Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1937-05-08 / 19. szám

1937 május 8. 5-ik oldal A VERHOV AY SEGÉLYEGYLET HELYES MEGHATÁROZÁSA NEM HOSSZÚ LÉRE ERESZTETT RÁDIÓ-BESZÉ­DEK EZEK, HANEM AZ EGYESÜLET LÉNYEGÉT A LEGPRECÍZEBBEN ÖSSZEFOGÓ KIFEJEZÉSEK Fióktiszviselőink, szervezőink s általában tagtársaink többször kerülnek olyan helyzetbe, hogy az érdeklődök megkérdezik tőlünk, hogy MI IS HÁT A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET? Igazgatóságunk bölcs intézkedése folytán a magyar családok ezreinek most volt épen kitűnő alkalmuk arra, hogy erre a kérdésre a rádión megkaphatták a helyes vá­laszt, — de vannak tagtársaink közül még mindég olyanok, akiket nem érdekel a villám hulláma, vagy talán szegény­ségük miatt nincs is rádió békés és csendes otthonukban. Ezeknek kedvéért s általában azok kedvéért akiknek nem volt alkalmuk hallgatni a ‘‘Verhovay Rádió Pillanatokat,” — ideiktatjuk az alábbi meghatározásokat azzal a kéréssel, hogy olvassák el figyelemmel s terjesszék azt minél széle­sebb körökben. Van-e valaki Magyar-Ameriká­­ban, aki ezt a nevet nem ősmen: VERHOVAY SEGÉLY EGYLET? Akad köztünk olyan, aki ne tudná, hogy a magyar nemzeti élet, tipikusan A VERHOVAY SEGÉLY EGYLETBEN van ki­fejezve? Ha történetesen uj, vagy elmo­sódott a VERHOVAY név a tisz­telt hallgatók valamelyikénél, úgy azt arra kérem, figyelje meg a következő meghatározást: A VERHOVAY SEGÉLY EGY­LET az Amerikában élő magya­roknak legnagyobb, legrégibb és legszilárdabb testvérsegitő egye­sülete, tagjainak száma több har­mincötezernél, vagyona négymil­liót megközelítő. Haláleseti biztosításoknak mo­dern formáiban többféle kötvé­nyeket bocsájt ki, felnőttek és gyermekek részére. A VERHOVAY SEGÉLY EGY­LET társadalmi tekintetekben Magyarlkában a legelső! Fiók­jainak százai ugyanis helyi meg­mozdulásokban nagy tényezők: központi kifejezésekben pedig egyenesen tekintély számba ve­endők. A VERHOVAY SEGÉLY EGY­LET a magyar kultúra terjeszté­seinek is szolgálatában áll s a ma­gyar nyelv megtartása és fejlesz­tése körül kitartóan fáradozik. A VERHOVAY SEGÉLY EGY­LET felöleli tehát az amerikai magyarok általános érdekét, a­­zért joggal várja hogy a közös munka sikeresebbé tételére ma­gyar véreink hozzácsatlakozza­nak. Sem vallási felfogás, sem pedig politikai nézet nem tesz megkülönböztetést A VERHO­VAY SEGÉLY EGYLET tagjai sorában. Második félszázadában jár A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET és egy emberöltőnél is többet ki­tévő működése alatt, tizmillió dol­lárt fizetett ki tagjainak. Ki tudná ma számát adni azok­nak a magyar véreinknek, akik ennek a hatalmas mennyiséget ki­tévő Verhovay segítségnek, ré­szesei voltak. Betegség, csonkulás, haláleset idején a Verhovay gegély Egy­letnek pénztára mindenkor nyit­va volt, ha ezeknek a megpróbál­tatásoknak idején, tagjai jussal segítség után nyúltak. A VERHOVAY SEGÉLY EGY­LETNEK minden tagja g'yámoli­­tót, segítőt, testvért lel ebben a hatalmas közösségben s ezért oko­san cselekszik, aki melléje áll. A VERHOVAY SEGÉLY EGY­LET egyszerű emberek társasága s igy életfelfogásuk sem lehet mesterkélt. Természetes igazsá­gok után igazodnak s érzelmeiket nyíltan vallják. Az Óhaza fogalmában szülőt, testvért