Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1904. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-15 / 50. szám
— 577 — 15. §. Az épités vezetője az építkezés megkezdését a község elöljáróságánál 48 órával előbb bejelenteni, s a községi elöljáróság az építési engedély és feltételek, úgy a jelen szabályrendelet különös katározmányainak betartására felügyelni, s az észlelt szabálytalanságot a főszolgabírónak haladéktalanul bejelenteni tartozik. Hasonlóan, az épités vezetője tartozik az építkezés befejezését a községi elöljáróságnak bejelenteni, az pedig az épület elkészültét, a bejelentéstől számított 48 óra alatt a járási főszolgabírónak jelenti be. A járási főszolgabíró, amennyiben az épület nem emberi lakóhelyül szolgál, az épités befejezését tudomásul veszi, amennyiben pedig az épület emberi lakásnak van szánva, a körorvost utasítja, hogy rendes havi körutazása alkalmával az épületet közegészségi szempontból vizsgálja felül és a körorvos jelentése alapján a beköltöz- ködés idejét a bejentéstől számított 3 napon belül határozatilag állapítja meg. Jogában áll az építkezőnek, amennyiben a körorvos rendes körutazásának idejét bevárni nem akarja, járásorvos vagy körorvos kiküldését is kérelmezni, ez esetben azonban ennek kiszállási diját az építkező viseli, mig a rendes körorvosi utazás alkalmával teljesített orvosi vizsgálat díjtalan. A járási főszolgabíró rendelkezése előtt az újonnan épült lakóházakba beköltözködni tilos. 16. §. Az épités vezetője úgy a járó-kelők, mint az építésnél foglalkozók biztonságára, szükséges minden óvintézkedést megtenni, s az 1890. évi I. tcz. 135. §-ának rendelkezéseit betartani köteles. II. rész. Különös határozatok. 17. §. Talaj. Lakházak elhagyott temetők helyén az 1876. évi XIV. tcz. 118. §. értelmében csak az utolsó temetkezéstől számított 30 év letelte után szemétlerakodó, vagy posványos avagy az egészségre egyébként ártalmas talajon pedig csak kellő tisztítás és kiszárítás után építhetők. Ha a talaj korhadó szerves anyagokkal telitett földből áll, a laképitési engedély kiadásával egyidejűleg elrendelendő, hogy a talaj legalább 7a méter mélységben kihordassék, s hogy a lehetőséghez képest kavicscsal, vagy homok tartalmú földdel megtöltessék. Elrendelendő egyúttal az épittendő lakház közvetlen közelében fekvő s az egészségre ártalmas posványok, mocsarak, kenderáztatók, trágya- és szemétdombok, egyáltalán mindazon természeti képződmények, vagy emberi létesítmények lecsapolása, kiszárítása, betömése, vagy eltávolítása, melyek a lakhely légkörét tisztátalanitják és megfertőztetik. 19. §. Emberek es állatok befogadására szánt épületeket csak szilárd alapra szabad rakni. Ha a talaj nem szilárd, annak czölöp rosttal, vagy egyéb módon való nordkéfíessó tétele az építési engedélyben elrendelendő. 20. §. Telek. Az egészségre káros hatású, vagy rondaság- gal járó, avagy tűzveszélyes üzletek, telepek, gyárok vagy gőzmalmok építése csak a községen kívül, az iparhatóság által előzetesen meghatározandó helyen, engedélyezhető. Hegyek, dombok oldalain vagy tövében, hol a földomlástól vagy kőgörgetegek, sziklák, lezuhanásától, továbbá kiaknázott és működésben levő bányák felett, hol a föld leszakadásától lehet tartani, úgy a rohamosan áradó folyók, patakoknak az emberek és állatokra hirtelen veszélylyel járó árterein belül laképületek, istállók, aklak nem építhetők. 21. §. Építkezések oly szűk telkeken, hol a fen- hagyható udvartér tűzveszély esetén a menekülést vagy mentést szerfelett megnehezítené, nem enge» délyezhetők. A háztelek szélessége 15 méternél kevesebb nem lehet. Melléképületek is csak úgy helyezhetők el, hogy azok a szabad közlekedést ne akadályozzák. 22. §. Több részre felosztott háztelken, a telek utcza felőli részéről a belső épületekhez való szabad közlekedésre, kellő bejáró és udvartér biztosítandó. 18. §.