Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-06-07 / 31-32. szám
369 napon munkálkodtál, nyomtattál: ezt tenned nem volt volna szabad, nemcsak azért, hogy a hivő lelkeket megbotránkoztattad, hanem azért sem; mert a hétnek első napja, már az apostolok idejében isteni közönséges tiszteletnek idejévé rendeké t 'tetvén: bűnt követtél el, a bűnt pedig Isten büntetés nélkül nem hagyja. Igaz ugyan, hogy azt hallom felőled, hogy te a balgataggal azt mondod a te szivedben: „nincsen Isten“; de én hiszem, el fog jönni az idő, melyben töredelmes lélekkel igy kiáltasz fel: „könyörülj rajtam én Istenem, a te irgalmasságod szerint; a te irgalmasságidnak sokaságok szerint, töröld el az én bűneimet“! Ismertem szüléidét; azok erkölcs-vallásos istenfélő emberek voltak, tőlük csak jót tanulhattál; mégis a vallástalanság útjára tértél , magadat gúnytárgyul teszed, holott embertársaid példásan mennek előtted az erény ösvényén, s nem gondolod meg, hogy: ,,a ki tudna jót cselekedni, és nem cselekszi, az olyan ember bűnös“. — K. T. úr! — könyes szemekkel szólalt meg a neje — majd a szivem szakad meg, mikor a harangok megszólalnak, hogy templomba nem mehetek. Nem mehetek pedig azért, mert a férjem kegyetlenkedik rajtam, ha azt nem teszem , a mit ő akar. 0 nem hisz Istent; de én: „hiszek egy Istenben, mennynek és földnek teremtőjében; hiszek sz. fiában a Jézusban; hiszek Szentlélekbenf?: c^itekem-tehát nagyon siralmas a helyzetem mellette; mert Istenemet nem imádhatom, s megrontom’ sz. törvényét: „a hetedik napot megszenteljed; az Urnák napja az“. A férjem lelke adjon számot az ünneprontásért: én ártatlan vagyok. — Úgy van — szólott az öregebb testvér — a bátyám bűne az, hogy mi ünnep rontok vagyunk. 0 kényszerit bennünket a munkára Isten törvénye ellenére. 0 istentelen, minket is azokká akar tenni. Fizessen meg neki Isten bűneiért. — Én — szólott G. J. — semmi bűnt nem látok abban, hogy Vasárnap munkálkodom; mert egyik nap olyan, mint a másik. Ha bűnt cselekszem: büntessen meg a kinek hatalma van rajtam, én bírót nem látok. — Édes fiam! — szólott a lelkész — ez igazán egy gonosz és hitetlen szívből származott beszéd; mutatja, hogy te az élő Istentől elszakadtál; de meglásd: „eljönnek a napok, mikor az istentelenek elkezdik mondani a hegyeknek: essetek mi reánk; és a halmoknak: borítsatok el minket!“ Azok közé fogsz te is tartozni, ha Istenhez nem térsz. Ezután a jó öreg pap tovább ballagott a határúton, s mikor
