Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1937-04-03 / 14. szám
.---.. ---------*rr-t--r --------------------------------------------14-ik oldal-7AVrhovQyQkJopja I 937 április 3. ■ügyben érdekelt tagságát, hogy a kpi elnök által leadott választ az igazgatóság magáénak fogadta s nézete abban "kifejezve van. 66. — A 388-ik detroiti női fiók kérését nem találta teljesíthetőnek az igazgatóság, mert hiszen két évi működés után feltételezhető részükről az a teljesítő képesség amit egy kicsi szorgalom közöttük kifejthet. 67. — A 27-ik kerület 'gyűlésének jegyzőkönyve olvastatott fel, amejyben a szervezési alkalmakkal foglalkozó elsőrész, bármikor teljesíthető, igazgatósági külön határozat meghozatala nélkül. A második rész — amely Daragó József kpi elnök szervezői minőségével foglalkozik megtalálja az első kérdésére adott választ a következőben: Daragó József Alapszabályunk 10-ik szakasza B. pontja értelmében nem szervezői alkalmazott vagy kpi szervező, hanem az igazgatóság akaratának végrehajtója, aki a szervezést, egyesületünknél irányítja. Ott sem hagyhatta hát helyét felelőségének tudatában míg ezt újólag igazgatóságunk ki nem domborította. Az igazgatóság képviselője, akaratának végrehajtója s mint ilyen a szervezés irányitója kpi elnökünk, akit meghatározott fizetéssel nem alkalmaz igazgatóságunk, hanem tekintetbe véve hogy meglevő idejét egyenesen ennek a munkának szenteli, Ő is százalékos- jutalék alapján látja el s végzi a reábizottakat. Szükségesnek tartja itt a jegyzőkönyv más pontjaira vonatkozólag is kijelenteni igazgatóságunk^ hogy úgy amint az egyesület minden ügyében, nemcsak jussa hanem kötelessége kpi elnöknek beletekinteni megbízatása révén a szervezési ügyek minden mozdulatát is áttekintheti. Sőt az igazgatóságnak hivatalával járó kötelességét is teljesiti megbízatás folytán, mikor a szervezést irányítja. Nincs összeférhetetlenség az elnöki tisztség és a szervezési irányítás által követelt cselekmények között, mert hiszen azt úgy is meg kellene tennie s igy csak fokozva volna azon a révén a kiadás, ha egy második személy hajtaná azt végre amit különben úgy is íieki kellene parancs és Útmutatás formában általadnia. Alapszabályunkban található igazgatóságunk intézkedésének erre az ügyre vonatkozó jogossága s úgy véli az igazgatóság, hogy amikor ennek értelmében eljárt semmit nem tett má*t, mint kötelességet teljesített az általa elgondolt legjobb módok és lehetőségek szerint. Az acélmunkások ügyében kiadott elnöki kiáltványt jelentés alakjában igazgatóságunk tudomásul vette s mivel ellene nem tiltakozott, természetszerűig ezt a£ eljárást helyeselte. Nem is vetett gátat igazgatóságunk fiókjaink mozdulataiban annak az iránynak ha a CIO mellé társadalmi módon fe’sorakoztak. Nem lehet tehát helyes az a felfogas -amely igazgatóságunkat avval gyanúsítja, hogy az ő az acélipari munkások megmozdulását tőle tefhetőleg ne támogatta volna. A heti lapra vonatkozó kerületi megjegyzésre csupán azt a tényt említi fel az igazgatóság, hogy nemcsak joga hanem kötelessége volt a heti iapoT'megindí- I tania amikor annak szükségét belátta és éppen a konvenciótól I nyert felhatalmazás folytán meg- I tehette ezt anélkül, hogy akár a fiókok, akár a kerületek szavazatait ebben az ügyben kérte volna, mert hiszen az' igazgatóság — törvényeink szerint — még olyan ügyekben is intézkedhetik amelyek egyenesen a konvenciónak vannak fenntartva s hozzá még olyan Alapszabályi pontokon is változtathat (mint ahogy már meg is tette) amelyeknek vá’joztatását a sarkalatos szükség követeli. Az a feltevés, hogy igazgatóságunk a tagok után százalékos jutalékban részesül avagy önmagának havi fizetéseket szavazott meg s azt kpi pénztárunkból felveszi egy Verhovay kerületnek még feltételezni sem szabad, mert hiszen az igazgatóság testületé legmagasabb tisztviselőség a Verhovay Egyesületben s azért határozottan sértőnek tartja az igazgatóság a 27-ík kerületnek ezt a feltevését amelyet kérdés alakjában hozzá intézett. Bármily esetben sértő az. Mert ha kósza hírek, roszindulatu hírlapi beállítások fel is vetették ezt a kérdést, akkor sem volt szabad tennie ennek a kerületnek, hogy a hivatalos tényezők “Ellenőrző Bizottság” már élőbbén kiadott nyilatkozatát semmibe vegyék s elárulják azt, hogy lelkűkben él a gyanú: egyesületünk legfőbb