Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1881-10-30 / 5-6. szám
56 is Isten fölöttünk büntetésének ostorát a közel vagy távol jövőben, ha még- nem bűnhődtök volna is meg a múltat s jövendőt ; ha az Istenítélet ismét egy a szegedihez hasonló pusztítás iszonyával látogatná is meg hazánkat: azért a régi jelszó még sem változhat meg, s ez a rendületlen kitartás és türelem boldogulásunk munkájában, de ezt a munkát senki se bízza másokra a nálánál úgynevezett hivatottabbakra. És itt a különbféle titkos és erőszakos eszközök előszámlálásának mellőzésével, a leghathatósabbat említem fel, midőn azt mondom, hogy mindenki, a kinek szive van, a nép java és felebarátjának jóléte iránt, egyenkint és összesen fáradhatlanul törekedjék ápolni és tisztelet-tárgyává tenni a családi életet, s oda hatni, hogy az mindinkább forrásává legyen a szép házi erényeknek, a melyekben az egyetemes jólét magvai rejlenek; hogy mindenki, hivatási körében kötelességét lelkiismeretesen megtévén, elmondhassa : én minden napi munkámban mindinkább alárendeltem magamat az ön megtagadásnak. A korcsmák gyérebb látogatása nem mindig jele az erkölcsi emelkedésnek : pl. nagy szükség idejében, midőn a régi vágy meg van, de nincs pénz az elfecsérlésre. Az ízlésnek, a szokásnak kell megváltozni. Ez természetesen nem lehet egy pillanat müve, de az isteni félelem és erkölcsös józan élet mag- vának mindenütt kellene képződni, hogy a vétkes szenvedélytől elragadtatott ezt látva: szégyenelje magát. A régi pogá- nyoknál, hogy az iszákosságot megutáltassák : egy részeg embert állítottak ki közszemlére a nyilvánosság elé. Ma az emberi méltóság tudatára kell felébreszteni az embert, hogy felismerje azt, miszerint a részegség a mellett, hogy lealázó, rút cselekmény, egyszersmind az Isten törvényének is áthágása. Azok, a kik tekintélyes állást foglalnak el a társadalomban, — még mint szokás mondani — tisztességesebb módon se adózzanak az ily bűnös szokásnak, nehogy erről példát vévén, a műveletlenek goromba módon kövessék azt; a nagyokra, előkelőkre sokaknak szemeik néznek, és a szó elrepül, de a példa vonz, senkinek sem volna szabad oly helyzetben lenni, a melyben csak igy szólhat: ne azt tegyétek, a mit én teszek, hanem a mit mondok. A ki nem talál a lélek számára komoly' táplálékot: az a korcsmái élet zajába temeti el magát; pedig hát ebből nem meríthet magának erőt a hivatással járó terhek hordozására, és a háztartás sokszor oly nehéz feladatainak megoldására. A kinek
