Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)
1885-11-22 / 3. szám
50 mekeink önviseletét megtekintem. Azok mind oly jók , szépek mint Isten angyalai; de András elütött tőlünk és testvéreitől; mert verekedő, megátalkodott, vakmerő. Ezt fájdalommal tapasztaltam. De a tanító úr is panaszkodott, hogy nagyon rósz természetű. Nem szeret tanulni. Rendzavaró. Yer, üt csak úgy látszó okért mindenkit az iskolában , s ha azért inti, feddi, sőt olykor a bölcs által ajánlott vesszőt is előveszi: nem hunyászkodik meg, kihívó, daczos tekintete szinte megrémíti az embert. Ha méregre lobban: tiz gyermeknek is neki megy és földre gyúrja. A mi eszébe jut, nem gondolja meg: jó-e vagy rósz? azonnal véghez- viszi. Ezt is elhiszem; mert mikor kint volt velem a határban a folyó mentén, csak ezt mondta: „beh nagy meleg van!“ már a következő perczben szaladt a víznek, és beleugrott s ha ki nem húzom, okvetlen belehal. Bizony nincsen teljesen boldog ember a világon. Ha András más természetű és önviseletű volna : boldogságomnak nem volna hijja; de rakonczátlansága a többinek látásából származott örömemet is megzavarja. Ilyen gyermek nem való más házához. Mi majd bajlódunk vele a hogy lehet. Ha más gyermekiinket_kérte volna a koma örökbe: Isten látja lelkem! beleegyeztem volna. — K. apa! ha a gyermek önviseletét meg akarjuk ítélni, vissza kell gondolnunk gyermekségünkre, akkor véghezvitt tetteinkre , összehasonlítást kell tennünk mostani s akkori önvisele- tiink s tetteink között. Ha ezt tesszük: nem ítélünk szerfelett keményen a gyermek tettei felett; mert volt módunkban tapasztalni, hogy igaza van szent Pál apostolnak mikor ezt mondja: mikor gyermek volnék, úgy szóltam mint gyermek , úgy gondolkodtam mint gyermek, úgy értettem mint gyermek , minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illendő dolgokat“. Elhagytuk pedig azért, mert értelmünk, okosságunk a Jézus tudománya világánál kifejlett mint a virágbimbó a nap fényénél. En- nekfolytán más lett gondolkodásmódunk; nemesbült, tisztult, a tapasztalásból nyert ismeretekkel tágult annyira , hogy most szé- gyeneljiik sok gyermeki tetteinket s visszaemlékezésünket csak a bölcs szavainak igazsága enyhíti: „a gyermek elméjéhez köttetett a bolondság. így állván a dolog, én nem ítélek oly keményen András gyermekünk pajkos tettei s olykor vakmerő cselekedetei felett; mert még gyermek s hiszem, hogy az elméjéhez köttetett bolondságot: „a tanításnak vesszeje messze űzi el ő tőle“.
