Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1881-10-30 / 5-6. szám
---- 62 Ne m, de ott, a hol meg van a vallásos hit, ott nagyobb a készség saját hibánk beismerésére s mások hibáinak megbocsátására, nagyobb a hajlam szeretteink iránti áldozatokra, a gyászolók iránti részvétre, a sors csapásai által érzékenyen sújtottak iránti vigasztalásra és segítségre; ott több komolyság, több lelkierő, több állhatatosság van a mindennapi élet küzdelmeinek vívásában, s az élet reánk ónsúlylyal nehezedő terheinek hordozásában? Nem elég tehát saját erőnkre és a világi segédeszközökre támaszkodni. Av\ agy, a szegénység daczára is, nem virágzik-e a béke, nem tenyész-e az öröm azon családban inkább, melynek tagjai, a tisztaságnak és hűségnek gyermekei a szorgalomnak, takarékosságnak és mértékletességnek ápolói, a kik a lélek fegyelme alatt állanak és a lelkiismeretnek engedelmeskednek : mint azon családban, a melynek tagjai — habár a bőséggel tulárasztva vannak is — de szenvedélyeiknek vakon hódolnak, s a helyett, hogy igazi szabadságra törekednének: ferde szokásaik rabszolgáivá aljasodnak ? Valóban, nagy áldás a keresztyén családi élet, midőn egyik tag a másikat a hitben erősiti; de a legszebb családi élet mégis ott virágzik, a hol a férfi, mint a család papja, s mint a családi élet világitó szövétneke követésre méltó példájával ra- gyog övéi előtt a rendszeretetben s az önmegtagadásban, az isteni félelemben és a szenvedő emberiség iránti jó tettek gyakorlásában, a hol a szivek egyesültek lélekben a béke kötelékei által, s a hol az egyik a másikat szavaival és cselekedeteivel megszilárdítja a jóban való növekedésre. Tudom, hogy számtalan családban, hol a férfi, hol a nő, keserű panaszra fakad a rendetlen és békételen életből származó állapot elviselhetetlensége fölött, s elismerik, hogy a keresztyén családi élet a helyes, s hogy nálok is úgy kellene lenni; de minden szemrehányás és feltétel daczára sem változtatnak a dolgon, hagynak mindent a réginél, azt mondván: úgy sem lehet segíteni rajtunk ! Elismerjük, hogy nehéz kibontakozni az eltévesztett életmód megszokott kötelékeiből, felemelkedni egy oly álláspontra, a melyből egy uj élet kiindulhasson, nehéz visszafordulni arról az útról, a mely oly hosszú időn át taposva volt. Nehéz az ily önismeretre ébredés: én magam vagyok oka vagy legalább bűnrészese szomorú helyzetemnek, a minek folytán sok házastárs benső, igazán őszinte kibékülésre nem juthat. De ha ne-
