Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)
1885-10-18 / 1. szám
10 hevülve igy kiált fel: „fogadjunk, hogy nekem van • igazságom“. És kezet kézbe téve fogadnak. Fölajánlják becsületüket, hogy szennyfolttal undokithatja, fölteszik javaik egy részét, hogy tulajdonává teheti az a fél, kinek utánjárás mellett részére bizonyít a mult, a jövőben megeshető történet fő és mellékkörülménye. A „fogadás“ nem szükséges az igazság felderítésére. Urunk, a Jézus, meghagyása szerint, az igazán tiszta jellemű, erkölcs-vallásosan miveit embernek „úgy úgy, nem nem“ bizonyló szava, elég az igazság melletti bizonyságtételre; a ki annak nem hiszen, önmagában találja a hitetlenség tápláló elemét; nem érzi az adott szó szentségét, olyan, mint a kártyában a merész pazarló, aki rósz kártyára tett nagy összeg pénzzel ijeszti ellenét. Azért hívja fel fogadástételre társát, azért ajánl fel tekintélyes összeget, hogy az neki adjon igazat, s úgy tekintse, mint a kinek állítása csalhatatlan. Úgy tesz, mint a furfangos hadvezér: csellel győzi meg ellenét. Megtörténik az is, hogy a fogadást tett egyén , nem veszi figyelembe a bölcs ezen szavait: „jobb hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj, és ne teljesítsd bé“ s a fogadáskor felajánlott tárgyat, a nyertes félnek átadni vonakodik; sőt teljesen megtagadja azt. Ebből aztán viszály, egyenetlenség, versengés , háborúság következik; mert a nyertes fél követelőleg lép fel, s ha a vesztes folytonosan visszatartja a feltett tárgyat: hitel-, becsületvesztettnek nyilvánittatik. A „ fogadás“-ból olykor sirig tartó baj, szerencsétlenség is következik, a mennyiben oly cselekmények végrehajtására irányul, melyekben a fitogtatott bátorság megtörik, s az elbizakodott oktalan lépésének nyomorék áldozatává lesz. Nyirkoson nagy divatban volt a fogadás. Mihelyt nehányan összejöttek, s valamely tárgy felett vitatkozásba elegyedtek, s egyik sem győzhette meg a másikat állitása igazságáról: mindjárt fogadtak, főkint a fiatalok; de természetesen a fogadáskor felajánlott tárgy bor és pálinka szokott lenni, melyet a vesztes fél megadván, közösen költötték el. Nagyon természetes, hogy az összejövetel helye a korcsma volt. A vitatkozni szerető ifjak ott mutogatták elme-élüket. Ott tették a fogadásokat. A „nyálas“ zsidó nagyon értett ahhoz, hogy az eszmecserét megindítsa, a vitatkozás tüzét lángra gyulassza. Ez érdekében állt; mert mig szótlanul ültek az ifjak a hosszú asztal mellett: nem fogyott a bor, avvagy 'a pálinka; de mihelyt megindult a szó árja, a poharak is sűrűbben emel
