Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-09-27 / 49-52. szám
561 vallásos élet, isteni félelem, felsőbbek iránti tiszteletteljes engedelmesség volt az, a minek gyakorlásában a Yirágosiak kitűntek. Nem volt azok között gonosz haramia , vérszopó senki. Mindenki Isten parancsát: „szeressed felebarátodat mint ten- magadat“, tette életcselekedetei zsinórmértékévé. Mást nem bántott, hogy nyugalma ne hiányozzék. Önérdekét nem bálványozta; de kész volt a közjó felvirágoztatására munkálkodni. Hogy a szellemi élet virágozzék: minden gyermek — idejében — feladatott az iskolába, s betegségen kívül, nem volt egyéb akadály, mely attól elvonhatta volna. Mikor eljött a nyári vaká- czió, hogy a gyermekek az olvasást — mely alapja a tudományokban való előmenetelnek — el ne feledjék: minden reggel iskolába s onnan templomba mentek, s mikor kijöttek , az előző napon kiadott leczkét felolvasták, s ének és imádkozás után haza mentek. Ily eljárás mellett, nagyon természetes, hogy a lakosok — rangjukhoz képest — a szellemi felvilágosodás kellő színvonalán állottak, sőt követendő példányképül állottak más falvak előtt. Azonban, a virágosiak csendjét, nyugalmát, életboldogságát zavarta a falu végén lakó Kórógyi Ármin, kinek az akkori idők szokása szerint teljes titulusa volt: nemes, nemzetes és vitézlő Kórógyai Kórógyi Ármin. Családját alkotta neje: nemzetes Argay Jolán asszony és a kis úrfi: Zoltán. Nem volt K. nagy birtokos, dézsmát nem hordtak szérűjére. Akárhány jobbágynak volt annyi földje, mint neki; de azért ő úr volt; mert a jobbágy dézsmát adott, adót fizetett, katonáskodott, robotolt; ő pedig tehermentesen élt vagyonából. Főként kitűnt urasága követ- és alispán-választáskor. Hetekig dorbézolt a mások pénzén, s ez vagy amaz párthoz szegődé- sével annyi pénzt szerzett, hogy emlékül a nemzetes asszonynak — igy nevezte feleségét — és az úrfinak, mint Jákob Józsefnek a Zoltán úrfinak tarka ruhát csináltatott; de a jobbágy szolga volt, ingyen kocsin hordozta a nemes urakat, távolról nézte a vendégeskedést, neki a sült ökörből nem jutott semmi: rágta száraz fekete kenyerét. Ezt tudva K. uram, lenézte , megvetette a szegény jobbágyat. Gúnynevekkel illette; mert szerinte Isten azt nem olyan anyaghói teremtette. mint őt. Azok közé tartozott, kik kevélységükben igy szólnak: „nyelvünkkel mindent tehetünk, a mi ajkaink mi velünk vágynak: s kicsoda nékünk urunk?“ Moábbal, Efraimmal, Nabugodonozorral tartott. Felfuvalkodottságában megvetette Isten házát. Gúnyolta a kegyes lelkek áhitatoskodását. a
