Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-01-29 / 17-18. szám
213 „Eszken, nekem távoznom kell, nekem egy perczig sincs nyugalmam . . . .“ „De felség, az éj közepeit!“ „Készítsen el mindent és adjon nekem az útra fedezetet.“ „Én magam nem mehetek el felségeddel, — nélkülem pedig nagyon sok koczkára van téve.“ „Tehát várok még reggelig, de akkor minden bizonynyal indulok, ön természetesen helyén marad.“ Eszken megtudta azután, hogy mi okozta a királynő felháborodását, hinni azonban nem akart a szerencsétlenség hirnö- kének. Mindaddig mig a csatatérről nem értesítik őt Gusztáv Adolf haláláról, -- mind addig biztosítva hiszi királyát a golyók ellen. Gusztáv Adolf már sokszor mint győző tért vissza a csatából. Eszken hasztalan kisértette megnyugtatni a királynőt, a macska megjelenését és a gyertyatartót puszta véletlenségnek tüntetvén fel. A reggeli elutazástól mi sem tarthatá vissza a királynőt. Biztos fedezet alatt szolgálójával elhagyá Erfurt kapuját s ment Weiszenfels felé. Rudelsburgnál megállapodtak. A dicső emlékű svéd királynak sorsa ismeretes. 16.32. november 16-án volt az ütközet a császáriakkal. A svédek mint győztesek, a harcztéren maradtak ugt'an, de Gusztáv Adolf, a vitéz hős, katonáinak világitó oszlopa, a ki halál megvetéssel küzdött az ellenség golyózápora között, ■— életét veszté. Másnap reggel találták meg nem messze egy nagy kőtől, mely mai napság is svéd-kőnek neveztetik.- A halálról szóló tudósítást Rudelsburgban kapta meg a királyné. Mozdulatlanul állt mintegy megmeredve a királyné, a gyászos hir leverte őt; sejtelmében nem csalódott, — ö meghalt. Miért van ö most már a világon; mért nem halhatott meg vele ? Letekintett még egyszer a várból arra a gyönyörű vidékre, a melyet egykor (fusztáv Adolf társaságában oly vig szívvel nézegetett. Puszta és örömtelen volt neki most a táj, mint puszta és örömtelen az ő jövő élete. Végre a szolgálónő bátorságot vett magának a királynőhöz közeledni igy szólván hozzá: „Felség! ne epessze magát, az ég úgy akarta, hiszen épen tegnap mondta felséges asszonyom, hogy a halál sem választja el egymástól a szerető sziveket.“ Ezen sz; vakra Eleonora a székre vetette magát és eltakarván kezeivel szemeit, keservesen sirt. „Ö a hitért halt!“ Susogá halk sóhajjal, és utolsó lehelletéig szeretett engemet. Az