szeretnek s a vérségi ro­konság melegével emlékeznek ró­la. A VERHOVAY SEGÉLY EGY­LET erősíteni igyekszik ezt a ter­mészetes kapcsolatot s Julius 24- én a második társasutazást kezdi meg az a 25 tag, akik mint ver­seny győztesek utazhatnak. A Verhovay társasutazás ré­vén, a vérközösség által dobog­tatott szivek egymásra lelnek s el kell ismernünk, hogy a Verhovay utazásnak alkalma missziót jelent, mint minden más Verhovay cse­lekvés. A fajtáját becsülő magyar, nemzetséges kötelességet is tel­jesít hát, mikor A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET tagjává válik! Szabad országnak szabad az útja s ezen az utón a többségnek kívánságára, sorompók nyílnak. A Wagner-féle törvény alkot­mányos volta, nemcsak igazolja ezt, hanem egyenesen rámutat arra az igazságra, hogy úgy a ha­ladásnak, mint a boldogulásnak kulcsa, a közös akaratnak kezében van. Az Amerikai magyarság, leg­erősebben A VERHOVAY SE­GÉLY EGYLETÉN keresztül fe­jezi ki testvérsegitő akaratát s a : 36 ezret közelítő tagoknak soka­sága tapossa simára azt az utat, amelyen a testvérsegités bizton­ságos áldásaihoz, valaki eljuthat. Ez az ut minden amerikai Magyar előtt nyitva áll, testvér ne této­vázzék, jöjjön velünk Verhova­­yakkal! Önismerettel kezdődik a böl­csesség, bővült ismeret tudást je­lent, a tudás pedig hatalom. A VERHOVAY SEGÉLY EGY­LET tagjainak egyéni hatalmát növeli akkor mikor tagszerzési versenyén keresztül huszonöt si­keres versenyzőt hozzásegít, hogy közvetlen érintkezésben ismerje meg saját fajtáját, amelyből ki­származott. Julius 24-én Magyarországba indulnak a szerencsések s velük ( sok száz véreink mennek, hogy szülőt, testvért köszöntsenek, ro­konokat látogassanak. : VfrhovayQkJhpjQz PITTSBURGHI ASSZONY DICSÉRI HÁROM GENERÁCIÓ KEDVELT KENYERÉT Mrs. A. H. WAGNER JR., 2226 Haw­thorne St., Swissvale: “AUNT HAN­NAH’S kenyér volt anyám kedvence, az enyém is az. Most már a babynek sem kell más csak AUNT HANNAH’S! AARON CANTER, fűszeres, 2009 Waverly St., Swissvale: “Üzletemet 16 évvel ezelőtt kezdtem és 16 éve vevőim mindig az AUNT HANNAH’S kenyeret kérik. Tudom, hogy Pittsburghban már régen azelőtt kedvelték.” AUNT HANNAH’S Pittsburgh kedvelt kenyere volt, amikor a Pittsburghi Egyetem nevét kapta 1908-ban és azóta is mindig megtartotta kedveltségét. Egy 600,000 város nem tévedhet! Ma este adjon család­jának ebből az Ízletes, régi-módi, házi kenyérből! Kérjen fűszeresétől AUNT HANNAH’S kenyeret! Baur Bros. Bakery. Ilyen kenyeret vegyen MINDENKI ISMERI, AKI VALAHA PITTSBURGHBAN LAKOTT! A VERHOVAY SEGÉLY EGY­LET ebben a cselekvésében is a köznek szolgál s ezen a réven is méltónak mutatkozik abbeli kí­vánságához, hogy az amerikai ma­gyarság bölcsen gondolkozó tag­jai közzé álljanak! A .világháború vérözönének megszűntével nem száradt ki az a siralom völgy, amelyben az em­beriségnek milliói kínlódjak ke­resztül, az életnek feltételeivel együtt járó kálváriát; a csatame­zőnek is csak menydörgő ágyúi, puskaropogásai és a haldoklók hörgései hallgattak el._ A harc az megmaradt, a harc ma is áll és soha nem látott ádáz küzdelmekben vívják a csatát az egyéni hatalmasságok évszázados előnyei s a kollektiv tömegerők­nek ma még meg nem mért ko­losszusai. A Verhovay Egyesület