Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)
1885-12-12 / 4. szám
75 kiket torkig itatott. A ravasz Makos sohasem itta le magát, s mikor István szokása szerint elaludt, kivette pénzét a zsebéből, és eltette; de a melyet az sohasem követelt vissza. Mindig azt hitte, hogy pénzét elköltötte. Mikor neje s szülei megtudták részegeskedését, már nem volt pénz a ládafiókjában. Intették, feddették: nem használt semmit. Nejének ha szólt: futni kellett; mert kegyetlenül verte, kínozta. Próbálták megmenteni a birtokot, melyre már pénzeket szedett fel; de nem lehetett: reá volt Írva, szabad ura volt. Fogyott is a birtok, mint a hó tavaszi olvadáskor. Makos, a jó koma, ment szántani a földekbe; mert az tartotta pénzzel a magáéból. Mint a gömbölyű kő szalad a lejtőn, mig le nem ér: haladt István is a részegeskedés útján a végbukáshoz. Makos, mióta kilobbant komája házában a viszály, egyenetlenség lángja: nem volt vele a korcsmában. István látogatta meg ha elfogyott a pénze, s kapott a mennyi kellett. Mokosnak a letett ezrek kellettek, s miután azokat elrakta: találkozni sem akart komájával. 0 elérte czélját. Senki sem vethette szemére, hogy a komája pénzén gazdagodik. A hir szája sem beszélt már róla, mert napi munkáján kiviil soha ki nem mozdult udvarából. Mikor annyi volt már, a még M. István kezén levő birtokra adott pénz, hogy érte többet adni nem lehetetett: Makos per útján elvette azt, s István családjával együtt egy bérbázban vonta meg magát, s hogy nyomorult életét, s ártatlanul sújtott családját fenntarthassa, a napszámosok sorába állt, s nem egy sértő gúnyt kellett szótlanul hallgatnia. Éveken keresztül hordozta már M. István a szegénység nyomasztó terhét s olykor keserű könyek közt emlékezett vissza a hajdani jólét napjaira; de visszaemlékezett arra is, hogy M. komája volt oka szerencsétlenségének, erkölcse elvadulásának: mikor hallotta azért, hogy komája súlyos nyavalyában fekszik, meglátogatta azt, és igy szólott hozzá: — Komám! nagyon beteg ? — Nagyon beteg vagyok. — Én elmondhatom: „miért jöttem ki az én anyámnak mé- héből, hogy látnám a njmmorúságot, és a bánatot, és hogy az én életemnek napjai gyalázatban végeztetnének?“ Ezt pedig komám miatt mondhatom el; mert maga tett szerencsétlenné a bűn útára vezetésével. Megrontott erkölcsben, álnokul elvevén vagyonomat, koldúsá tett. Azok közűi való volt, kikről mondja a bölcs: „álnok
