírja, hogy a kötvénykölcsönök után LEGALÁBB NÉGY SZÁZALÉK kamatot kell számítanunk. Tudomásunk szerint minden biztositó társaság egylet magasabb kamalábat számit s mi vagyunk az egyedüliek, akik megelégszünk a négy százalékos kamattal. Sőt, az igazán alacsony kamatláb mellett még egy másik kedvezményt is adunk kölcsönnel biró tagjainknak. A kamatot fizethetik heti részletekben is. KOVÁCS B. AMBRUS: A kötvénye hátlapján lévő értéktábláról leolvashatja annak tartalékát. Természetesen a betöltött tagsági évek számítanak. Ha kötvénye jelenleg 8 éve és 5 hónapja van érvényben, akkor csak a 8 éves tartalék számit . Az osztalék utalás alkalmával, az 1936. december 31-ig eltöltött esztendők jönnek tekintetbe. Ha havidiját tovább nem tudja fizetni, akkor automatikusan meghosszabbított biztosítást léptetünk érvényben az Ön részére, amint három havi hátraléka lesz. Ez azt jelenti, az Ön esetében, hogy biztosítása még hét teljes évig érvényben marad, minden további fizetés nélkül. Ha ezalatt az idő alatt elhalna — az örökösei jogosak lesznek a teljes ezer dollárra. SAV ANYU JÓSKA: Jól mulattunk levelén, azt azonban nem közölhetjük, hiszen megállapításai sok helyen sértők. Azt örömmel vesszük tudomásul, hogy a fiók belbékéjét a jövőben nem MEGHÍVÓ! A Verhovay Segély Egylet 394-ik New York-i fiókja fennállásának háromesztendős évfordulója alkalmából NAGYSZABÁSÚ T áncmulatságot rendez 1937 május 15-én, szombaton este a KREUTZER HALLBAN 28 East 86th Street, New York City Verhovay testvéri szeretettel hívja erre a fényes mulatságra közel-távol minden magyarját és Verhovay tagját a RENDEZŐSÉG. PÁRTOS GYÖRGY HIRES ZENEKARA MUZSIKÁL! KEZDETE ESTE 8:30-KOR I Jegyek a fiók titkáránál kaphatók: Gömöry Helén, . 245 East 93rd Street, New York City fogják megzavarni. Helyesen jártak el, amikor az okvetetlenkedőket — kizárták. A fiók határozata el'ien természetesen helye van fellehezésnek. Eddig a fellebbezések nem érkeztek be, úgy látszik, ők is érzik, hogy megkapták amit kerestek. A beküldött előfizetéseket köszönjük — a lapot megindítottuk a közölt cimekre. Az ilyen esetek bizonyitják legjobban, hogy mennyire “népszerűtlen” heti lapunk! ÖREG POLGÁR: A központi hivatalnak nem hogy kifogása lenne az ellen, ha a fiók e^segiti tagjainak polgárosodását. Sőt. Minden segítségükre leszünk, ha meg akarják indítani ezt a mozgalmat. Igaza van abban, hogy a tanfolyam vezetésére találnak magyarul is tudó, a második generációhoz tartozó fiút vagy leányt tagjaik sorában. Ha azonban az idősebbek idegenkednek attól a gondolattól, hogy a “gyerek tanítsa az apját vagy anyját” — ami különben helytelen felfogás, az ottani községi elő'járóság szívesen szerez önöknek tanítót, ha lesz a tanfolyamra 10-15 je- i lentkező. Ha sikerül a dolgot [nyélbe ütni, Írja meg. 100% MAGYAR BESZÉLŐ FILMEK! uMOZI VILÁG HANGOS HETI HÍRADÓ AZ EGYETLEN MAGYAR FILM - AMELYET A MILLIÓ DCLIÍRŰÍ GAUMONT BRITISH a*60L NYELVEN IS MEGFILMESÍTETT ; A McKEESPORTI, PA. Magyarházban MÁJUS 16, VASÁRNAP Perczel Zitával és Törzs Jenővel a főszerepekben bemutatásra kerül “A mese autó” az egyetlen magyar film, melyet angol nyelven is elkészitettek. Ugyancsak bemutatjuk, az “ÜZEN AZ ÓHAZA” második felvonását, a szülőhaza zenés-nótás filmjét. Belépti díj: 26c és 15c Az eláadások kezdete: délután 2 és 4 órakor. Esté fél 7 és fél) 9 órakor A PITTSBURGH