Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-01-04 / 9-10. szám
101 Mi tehát a mi jövendő életünket forgassuk eszünkben, de azért a jelenről se feledkezzünk meg. És ez a jelen sokkal nagyobb hatalmat gyakorol reánk, hogysem róla egészen elfeledkezhetnénk; mert Istennek van gondja arra, hogy mennyei tanácsából, a hol ő az emberek sorsát rendezi, fülünkbe zúgjon e parancs: „Ma, ha az ő szavát halljátak, meg ne keményítsétek a ti sziveiteket!“ Isten szava hangzik felénk nyomorúságainkban, a jelen élet szenvedéseiben, Isten Isten beszél velünk, hogy egy jobb jövőre előkészítsen bennünket. Krisztus, az Űr is ezt mondja: „A ki nem veszi fel az ő keresztjét és nem követ engem, nem méltó az én hozzám“. És a világban elhangzott panaszok után Ítélve, azt kell mondanunk, hogy nemcsak a keresztyénnek, hanem általában minden emhernek kijut az élet szenvedéseiből s hogy inkább köny- nyekkel, mint nevetéssel van tele az élet; mert az örömnek egy rövid órájára a bánatnak száz órája s a szenvedésnek egy egész hosszú esztendeje következik. Isten keze aránytalanul osztja szét az örömet és a fájdalmat; mert ez utóbbival inkább előidézi a megtérést és a megigazulást. De nem minden embernél. Némely ember hasonlít az ülővashoz, mely a kalapács ütései következtében csak keményebb lesz. Ha az Istent igazán féljük: akkor a jelen aggodalmai még inkább az Úrhoz vezetnek. Mert ha rosszul megy dolgunk: akkor kénytelenek vagyunk korán keresni az Urat, ezt mondván: jertek el ő hozzá; mert ő sújtott le, ő fel is emel; ő sebzett meg, ő meg is gyógyít! Mikor tehát Isten bennünket meglátogat: akkor megtérésre akar birni és szent czélja van velünk. Azért mondja Dávid: „mielőtt megaláztál, tévedtem, most pedig megtartom a te igédet. Legyen tehát a te jelen szenvedésed megtérésed hatalmas eszközlője. Nézz annak bátran szemébe s meg fogod ismerni talán, hogy mért van az úgy és nem máskép? Talán a te keresztyén- séged mély álomban szendergett s a bánat arra való, hogy felébressze azt az álomból? Talán eddig többet gondoltál magadra , és a te dicsőségedre és annál kevesebbet törődtél az Úrral, a te Megváltóddal és testvéreiddel s azért aláztattál most meg, hogy felébredjen benned saját kicsinységed érzete! Talán, a kiket Isten a nélkülözésnek és a nyomornak átengedett s a gyötrelem kezébe adott, — azok iránt nem voltál eléggé könyörületes, úgy mint a ki magad is könyörületre szorulsz, úgy, mint a ki magad is szenvedni vagy kénytelen! Talán Isten, az ő kegyelmének nagyobb *
