Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-02-15 / 15-16. szám
173 azonnal ott termett, s kérdezgette bajáról, nyavalyájáról, s a szükségesekről gondoskodott. A. beteg nem ehetett mást, csak azt, a mit ő főzött. 0 tudta mi való a betegnek. Sokan köszönték neki életben maradásukat. Ennek folytán a falu szegényei, betegei áldást kívántak minden lépésükre; mert hiszen védangyalaik voltak. Meg is hallgatta az Isten azoknak kérését: megsokasitóttá rajtuk áldásait. Családi életük is a legboldogabbak közé számítható. Soha a nap fel nem kelt, és le nem ment még haragjukon. A „kedvesem“ megszólítás oly jól illett szájukba. Egyetlen gyermekük, András, kit mint lángszerelmük zálogát vénségük gyámolául tekintettek : csak jót tanulhatott tőlük. Megtanulhatta Jézus szavainak értelmét: „irgalmasságot akarok, és nem áldozatot“; mert mindketten az irgalmasság, könyörület munkáinak gyakorlásában találták legfőbb örömüket. Jótettük már e földön édesen örvendeztető jutalomra talált; mert ha a tavasz megnyíltával eljött a munka ideje: B. J.-nek nem kellett munkások után járni; volt szőlőmunkás, kaszás, kapás elég; az általa felsegítettek, hívás nélkül seregeitek házához, s mikorra mások megkezdhették ez vagy amaz munkát: az övé már elvégeztetett, a csűrbe betakarittatott. Úgy ment ott minden, mint a parancsolat. Ilyenkor örömmel tapasztalták, hogy jótéteményük dús kamattal fizettetett vissza. Mikor egyszer a munkából hazatértek , Antal János igy szólott komájához Péter Istvánhoz: — Édes komám! beh kár Benyónak és feleségének megöregedni! — Bizony kár édes komám! mi szegények jóltevőinket veszítjük el bennük: mindkettő áldás rajtunk. — De hát: „Fut az idő, mint az álom, Életünk ia elrohan. Benyóék már elmondhatják: „Aranyos szép ifjúságom Mindörökre odavan“. Abban a korban vannak már, hogy ha életidejöket, bomlásnak indult testalkotmányukat, gyengült erejüket gondolóra veszik, elmondhatják: „lankad eremben virgoncz vérem, hajdani napjaimat el nem érem“. Mindketten felsóhajthatnak: „én is virágoztam; de virágaim elhervadtak“. Nehány év még, s mi meg- fosztatunk jótevőinktől. Ám sok tavasz illatos virágaiban gyönyörködtek ők már, az élet sok nyarán izzadtak már, sok ősz *
