Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)
1885-10-18 / 1. szám
19 A szép angyalifjút óráról órára, Oly nyájasan hívták minden lakomára, Hogy megkedvellette az emberinemet, S tán kész lenne érte ott hagyni a mennyet? De hirtelen eltelt az engedett idő S az égbe ismétlen visszarepüle ő. Midőn alázattal leborulna itten , Ily kérdést intézett hozzá a jó Isten : „Szólj csak szelíd angyal: vájjon az emberek Áldásimért engem mint dicsőítenek?“ És az angyal erre szomorún bevalló, Hogy az Isten nevét igen ritkán hallá. Mond az Ur szelíden, jövő esztendőre Ismét lefogsz szállni a hálátlan földre, S újra ott lennt maradsz egy egész hónapig , Hogy megismerhesd az emberek fiait. Másik évben tehát a jó angyal leszállt, De az öröm helyett búbánatot talált. Búbánatot talált lépten-nyomon, mivel Mostohán bánt az ég a föld termékivei. Nem mulattak többé vígan az emberek, S az angyalt nyájasan senki nem hívta meg. Hanem mégis jobban tetszik most nékie, Az emberek levert, bánatos serege, Mert midőn az égbe ismét visszatére, Örömmel válaszolt az Ur kérdésére, S örömmel mondá el, mikép az emberek, Most már minden perczben ráemlékeztenek. Nem üresek többé az Ur templomai, S éjjel nappal imát lehetett hallani. Sírnak, könyörögnek, s az ima és ének Szárnyain, óh Isten! hozzád megtérének! Fényes orczád előtt én is leborulok S jóságodhoz szelíd kéréssel járulok ; Tudom is, hogy sokkal nagyobb szereteted Mintsem megtagadnád im e kérésemet: „Mivel az emberek nyájas örömében, Míg a földön valék résztvettem sokképpen: Engedd óh szent Atyám, Istenem engedd meg, Hogy bánataikban szintúgy résztvehessek“.