kormányzótestületének erkölcsi felfogására vonatkozólag, amelyben feltételezték, hogy tu’ité.ve magát minden törvényen, szabályon; önrendelkezéssel anyagi előnyökhöz jutott vagy ahoz jutni valaha is próbált. Elszomorító és lehangoló volna az igazgatóság testületére, ha a 27-ik kerülethez hasonlón mások is ennyire becsülték volna igazgatóságunknak erkölcsi megbízhatóságát. Az a tény azonban, hogy a 27-ik kerület egyedül maradt igazgatóságunk iránt kifejezett bántó gondolatával. Túltesz! magát ez a testület ezen a sajnálatos eseményen s arra kéri a 27-ik kerületnek fiókjait és tagságát hogy ok nélkül ne gyanúsítsanak és senkit becsületes munkája közben meg ne bántsanak. ^Minden, innen-onnan szedett, megbízhatatlan híreknek hitelt ne adjanak, I hanem bízzanak azokban akik esküvéssel fogadták, hogy kifejtett munkájukban egyesületünkhöz hívek és igazak maradnak. 68.— Petruska István és neje a 152-ik tagjainak kérelme került azután az igazgatóság e'é, amely kérést azonban nem tart teljesíthetőnek az igazgatóság, mivel annak véghezvitelét Alapszabályaink meg nem engedik. Kimondja itt az igazgatóság, hogy úgy a központ, mint fióktisztviselőink okmányváltoztatások alkalmain szorosan tartsák magukat az Alapszabálynak idevonatkozó rendelkezéseihez, vagyis ha a betegsegélyezési jussal biró tag magának uj kötvényt akar kivenni, j ahoz a betegsegélyezési jussot csak abban az esetben szerezheti meg, ha hozzá a’i'.almazkodik mindazokhoz a feltételekhez amelyeket Alapszabályunkban körülírva talál. 69. — Répási György, a 45-ik clevelandi, 0. fiók tágjának abbeli kérését, hogy havidijait szállítsa le az igazgatóság: teljesíthetőnek nein találta az igazgatóság. Elöregedett tagjaink segítését I konvenciónk meghatározta s az I riggmenházi éllátást helyezte ré- I szűkre kilátásba. Ennél tovább j igazgatóságunk sem mehet s azért Répási György tagtársunk ha erre j igényt tart folyamodjék ennek irányában kpi hivatalunkhoz. 70. — A youngstowni, Ohio Szt. István Egyház plébánosának átiratát, amelyben a már előzőleg ! neki kilátásba helyezett kölcsönnek megadásáról lemond — tudomásul vette az igazgatóság. 71. — Hörcsöky József azon ajánlatát, hogy a buffaloi üzlet! emberek tulajdonában lévő Tarnoey verseket ajándéktárgyak gyanánt jutányosán vásárolja meg az igazgatóság — gyűlésünk elutasítja, amennyiben erre jelen esetben szükséget nem lát. 72. — Az akroni Magyarház építő bizottságának azt a kérelmei, hogy mortgage kölcsönt folyósítson a háznak átépítésére — teljesithetőnek nem találja az igazgatóság. 73. — Tárgyalva Battonya község elöljáróságának átiratát amelyben Verhovay Gyula sírjának karbantartására összegyűjtött — egyszáz dollárt kitevő alapítványt a római katholikus egyház kezelésébe javasolja elhelyezni: többféle eszmecsere után úgy oldja meg az igEftgatóság, hogy utasitjo a kpi hivatalt, hogy tudakozódjék ennek irányában a battonyai rém. kath. hitközség elöljáróságánál és ha. az hajlandónak mutatkozik a megbízatás teljesítésére, urr; az összeget át is utalja. 74. —Szopkó György a ' - ík fiók volt pénztárosa, fiókja • i. -n támasztott régi követelésé': tárgyasa az igazgatóság s zv rendezésére s annak felülv: sántára Soós József igazgatói íötté ki. 75. — Ugyancsak Soós József igazgatót küldte a Darby in lévő katholikus aggmenhT tóin eihelyezett Csakler Lajos sunk meglátogatására, a: a kikötéséé!, hogy hazamén. , használja ki az alkalmat arra nézve, hogy ez a kiküldetés któtó: útiköltségbe ne kerüljön. 76. —Laczkó István a '.tó k fiók idős tagjának szintén a havidnak felfüggesztése iránti !;< . ’ u t tárgyalta az igazgatósa/ úgy találta, hogy habár La :-.kó tag-' társunk mindenekben ki ■ ú un az igazgatóság elösmeréséf ■ . -'leletét, még sincs módjában a.:járulékainak eltörlésére .on'atkozólag intézkedni. hogy személye iránt sértő szándék ínak két tagja: Körösfőy~ános és nem vezette amikor a szavazatok kéíségbevonásával állítását igaztalannak bélyegezte. 78. — S. Horner Wood. Aetuarya kártyarendszer folytatólagos kiépítésére vonatkozó — előterjesztését az igazgatóság helybenhagyta. 