Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-09-20 / 45-48. szám
-- 548 azután is csak módjával ballagtunk, abban a meggyőződésben leven, hogy a ki messzi utat akar tenni, annak nem lehet sebesen menni; (^hebehurgya szelességgel, semmi sem megy ki jó véggé©. Gr. J. Nyiresre való volt. Utána kiáltottunk mikor elhagyott: „a szünnapokban megtalálunk otthon“; de ő vissza sem fordult. Ment mint a gondolat. Három napi terhes vitazás után hazaértünk, s élveztük a viszontlátás édes örömeit, s nem lett semmi bajunk. Egypár hét múlva — mivel egy vidéken laktunk — felkerestük egymást, és elmentünk Nyiresre Gr. Jánoshoz; de nagy lett meglepetésünk és bánatunk; mert barátunkat^íájdalmas nyavalyától) ágybaf1 szegez ve találtuk. Mind a két lába oly dagadt volt,(majd a bőre hasadt megés köhögött olykor szárazon, olykor pedig vérrel vegyült túr hát köpött ki) Két arczája mint a sárga liliom, szemei beesettek , fénytelenek voltak, egész teste hervadt, mint beteg őszi virág, mintha a húst lefaragták volna csontjairól oly sovány, szánandó volt. Mikor ágya mellett bánatos orczával megállottunk, gyönge, elhaló hangon igy szólott hozzánk: — K. barátim! —köszönöm, hogy utoljára meglátogattatok. Beteg, nagyon beteg vagyok, és betegségemnek oktalanságommal magam vagyok az oka. Nem hallgattam figyelmeztetésiekre: „lassan a testtel“ és „lassan menj , tovább érsz“. Két nap haza jöttem, és megrontottam lábaimat, megerőltettem magamat, gyilkosa lettem önmagámnak. Érzem, hogy soha többet lábra nem kelhetek. Napjaim meg vannak számlálva. Ezután sirt, sirtunk mi is szüleivel együtt hallható zokogással. A szünnapokat átélte, de Karácsony hetében eltemették. — K. Komám! — ezt az eseményt azért beszéltem el, hogy tanúságot vegyen belőle jövőre. Illő, sőt kötelessége az apának, hogy gyermekei jólétéért, boldogságáért küzdjön, fáradjon s mnnkálkodjék, de a szerfeletti munkálkodásaid,elvégre is siralmas jövőjének veti meg alapját]) mert mint huzamosan felhúzva tartott húr elszakad: úgy a mun-\ kában megerőltetett test nyavalyák fészkévé lévén, rövid, vagy hosszú szenvedés után: „Sir várja nyugovóra“. Evek óta figyelemmel kisértem K. K. munkásságát, a mulé- kony világi javak utáni szerfeletti epekedését-, s csodálkozom, hogy már eddig is, á teljes nyugalmat nélkülöző) eroltetett^iest^ szervezetében valami baj, hiba s fogyatkozás nem történt. Azonban a tapasztalás tanúsítja, hogy bár erős testalkattal b*