már egy félszázadon keresztül kollektiv alapon végzi eredményekben nagy munkáját, igy abban az élet-halál küzdelemben, amelyből újra for­mában kerül ki majd a társadal­mi élet, — SEMMIT NEM KOC­KÁZTAT, SEMMIT NEM VE­SZÍTHET. A VERHOVAYAK HATALMAS ALKOTÁSA MOST IS, A JÖVŐBEN IS BIZTOS ÉS SZILÁRD; nem lesz hát koczkára téve bizalma annak a magyarnak, aki a Verhovay Segély Egylet zászlója alá állt. Nem ridegebb, nem hidegebb Alaszkának örök jéggel borított vidéke, mint amilyen dermesz­tőén fagyos az egyedül élők, a magukban állóknak napjai. Ro­konok vonzalma, barátok mosolya nélkül, még Piros Pünkösd napja is nagypénteki gyász ezeknek s még a nevető öröm sem bátorko­dik elkacagni magát azon a por­tán, amelyben zajtalanul húzódik meg az egyedüllét. A VERHOVAY SEGÉLY EGY­LET ötven éves munkálkodásának eredménye, hogy minden tagtárs­ban testvért ad nekünk s a Ver­hovay család közösségében, nem­zetségünk kötelékébe beletarto­zunk. Az amerikai közös magyar élet­nek tápláló forrása A VERHO­VAY SEGÉLY EGYLET, azért minden magyar léleknek ott van a helye, amelyben a nemzeti érzés­nek csak egy parányi lángja is lobog. “Még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmeznünk!” Ezt az indulatkitörést fakasz­totta a legnagyobb magyarnak ajakán a kétségbeesés, mikor már nemzetségünk fölött meg is kon­­ditotta a halálharangot az általá­nos világnézet. • Széchenyinek sivitó fájdalmára felébredtek a nemzeti érzelmek s lett valami, “A nem volt ma­gyar!” Ezek a nemzetnek életa­dó érzelmek még ma sem pusz­tultak el s üresen ásít a Trianon­ban megásott sir; mert mig fáj­dalmak és veszdelmek idején egy­másra találunk, addig nem ütött a mi fajunknak megsemmisüléséi: jelentő óra. A VERHOVAY SEGÉLY EGY­LET épületének minden vakolat­szeme, a testvéri összefogás ér­zületében f orrasztódott egybe oltalom ez nekem és neked a bi zony talanságban s erős végvár a nemzeti létért folytatott küzde­­lemben. % “O 1 y a n kevesen vagyunk,’* hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmeznünk!” És te magyar testvér nem tudnád hol most a helyed? Muzsika sir, magyar nóta ve­gyül a tenger hullámainak moraj­lásába s az édes magyar nyelv cseng-bong a Julius 2A-én New Yorkból Bremen-Havenbe induló “Európán.” A Verhovay tagszer­zési versenynek győzteseit viszi ez a hajó szép Magyarországba. Világot látni, szülőt s testvért ölelni mennek a Verhovayak s velük együtt száz és száz zarán­dok iparkodik a szülőhazába. A Verhovay közösség kiterjeszti gondoskodását az utasok nyugal­mának fokozására is mikor Ben­­cze János kpi. titkárt, utitársul melléjük küldi. A VERHOVAY itt, A VERHO­VAY ott, A VERHOVAY minde­nütt, ahol tagjainak magyar test­véreinek szolgálatot tehet. Nincs is pártfogásra és segítésre érde­mesebb alakulat Magyar-Ameri­­kában, mint A VERHOVAY SE­GÉLY EGYLET, amelynek min­den mozdulata, minden pillanata tagjaié és az összmagyarságé. Kell-e magyarázni, cifra szóval festegetni előtted magyar testvér, hogy neked is ott a helyed, téged is ott várnak, ahol legnagyobb a teljesítés, ahol segitőkézre szin­tén legnagyobb a szükség. A VERHOVAY PORTÁN VÁRNAK: TÉGED, őt és amazt, ne álldo­gálj, ne késlelkedjél* az idő itt van, hogy te is VERHOVAY LÉGY!

Next

/
Oldalképek
Tartalom