79. -— Huszonegy detroiti tagtársunknak aláírásával beérkezett egy figyelmeztető irat, amely szerint az igazgatóság arra lesz figyelmeztetve, hogy a lap irányára s annak cikkeire figyelem íorditassék avégből, hegy sem. politikai sem osztálytudatot bántó cikkek — abban ne jelenjeitek íneg. Tekintve, hogy az Igazgatóság a lap ügyeivel egész napon keresztül foglalkozott s arra vonatkozólag nézeteit ',e is fektette, mégis j figyelmeztetőleg fordul ebből az I ügyből kifolyólag is lapunknak i szerkesztőihez s figyelmezteti őket j hogy a lapnak iránya a Verhovay j közfelfogáson alapuló legyen. í 80.— Varga J. Mihály pénztár- I nők aki az irodafőpöki tisztet a j múlt évben betöltötte, megbizaj tását igazgatóságunknak tiszteletj tel visszadja. Ugyanakkor említi j hogy a lefektetett igazgatósági határozatok értelmében egyes alkalmazottaink fizetés javításra tarthatnak igényt. Kimondotta az I igazgatóság, hogy az igényjogosultság megáRapitása után a fizetésemelés kiadassák azoknak az alkalmazottaknak, akikét az illet. Az irodafönökl tisztet a következő hat hónap tartamára ismét Varga J. Mihály, kpi pénztárosunkra bizta igazgatóságunk. 81-— A hajójegyes tagszerzési verseny nyerteseinek megállapítását igazgatóságunk központi hivatalunkra bizta avval, hogy a végleges eredmény összeszámlálásá-' nál az igazgatósági testületet an-Kun Bertalan képviselni. igazgatók fogják Lendületes szavakkal egymás iránti tisztelet adásra és közvetlen bizalmi megnyilvánulásra hívta fel ezek után Daragó József kpi elnök, igazgatóságunknak tisztelt testületét, amelynek elmondása után az 1937-es igazgatósági gyűléseknek első részét evvel be is zárta. Kmf. Daragó József, elnök Körösföy János, alelnök Bencze János, jegyző Németh Kálmán, igazgató Nyers István, igazgató Kun Bertalan, igazgató Szalay József, igazgató Ári Béla, igazgató Ifj. Dobos András, igazgató Soós József, igazgató KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS KIMUTATÁS A KÖTVÉNYEKRŐL 1937, FEBRUÁR 28-ÁN Áthozat a múlt hóról ...................................................................... Uj kötvény kiadva februáriban ........................................... Visszahelyezett kötvények száma ........................................... Alolirottak hálás köszönetiinket fejezzünk ki a Verhovay Segély Egyletnek, hogy elhalt férjem, illetve édes apánk: SZŰCS JÓZSEF után járó haláleseti dijat, valamint azt megelőzőleg a betegsegélyezési járulékot is gyorsan és hiánytalanul kifejezette. — Tagtársaink szives figyelmébe ajánljuk egyesületünket. Dolgozzanak érette, mert a Verhovay. Segély Egylet mindnyájunk részéről valóban megérdemli a legmeszszebbmenő támogatást és szerető jóakaratot. Mély gyászunkban erre kérjük Önöket e helyen őszinte tisztelettel: Özv. Szűcs Józsefné és Családja. 23,176 421 67 Összesen .................... Kötvényét beváltotta ......................................................6 Megfhosszabitott kötvériyt kapott ....................__ 34 Töröltetett .......................................................................t. . 222 Elhalt ..................................................................................... . . 15 23,664 277 MARADVÁNY. 23,387 24 700 ífjusági Osztály taglétszáma ............................. Az összes érvénnyel bíró kötvények száma 24,111 10,784 34,895 77.—Macker Gyula, u I'iók tagja levélben ford ■ tóságunkhoz, hogy , t érzi magát abban a cikkben, amelyben Révész Kálmá , tő az ő ámításának igazát bevonta. Az igazgatósagna1 a kifejezett véleményé, hog; i ennyiben a kpi számvevő -kesztő kétizben is eléget tett a 36- ik fiók kívánalmának a héti lap ügyében kifejezett szavazatra vonatkozólag, éppen úgy elvárja, hogy udvarias élőz&k o ny seggei megmagyarázza Révész . fő Macker Gyula '^agtárs íróknak, KIMUTATÁS A KÖLCSÖNÖKRÖL ÁTHOZAT: 1937. január 31........................................................ $ 638,350.39 Februárban kiutalt kölcsönök összege ............................... 994.20 Februárban visszahelyezett tagok kölcsöneinek összege 1,007.21 Februárban utalt kölcsönök kamatja és kezelési költségek ..........................• $ 36.20 $ 640,351.80 Tagok által befizetve .................................. 1,328.69 Halálesetekből levonva ............................... 1,572.73 Extendedbe helyezett tagok kölcsön összege ................................ 2,837.97 Kötvénybeváításbol visszafizetve .... 83,65 Jóváírásokból ................ ............................. 88.81 5,948.05 a kölcsönök és kötvény terhek összege 1937.február $ 634,403.75 27-iki zárlattal.