Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-02-15 / 15-16. szám
190 Sz. Hohó és óh! Nagyságos uram! a nagyságod gyeplős- lovának ha a feje gyémánt volna, mit érne az? Ur. Haj barátom, annak az árát e világon senki sem adhatná meg, ha gyémánt volna. Sz. Na Isten lelkem úgy segéljen, ha olyan darab gyémántnak az árát sem bírná uraságod megadni, hát az én lelkemnek, mi nem vásárra való, az árát ispánságért megadni hogy lehetne? igy hát nem vásárra való sem lelkem, sem vallásom; ajánlom magamat, — levette a kapát és tarisznyáját, elment kapálni.*) PORCSALMI ANTAL. Apróságok. Egy falusi papnak, ki, ha Isten úgy akarja, ez évben tölti be hivataloskodása 25-ik évét, van egy igen kedves harmadfél éves fiacskája, kit szülei igen okos gyermeknek tartanak. Este lámpa világ mellett, a gömbölyű, asztal körül ül az otthonlévő család; a fiúcska az atyja közelében álló üres székre áll s mondja: itt vagyok a — „sóséken“, s atyját megczirógatva, ezen bölcs kérdést intézi hozzá: „Apám te is pap —jeszel? Ugyanazon családban történt ez is. Az apa óraláncza mellett visel egy reformácziói emlék-érmet Luther képével. A kis Dezső ismeri, sokszor szokott vele játszani s meg van neki Ígérve, hogy ha nagy lesz, övé lesz a — „Luttej Májton“. Egy este olvassa az apa e lap derék szerkesztőjének levelező-lapját, melyen „a már tizennégy napos esztendőben“ boldog újévet kíván neki. Dezső kérdezi: „ki irta?“ A felelet megadatik: „Czelder Márton!“ A fiú egy perezre elhallgat, de akkor ismét atyjához fordul, megfogja az emlék-érmet s mondja: Apám! mikor adod nekem ezt a — „Czeldej Májtont?“ — A két Márton neki egy. Bizony, ha az a négyszáz év előtti nagy Márton most élne, talán nem volna külön úgynevezett „magyar“ és „tót vallás“; hanem egészen egyek lennénk a Jézus Krisztusban, mint a hogy azt óhajtja ezen mostani Mártonunk. A párizsi hires királyi palotában egy nagy Herkules szobor előtt álltam, nem messze tőlem egy idegen nézi a szobrot. Én véletlenül társamra is tekintek s hegombolt felöltője felső részén olyan valamit látok kikukucskálni, mintha az ezüst gomb volna. Gondoltam magamban , hát ha — attilára van varrva ? s *) Az ilynemű beszélgetést folytatjuk. Szerkesztő.
