Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-02-01 / 13-14. szám
165 Mielőtt megígérhettem volna a szomorú valónak szüleivel való tudósítását, egy tisztes alakú férfi s egy rokonszenves külsejű nő fájdalomtól lesújtva lép be: az ifjú szülei. Fiam! fiam! szól zokogva mindkettő egyszerre. Hát még nem is közlötted bajodat, nekünk mástól kellett megtudni a te nagy betegségedet. Egyfelől mintha új élet támadt volna hirtelen benne, némi vidámsággal néz az őt forrón szerető szülékre, másfelől a meglepetés tükröződik halvány arczán. Oh hát jó szüleim értesültek borzasztó állapotomról, ugyan kitől tudták meg ? Előbb azt hittem hamar meggyógyulok, ezért nem tettem; később volt eszembe tudatni valakivel — mert magam már Írni se tudok — de nem akartam szomorúságot okozni, bánkódtak miattam már eleget úgy is! Gondoltam, majd meghallják halálom s eljönnek temetőbe kisérni. Talán az a jó barát mondta meg, ki ha nem lett volna csábitóm — hiszem Istent — most én se volnék itt! Ne törődjél te már kedves gyermek azzal, akárkitől hallottuk is, jó hogy meghallottuk s most azért jöttünk, hogy az éretted tett fáradság diját megfizessük s téged haza vigyünk. Mennyivel jobb lett volna eddig is — a szülei gyöngéd szeretet ápolása; éjjelemet, nappalomat feláldoznám éretted — mond a nemes szivű anya. — Tudom hogy jobb, százszorta, ezerszerte jobb; tudom, hogy az anyai szeretetet nem pótolja semmi sem, de legyen meg- nyugtatásukra: itt sem volt az ápolást illetőleg semmi panaszom. Fizessen meg a hű ápolónőnek a jó Isten! A mennyire lehet, megjutalmazom én is — mond az apa, — s bő ajándékot nyújt az azt megérdemlőnek. Most már menjünk haza. Köszönöm kedves jó szüleim! ne bántsanak már engem , e helyből kimozditás nagyobb kin nekem már a halálnál, hagyjanak itt még meg nem halok, bennem úgy sincs már gyermekük. Csak egyet kérek, azt ne tagadják meg! Kérj bármit — a mit lehet — szülei szivvel teszünk érted. Csak azt kérem: felejtsék el számtalan hibámat. Nem vétettél ellenünk semmit, ha vétettél, magadnak ártottál, szól keseregve az apa, s mélyen zokogva az anya. Az Ur könyörüljön rajtad. Most már látjuk, hogy mindjárt itt hagysz. Ajánld lelkedet Istenhez, imádkozzál! Azt teszem először is, itt van a tisz- teletes úr, imént adta fel az úrvacsoráját. Jól esik birni a szülei bocsánatot is! Hát kis testvéreim? őket már nem láthatom. Itt nem, majd ha ők is oda jönnek, a hova mindjárt én megyek, addig is testvéri áldásom velek! Érzem hogy azonnal mennem kell. Ott majd új életet kezdek. Mielőtt ajkai végkép élné-