I, PA. GRAND SZÍNHÁZBAN (4909 SECOND AVE., HAZELWOOD) MÁJUS 12-ÉN ÉS 13-ÁN, szerdán és csütörtökön d. u. 2 órától folytatólagosan bemutatásra kerül két pompás magyar kép, a “HÁROM SÁRKÁNY” ragyogó, cigányzenés uj film vígjáték. Rajnai, Lázár, Kabos a főszerepekben Valamint az “ÜZEN AZ ÓHAZA” második folytatása BELÉPŐDÍJ: 25c és 10c Május havában minden szordán és csütörtökön magyar mozi előadás Pittsburghban! MAGYAR MOZI HETENKÉNT E héten, Pittsburghban a “HÁROM SÁRKÁNY” lesz bemutatva. — Látni fogjuk az “Üzen az Óhaza” második folytatását is. A pittsburghi mozilátogató közönség nem csak örömmel vette tudomásul, hogy ezentúl minden héten gyönyörködhetik magyar filmben, hanem hálás is s éppen ezért ismét zsúfolásig megtöltötte a Hazelwoodi Grand Színházat az elmúlt héten. Külön gyönyörűséget szerzett az is, hogy bemutatásra került az “Üzen az Óhaza” cimü folytatólagos film első része is. így egy jegy ára fejében, tulajdonképen kettős élvezetet kapott. E héten ismét pompás szórakozásban lesz része azoknak, akik a magyar mozielőadásokat végig szokták élvezni. Május 12 és 13- án, szerdán és csütörtökön, délután két órai kezdettel, a szezon egyik legmulatságosabb képe kerül bemutatásra Pittsburghban, a “HÁROM SÁRKÁNY”. A főszerepeket Rajnai, Lázár és Kabos alakítják, ami elég garancia arra, hogy pompás élvezetben lesz részünk. A “HÁROM SÁRKÁNY” elsőrangú kép, meséjéből elárulunk valamit. A sárkányból egy is elég... Három sárkány együtt olyan veszedelem, hogy három Szt. György lovag kellene ahoz, hogy legyőzze őket. A három sárkány eszén — mert ezek a sárkányok vénkisaszszonyok — mégis túl jár az özvegyi sorban “tengődő” földesur, akinek a három fukar nővér még cigaretta pénzt sem akar adni. A film meséje nagyon érdekes, tele van cselekményekkel, szép magyar nótával és pompás cigánymuzsikával. Feltétlenül nézze meg a pittsburghi Grand Színházban, szerdán és csütörtökön, május 12-én és 13-án. Ugyanakkor bemutatásra kerül az “ÜZEN AZ ÓHAZA” folytatásos magyar film második része, me'yet oly szeretettel fogadott a múlt héten, amikor az első részét bemutatták, a közönség. MILLIÓS MAGYAR FILM McKEESPORTON Vasárnap “A MESEAUTŐ” és az “ÜZEN AZ ÓHAZA” második része kerül McKeesporton bemutatásra. — Előadások délután és este. Azt hisszük, hogy a McKeesportiak is igazat adnak nekünk abban, hogy olyan pompás film együttest, mint amilyet a “MESEAUTÓ” négy főszereplője alkot, keveset volt alkalmunk látni. Perczel Zita, Törzs Jenő, Kabos Gyula és Gózon Gyula alakítják enek a pompás meséjü, igazán szórakoztató darabnak a főszerepeit. Ez az egyetlen magyar film, eddig, amelyet a millió dolláros cég, a GAUMONT-BRITISH angol nyelven is megfilmesített. Egész természetes tehát, hogy a kép nemcsak szórakoztató, gyönyörködtető, hanem egyben elsőrangú is. A “MESEAUTÓT” a McKeesporti, Magyar Házban, vasárnap, MÁJUS 16-án mutatják, délután 'HUNGARY BEAUTIFUL a Scenic Tünetid Sound Filnt\ inamwith Charmin< igmngwu* K.__I____ki an Musű. I—A LUJUi 2 és 4 órai valamint, este fél 7 és fél 9 órai kezdettel. Ugyanakkor vászonra kerül az “ÜZEN AZ ÓHAZA" cimü pompás, folytatásos magyar film második része is. Az első része sok gyönyörűséget szerzett a közönségnek. Pompás szórakozás vár tehát McKeesporton mindazokra, akik délután vagy este megnézik a MAGYAR HÁZBAN bemutatásra kerülő elsőrangú két magyar filmet.