Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)

1885-11-22 / 3. szám

56

jó szüléimét is. Olykor gyalázatára voltam magamnak s családunknak. Szóval: korhely s ennekfolytán minden bűnre alkalmas voltam.

De az élet iskolájában megtanultam már, hogy a bűnért nem jól fizetnek: nem járok tehát ezentúl a bűnösök útján. A sok csata vihara meghűtötte véremet. Nem akarok falu gúnytárgya lenni. Meglátod, hogy szavamnak állok. Senkit nem fogok megbotránkoztatni, hogy engem se bántson más. Nem sok van már hátra életemből, a keveset becsülettel akarom tölteni békés egyetértésben mindenkivel, s hogy ezt tehessem: soha korcsmának , lakadalmas háznak küszöbét által nem fogom lépni. Azt akarom, hogy a mily zajos volt életemnek reggele és dele: oly csendes legyen életem napjának lenyugvása.

Mikor a faluban megtudták, hogy hazajött András, nem palástolható félelemmel, mindenki igy szólott: „hazajött a falu réme, hazajött a vakmerő'. Yajha odaveszett volna! Majd lesz ezután csetepaté úton-útfélen“.

De bizony András nem kezdett egyet sem; só't idők teltével sem látta senki a korcsmában. Amult, bámult mindenki változásán.

Élt szépen, egyetértésben öcscsével s családjával. Nagyon szerette öcscse gyermekeit, s azok viszont őt. Ha valamelyiknek baja volt: bánattal virrasztott ágya mellett s ment orvosért, hogy az gyógyítsa meg. Nem engedte, hogy kuruzsoló asszonyok itassák hét határ földjéről, vagy megfőzött fecskefészek mocskos levében fiirösszék.

Senki házához nem ment soha, csak nőtestvéreit látogatta meg néha.

Mindenkivel szívesen beszélt; de katonai életéről mindig hallgatott, csakis öcscsének mondta el annak főbb vonásait, annak nevezte meg az országokat, helyeket, a hol járt.

Szorgalmasan munkálkodott; de nem volt oly dolga, hogy a templomba menetelért el nem hagyta volna. Mindennap ment Istenházába s buzgón énekelt, imádkozott. Kegyes, Istenfélő volt. Káromló szó soha ki nem jött ajakán. Becsülte, szerette is a faluban nagy és kicsiny.

Zimely határa rónaságon terült el; de kelet felől közepes nagyságú hegyláncz vonult rajta keresztül. Ebben a hegyben kőbányák voltak. A vidéki lakosság s a közel fekvő városok ezekből a kőbányákból vásárolták a jó épületnek való követ, melyet a mezei munkaszünet után rendszerint a Zimelyi lakosok fejtettek, vágtak. A kővágás nehéz volt ugyan, de jövedelmező.